|

A filippínóknak mégsem kellenek az amerikai F-16-osok?

A Fülöp-szigetek légierejének modernizálása kapcsán az elmúlt cirka 20 év alatt immáron többedik alkalommal futott össze a Sólyommal, azonban úgy tűnik, ahogy az 1998-as ajánlat idejében, most sem sikerült megteremteni az F-16-os Fülöp-szigetekre telepítéséhez szükséges anyagi hátteret. A nagyobbrészt Kína által fűtött Délkelet-Ázsiai rotyogó üstben tartózkodók közül a Fülöp-szigetek hadereje nem áll a legrózsásabban – ezt a filippínók is látják és amennyire anyagi lehetőségeik engedik, igyekeznek tenni haderőnemeik fejlesztése érdekében. Ezen lépések közé tartozik, hogy több szomszédjukhoz hasonlóan az éppen a térség felé forduló Egyesült Államok segítségét kérték.

Manila egyrészt jelentősebb anyagi támogatást szeretne a védelmi programjaihoz, illetve különféle haditechnikai eszközök – hadihajók, vadászgépek, radarok – beszerzése kapcsán fordult Washingtonhoz. És míg a haditengerészet terén immáron két sikeres beszerzés után jelenleg épp a harmadik hadihajó kapcsán tárgyalnak, (az amerikai parti őrség kivonás alatt álló, Hamilton-osztályú hajóiról van szó) addig a légierő vadészgép tervei úgy tűnik dugába dőltek.

A tavalyi év vége felé még egy, a tavaly őszén megvalósult indonéz F-16 beszerzéshez hasonlót pedzegettek: az Egyesült Államoktól ingyen és bérmentve kapnának 1 vagy 2 század F-16-ost, finanszírozzák a gépek felújítását, illetve Block 50/52 szintre modernizálását. Washington részéről kedvező fogadtatást élvezett a megkeresés, azonban az idei év márciusában a Fülöp-szigetek részéről olyan nyilatkozatok érkeztek, hogy az F-16 csak egy a lehetőségek közül, a típus rendszeresítése függ a beszerzendő használt gépek hátrelévő élettartamára vonatkoztatott üzemeltetési és fenntartási költségeitől. A jelenleg elérhető információk szerint azonban úgy tűnik vége a filippínók ilyen irányú érdekeltségének, aminek az oka nem más, mint a piszkos anyagiak.

Benigno Aquino elnök egy szerdai rádióinterjúban úgy fogalmazott, hogy a Fülöp-szigetek légiere a hagyományokkal ellentétben ezúttal nem amerikai gyártású vadászgépet fog beszerezni – és ami meglepő úgy tűnik ezúttal új gyártású gépekről lesz szó. Kifejtette, hogy a kormány ajánlatot kért használt F-16-os gépekre, azonban azok életkora miatt rizikós, hogy végül túl magas összegre jönne ki az üzemeltetés öltsége

„400 – 800 millió dollára is kijöhet egyetlen század, a terveink között pedig 2 század felállítása szerepel. … Vannak alternatívák és – meglepetés – úgy tűnik lehetőségünk van új gyártású gépek beszerzésére – de nem amerikaiakéra.”

A típusról konkrétumokba nem kívánt bocsátkozni, de esélyesnek tűnik, hogy a T-50 lesz a kiválasztott. Na nem az orosz T-50, avagy PAK-FA, hanem a KAI T-50 Golden Eagle. Hogy netán a szöuli kasszába csorog majd némi pénz arra abból lehet következtetni, hogy a tavalyi év novemberében Ri Mjong Bak dél-koreai elnök fülöp-szigeteki látogatása során többek között arról is szó esett, hogy haderejének modernizálása kapcsán Manilát érdekelnék dél-koreai termékek is. Dél-koreai részről nem hivatalosan megerősítették, hogy felajánlásra került az Indonéziában győzedelmeskedett KAI T-50 Golden Eagle.

83 hozzászólás “A filippínóknak mégsem kellenek az amerikai F-16-osok?”

  1. onedinkapitany

    Pofátlan amerikaiak. Mindenük az azonnali magas profit, pedig itt érdekükben állna, hogy Kínát erős ellenlábasok fogják közre. Ha nekik vagyok, hosszú távra gondolkodva felújított és modernizált, több feladatúvá varázsolt F-15A-kat szállítanék nevetségesen alacsony áron mind a Fülöp-szigeteknek, mind Vietnamnak, régebbi fegyverekkel, pl. AIM-9L, AIM-7F, és AIM-120B. De lehet, hogy ehhez már a gazdasági hátterük sincs meg, hanyatlik a szuperhatalom. Most éppen pénzt kunyerál a szövetségeseitől:

    http://kuruc.info/r/4/96233/

  2. Végül is ha a magyar gripen programból indulok ki anyagilag (>1,5 milliárd usd 14 gép) akkor nem egy veszett pénz a block 52 szintű f-16 századáért 400-800 millió usd, és még a kérdés, hogy fegyver is benne lehet(?)! Csak nincs pénzük kész!

  3. Pofátlan amerikaiak.

    Mert?

    Mindenük az azonnali magas profit,

    Jah persze, a pakik is ingyen kapták a JF-17-et mi…? A Gripen gyakorlatilag mindenhol kenőpénzzel futott be, Dél-Afrikában ez tény. Kinyomozták, bebizonyították.

