Szevasztopolban morcosak

Szevasztopol városának vezetősége érthető módon keresi a lehetőségeket, hogyan lehetne minél több pénzt a város kasszájába folyatni. A város helyzetéből adódóan kézenfekvő az Ukrán és Orosz Haditengerészetek megfejése, néminemű hajójavítási munka elnyerésével.

Az UNIAN ukrán hírügynökség értesülései szerint a város helyettes polgármestere, bizonyos Szergej Szavenkov az Ukrán haditengerészet TV csatornájának egy interjú során úgy nyilatkozott, hogy a város vezetése mindent meg fog tenni, hogy az Ukrán, illetve az Orosz Fekete-tengeri Flották hozzájuk vigyék a hajójavításra szánt pénzeket. Elmondása szerint az ukrán védelmi minisztérium 90 millió hrivnya összegben kíván javításokat eszközölni arzenáljának úszó tagjain, melynek a helyi hajógyárakban történő elköltéséért természetesen készek megmérkőzni.

A polgármester helyettes kitért arra, hogy bár Szevasztopol mostanában nem volt helyszíne komolyabb volumenű javítási munkálatoknak, a helyi hajógyárak, főleg a Szevmorzavod megfelelően felkészültek az ukrán és orosz igények kielégítésére.

Szevasztopol kikötője

Szevasztopol | Fotó: Vyacheslav Stepanyuchenko ,

Mindemellett sor került a város nagy bánatának elpanaszolására is, mely adott szituációban nem más, mint hogy az Orosz Fekete-tengeri Flotta az elmúlt 3 évben 6 hajót is javításra küldött, ám ezek hajók egyikét sem Szevasztopolban, hanem Bulgáriában pátyolgatták.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

HTKA Hírhalom 2018. 51. hét

HTKA Hírhalom 2018. 51. hét

Készül az első ukrán H225 helikopter

Készül az első ukrán H225 helikopter

Rövidhírek az ukrán fegyveres erők világából

Rövidhírek az ukrán fegyveres erők világából

HTKA Hírhalom 2018. 42. hét

HTKA Hírhalom 2018. 42. hét