|

Újfent nem repülhetnek az ausztrál Tigerek

Ausztrália két hónapon belül már másodszor kénytelen repülési tilalmat elrendelni Eurocopter Tiger ARH harci helikoptereire, ugyanis ismét füstöt észleltek az egyik példány pilótafülkéjében. Az Ausztrál Hadsereg tájékoztatása szerint június 25-én az egyik Tiger éppen a Shoalwater Bay kiképző központ fölött hajtott végre gyakorló repülést, amikor a személyzet füstöt észlelt a kabinban, majd azonnal kényszerleszállást hajtottak végre. Személyi sérülés nem keletkezett, valamint a Tiger is épségben megúszta a gyors landolást.
A hadsereg azonnal elrendelte a határozatlan idejű repülési tilalmat az egész flottára.

Mint ismeretes, Ausztrália 22 Tiger ARH felfegyverzett felderítő helikoptert rendelt az OH-58 és UH-1 típusok leváltására. Bár felszereltségét tekintve ez a típus egyik legpotensebb verziója, mégis sok fejtörést okoz a kenguruk országának. Idén márciusban például az egyik vezetéknek ütközött, amit szerencsésen túlélt, ám ennél sokkal fontosabb, hogy május 16-án két hétre felfüggesztették a repüléseiket, mivel ugyancsak füstöt észleltek az egyik példány kabinjában. Ezt végül május 30-án feloldották, mivel az illetékes hatóság által kiadott, részletes és értékelés alapján a típus alkalmasnak minősült a repülések folytatására.

Ausztrál Tiger ARH

Ausztrál Tiger ARH | Fotó: Wikipedia ,

Egyelőre nem tisztázott, hogy a két incidens „főszereplői” (mármint a helikopterek) ugyanazok-e. Mindenesetre a hadsereg megkezdte az esemény okainak kivizsgálását.

9 hozzászólás “Újfent nem repülhetnek az ausztrál Tigerek”

  1. Nem tudom, nem értek a helikhez. Gondolom a kondirendszerük nekik is kompresszor levegő elvétellel van megoldva, de az elvezetett levegő nem kerül be a kabinba. Az csak a hőcserélő meleg oldala, tehát a kabinva benyomott levegőt csak felmelegíti annyira, amennyire kell vagy éppen lehetűti. Persze a hűtéshez a nagynyomású levegőt lehűtik, majd expandálnia kell a gáznak. (Az F-15 bleed air rendszerének sematikus ábráját át tudom küldeni, ha kell.)

    Ha füstöl, akkor inkább elekromos hibára, rossz kábalszigetelésre, csöpögő forró olajra és hasonlóra gondolnék. Hogy egy hogyan kerül a kabinba a füst? Gőzöm sincs. Ezeknek a hibáknak elvileg jól látható nyomot hagynak. Hogy ezt miért nem találják? Mert ezek szeritn a dolog ennél súlyosabb. Viszont az én tudományom akkor megáll.

    A cikken dolgozok, ma fogja átlépni a 300 ezer karaktert. A fegyverzet részt ma végre talán befejezem. Akkor jöhet az önvédelmi renszer, minimális avionika és fegyver üzemmódok ismertetése és végre jöhet a kabin. Aztán meg a „sztoirzgatás”, az export ismeretetése.

    Jelen állás szeritn két különleges változat már nem fér bele a meglevő kettő mellé vagy csak igen vázlatosan. A STOL/MTD-ről amúgy is írt az AS. Majd megpróbálom megkeresni.

  2. Bizony, kurucot elvette tőlünk Fing-Fing kisasszony:( Én sejtettem, hogy baj lesz belőle…

    Komolyra fordítva, elég intenzív füstölgésnek kellett lennie, hogy kényszerleszálltak miatta.Személy szerint én is elektromos hibára gondolnék.