|

MAKSZ 2011 – Visszatekintés sok fotóval

2011-ben tizedik alkalommal nyitotta meg kapuit Moszkvában a Repülési- és Űrhajózási Szalon (Международный авиационно-космический салон). Az augusztus 16-21 között zajló rendezvényen 40 országból 842 cég vett részt, 241 repülőgép volt kiállítva, ebből 91 vett részt a dinamikus programban. A kiállítás első három napja szakmai nap volt, ahol számos konferenciát, előadást tartottak és több mint 10 milliárd dollár (USD) értékben kötöttek szerződéseket. Néhány repülőgép a harmadik nap végén sajnos távozott (pl. B787, An-125, Il-96), de azért a közönségnapokra is bőven maradt még látnivaló és érdekesség.

Az időjárásra pénteken (augusztus 19.) nem lehetett panasz: a reggeli felhők gyorsan eloszlottak és szinte zavartalan napsütés következett. Szombaton már az alacsony felhőzet és az eső sajnos beleszólt a program alakulásába, vasárnap pedig már egész nap esett az eső.

Péntek munkanap volt Oroszországban, ezért bár jó idő volt, elviselhető mértékű maradt a tömeg. Szombaton a rosszabb idő ellenére is hatalmas sokaság volt kíváncsi a bemutatókra. A vasárnapi eső viszont már elriasztotta nézők egy részét. Az összesített nézőszám végül meghaladta az 500.000 főt.

A szombat-vasárnapi eső eredménye: a reptér egyes részei elmocsarasodtak, íme:

Az oroszok mindent megtettek a rendezvény biztonságos és zavartalan lebonyolításáért. A bejáratoknál szigorú ellenőrzés volt. Ahol nem volt a csomagok átvizsgálásához röntgen berendezés, ott bizony ki kellett pakolni mindent a táskákból és még fényképezőgépek működőképességét is be kellett mutatni. A legtöbb helyen 1,6 méter vagy magasabb kerítés volt és 10 méterenként egy katona állt. A „Dementor”-ok az esőre is felkészültek:

A Zsukovszkij bázis területe hatalmas, számos repülőgépgyártónak és kutató intézetnek ad otthont. Itt található pl. a híres Gromov Központi Aerodinamikai Intézet (http://www.tsagi.ru/eng/about). Minden szovjet/orosz fejlesztésű repülőgép prototípusával itt végezték/végzik el a kísérleti repüléseket. A világ második leghosszabb fel- és leszállópályája (5403 méter hosszú és 120 méter széles) bármilyen repülőgépnek megfelelő. A nézők elől elzárt területeken számos egyedi gép található. Bár a bokrok, épületek mögött álló különleges repülőgépek nagyon csábítóak, mégsem érdemes a kijelölt területet elhagyni, mert gyorsan egy őrszoba felé száguldó rendőrautóban találhatjuk magunkat. Erről egyik társunk részletesebben is tudna mesélni…

Repülőgépek a bokrok mögött.

A szervezés és a hangosítás megfelelő volt és programra sem lehetett panasz. A MAKSZ honlapján a részletes program nem volt előre megadva, a bejáratnál osztogatták minden nap.

Így néz ki egy részletes program orosz módra:

A program kis mértékben eltért az egyes napokon (nem csak az időjárás miatt), ezért érdemes volt minden nap kilátogatni.

A csarnokokban kiállított eszközök végignézéséhez is kell egy nap. A sok pilóta nélküli gép, fegyvermakett, hajtómű, repülőgép makett, elektronikus berendezés tervezett képességeit videóprezentációkon mutatták be. A videók néha kicsit elrugaszkodtak a valóságtól, pl. egy Szu-3x repülőgép új fegyvereivel egyedül megsemmisített egy repülőgép-hordozó köteléket (Carrier Battle Group).

Néhány kép a csarnokokból:

A Grif-1 fehérorosz fejlesztésű UAV.

Izraeli Searcher UAV orosz színekben.

