|

67 éve dobták le az atombombát Hirosimára

67 éve dobták le az atombombát. Hirosima, 1945. augusztus 6-a, reggel 8 óra 15 perc: a vakító villanással és gombafelhővel kísért atombomba-robbanás a halottak és a romok városává tette Hirosimát.

Az atomtámadásban és hosszabb távú következményeiben mintegy 166 00 ezer ember vesztette életét. Az amerikai energiaügyi minisztérium becslése szerint az atomcsapás azonnali hatásaiban nagyjából 70 ezer ember vesztette életét. Becslésük szerint 1945 végéig a járulékos hatások – égési sérülések, sugárzás okozta megbetegedések – az áldozatok száma 90 – 166 000 közé emelkedett.

A bomba által keltett lökéshullám hatására 4 000 fok keletkezett a becsapódástól számított 4,5 kilométer sugarú körben. A hirosimai támadás után három nappal az amerikaiak Nagaszakira dobtak le atombombát. Ebben a légicsapásban a becslések szerint 70 000-en haltak meg és további 75 000 fő sebesült meg.

Szakértők szerint a bombatámadások nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy előbb befejeződött a második világháború.

Egy sebesült nő így emlékezett vissza:

„Egy rendkívüli villanás, vakító fény lobbant, majd jött a borzasztó robaj. Valami furcsát éreztem az arcomon, majd megrémültem az érzéstől, mintha leolvadna a bőr, az arcomról, kezemről és a karomról. A nappal szürkületi sötétségbe váltott át. Minden ködösnek tűnt, mintha fátyol lenne a szemem előtt. Azon tűnődtem, hogy elvesztettem az érzékeimet?! „

Hirosima az atomtámadás után ,

Forrás: mommo

12 hozzászólás “67 éve dobták le az atombombát Hirosimára”

  1. molni:
    Hát épp olvasom a hozzászólásokat egy oldalon, ahol kilinkelték az első küldött fotót. Már megy a fikázás, hogy miért nem Full HDHDHDHD, meg miért nem 10 milliárd Gigapixel, meg, hogy idézem: „én 10 éve telefonommal jobbat csináltam”. Röhej. Miközben a kütyü még a főkamerát be se üzemelte….
    Pár embert rákötöztem volna a Curiosity-ra….

  2. @Hans

    Lesz majd az is.

    A sophisticated radar altimeter will begin measuring altitude and velocity, feeding those data to the rover’s flight computer, and a high-definition camera will begin recording video of the remaining few minutes of the descent.

    „It does eight frames per second, high-definition-quality video from the backshell coming off (all the way) to the ground,” Theisinger said. „So it’s a lot of data, it’ll take a long time to get it back. But it should be a tremendous movie when it does.

    @Tilikov

    Szemfüles. :)

  3. @johnibyg:
    A 242 ezer áldozat @ Hirosima az természetesen fals adat. Javítottam az átvett anyagban a DoE becsléseire.

    Érdekes, hogy szinte sehol sem láttam még a neten (blog.hu-t kivéve) emlékezést az atombombára…

    Az igazság az, hogy tavaly terveztem egy hosszabb írást augusztus 9-re időzítve, de aztán időhiányban elmaradt sajnos. És nem is első alkalommal nem jutottam oda, hogy megírjak egy ilyen anyagot… :| Talán majd jövőre.

  4. Augusztus 6. és 9. mindemellett talán arra is alkalmas lehetne, hogy Hirosima és Nagaszaki áldozatai mellett megemlékezzünk az atomhatalmak azon katonáiról is, akik a nukleáris tesztek járulékos hatásainak eredményeként vesztették életüket, vagy szenvednek azoktól a mai napig. Amerikai és szovjet oldalon nagyon sokan ki voltak ennek téve és még az amerikaik sem beszélhettek erről évtizedeken át!

    Ugyanez értendő az angolszász terminológiában „downwinder”-ekre: azon civilekre, akik az uralkodó szélirány végett anno kapták a fallout-ot az atmoszferikus – és részben a föld alatti tesztekből.

    Amerikai oldal, egyetlen teszt:
    https://htka.hu/2009/03/31/atom-rulett-simonnal/

    Illetve:
    http://youtu.be/XvHuPoDkwF8

  5. Azért van egy-két dolog amin el lehet gondolkodni!

    – Hitlert szidják és elmondják minden tömeggyilkos örültnek!
    A mai napig elégtételt követelnek Europán a második világháború áldozatai és leszármazottjai…
    De!!!
    – Érdekes módon, minden évben egyre több áldozata volt a nácik gyilkolásának….. (Nem mondom,hogy nem volt. Olyan háború még nem létezett ahol nem lett volna embertelenség…)
    – Tény,hogy Sztálin klasszisokkal több embert kínzott meg gyilkoltatott le. (Ebbe beleszámolva a 2.VH áldozatait is orosz részről)
    – Hirosima és Nagasaki. Ez nem tömeg mészárlás? Nem Ember ellenes bűncselekmény? Nem katonai célpontot semmisítettek meg hanem teljes városokat…!Itt miért nincs hanga Izraelnek és a nagy egyenlőséget hirdető Amerikának?

    Én érzem csak az ellentéteket és ,hogy a nagy világ mennyire hülyére akarja venni az átlagembert?