    A francia fegyverexportnál is finoman szólva sokszor rezgett a léc, a brit megrendelések a szaúdiaknál is így mentek…

    Az orosznál a kínai és indiai üzlet az mi, ha nem pofátlan…? A két legnagyobb vetélytársnak adták el kávázi ugyanazt az gépet, a Szu-30M-et. Az nem pofátlan? Hát az nem volt, hogy menetközben duplaáral lett a Szu-30MKI és ma sem tudja azt, ami 15 éve ígértek? Mutass egy olyan jenki F-15/16/18 exportot, ahol menet közben duplájára nőtt volna az ár. Eh…

    A jenkik egy esteben adtak el „ellenlábasnak” nagyobb mennyiségben ugyanazt az a technikát, de az speciális. Görögországról és Törökországról van szó. Mindkettő NATO tagállam. Fából vaskarika esete…

    Ha nekik vagyok, hosszú távra gondolkodva felújított és modernizált, több feladatúvá varázsolt F-15A-kat szállítanék nevetségesen alacsony áron mind a Fülöp-szigeteknek, mind Vietnamnak, régebbi fegyverekkel, pl. AIM-9L, AIM-7F, és AIM-120B.

    Van bármi fogalmad az F-15A flotta állapotáról? Mert én 1,5 éve az F-15 cikken dolgozom, de annál többet nem sikerült kiderítenem, hogy F-15A SN-es géepekt még fotóztak itt-ott és repülnek a ANG-nél. (2008-ben jártak Kecsón is.)

    Szóval honnan vennél F-15A-t? Az F-15A egyébként részben többfeladatú, csak az USAF soha nem használt arra a célra. Kb. ugyanaz a képessége megvan, amit az IAF F-16A gépei bemutattak Osirak felett. „Jóidős” csapásmérő képesség. A többit majd a cikkben.

    Szerintem nem kellene ekkora arccal és vehemenciál kommentelgetni, mikor ilyen szinten elfogult vagy és láthatólag lövésed sincs a dolgokról…

  4. onedin:
    Miért F15A-kat? Ha évek óta ilyen nehezen megy nekik a pénz összelapátolás, akkor hogy tartanának üzemben egy ilyen kaliberű gépet? Azért a Sas nem hiszem, hogy annyiból elrepülgetne, mint egy Block 15-ös, 25-ös F16-os.
    De a „üzemi költségeit” Molni valszeg jobban tudja pláne az aktuális cikkje okán.
    Az amerikaiak lehet, hogy pofátlanok, de lehet hogy nem. Konkrétan nem tudjuk, hogy az „1-2 század” jelző alatt hány gépet is értenek a filippínók. 12? 14? 20?. Mitöbb mi van az amcsik által bedobott összegbe? Fegyverzet? Ha igen, akkor milyen? Kiképzés? Ráadásul az ország légiereje most miből áll? Pár öreg (bár COIN feladatra ma is elég fa**a)Bronco-ból? Legveszélyesebb gépeik eddig az F8-asok és/majd az F5-ösök voltak. Azért kell oda gatyábarázás, ha egy F16-ost szeretnének üzemben tartani, pláne két században.
    Az F/A-50-ből meg rendelt a ROKAF ~20 darabot.

  5. onedinkapitany

    Ilyen drága lenne a Falconok felújítása és az átképzés, meg a fegyverzet? Szemét amerikaiak, nálunk tokkal-vonóval-mindennel a komplett MiG-29 ezred jött ki 800 millió dollárra, pedig az oroszokat sem kellett félteni az árképzésnél.

    A legnormálisabb megoldáson gondolkodva megléphetnék, hogy mondjuk Ausztrália -amely szintén érdekelt- leadhatná ingyen a Fülöp-szigeteknek az F/A-18A és B Horneteket. Azokat már korszerűsítették, alkalmazhatják az AMRAAM-ot és nyilván felruházták őket még néhány javított képességgel. Az USA meg ha hatékony barátokat szeretne a térségben, szállítson hozzájuk nagyon baráti áron kiképzést és fegyverzetet, tartalék alkatrészt. Meg a cserére tekintettel alkalmi áron dobhatnának Ausztráliának még néhány Super Hornetet, ami otthon, az Államokban munkahelyeket jelentene.

  6. Ilyen drága lenne a Falconok felújítása és az átképzés, meg a fegyverzet? Szemét amerikaiak, nálunk tokkal-vonóval-mindennel a komplett MiG-29 ezred jött ki 800 millió dollárra, pedig az oroszokat sem kellett félteni az árképzésnél.

    1. A gépek valós piaci ára kurvára nem volt annyi, az oroszok mondták rá, hogy annyi… A géphez adott fegyverzet mennyisége vicckategóriás volt. Nézd meg, hogy mit kaptak a lengyelek a pénzükért.

    2. Infláció smafu? Az 1992-es árfolyamhoz képest ma 800 milla = 1,3 milliárd USD. Hoppáré…

    A legnormálisabb megoldáson gondolkodva megléphetnék, hogy mondjuk Ausztrália -amely szintén érdekelt- leadhatná ingyen a Fülöp-szigeteknek az F/A-18A és B Horneteket.

    Miért tennék? Ha a gépek mennek a kukáka, akkor a sárkány élettartama miatt mennek. Egyébként a gépek pl. az F-15 flottához mérve kifejzetten fiatalok. Az elsőket 1985 táján, az utolsókat 1990-ben adták át. A jenkik horodzóról jóval régebben és intenzívbennen használnak ennél örgebb gépeket

    is. Jó eszközt odaadni nem fognak – főleg ingyért nem – ha meg a strukturális élettartam lejárt, akkor mit kezdjenek a géppel mások? Nem lesz olcsó.

    Egyébként meg van egy sejtésem, hogy nem lehet továbbadni őket. Ugye rémlik, hogy az ősrégi F-111C gépeket is elemették? Akkor szerinted ezzel mi lenne kivonás esetén? A jenki nem hagyja, hogy az általa exportált haditechnika illetéktelenek kezébe jusson vagy oda, ami nekik politikailag vagy bármi más módon kényelmetlen.