A H-38MLE (Х-38МЛЭ) behajtható stabilizátoros változata állítólag elfér a PAK-FA fegyverterében is. (angolul H-38MLE)

2009-hez viszonyítva a hozzáértők szerint alig volt újdonság a kiállított fegyverek és elektronikai eszközök között. A pilóta nélküli eszközök száma növekedett, de ezek többsége makett volt és nem lehet tudni, mikor lesz belőlük bevethető UAV.

A dinamikus program

1990-től bő egy évtizeden keresztül az orosz repülőgépfejlesztés legújabb típusait, az Orosz Légierő bemutató kötelékeit Európa nagyobb repülőnapjain és kiállításain is megcsodálhattuk. A kétezres évek második felére viszont szinte teljesen eltűntek az orosz repülőgépek ezekről a rendezvényekről és ma már csak szülőföldjükön láthatjuk őket repülni. Erre jelenleg az egyetlen lehetőség a két évente megrendezésre kerülő MAKSZ.
Nagyobb térképre váltás

A rendezvényre a normál belépő 5-600 Rubel/nap/fő (3750-4500 Ft) volt. A kijelölt nézőtér a pálya északnyugati harmada mellett volt. Sajnos a repülőtér adottságai nem kedveznek a fotósoknak, mert innen a dinamikus program nagyon szembenapos, ezért a leglátványosabb pillanatok fotózhatatlanok voltak. Mindenképp érdemes lenne a pálya túloldalán felállított médiaemelvényt használni, ha nem 9-11.000 Rubel/nap/fő (67-83.000 Ft)-t kellene érte fizetni. A gurulóút is a pálya túloldalán volt, így sajnos gurulás közben sem lehetett a gépeket lefotózni. A gépek a nézőtértől távolodva, délkelet felé szálltak fel. A hosszú pálya lehetővé tette, hogy a gépek egy része úgy szálljon fel, hogy nem is lehetett látni őket.

A kerek évforduló (ez volt a tizedik MAKSZ) miatt reméltem hogy a 2010-es Győzelem napi légi felvonulás néhány érdekesebb kötelékét élőben is láthatom majd.

Nagy csalódás volt hogy a nyitókép, ha annak lehet egyáltalán nevezni, csak néhány sárkányrepülő és kis méretű repülőgép oda-vissza repüléséből állt. A gyenge kezdet után viszont igen erős folytatás következett.

A „nagyvas” Szu-34 széles orr-része miatt sokkal nagyobbnak látszik a Szu-27 család többi tagjánál.

Lenyűgöző, milyen pontosan tartják az Orosz Vitézek (Русские Витязи / Russian Knights) a helyzetüket a köteléken belül. A nagyméretű gépek miatt a repülésük lassúnak és méltóságteljesnek tűnik. A kötelék egyetlen kétüléses gépe (RF-93693) valamiért nem kapott díszfestést.


A világ legnagyobb helikopterének legújabb változata a Mi-26T2, melyet korszerű elektronikával láttak el. Méreteit a C-130-aséval érdemes összehasonlítani.

Kamov Ka-52 Alligator helikopterek kerülnek majd az Orosz Flotta új, Mistral-osztályú helikopterhordozóira is.

A minden időjárási körülmények között bevethető Mi-28N Night Hunter helikopterek 2009 óta állnak szolgálatban az Orosz Légierőnél.

A Kazan Helicopter által kifejlesztett Ansat könnyű helikopter, melynek több civil és katonai változata is létezik. Az Orosz Légierő kiképzési célokra rendszeresítette.

A MAKSZ 2011 leglátványosabb bemutatóját egyértelműen a Szu-35 repülte a tolóerő-vektoros hajtóművének köszönhetően. Egy videó a bemutatóról (a hajtóműre érdemes figyelni):


A Rafale díszfestése arra utal, hogy a típus már több mint 30.000 órát töltött a levegőben. A francia gép nagyon népszerű volt az orosz közönség körében.

Az öt gépes Rusz (Русь / Rus) kötelék egyik gépe szintén díszfestés nélkül repült.

A hat MiG-29-esből álló Fecskék (Стрижи / Swifts) kötelék díszfestéséről könnyen felismerhető. A köteléket 20 évvel ezelőtt, 1991-ben hozták létre.

