Új Lakoták az amerikai hadseregnek

Az EADS North America újabb megbízást tudhat magának, mégpedig az amerikai hadseregtől, amely 212 millió dollár értékben 39 darab UH-72A Lakota típusú helikoptert rendelt. Ez a mennyiség része az U.S. Army egy már korábban megírt beszerzési csomagjának, így az utolsó hír óta 198 tagúra hízott Lakota flotta még tovább növekedhet. Említésre méltó, hogy az európai konszern leányvállalata a forgószárnyasokat eddig határidőn és költségkereten belül szállította le a haditengerészet tesztpilóták képzésére szánt 5 darab H-72A verzióval együtt.

Sean O’Keefe, az EADS North America vezérigazgatója örömét fejezte ki, hogy eddig minden gépet időben és a szerződésben megkötött áron sikerült átadni a hadseregnek, a haditengerészetnek és a Nemzeti Gárdának. Véleménye szerint ennek a kockázatos programnak a problémamentes végrehajtása az elmúlt hét évben a Védelmi Minisztériummal kiépített szoros együttműködésnek köszönhető. Elmondta azt is, hogy az S&S (Security and Support – Biztosító és Támogató) zászlóalj számára felszerelt Lakoták kiválóan demonstrálják a platform felhasználhatóságát több területen is.

A U.S. Navy egyik Lakotája | Forrás: NAVAIR ,

A 39 új helikopterből 32 darab a hadsereg S&S zászlóaljának konfigurációja szerint készül majd. Az American Eurocopter texasi üzemében hajtják végre a forgószárnyasok MEP-pel (Mission Equipment Package ~ bevetési eszközcsomag) történő felszerelését, amellyel a Nemzeti Gárda még jobban támogathatja majd a bűnüldöző és szövetségi belbiztonsági szerveket. A MEP csomag részét képezi egy elektro-optikai infravörös (EO/IR) szenzor, egy 30 millió gyertya fényének megfelelő erősségű keresőfény, egy analóg/digitális videó átjátszó rendszer, egy hátul elhelyezett megfigyelőkonzol 15 colos kijelzővel, 10,4 colos kiegészítő képernyők a pilóta és másodpilóta részére, emellett egy komplett fedélzeti videókezelő rendszer is.

MEP konfigurációjú Lakota | Forrás: U.S. Army ,

Az UH-72A a Védelmi Minisztérium számára egy kiemelkedően fontos beszerzési program és az amerikai hadsereg története során az egyik leggyorsabb légi jármű rendszeresítés, amely így lehetővé teszi, hogy a Nemzeti Gárda öregedő OH-58 Kiowa és UH-1 Iroquois flottáját gyorsabban cseréljék le, emellett a Lakota a U.S. Army UH-60-asaitól átvehet számos feladatot, felszabadítva az amúgy is leterhelt Black Hawk flottát.

Szerző: GrGLy

—–
Jelen írás a HTKA Lapcsoport által szervezett Hír- és Cikkíró versenyre érkezett és megfelelőnek ítéltetett a publikációra. Amennyiben Te is szeretnél indulni a nyereményekért vagy csak szeretnéd megmutatni a világnak eddig rejtegetett írói vénád, akkor ne habozz, jelentkezz gyorsan! Részleteket ide kattintva olvashatsz!

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Nem kér a hadsereg az új amerikai helikopterekből

Nem kér a hadsereg az új amerikai helikopterekből

Tengerészeti járőrgép találkozó

Tengerészeti járőrgép találkozó

Az Airbus H145-ösökkel pályázik Németországban

Az Airbus H145-ösökkel pályázik Németországban

Lézerrel töltené újra a drónokat a DARPA

Lézerrel töltené újra a drónokat a DARPA