    Nem igaz, hogynem lehet vad teóriák gyártás helyett összerakni a kirakós darabjaid… :(

    Tenger felett inkább 2 hajtóműves géppel repülnék. F-15A meg van raktáron. Csak korszerűsíteni kell.

    Az is el lett mondva, hogy a két hajtóművesség önmagában semmit sem jelent. Ha két szar hajtóműved van és 0 sérülésállóság, akkor a hajadra kenheted. Nem az 50-es éveket írjuk…

  7. Allesmor Obranna

    A világ összes fegyverüzletét a pofátlanság jellemzi. Vagy csak a lehetőségek kihasználása? Az árképzés mindenhol ugyanaz. Az USA se szívbajos, csak neki a nagyobb bizniszeit sikerül elfedni mindenféle szövetségesi maszlaggal. Jómagam látom, hogy napi szinten hogyan képeznek árakat a baráti országoknak, stratégiai ágazatokban. Mondjuk úgy, oroszosan…

  8. Azt csodálom hogy eddig még hogy nem akasztották a lángvágót az f-15A-ba nem hogy miért nem kínálják eladásra! Egy f-15-nek kb 4x-se az üzemeltetési költsége az f-16-hoz képest!

    Ez attól függ, hogy hogyan számolod. A Jeff Ethell féle könyv 1979-es árfolyamon 4300 dollárt ad meg az F-15A-ra. Ez mai árfolymaon ~13,500 dollár, ami a mostani hírekben szereplő F-15C = F-22 = ~15k / óra ártól nincs olyan messze.

    Az F-16C Block 40/42-nél a ’95 táján 4000-4500 dollárt adtak meg, ami ma kb. 6’500. Az utóbbi pár évben ~8-9 ezer dolláros F-16C/D repóraköltséggel találkoztam. Négyszeres eltérést soha sehol nem találam még eddig…

  9. @Roni

    Esetleg összeszámoltad adott időszakban az exportot, vagy te is csak szokás szerint a levegőbe beszélsz? Nem lehetne egyszer az életben konkrétumokkal dolgozni…?

    Mekkora időtartamot vizsgáljunk? 2001-20011 közötti időszak jó lesz? Belekezdesz, vagy csináljam én az F-15 cikk kontójára?

    Jenkik exportáltak ezalatt az alábbi országokba csúcsvadászokat:

    – Ausztrália, 24 db Super Hornet
    – Emirátusok, F-16 Block 60, a mennyiséget fejből nem tudom
    – Lengyelország, F-16 Block 50 vagy 52, 48 db
    – Görögörszág, F-16 Block 50/52+, fejből nem tudom a mennyiséget
    – Törökország, nem vagyok biztos a mennyiségben, de mitha letet volna
    – Dél-Korea, F-15K, 40+ még valamennyi.
    – Ázsiába még valami?

    Orosz export:

    – India, kb. 150 Szu-30-at adtak át 2011-ig, de 250-re van megrendelés.
    – Kína? +100-az mennyiség.

    Már csak ez a kettő kezdi karcolgatni a fenti mennyiséget. Pedig volt másohva is export, pl. Venezuela.

    A megrendeléseket is beleszámítsuk vagy csak a leszállításokat? Hát a még éppen futó programokat? Summa, summarum, az USA és Oroszország vadászgépexportja darabara összemréhető volt az elmúlt 10 évben, talán még kifizetett összegben is.

  10. Még egy megjegyzés. Az oroszok ezen felül igen sok hajtóművet adtak el Kínának, és ebből épült még több Kínai gép. Ez nem repcsi export, de majndem. Ellenben jenki hajtóművet mihez adtak el pluszben? F-15S gépekben lecserélték a PW hajtóműveket GE-re, pár Gripenbe került jenki eredetű hajtómű. Kb. ennyi. Vagy nem?

  11. „- India, kb. 150 Szu-30-at adtak át 2011-ig, de 250-re van megrendelés.
    – Kína? +100-az mennyiség.”

    Igen de ezzel ők le is tudták a megrendelést mert a többit már csak másolni fogják vagy lesz helyette hazai gyártású .
    Kína önálló útra lépett India lassan úgyszintén .
    Mi marad? semmi.
    Ellenben a jenki legalább 1000 db f-35 adhat el külföldre majd .
    http://hungarian.ruvr.ru/2012_05_16/74806873/

    A jenki fegyver export sokkal stabilabb mint az orosz .

  12. onedinkapitany

    Említem továbbá Argentínát. Ideje váltaniuk. Ha Moszkva okos, akkor enged az árból és katonailag-stratégiailag némi teret nyer a dél-amerikai kontinens alsó felén. Ha nem, akkor jön Kína az FC-1-gyel, a J-10-zel, vagy egyenesen a Szu-27/30 alapjain kifejlesztett gépek butított exportváltozatával.

  13. @onedinkapitany

    Az argentínás falklandos hír óta senki nem magyarázta meg, hogy mit a péklapátból telne erre Argentínának. 1982 után sem volt pénz 20 évig újrafegyverezni egyik fegyvernemet sem. Azóta volt egy „kis” gazdasági földcsuszamlás.

    So? Miből? Mert az nem érv, hogy a falkland körüli gázból…

  14. onedinkapitany

    Az F-35 elleni ötödik generációs könnyűvadászgép-tervezetteiket tudtommal már rég kidolgozták az oroszok, csak az a nagy kérdés, hogy honnan lenne rá pénzük? A PAK-FA-hoz kellett a külföldi „részvényes”, de ebbe az új? projektbe érzésem szerint sem Kína, sem India nem kíván beszállni. Az orosz állami költségvetésnek viszont nincs arra pénze, hogy finanszírozza. Anyagilag, harcigépek terén több mint elég nekik a PAK-FA meg a Szu-34. Úgyhogy igen erősen kétségesnek látom, hogy a PAK-FA után lesz-e újabb orosz vadászgép.