A gyári A380-as (F-WWDD) festésén minden évben változtatnak egy kicsit. Szokásos bemutatója Moszkvában is nagyon tetszett a nézőknek. (Mondjuk én jobban örültem volna egy An-124 vagy egy Il-96 bemutatónak.)

Az F-15-ös új, negyedórás programja más repülőnapokon a legnagyobb látványosság lett volna, itt a Szuhojok mellett nem volt esélye: nem volt látványos festése, sem fotogén alakja, egyedülálló manővereket sem mutatott be, nagy mérete és a legendás hangereje sem érvényesült.

A MiG gyár két legújabb fejlesztése, a MiG-29K és a MiG-35D légi utántöltést imitált, majd a MiG-35D szóló bemutatót is repült.

A MAKSZ 2011 legjobban várt eseménye a Szuhoj T-50 PAK-FA bemutatkozása volt:

A bemutatkozást beárnyékolta, hogy hajtóműprobléma miatt a vasárnapi bemutató elmaradt: látványos fényjelenség után a pilóta a felszállás megszakítása mellett döntött.

A lett Baltic Bees kötelék 2008-ban jött létre. Az öt L-39 Albatros géppel rendelkező privát csapat egyre szebben repül. A jól megválasztott aláfestő zene még hangulatosabbá teszi a bemutatójukat. Augusztus 18-án az egyik gépük a leszálláskor lefutott a pályáról:

A gépnek és a pilótának nem esett baja, mégis a bemutatókat ettől kezdve az év végéig négy géppel repülték.

A szubszonikus Jakovlev Jak-130 típus az Orosz Légierő új kiképző repülőgépe. A tervek szerint az egyik orosz bemutató kötelék is ezt a típust fogja használni. A típus a közönségnapokon nem repült bemutatót, de többször láthattuk fel-leszállni. (Háttérben a médiaemelvény látható.)

Volt egy ismeretlen négy gépes kötelék is a „nagyvasak” között, amely három Jak-52 és egy JAK-54-es gépből állt. A nevük a program szerint „Első repülés Aeroklub” volt.

A másik kevésbé ismert kötelék az Orosz Sólymok (Соколы России / Falcons of Russia) volt, amely 2006-ban jött létre. A Szu-27 repülőgépekkel először négygépes kötelékrepülést mutattak be, majd imitált légharc bemutató tartottak. A géppár géppár elleni légi harc követését megkönnyítette hogy a kötelék két gépe speciális festést viselt. Az infracsapda szórás itt sem maradt el.


Mint minden repülőnapon, itt sem maradhattak ki a régi dicsőségekre emlékeztető öreg gépek.
A Polikarpov Po-2 repülőgépből szerencsére Magyarországon is van repülőképes példány.

Információim szerint jelenleg ez az egyetlen repülőképes MiG-3 repülőgép a világon.

A Polikarpov I-16 Rata az 1930-as évek egyik legjobb repülőgépe volt, sikeresen alkalmazták több háborúban is.

A harci gépek dübörgését csak ritkán szakították meg (fél)civil gépek. A Berijev Be-200CsSz (Бе-200ЧС) bemutatója mellett meg kell említeni a Tu-214ON repülését is, mert orosz részről ez a gép végzi majd a jövőben az Nyitott égbolt szerződés ellenőrző repüléseit. A nagyobb utasszállító gépeket a levegőben az Airbus A380 és a Szuhoj Superjet képviselte. A kisebb gépek (pl. Il-103, Rysachok) méretük miatt szinte eltűntek a légtérben. Sajnos Tu-22M, Szu-24 és An-22 idén semmilyen formában nem volt látható a rendezvényen.

A statikus kiállítás

Az ismertebb orosz típusok közül ami nem repült, az szerencsére látható volt a statikus soron.

