|

Hullámlovas C-17-esek – Madaraktól csenne takarékossági ötletet az USAF

Költöző madaraktól ellesett megoldással spórolna üzemanyagot a hosszú távú repülések során az Amerikai Egyesült Államok Légiereje.

A költöző madarak, de még az autóversenyzők és a versenybiciklisták is alkalmazzák az olyan kötelékben való haladás eszközét, melynek során az elől haladó által keltett hullámokban megfelelő helyen haladva alacsonyabb a légellenállás, ezt kihasználva kisebb energia szükséges azonos sebesség fenntartásához. A repülőgépeknél kicsit más a helyzet, ők a szárnyvégi örvények (vortex) emelőhatását használhatják ki. Az USAF vezetése azt tervezi, hogy a nagy hatótávolságú repülőgépeinél (főleg a szállítógépeknél) alkalmazza majd ezt a megoldást.

A NASA is kísérletezett a szárnyvégi örvények hatásával | Fotó: NASA ,

A $AVE (Surfing Aircraft Vortices for Energy) jeligét kapó takarékossági program segítségével jelentős spórolást várnak a szállítóflottánál, mely szinte folyamatosan ingázik a Közel-Kelet és az Amerikai Egyesült Államok között.

Az USAF kísérleti laboratóriumának (AFRL) kutatói elmondták, a nagy szállítógépeknél nem szükséges szoros formációban repülni, akár 4000 lábnyi elkülönítést is alkalmazhatnak a gépek között.

A kötelék tartása természetesen nagyon megerőltetné a pilótákat a hosszú útvonalakon, így módosítani kell a gépek digitális vezérlőrendszerét, hogy képes legyen autonóm lekövetni a vezérgép mozgását.

Grafika: AFRL ,

A repülési tesztek már meg is kezdődtek, két módosított vezérlőrendszerű C-17-es az Edwards támaszpontról felszállva bizonyította az ötlet működőképességét, 10 százalékos fogyasztás-csökkenést tapasztaltak a kísérő gépnél. A közlemény szerint a robotpilóta elég jó pontossággal tudta tartani a szükséges pozíciót.

A “hullámlovaglás” csak egy megoldás az USAF azon célkitűzésére, hogy 20 százalékkal csökkenti az üzemanyag-éhségét. Szakembereket állítottak a tömegcsökkentésre és a repülési útvonalak optimalizálására is.

A hullámlovas repülőgépek ötlete nem új, az Airbus is javasolta a “Smarter Skies” károsanyag-csökkentési programjának keretében. A repülés századforduló környéki állapotának jóslásáról és a futurisztikus koncepciókról a HTKA Lapcsoport polgári repüléssel foglalkozó weboldalán, a Radarfigyelőn olvashatsz. A cikk olvasásához KATT IDE!

2 hozzászólás “Hullámlovas C-17-esek – Madaraktól csenne takarékossági ötletet az USAF”

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.