  15. Dél-Amerika hagyományosan francia repülőgép export területe

    F-5-öt használt Chile, használ mai napig Brazília és Venezuela, ha még röpképesek. F-16-ot a fentiek közül szintén két ország.

    Minden francia jetvadászt összeszámolva öt ország jön ki, jenkiből meg három. Legkorszerűbb franica vadászt nézve (M-2k) az Sólyommal összevetve 2:2.

    Mennyiségre sem nagy az eltérés a mai és a múltat összevetve. Közép-amerikában tovább két F-5 alkalmazó van / volt.

  16. onedinkapitany

    Vége lesz ott a francia befolyásnak. Jön az FC-1 „Kicsi Sárkány” meg a koreai T-50/FA-50 és az olcsó, használt F-16. Az egyetlen valószínű kivétel Brazília, de az sem olyan biztos. De szeretném tudni, hogy a Tiger II után a brazil üzemeltetők hogyan vélekednek a Mirage 2000-ről!

  17. onedinkapitany

    molnibalage

    „hogy mi apéklapátból telne erre Argentínának…gazdasági földcsúszamlás”

    Ne ítéld meg ilyen egyszerűen az argentin gazdaságot és lehetőségeket. Az élelmiszer termelés egyre nagyobb üzlet és Kínában sok az éhes száj. S Kína nem szegény.

  18. Kína nem szegény.

    Aboszúl pénzösszegben ez igen. Egy főre eső GDP-ben viszont nem túl nagy spílerek. Ez azt jelent, hogy lehet, hogy a nagy kalapban sok van, csak azok, akiknek nem jut a kalapból, azok hol vannak az egyenletben? Mit ér egy éhes száj, ha nem jelent piacot, mert pénze az nincs…?

  19. „tudtommal már rég kidolgozták az oroszok, csak az a nagy kérdés, hogy honnan lenne rá pénzük?”

    Hát ha jenki ésszel gondolkozunk akkor szokás szerint a kínaiak már lehet be is szálltak .
    Talán ők segítettek a j-20 gépben is .
    Vagy lehet hogy ők saját maguk fogják fizetni a költségeket.
    Hisz a jövőben Indiának is kellesz majd a f-35 a szu-30mki gépek kiváltására.
    A szuhoj cég egyik vezetője szerint a gépet csakis a pakfa után lehetne kifejleszteni ,mert egyszerre nem lehet két gépet pénzelni.
    Szerintük a pakfa túl drága lesz a külföldi megrendelőknek, azért is akarnak egy olcsóbb gépet .
    Na meg jól is jönne a pakfa mellé egy többfeladatú lopakodó gép .
    Amúgy mennyibe fog kerülni egy f-35 ? és mennyibe kerül ma egy raptor?

  20. Mán megint Argentina? Pillanatnyilag „egyéb” dolgok kötik le őket. Talán ezért is erősödött fel a Malvinas-propaganda a médiában, hogy erre figyeljenek és ne másra. Ismerős itthonról? Argentina épp hogy kilábalt a csődhelyzetből. Ígéretes a fejlődés, de nagyobb katonai beszerzésekre egyszerűen nincs pénz. Kínai hitelből lehetne, de ahhoz a hagyományosan konzervatív katonák nem tapsolnak. Inkább az új erővonalak jegyében Braziliához közelednek szép lassan. Britanniával is csak a médiában harcolnak a Malvinasért, fű alatt tárgyalnak, hogy argentin logisztikával, angol pénzen kutatnak az olaj és gáz után……. Ez a briteknek is jó, sőt, szerintem, ha arcvesztés nélkül megtehetnék, akkor szép csendben vissza is adnák a Malvinast, több lépésben….

  21. @Littlejohn

    Lassan a testtel. Egy „apróságot” kifelejtesz. NBr egy demokratikus ország, és működik a rendszer. Nem dönthetnek csak úgy a fejük felett. Gibraltárnál is népszavazás volt arról, hogy legyen spanyol vagy maradjon angol. Asszem 98% táján volt az igenek száma, hogy maradjanak angolok. Kettőt találhatsz, hogy Falkalnadnál milyen arány lenne főleg, ha a jövő a nyersanyagok kitermelésével még munkahelyet is jelenthet…

  22. Molni……
    Természetesen igazad van, a népszavazást mindenképp ki kell írni. Te is tudod azonban, hogy népszavazást elveszíteni nem lehet, csak a kérdést lehet rosszul feltenni (by Napoleon).
    Az angoloknak nem a Falkland/Malvin miatt van a Déli-sarkon „részesedése”. Akár nekünk is lehetne, ha tudnánk ott bázist építeni és kutatásokat folytatni. Az ENSZ-határozat nem tiltaná.
    Már egyre kevésbé vagyok valaki :-) :-) Valamikor, régen, egy messzi-messzi galaxisban……..

  23. Molninak néhány kérdésminta a népszavazáshoz :) :)
    Kívánják-e, hogy Argentinához visszatérjen a Falkland-szigetek? (A válasz egyértelmű)
    Kívánják-e, hogy a béke megőrzése és a kölcsönös gazdasági előny miatt a Falkland/Malvin közös közigazgatás alá kerüljön, megtartva az angol állampolgárságot de argentin szuverenitás alatt. (A válasz már árnyaltabb)
    Kívánják-e a szigetek szuverenitásának átengedését Argentinának, gazdasági előnyökért cserébe, állampolgárságuk megtartása mellett? (még árnyaltabb a válasz)……….
    …..és így tovább…..