A Tu-95 Medve prototípusa az 1950-es évek elején repült először. A képen látható Tu-95MSz (Ту-95МС / Tu-95MS) változatok az 1980-as és 90-es években épültek. A típus fő fegyverzete a H–55 (H-55 Granat / AS-15 Kent) robotrepülőgép, melyből összesen 16-ot hordozhat a törzsben található forgótárban és a szárnyak alatt. A fegyver hatótávolsága több mint 2500 km, azaz nagyobb mint a Moszkva-London távolság.

A faroklövész munkahelye és a Medve 23 mm-es önvédelmi fegyverzete.

A Berijev A-50U az orosz „AWACS” legmodernebb változata. Ezeket a légtérellenőrző gépeket az Il-76-osból fejlesztették ki.

A Tu-160 prototípusa 30 évvel ezelőtt szállt fel először. A tervek szerint a típus 2025-ig maradhat szolgálatban, de addig még több korszerűsítésen esik át.

Az oroszok által rendszeresített 370 db MiG-31 repülőgépből nem lehet pontosan tudni mennyi üzemképes még és ebből hány darab lett BM változatra korszerűsítve. A típus másik üzemeltetője Kazahsztán, ahol a kb. 30 gép egy részét szintén BM változatra korszerűsítik.

A Szu-30MK2-t eddig Vietnám, Uganda, Venezuela, Kína és Indonézia rendelte meg.

Az Ansat helikopter prototípusa 1999 augusztus 17-én repült először. Eddig csak az Orosz Légierő rendelt 7 gépet (Ansat-U) kiképzési feladatokra, így nem nevezhető túl sikeresnek a típus.

A Mi-28NE változatot eddig Algéria és Venezuela rendelte meg. A rotorsík fölött milliméteres hullámsávban dolgozó radar található.

Mjasziscsev (Мясищев) M-55 Geophysica az orosz „U-2”, felderítésre és magaslégköri kutatásokra is használják.

A nagyobb méretű pilóta nélküli eszközök (UAV) is az épületeken kívül kaptak helyet. A Luch (Луч) UAV szárnyai az egyszerűbb tárolás és szállíthatóság érdekében behajthatók.

Kamov Ka-226T mentőhelikopter. A típusnak létezik rendvédelmi (rendőrség, határőrség), tűzoltó-, mezőgazdasági-, személyszállítási feladatokra kialakított változata is. A Ka-26-hoz hasonló cserélhető hátsó rész számtalan további feladat elvégzését teszi lehetővé.

A Mil Mi-34 könnyű, többfeladatú helikopter prototípusa 1986-ban repült először. A szériagyártás 1993 óta folyik, de Bosznia-Hercegovina, Nigéria és a moszkvai rendőrségen kívül eddig más nem rendelt belőle. Az eladási esélyek javítása érdekében 2011-ben a gyártó a típus egy jelentősen korszerűsített változatával jelentkezett. A Mi-34S1 felkeltette a kínai és az orosz légierő érdeklődését is.

A Mi-38 prototípusa 2003 december 22-én repült először. A fejlesztés lassan halad, de a tervek szerint 2013-ban megkezdődhet a sorozatgyártás. A közepes szállító helikopter civil változata a Mi-382 jelölést kapta.

Az An-140 könnyű szállító repülőgépből 10 darabot rendelt a Védelmi Minisztérium elöregedő An-24-eseinek leváltására. (A megrendelésért folytatott versenyben az Il-114 volt a vesztes fél.) Az An-140-es prototípusa 1997 szeptember 17-én emelkedett először a levegőbe. Az Antonov cég mellett a típust licensz alapján már Oroszországban és Iránban (Iran-140) is gyártják. Az orosz igények kielégítésére a típusnak számos alváltozatát fejlesztik, lesz pl. haditengerészeti járőrgép és hátsó teherrámpával rendelkező változata is.

A kiállított civil repülőgépek közül az utasszállító An-158 és Tu-204SM számított újdonságnak. Emellett egy igen szép állapotú Tu-144 utasszállító gép (CCPP-77115) is látható volt a statikus soron. Az egyik jelentős különbség az volt a Concorde-hoz viszonyítva, hogy a Tu-144 orr-része mögött behajtható segédszárnyakkal rendelkezett.

