|

Új szakaszába lép a JLTV program

A 2015-től a HMMWV cseréjét megvalósítani hivatott JLTV program köszöni jól van. Ugyan korábban úgy tűnt, hogy anyagi okokból elkaszálják a programot, de idén már ismét a törvényhozók teljes anyagi támogatását élvezi a program, jelenleg senki nem kérdőjelezi meg, hogy erre az amerikai haderőnek szüksége van, mert a HMMWV-el már nem lehet hosszabb távon számolni. A Humvee utódról bő 2 éve írtunk már egy kis összegzőt, ám az akkori írásban olvashatók jelenleg csak részeben állják meg a helyüket.

A 2010 nyarán közzétett írás idejében az első nekifutásban mintegy 65 500 jármű beszerzéséről szóló programra nevező gyártók, illetve gyártó csoportosulások közül már csak 3 volt versenyben, ugyanis a 2008 októberében lezárult előválogatáson a Lockheed Martin, General Dynamics/AM General és BAE Systems/Navistar kaptak további fejlesztésekről szóló szerződést. Volt akiknek ez nem tetszett és a GAO elé vitték az ügyet, de elbuktak vele. Így ezen felállás meg is maradt a JLTV program hullámvölgyei közepette is – konkrétabban idén tavaszig. A program szanálástól való megmenekülésének vélhetően komoly ára volt: a U.S. Army és a U.S. Marine Corps illetékeseinek be kellett látniuk, hogy egy elfogadható, a korábbinál lényegesen karcsúbb árcédula hiányában ismét gyorsan elpárologhat a támogatás. A járművenkénti korábbi 450 000 dolláros ár helyett így állítólag aktuálisan 250 000 környékére csökkent az elvárt vételár.

Változások történtek a mezőnyben is. A 2012 márciusának végén a végleges járműváltozatok összehozásának céljával útra indított szakasz a korábbi nyertes csapatok mellett újabb 3 pályázóval startolt el.

A Lockheed Martin vezett csapat JLTV alváltozatai. Az LM vezette csapat összetétele alapvetően változatlan a kezdetek óta. | Fptó: Lockheed Martin ,

A General Dynamics és az AM General duó alkotta General Tactical Vehicles összetétele szintén változatlan, ám a benevezett járgány cserélve lett – immáron a General Dynamics égisze alá tartotó svájci MOWAG Eagle módosított változatáról van szó. | Fotó: General Tactical Vehicles ,

A Valanx – az egykoron a BAE Systems és a Navistar közös versenyzője immáron csak a BAE Systems alá tartozik, lévén a Navistar kiszállt. | Fotó: BAE Systems ,

Persze a Navistar illetékesei sem ettek meszet, hogy egy ilyen zsíros programból önként kitáncikáljanak. A BAE faképnél hagyásának oka volt: önállóan neveznek a tavaly ősszel bemutatott Saratoga nevezetű gépükkel. | Fotó: Navistar Defense ,

Az esetleges alulmaradás az AM Generalt érintené a legkellemetlenebbül, hiszen a HMMWV gyártójának lenne a legnehezebb önállóan babért szereznie a nemezteközi porondon. Nem is bízzák a véletlenre a dolgot, hiszen a General Dynamics-szel való páros nevezés mellett önállóan is indulnak. A fenti fotón dagonyázó, a Humvee-vel a Navistar Saratogánál is nagyobb külső(!) hasonlóságot mutató jármű a BRV-O, avagy Blast Resistant Vehicle Off Road. | Fotó: AM General ,

A zömmel nagyobb vasakban érdekelt Oshkosh ezen „aprósága” az L-ATV. Ezzel nevezett újra a 2008-as szelektáláson elbúcsúztatott gyártó. | Fotó: Oshkosh Defense ,

A JLTV program aktuális, januárban kiírt és március végén elstartolt szakasza kapcsán az eredeti kiírásban június végére ígértek eredményhirdetést, de ez mint léátható nem jött össze. És alapvetően itt van ezen kis hírünk apropója… A legfrissebb tájékoztatás szerint az Army részéről augusztus 24-én kerül megnevezésre mely versenyzők lesznek a továbbjutók. Elvileg három pályázó jut tovább a következő, 27 hónapos szakaszba. Ezen idő alatt mindegyik továbbjutónak 22 járművet kell majd átadnia további tesztelésre.

