|

Elkezdődhet az APKWS sorozatgyártása

Révbe ért az APKWS II program: az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete engedélyezte a 70 milliméteres, nem irányított rakétákból precíziós vezérlésű fegyvert „varázsoló” készlet sorozatgyártását. Az USA fegyveres erőinél – de elsősorban a tengerészgyalogságnál – az iraki és afganisztáni missziók során merült fel az igény egy olyan, precíziós vezérlésű rakéta rendszeresítésére, mely viszonylag olcsó, ám mégis alkalmas az aszimmetrikus hadviselés során legtöbbször előforduló célpontok megsemmisítésére, miközben kevés járulékos kárt okoz. Miután több vállalat is bejelentkezett ilyen fegyverrel, beszerzési programot indítottak, az alapos tesztelési periódusból pedig a BAE Systems került ki győztesen.

APKWS rakéta ,

Az APKWS (Advanced Precision Kill Weapon System) elnevezésű eszközt az utóbbi években széleskörű próbáknak vetették alá, mindenféle körülmények között. A legvégső teszteket Afganisztánban végezték el, ahol éles körülmények között is bevetették a fegyvert. A tálibok ellen elsőként egy Bell AH-1W Cobra harci helikopter indított ilyen rakétát, mégpedig 2012 márciusában. Ezután a USMC az UH-1Y többfeladatú forgószárnyasain is elkezdte alkalmazni az APKWS-t, melyet mostanra nyilvánítottak sorozatgyártásra alkalmasnak.

„A sorozatgyártás beindítás fontos momentum mind az APKWS II program, mind a tengerészgyalogság számára, hiszen ezután nagy mennyiségben elérhetővé válik ez a pontos, hatékony és olcsó fegyver.” – nyilatkozta Brian Corey kapitány, programmenedzser, aki azt is hozzátette: az APKWS nem csak az amerikai haderőnemek, hanem Washington szövetségesei számára is elérhető lesz. A BAE Systems szintén nagyobb mennyiségű készlet eladásával számol a világpiacon, a Foreign Military Sales program keretében.

15 hozzászólás “Elkezdődhet az APKWS sorozatgyártása”

  1. Roni:
    „de szerintem nem is igénylik”
    Úgy érzem rossul gondolod.
    1, Egy kisebb nem tipikus harci heli egész precíz kis gép lehet segítségével. Pl. AH-6, vagy épp egy sima Huey.
    2, Mondok egy fikciót.
    A HM beszerez AW139M helikoptereket. Ami egy fél-militariáns, civil alapú kopter. Viszont a Mihu-knak rég lőttek. Akkor egy AW139M elég hathatós támogatást tudna nyújtani egy ilyen kütyüvel. Ilyen fegyverzetet meg előbb tudnánk hozzájuk beszerezni, mint valami drága PCT rendszert (És nem tudom, de van egyáltalán olyan rá?)

    (Tudom, elvben MÉG repül EGY darab, de az már minden, csak nem képesség. Talán lesz valami felújítás is, talán, egyszer, vagy sem:( )

  2. Hans

    Nekünk hasznos lenne az bizti de ahol több százas nagyságrendű heliket szereznek be azoknak édes mindegy hogy van ilyen vagy nincs .

    Persze az már más hogy a világ legnagyobb hódító hadseregének szüksége van ilyenre hisz a egy nagyobb háború után nagyon jó az AK-t fogó „hazafiakat” felszámolni városi harcokba ilyen ócsó pontos fegyverrel.

  3. Ha jól tudom a Franciáknak is van valami hasonló (azt hiszem a SNEBet alakították át lézeresre) a Kanadaiaknak is ők a CRV-7est 5-6 éve. A Zuninak is van lézervezérelt változata igaz az kicsit nagyobb. Az Oroszoknak az S-13 ból van hasonló kifejlesztve. A törökökének a neve nem jut eszembe de nekik is van azt tudom. Ahogy a Kínaiak által fejlesztettnek se tudom a nevét de nekik is van. és még kitudja ki mindenkinek.

  4. Aki lézervezérlést ágyúgránátba be tud építeni az egy 70mm rakétába is.
    Aki egy 70mm es modern MPADSot előtud állítani infrást vagy optikait annak ez se probléma. (Csak hát a pénz nagyúr elhúzódó fejlesztések még több pénz)

  5. Igen Pocok az Orosz Ugroza működik sorozatgyártás is lesz ahogy a Török Cirit is és ott is lesz sorozatgyártás (de azt hiszem már idén be is indult legalábbis Pakisztán rendelt egy rakattal) A Francia SNEB alapú az angol F-35 ökre is lessz majd integrálva az is hamarosan már sorozatgyártásba áll. A Kanadaiak a CRV-7 lézeres változatával már elkezdték az integrációt elsőnek forgószárnyasokra az első kisebb adag már le is lett szállítva. A Kínaiaknak már 2-3 éve rendszerben áll. Az irániaknak Strela 2 ből kialakított változataik vannak. Az olaszoknak is volt/van ilyen programjuk de már egy ideje nem hallottam róla nem vagyok biztos benne de mintha a megszorítások áldozatai között szerepelne a program. (Kieg az oroszok ha akarnák a metisz M et is ráfabrikálhatnák helikopterre vagy megfelelő zárt konténeres indítóból (póttartájból kialakítva) akár alacsony támadó gépekre is.