Celso Amorim, Brazília védelmi minisztere hosszabb útra készül a közeljövőben: látogatást tesz Indiában, Marokkóban és Olaszországban. A körutazás során találkozik majd a vendéglátó országok miniszterelnökeivel és vezető katonai tisztviselőivel, akikkel a jövőbeni együttműködésekről fog tárgyalni. A három állomás közül India a legérdekesebb, hiszen a két állam sok dologban hasonlít, beleértve a haderőfejlesztésről alkotott elképzeléseiket is. Amorim látogatásának időpontja pedig már csak azért is érdekes, mivel azt alig egy héttel az MMRCA-tender kihirdetése utánra iktatták be.
A védelmi miniszter február 4-én, azaz szombaton érkezik meg Új-Delhibe. A hivatalos információk alapján látogatásának célja egyértelmű: a kétoldalú katonai kapcsolatok megerősítése India és Brazília között. Ötnapos indiai tartózkodása alatt kezet ráz majd helyi kollégájával, A.K. Antonyval, Shankar Menon nemzetbiztonsági tanácsadóval és Manmoham Singh miniszterelnökkel. Kíséretével együtt megtekinti a Hindustan Aeronautics Limited (HAL) Bangaloreban található telephelyét, valamint az elit 50. ejtőernyős dandár bázisát.

Fotó: Dassault Aviation ,
A brazil kormány az utóbbi időben már többször kifejtette, hogy szorosabbra szeretné fűzni a stratégiai kapcsolatait Indiával. Mindkét fél igyekszik egyre jobban függetlenedni katonai téren, és a saját hadiiparára támaszkodva biztosítani haderejének eszközeit. Úgyszintén számos fejlesztési programot folytatnak, és a jelek szerint nem kizárt, hogy hamarosan több közös kutatásba is belekezdenek. A kiszivárgott információk szerint a brazil delegáció erősen érdeklődik az indiai haditengerészeti fejlesztések iránt, ami alatt Új-Delhi repülőgép-hordozókkal kapcsolatos terveit, illetve a Scorpene tengeralattjárók projektjét értették. Utóbbiak kapcsán egyébként típustestvérré is válik majd a két nemzet.
Légierős vonalon is sor kerülhet néhány megállapodásra. A brazil és indiai pilóták némelyike lehetőséget kaphat rá, hogy csereprogram keretében egy ideig a másik félnél szerezzen tapasztalatokat. Ez vonatkozik az idősebb hajózókra és a frissen végzett pilótákra is, valamint szóba került, hogy még az akadémiai évek alatt sor kerülhet kölcsönös látogatásokra. Konkrétan nem esett róla szó, de erősen valószínű, hogy Antony és Amorim között fontos téma lesz az MMRCA tender, illetve annak győztese, a Rafale. Mint ismeretes, a francia típus versenyben van a brazil F-X2-ben is, így nem meglepő, ha a dél-amerikaiak szeretnének minél több információt kapni a partnertől. Nyilván nem ez fogja eldönteni, hogy mit választanak a brazilok, de nem is elhanyagolható tényező, főleg annak fényében, hogy India milyen szintű vizsgálatnak vetette alá a jelentkező repülőgépeket.
———–
A két ország viszonyáról már korábban is írtunk. Egy korai F-X2-MMRCA jóslat itt, egy kiképzőgépekkel kapcsolatos hír pedig itt olvasható.