A JLTV programnak a pénzeszsákot markolók általi továbbengedése kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a megfizetendő ár volt az is, hogy a korábban tervezgetett HMMWV képességbővítési program ment a levesbe. A 2013-as költségvetésben legalábbis nem szánnak rá pénzt, az így felszabaduló ősszeg a JLTV finanszírozására fordítják.

HMMWV vs. HMMWV RECAP az Oshkosh elképzelésében. | Fotó: Oshkosh Defense ,

Végül, amolyan rögtönzött Film-front gyanánt a benevezett gépek a fenti sorrendben, ezúttal videón:

http://youtu.be/s4pGu3hULBM

14 hozzászólás “Új szakaszába lép a JLTV program”

  1. És mégis hogyan tennék azt? RPG-7 meg páncéltörő gránát meg IED van minden bokorban, ide egy Jeep vagy UAZ csak dekorációnak jó. Vagy építsék az egészet titániumból, vagy hidegen kovácsolt króm-molibdénből?

  2. Szó sincs erről, csak nem jeppel kell harcba menni. A jeepet (és ez alatt nem a márkár értem, hanem a járműkategóriát) elsősorban a front hátamögött használták. Kívételek persze voltak de azok nagyon ritkák. Kimondott harcjárműként talán csak a SAS használta a sivatagban. Könnyű univerzális járműre mind a mai napig igény van. Ezért egy rakás ország megtatrotta ezt a kategóriát. Nézd csak meg az európaiakat: Land Rover, Mercedes G, Auverland és még sorolhatnánk.
    Ha harba mész akkor építs magadnak egy rendes harcjármúvet egy nagyobb és erősebb kamionból kiindúlva.

  3. ezek a járművek már kicsit olyanok mint egy „legóautó”, szabadon variálható a legtöbben a felépítmény, vagy ennél a tendernél vagy az ausztrálnál volt olyan induló, ami rendelkezett „könnyű felépítménnyel” ami kb olyan volt mint az ős hmmwv, tehát „könnyűszerkezetes” semmi ajtó, semmi sallang, csak egy jeep-„szerű” képződmény, gondolom ezeknél is van vagy lenne ilyen variáns, ami a „front” mögött vagy máshol használható

  4. Nekem úgy tűnik, hogy rengeteg amerikai katonai eszköznél a design, nem véletlen! Valamiféle pszichológia lehet a dolog mögött, mert a legtöbbről számomra az sugárzik, hogy „KINYÍRLAK!NINCS ELLENFÉL” ! Hozzáteszem, nekem ez tetszik, de visszafordítva a dolgot, az ellen számára elrettentő is lehet…..

  5. nani1980
    Nem pont amerikai a design. Szerintem kicsit inkább nemzetközi trend. Az Eagle ugye svájci, de ott az Iveco LMV az is hasonló részletekből építkezik. Akkor a Hawkei, a Tigr, a KAMAZ 43269, a Dingo szintén.
    Gondolom a minnél jobb páncélozás, az IED-k miatti alváz kialakítás lehet a dolog mögött. Aztán ha nem ez van mögötte, úgy is kijavítanak. :D

  6. köszi Tcat, tudtam, hogy valahol errefelé olvastam róla :), nekem személy szerint bejön ez a „legózós rendszer”, praktikusnak tűnik, a kérdés az, hogy minden szerepkörben amire „átépíthető” megfelelően, túl nagy „lemondások” nélkül használható e