Mondhatni a jól megszokott koreográfia mentén sorra érkeznek Phenjan részéről a sikertelen rakétatesztjüket ellensúlyozni hivatott keménykedések. A hét elején már egyértelművé vállt, hogy Észak-Korea a február 29-i megállapodás ellenére nem fogja beengedni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakértőit, most pedig magára nézve semmisnek minősítette az Egyesült Államokkal kötött megállapodás további elemeit is.
Phenjan és Washington között még február 29-én jött létre megállapodás, aminek értelmében a népsanyargató rezsim 240 000 tonna élelmiszersegélyt kapott volna az Egyesült Államoktól, ha úgymond nyugton marad és együttműködik: felfüggeszti nukleáris programját, beengedi a NAÜ ellenőröket, illetve rakétakísérleteket sem folytat. (Ezektől az ENSZ BT határozatai amúgy is eltiltották.) Persze Észak-Korea mindezt felrúgta az indítás után igen gyorsan megsemmisülő Unha-3 rakétájának fellövésével. Ennek eredménye többek között az lett, hogy a Washington által előzetesen beígért retorzióként búcsút inthetnek az amerikai élelmiszersegélynek.
Menetközben, konkrétan nagyapja, Kim Ir Szen születésének 100. évfordulóján Kim Dzsong Un megtartotta első, az észak-koreai néphez intézett beszédét. A katonai parádéval egybekötött mintegy 20 perces beszéde során kihangsúlyozta, hogy bár a gazdaság terén is változásokat szeretnének, de Phenjan prioritási listájának elején továbbra is a haderő található, illetve a nukleáris fegyverekkel nem lehet többé csak úgy fenyegetni Észak-Koreát, az nem lehet az imperialisták monopóliuma. (Emlékezzünk arra, hogy a dél-Koreai hírszerzés szerint észak-korea 3. nukleáris tesztjét készíti elő éppen.)
Mint a bevezetőben említve lett Phenjan legújabb kommunikációjában az szerepel, hogy nem tekintik magukra érvényesnek a február végi megállapodást – és ezt az ENSZ BT, illetve az Egyesült Államok a viselkedésével harcolta ki magának:
„Határozottan és teljes mértékben elutasítjuk az ENSZ BT azon viselkedését, amivel megsértik azon jogunkat, hogy műholdakat állítsunk pályára.” – áll az állami hírügynökségen keresztül kommunikált üzenetben, melyben az is olvasható, hogy az Egyesült Államok mindent megtett a Biztonsági Tanácsban, hogy elvegye Észak-Koreától a jogot az űrkutatásra.
„Lévén az Egyesült Államok leplezetlen agresszív lépéseivel megsértette a február 29-i megállapodást, így azt nem tartjuk magunkra nézve érvényesnek.” – olvasható a Phenjantól megszokott retorikájú üzenetben, melyben Észak-Korea kinyilatkoztatja azt is, miszerint a megállapodás megkötései alól felszabadulva képesek meglépni a szükséges megtorló intézkedéseket – melyekről nem értekeztek mélyre szántóbban.