  24. A kérdések érdekesek, csak szerinem értelmetleneek. Ugyanis hogyan gyakorolhatsz demokratikus formában szuverenitást egy olyan terület felett, ahol nincs állampolgári oldalról visszacsatolás…? Kettős állampolgárság még csak-csak lehetne, de ez olyan, mintha nekem akarnád megmagyarázni, hogy legyek magyar-ukrán állampolgár. Minek…?

  25. LJ@

    „Ez a briteknek is jó, sőt, szerintem, ha arcvesztés nélkül megtehetnék, akkor szép csendben vissza is adnák a Malvinast, több lépésben….”

    Elobb fognak a Jobbikos aktivistak a Hosok teren tuntetni hogy Erdelyrol mondjon le a Magyar kormany mint hogy a Britek ezt tegyek a Falklandal es a Del Georgia szigetekkel.

    ennek harom oka van.

    Az elso az emocionalis. Brit ver folyt a szigeteken nem is keves .

    A masodik a rendszerbol adodik. A szigetlakok Brit uralmat akarnak azt kertek. Ha lemondananak roluk es odadobnak oket az Argiknak az hatalmas presztizsveszteseg lenne. Nincs az a Brit kormany ami ne bukna bele csak a dolog emlitesebe is.

    A harmadik pedig gazdasagi. A Falkland koruli asvanykincsek, halaszati jogok ( Del Georgia is ) valamint a szigetek altal biztositott Antarktiszi jog es hozzaferes ami ma meg semmit nem er de jovoben mar akar aranyat is erhet.

    Amugy nincs az a Brit katona tabornok aki ne ugy vedene azokat a szigeteket mint akar az otthoni szigeteket.

  26. Képesek még csak lennének, de (most még) nem éri meg.
    A terület feletti szuverenitás visszaállítható, ha a lakosok úgy érzik, hogy brit államolgárságuk nem sérül, de bővülnek a piacaik kevés, de meghatározó termékeikre. A helyi bolt választéka is jobb lehet, sőt, ha megindul a közös kutatás és kitermelés, akkor még irigyelt helyzetben is lehetnek.
    Egyébként nem ez lenne az első eset, mikor az ősi és híres demokráciák sz@rnak a saját demokratikus elveikre.

  27. Kuruc, ha így lett volna, akkor a Brit Birodalom ma is állna. Kétségtelen van ilyen hang is…. de a pénz hangja mindig hangosabb :) :) Tőled inkább azt várnám, hogy felvesd, a kínaiak akarják megvenni a Falklandokat :) :)

  28. Molni: a Déli-sark nem csak azt a területet jelenti, amelyet x km vastag jég borít.

    Tudom. Nézd meg az áltagos tengermélységet és a hőmérsékleti és időjárás visznyokat és azt, hogy milyen szélességi körön van északi féltekén a legészakibb fúrótorony és hol van a Golf-áramlat és milyen közel van a szárazföld.

    Ezek után nem kérdés, hogy odalent délen a mai technolóigával és árakon senki nem termel ki semmit…

  29. LJ@

    „A terület feletti szuverenitás visszaállítható, ha a lakosok úgy érzik, hogy brit államolgárságuk nem sérül, de bővülnek a piacaik kevés, de meghatározó termékeikre. A helyi bolt választéka is jobb lehet, sőt, ha megindul a közös kutatás és kitermelés, akkor még irigyelt helyzetben is lehetnek.”

    A Falkland szigeteki lakosok nagyon nagyon hamar brutalisan gazdagok lesznek. A banyaszati jogok es Royalteek miatt azt a 3000 embert elonti a brutal jolet. Nem veletlen hogy a Britek kozzul jelenleg tobb szaz varakozik a szigetek onkormanyzatanak dontesere hogy mint telepesek johetnek e.

    Amugy a Britek ha akarnak se tudnak nagyon visszadni a szigeteket. A kietremelesbe bevont kulfoldi cegek erdekei is serulnenek egy esetleges Argi hatalomatvetellel.

    Ettol fuggetlenul szerintem az Argik meg fogjak probalni.

  30. „Tőled inkább azt várnám, hogy felvesd, a kínaiak akarják megvenni a Falklandokat :) :)”

    Nevetni fogsz de attetelesen igy van. De majd meglatjuk.

    Nem kell sokat varni szerintem hogy a kinai raketak fegyverek megjelenjenek az argiknal. En meg az idenre vagy max jovore varom az infokat, bejelenteseket.

  31. Van kozos nevezo a hadsereg es a kormany kozott.

    MALVINA ! MALVINAS ! MALVINAS !

    Melyik tabornok mondana le arrol hogy az o neve alatt levo csapatok foglaljak vissza a szigeteket ????
    Ha kell az ordoggel is ha ez a cel.

    Amugy meg fizetni sok mindennel lehet. Lehet pl halaszattal akar mar tegnap is. Argentinanak hatalmas tengeri teruletei vannak ( EEZ ) ezekkel mar ma is tud fizetni, de a jovoben egy megfelelo katonai es politikai tamogatasert es az ezzel visszaszerzett Falklandert akar kitermelesi jogokkal is.

    Szerinted mi es mennyi fegyver kene az Argiknak hogy a szigetek visszavetelet megakadalyozzak.

    Par mobil lerak rendszer es hajo elleni szuperszonikus es szubszonikus indito szerintem eleg lenne. No jo csapjunk hozza par J-10 est vagy FC – 17 et es megerkeztunk.