Az Il-76LL repülő laboratóriumot az új hajtóművek tesztelésére használják. Szárnya alatt épp az indiai Kaveri-t hordozta.

A Vészhelyzetek Minisztériumának Ka-32A tűzoltó helikoptere a szakmai napokon imitált tűzoltást is bemutatott.

A Vészhelyzetek Minisztériumának másik repülőgépe a Berijev Be-200CsSz (Бе-200ЧС/Be-200ChS) tűzoltó repülőgép, amely vízre is le tud szállni.

2007 után újra erős volt az amerikai jelenlét: A-10A, B-52H, C-5M, C-130J, F-15E, F-16C, KC-10A és P-3C gépek jól mutattak egymás mellett a statikus soron. Ezek közül a C-5M és a KC-10A viszonylag ritka vendég az európai repülőnapokon.

A kiállításon látható gépek nagy többsége látható volt már a korábbi MAKSZ-okon is, így aki már járt itt, az idén kevés igazi újdonsággal találkozhatott. Néhány orosz típus nagyon hiányzott (pl. Szu-24, Tu-22M, Il-96, An-12) és a statikus sor gépei közül is jó lett volna néhányat (Tu-95, Tu-160, A-50U) a levegőben látni. Aki viszont először vett részt a kiállításon, annak hatalmas élmény volt élőben, közelről látni az orosz típusokat.

Írta: Nighthawk9

18 hozzászólás “MAKSZ 2011 – Visszatekintés sok fotóval”

  1. Szu-34 egyszerűen gyönyörű. :O Amcsi gépek nem rúghatnak labdába az orosz nagyvasak mellet. Persze itt nem a harcértékről beszélek, hanem a látványos repüléseikről, amit méretük, alakjuk, hangjuk, agilitásuk tesz egyedivé és különlegessé. :)

  2. Varga dima
    tenyleg gyonyoru gepek. Egyetertek soliddal, ezek a legszebb gepek a vilagon….
    Igaz, azert szep pl ezzel a festessel a francia vas is.
    Nem semmi hogy volt ott Tu-144 is… Aztenyleg igazi ritkasag ha jol tudom.. 4-et epitettek belole osszesen? Vagy csak keverem valamivel? Ez a „T-4” ugye?

  3. kaktusz

    T-4, az egy kicsit más:http://ru.wikipedia.org/wiki/%D0%A4%D0%B0%D0%B9%D0%BB:Sukhoi_T-4_%28Monino_museum%29.JPG
    Szuhoj fejlesztett 70 években, mint stratégiai szuperszonikus bombázó, más nevén „Százas”, mert kb 100 tonna volt, érdekessége,hogy a repülés közeben pilóták nem láttak semmit, csak a műszerek alapján vezették, sok volt benne a titán, összesen 9szer repült…Politikai intrikák miatt a programot leállították és Tupolev kapott megbízást…ebből lett Tu-160, csak jóval később.

    Tu-144:http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/9f/TU-144_maks2009.jpg
    16 darab készült belőle, ebből most három van, amely tudna újra repülni…tervben van, hogy az a gép, amely Maksz-on volt 2014ben átrepül majd Szocsiba, Téli Olimpiai Játékokra.

    A fotósorozat készítője megjegyezte, hogy csak az amerikaik szívesen és nagyon lelkesen mutatták mindent, kívül-belől, oroszoknál szinte minden tilos volt… Repüléseknél az oroszok inkább „balett”-t mutatták, amerikaik – „bunyó”-t..:)))

  4. Na és hova akarnák már eladni Szírián kívül ?
    India letudta 24 géppel a mig-35 és a jenki gépek elbuktak az India tenderen akkor ?
    Fejlesszenek ki egy helyből felszálló gépet amiből nem csak india hanem az orosz haditengerészetnek is nagy szüksége lesz a jövőben .
    Ha nem is építenek majd 100 000 t rephordozót de kb egy 60-70 ezer t hordozón szép számú f-35 nagyságú gép is elfér amit használhatnának még a mistral helikopter hordozókról is ezzel is növelve a hagyományos haderőt .