|

Küszöbön az olasz MQ-9-esek felfegyverzése

A Reuters hírügynökség jelentése szerint az Obama-adminisztráció értesítette róla az Amerikai Egyesült Államok kongresszusát, hogy precíziós levegő-föld fegyverek eladását tervezi Olaszország MQ-9 Reaper pilóta nélküli repülőgépei számára. Ez azért érdemel kiemelt figyelmet, mert eddig csak Nagy-Britannia számára tették lehetővé, hogy felfegyverezze amerikai eredetű UAV-it, az USA felső vezetése ugyanis gátolni igyekezett a csapásmérésre is alkalmazható pilóta nélküli repülőgépek terjedését. Ennek megfelelően az olasz Reaperek is csak felderítőként működhettek – eddig.

Barack Obama szerint két héten belül elkészülhet ugyanis az a kormánypárti javaslat, mely elfogadása esetén lehetővé tenné, hogy az Egyesült Királyság után Olaszország is integrálhasson MQ-9-esei fedélzetére csapásmérő fegyverzetet. Konkrétan a Hellfire rakétát és lézervezérlésű bombákat említenek a hírügynökségi jelentések, mint Itália Reapereinek leendő fegyverarzenálját. A hatdarabos flotta felfegyverzése 17 millió dollárjába kerülne Rómának, ám azt, hogy a rakétákból és bombákból mennyit és mennyiért vennének, egyelőre nem tudni.

Kormánypárti tisztviselők nyilatkozatai szerint Obama elnök már tavaly óta folytat tárgyalásokat Olaszországgal az MQ-9-esek kapcsán. Indoklásuk szerint a dél-európai ország az egyik legfontosabb NATO-partner, és aktívan kiveszi részét a külföldi missziókból, melyekben kiválóan tudná alkalmazni felfegyverzett UAV-it – amivel némileg csökkenne az amerikai és brit MQ-9 és MQ-1 flotta hátára nehezedő teher. Ez azonban számos – főleg az ellenzés soraiban ülő – amerikai politikust még nem győzött meg róla, hogy helyes döntés lenne Olaszországnak ilyen technológiát rendelkezésre bocsátani. Szerintük ez beindítana egy láncreakciót, aminek a vége az lenne, hogy több NATO-tagállam is bejelentkezik majd felfegyverezhető UAV-kért. Arról nem is beszélve, hogy látva Washington lépéseit, Moszkva, Tel-Aviv és Peking is elkezdheti terjeszteni saját, hasonló termékeit a világpiacon, olyan szervezetek és országok kezébe adva fegyveres, pilóta nélküli repülőgépeket, melyek fenyegetést jelenthetnek az Amerikai Egyesült Államokra és szövetségeseire.

Az amerikai külügyminisztérium hivatalosan egyelőre nem kommentálta a sajtó értesüléseit, bár egy magát megnevezni nem kívánó tisztviselőjük azt nyilatkozta, hogy pozitívan állnak a kérdéshez, hiszen Olaszország már eddig is tanúbizonyságot tett szövetségesi hűségéről. Ezzel szemben Dianne Feinstein szenátorasszony, a szenátus hírszerzési bizottságának demokratapárti elnöke, erősen nehezményezte Obama elnök tervét.
„Vannak bizonyos katonai technológiák, amiket egyszerűen nem szabad más országok rendelkezésére bocsátani, legyenek ezek bármilyen közeli szövetségeseink.” – nyilatkozta még korábban a fegyveres pilóta nélküli repülőgépek eladásával kapcsolatban.

6 hozzászólás “Küszöbön az olasz MQ-9-esek felfegyverzése”

  1. A Global Hawk sajnos nem fegyverezhető fel.
    A EADS Barracuda és a Dassault nEUROn felfegyverezhetőek.
    A Barracuda üres súlya 2300 kg. Max felszálló súly 3250kg. Elvileg 300kg fegyverzetet vihet.
    A nEUROn bruttó tömege 6 tonna. Hogy ez most a max felszálló súlya is egyben azt nem tudom. nEUROn szimpatikusabb briteket és a németeket leszámítva minden jelentősebb eus katonai repülésben érdekelt cég bedolgozik a projektbe.