  32. És megint kezdi Kuruc…

    Áruld már el, hogy hogyan kerülne a szigetkre argentín nehéz felszerelés? Odateleportál…? A J-10 és FC-17 harcászati hatósugara semmivel sem adna jobb taktikai helyzetet, mint 1982-ben. Apró hiba, hogy a szigetenek olyanm reptér van, amiről 0-24 órában full BVR EF + AWACS üzemelhet, ami fényévekre van az 1982-es helyzettől…

  33. molni

    Meglepetes !

    Ez a kucsszo. Hogy csinalnam en es …. . Vennek ( kinatol ) felszerelest fegyvert. pl tuzerseg jarmuvek partraszallo jarmuvek, hiradoeszkozok lerak rendszerek stb. Viszonylag messze a Falklandtol tartanam ezeket es ertelem szeruen a Brit es USA hirszerzes rajta tartana a szemet.

    Mikor meg van a megfelelo kikpezettseg akkor a masik adag fegyverert ami ugyan ezeket tartalmazza elmennek es hajoval elhoznam. Kozben meg kihajozik a negy hat tengom a vitatott vizekre. Harom a spec egysegeket tenne partra ( az ARA Santa Fe anno 40 katonat tett partra onmaga Soth Geargia nal ) miutan partratettek a spec ops egysegeket csatlakoznak a blokadhoz. A spec egysegek feladata a repter, a Rapier utegek es a tavolfelderito radarok illetve a Tajfunok benitasa. Erre IPR vagy AV is tokeletesen megfelel meg kozel sem kell menni. Ha ez meg van akkor a sajat legiero mar uralja a levegot es a beerkezo hajo partrafutva kiteheti a friss es kikepzett eroket akiknek mar nem nagy ugy felszamolni az ellenallast a legirualom birtokaban.

    Masodik lepesben megerositeni a sziget vedelmet lerak es hajo elleni raketakkal es mar keszen is van.

  34. Ez most már tényleg az elmebaj határát súrolja részedről, engem meg az idegbaj kerülget… [sóhajt]

    Ez a kucsszo. Hogy csinalnam en es …. . Vennek ( kinatol ) felszerelest fegyvert.

    Megismétlen. MIBŐL..?????

    Meglepetes !

    Hogyan? Maga a vásárlás és rendszerbeállítás folyamata évekig tart. Lesz ám a nagy meglepetése ezeknek.

    Viszonylag messze a Falklandtol tartanam ezeket es ertelem szeruen a Brit es USA hirszerzes rajta tartana a szemet. Mikor meg van a megfelelo kikpezettseg akkor a masik adag fegyverert ami ugyan ezeket tartalmazza elmennek es hajoval elhoznam.

    Jah, persze. Mindenzt titkoban, mikor minden embernél lassan okostelefon van az ország meg tele turistával. Vagy csak ál turistával. Áruld már el, hogy a kikőig hogyan jut el nehézfelszerelés titokban, nemhogy hajóra. Egyébként meg 0 db argentín paraszálló hajó van, de oda se neki…

    30 év alatt lényegében semmit nem tudtak megvenni és fejleszteni, azóta meg volt egy argentív CSŐD! Most meg simán válság van, lassan már 4 éve.

    (Kíváncsi vagyok, hogy meddig tart még ez a humbug (?), mert ezzel mindent jól meg lehet indokolni. A ’29-es válság 5 év alatt lecsengett. Hol is van akkor a mai felgyorsult világ..?)

    ozben meg kihajozik a negy hat tengom a vitatott vizekre.

    Nehezen hajózik ki, ami nincs. Mert ma nincs 6 db, de ha lenne is, hadrafoghatság meg smafu mi?

    Harom a spec egysegeket tenne partra ( az ARA Santa Fe anno 40 katonat tett partra onmaga Soth Geargia nal ) miutan partratettek a spec ops egysegeket csatlakoznak a blokadhoz.

    És majd ima Szűz Máriához intézett fohászok és imák akadályozzák meg az, hogy útközben bármilyen repszeköz a tenger fenekére küldje? Ahogy már írtam, a mai teljes argentín HT-t zárójelbe teszi 8 db Tornado GR.4…

    Még egyes helik is hordozhantak hajó elleni rakétát, de az AH-64 helik is tökletesen darbokra szendek bármilyen ladikot…

    A spec egysegek feladata a repter, a Rapier utegek es a tavolfelderito radarok illetve a Tajfunok benitasa.

    Hogyan foglalsz el egy ~12km2-en elterülő objektumot, aminek a környéként nincs semmi és miden fűszál beláltható, mert a terep sík…? Ja, légvédelme is van, tehát 6-8 km-en belül még deszantosokat sem dobhatsz le…

    akkor a sajat legiero mar uralja a levegot es a beerkezo hajo partrafutva kiteheti a friss es kikepzett eroket akiknek mar nem nagy ugy felszamolni az ellenallast a legirualom birtokaban.

    Az argentínok mivel győznék le hazai pályán a AWACS és tanker supportos brit gépeket? Tényleg várom ennek kifejtését. Ez ma léteznek. Csak füttyenteni kell és repülnek délre… Argentínának semmilye sincs.

    A bázison ott levő személyzet ~1000 fő. Ha mindegyiknek csak egy pisztolya van meg egy karabélya, akkor ott semmiféle különleges erő nem csinál semmit. C-17-tel harckocsit lehet oda lezavarni 2 napon belül, de több kisebb közepes járművet is. Sok szerencsét a különleges erőknek. A Market Garden hadművelet ehhez képest séta a parkban, mert ott legalább helyileg néha mennyiségi fölényben voltak az ejések, még ha nem is tudtak a német páncélosokkal mit kezdeni. Úgy szeretném tudni, hogy mi pakol át a szigetre légi úton nehézfegyverzetet és több száz katonát úgy, hogy a szigetet még védik a vadászok, van radar, estleg AWACS és védik is az objektumot. A készültségi gépek az első puskalövés után 3-5 perccel már fent vannak a levegőben. Tudod, azért hívják készültségnek…

    Ha a sziget tényleg olyan kurva nagy érték, akkor szerinted nem éri meg lehetséges invázió estén lezavarni oda +6-8 gépet meg egy AWACS-et. Néhány tízmillió font. Ha a környező vizek meg fonttízmilliárdokat érnek, akkor nem tuti befektetés ez?

    Apropó, az argentín gazdaság ma hány háborús hetet bírna ki…?

    Carlo Kopp hozzádképest zsenge kezdő a túlzások terén. Nálad az argetínoknál minden 10’000%-on létezik ami ma nincs is, a britek meg annyira hülyék, hogy kiürítik a repteret és átadják a sziget kulcsát. Mert a közeljövőben kb. így lehetne a szigetet visszaszerezni katonailg. Máshogy nemigen.

  35. @Kuruc71

    Ezzel az elképzeléssel csak az a baj, hogy egy ekkora méretű haderőfejlesztés magával hozná azt is, hogy vele arányosan a britek növelnék a szigeteken levő erőket is. Több EF, hajó elleni eszközök, tengók, hajók, stb. Másrészt a kínai fegyverekkel lehet az USA is jönne és hirtelen nagyon rohamtempóban lennének készen az F-35-ök, árengedményes fegyverek mennének a briteknek, stb. (mivel az USA-nak sem jó, hogy ha ott délen Kína teret nyer).

  36. Még egy kiegészítés. Falkaldon jelenleg azért van olyan kevés gép és heli, mert a pillanatnyi fenyegét ennyit tesz szükségessé. Lényegében azért vannak ott, hogy ne rohadjon le a bázis és jelzés, hogy „figyelünk kishaver, 1982 nem fog megismétlődni”.

    Az objektum szemmel láthatóan a mai odatelepül technika sokszorosát is képes lenne kiszolgálni. Tehát gondoltak a jövőre, a fenyegetés esetleges növekedésére. Ember, kétkifutós reptér van ott annyi fedezékkel és kiszolgáló létesítménnyel, ami olyan reptereken szokás, ahol egy teljes wing (72 db) gép települ…

  37. molni

    Aaa inkabb semmi !

    A szitu borzasztoan egyszeru. 2016-18 elott le kell sakkozniuk az agiknak ( szerintem elobb ) igy nincs mas dolgunk megtudni hogy en vagyok e elmebeteg fanatikus akarmi, vagy csak te vagy korlatolt a meglevo papiralapu tudasod alapjan mint varni.

  38. Erről is írtam már. Ha korlátan anyagi támogatás lenne, akkor sem épülne ki 2016-ig egy ilyen haderő. Ember, az négy év mától számítva.

    A lengyeleknél mennyi idő alatt érték el az F-16-os gépek azt a szintet, amit a megrendeléskor megcéloztak?

    A pakisztáni JF-17-nél elérték már a combar ready szintet 3 vagy 4 év után? 4 év után érték el a 30 gépes flottát, de hogy ezek már hadrafoghatóak, vagy még csak megcélozták azt a szintet, azt nem tudom. Ellenben a PAF az nem egy 30 éve vegetáló légierő…

    Nem igazán vágom, hogy hogyan mered „papíralapúzni” azt, amt leírok. Te mitől vagy autentikusabb egy olyan témában, ami az összes haderőmnemet felöleli…? A te tudásod mitől nem „papíralapú”? Hm…?

  39. molni

    Te csak a sajat gondolataidat vagy hajlando megerteni. Sot ha mas esetleg ettol kulonbozovel all elo azt nagy arcal „mert van mire” letorkolod.

    Engedelmeddel nem mennek bele a vitaba, plane nem azert mert olyan pozicioba vagy ahonnan csak az Air Force Monthly es hasonlo szaklapok es a netes forrasok allnak rendelkezesedre. Eljutottal egy tudas magas fokara. Ez igaz.
    De az a tudas egy mesterkelt elore megformalt es szandekosan torzitott tudas. Egy olyan tudas ami kimondottan az olyanoknak van „kitalalva akik szeretnek az elerheto forrasokba melyen beleasni es abbol komoly katonai vonatkozasokat levonni. Termeszetesen most nem a 20-30 evvel ezelotti infokrol esemenyekrol vagy eppen a repgepek szinerol beszelek, hanem arrol hogy az amit a kulonbozo nyilt felig nyilt forrasokbol osszeszedsz es buszken ulsz rajta nagy arcal osztva az eszt az a valos helyzetben nem vagy alig vagy teljesen mashogy allna meg a helyet.

    A helyzet ahogy mondtam egyszeru, es szamodra mostantol meggyszerubb lesz. Reszemrol befelyeztem a forumon valo irogatast ( az olvasat nem az ettol sokkal ertekesebb ) tudom nem fogsz sirva fakadni ettol , de hat ez van. No szoval addig read only modban leszek ameddig a Falklandi ugyben kategorikusan ki nem derul hogy neked vagy nekem van igazam.

    Tehat amit en mondok hogy 2016 de max 2018 ig Argentina meg fogja probalni a sziget elfoglalasat. Rosszabb eseten nem egyedul.

    Tisztelettel koszonom mindenkinek a par eves kontruktiv forumozast, es azt hogy a magyar atlag forumtol eltekintve itt csak egyetlen egy ember volt aki nagy arcal elmebajozott hulyezett.

  40. molni:
    „Kíváncsi vagyok, hogy meddig tart még ez a humbug (?), mert ezzel mindent jól meg lehet indokolni. A ’29-es válság 5 év alatt lecsengett. Hol is van akkor a mai felgyorsult világ..?”

    Ez nem szimpla válság, ha nem tűnt volna föl, hanem rendszerszintű összeomlás.
    Csak az itteni perspektívából széttekintve is, mit látunk?
    Erőforrások világméretű újraosztása, felemelkedő új hatalmak, a régiek kétségbeesett erőfeszítése a status quo fenntartásáért…stb.

    Összességében a britek nem állnak túl jól, leginkább a gazdasági hátterük miatt, ezer szállal hozzá vannak kötve a jövőtlen amerikai vezetésű globális világhoz.
    Az argiknak csak meg kell várniuk, hogy a szigetek az ölükbe pottyanjanak – amikor már a britek annyi erőt sem lesznek képesek kivetíteni, mint ma.
    Elég szar ügy ez mindannyiunknak, dehát ezt dobta a gép…

  41. Te csak a sajat gondolataidat vagy hajlando megerteni. Sot ha mas esetleg ettol kulonbozovel all elo azt nagy arcal “mert van mire” letorkolod.

    Nem, nem így van. Ellenben te semmivel sem támasztottad alá, hogy miből épülne fel egy olyan argentín haderő gyakorlatilag a 0-ról, ami 6 olyan tengóval bír, aminek darabja ~500 millió dolláros tétel tisztán – nem beszélve a parti létesítményekről. Err ejön még rá mondjuk 30-40 db 4++ gen vadász, AWACS és tanker + partaszálló hajó, meg kísérő hajó, mert perpillanat nulla darag korszerű egységük van.

    Upsz, lassan ott tartunk, hogy felépíted Royal Na meg a RAF harmadát/felét 4-6 év alatt. Elnézésedet kérem, hogy ezzel nem tudok egyetérteni és bólogatni. Valahogy soha nem tudtam fantazmagóriákra rábólintani…

    AFM-et nem igazán olvasok, csak képes vagyok felismerni hogy mi a kőkemény realitás. Szerénység nélkül mondtatom, hogy ezzel már bőven az áltagember felett vagyok. Én nem azért, mert én lennék ennyire okos, ennyire alacsonyan van a mérce… (lásd bedőlt hitelek sora)

    Neked hol van a realitás érzéked? Lásd fent. Négy év alatt a semmiből felépíted a fél RAF + RN-t. Ne vicceljünk már…

    Tehat amit en mondok hogy 2016 de max 2018 ig Argentina meg fogja probalni a sziget elfoglalasat. Rosszabb eseten nem egyedul.

    Fogadhatunk is rá. Az angolszász országokban amúgy is lehet fogadni mindenre. Ha Montével vagy mással fogadtam volna Irán megtámadására, már kőkazdag lehetnék. :)

  42. Egyébként hol hülyéztelek le? Csak Carlo Kopp-hoz hasonlítottalak. Vagy ez implicite beismerésre annak, hogy ő nem túloz, hanem egyensek hülye…?

    @Batka

    Ha a 2/3-odolűs utáni RAF-ot megfelezed és az RN létszáma 2/3-a lesz a mainak, akkor is szinte szükséges a fent leírt fejlesztés, hogy ne „fej vagy írás” alapon fektessenek be a haderőbe, hogy a végén aztán megint 0-ra amortizálják az egészet egy katonai verességgel. Ezen felül meg is kellene valahogyan tartani ám. Az is pénz, pénz pénz. Gázt meg jelenleg senki sem termelé, tehát az egész „beruházás” haszna talán 30 év múlva jön meg, vagy akkor sem.

    Azt sem tudom megbecsülni, hogy 200 éve angol terület elfoglalása, ahol max. vegyesházásság és vendégmunkás szinten van argentín lakos, az politikai szinten mekkora ár a területért. Ennyi erővel lehetne Bukarest is magyar város, mert BP. után talán az a legnagyobb magyar lélekszámú város. Legalábbis 20 éve még az volt. Ennyi erővel New Yorkot visszakövetelhetné Hollandia, mert anno New Amsterdamnak hívták. Na, Argentínánk is kb. annyi köze van Falklandhoz történelmileg…

  43. Igen, úgy kellett volna fogalmaznom, hogy amikor a britek már nem lesznek képesek erőt kivetíteni a Falkland távolságára. Ennek nem technikai eszköz hiány lesz az oka, hanem az azt fenntartó társadalom képtelenné válása a további finanszírozásra.
    Mondjuk ez világtrend, még a kínaiakat is érinti, mindenkit. Az argentinokat is, de mégis csak ők vannak közelebb.

  44. Nézzétek mit fejlesztettek ki:

    http://images.icanhascheezburger.com/completestore/2009/1/21/128770297406815885.jpg

    Alkalmazás közben:

    http://images.icanhascheezburger.com/completestore/2009/2/21/128796882772655566.jpg
    http://images.cheezburger.com/completestore/2010/4/2/129147218059237476.jpg

    Még csak tesztelik, de a terroristák részéről máris meg van rá a válasz:

    http://www.funny2k.com/sites/default/files/styles/large/public/Pictures/terrorist-cat-with-bomb.jpg

    Úgy érzem egy újabb fegyverkezési verseny kezdetének vagyunk tanúi…

  45. Nem lehetne ezt a nagyszájú zsebtábornokot pihentetni egy időre? Baromi unalmas, hogy mindenhol trollkodik. sg-n, itt. Játssza a foteltudóst s szinte látni ahogy fröcsög a nyál a szájából, ahogy szóba kerülnek az amcsik, vagy a zsidók. Érdekes amint megjelenik, feszkó van a fórumon, a többiek fura módon kulturáltan tudnak vitatkozni.