|

Most már biztos: Maradnak a Gripenek!

Jóváhagyta és a múlt héten ratifikálta a svéd kormány a magyar Gripen-vadászgépek bérléséről szóló szerződés módosítását, amely szerint Magyarország további tíz évig fizeti a vadászgépek részleteit – írja a Népszabadság.

A lapnak Sofia Karlberg, a Svéd Királyi Védelmi és Biztonsági Export Ügynökség (FXM) illetékese azt mondta: örülnek, hogy Magyarország stratégiai döntést hozott, és továbbra is a Gripen-rendszerrel kívánja fenntartani és fejleszteni hadereje kapacitását. Emlékeztetett, hogy az eredeti szerződés 2016-ban lejárt volna. A módosított szerződés részleteivel kapcsolatos kérdést elhárította, csak annyit közölt, hogy a Gripen-rendszer használatát tíz évvel hosszabbították meg, a szállítási és kiszolgálási feltételekkel együtt.

A magyar kormány elsősorban financiális okokból kezdeményezte a svéd vadászgépek lízingjéről szóló szerződés módosítását, a futamidő 10 évvel történő meghosszabbítását. A Honvédelmi Minisztérium akkori közlése szerint ezzel 63 milliárd forintot takarítanak meg – emlékeztet a lap.

A Gripenek beszerzési értéke eléri a 340 milliárd forintot, ezt egészíti ki az 58 milliárd forintos pilótaképzési program, amelyet a kanadai kiképzőközponttól rendelt meg a honvédség. A hivatalos kormányzati adatok szerint a Gripen-lízing évi 30 milliárddal, a kiképzési program évi 2 milliárddal terheli a minisztérium büdzséjét.

Forrás: Hirado.hu

87 hozzászólás “Most már biztos: Maradnak a Gripenek!”

  1. Az biztos hogy a legrentábilisabb verziót választottuk. Mostmár csak repkedni kéne velük normális óraszámban :))) Ja, és némi éles lőgyakorlatot se lenne hülyeség tartani.. (már ha lesz rá pénz …)

  2. Annyira én nem örülök neki, mert így több pénzt fizetünk ki kamat jelleggel. Ezt a pénzt sokkal jobb lett volna, ha az önálló szervízképesség kialakítására, vagy legalább is a csehekkel, és az esetlegesen jövőben csatlakozó horvátokkal/szlovénekkel közös ellátóbázis kialakítására fordítottuk volna.

    De a jelenlegi helyzetünkben valóban ez volt a legjobb döntés, jól ismerték fel a lehetőségeinket a HM-ben, ha nem így cselekszünk, 2020-ra már nem hinném, hogy sok használható Gripen maradt volna.

    Nem vagyunk felkészülve az önálló saját tulajdonú üzemeltetésre, és a repórák számának növelése pedig tovább emelheti a honvédelmi képességeink színvonalát, miközben az évi fizetendő összeg csökken. Ha még beszereznénk némi földi csapásmérésre alkalmas fegyverzetet is (bombák), egészen optimális közeli lenne a helyzet, de azért így se lesz rossz, feltéve, hogy ki is használjuk a bővített óraszám adta lehetőségeket. De szép is lenne, ha mennénk gyakorlatokra, és elérnénk azt a szintet, hogy ki tudjuk használni a sokoldalú gép képességeit.

    Egyébként ha ne adj Isten lenne gépveszteség, akkor biztosítania kell a Saabnak újat?

  3. Nem értem, mi miért nem tudunk pilótákat képezni? A szovjet időben, mikor több, mint száz vadászunk volt, akkor is külföldre küldtük őket? 38 milliárd forint nagyon sok pénz! Szerezzünk kiképzőgépeket, meg egy szimulátort és ennyi!
    De, az mindenképpen jó hír, hogy maradnak a grippenek, legalább ennyink marad, viszont 14-nél lehetne több is!

  4. Molni,
    Az airbase-en ezt olvastam:
    “A legközelebbi svédországi éleslövészetet 2012 tavaszára tervezi a kecskeméti Gripen közösség.”
    Na remélem EZ nem marad el, mint a repülőnap. Mert hát 2008 óta nem volt “harc”.
    “A komplex gyakorlat négy fő feladat köré lesz szervezve. Gépágyús éleslövészet egy Learjet által vontatott légi célra, éles infravörös rakéta indítása, kismagasságú / nagysebességű tréning és végül Vidselből Ronneby-be átelepülve egyhetes gyakorlaton, a Lion Effort 2012-n történő részvétel.”
    Reméljük így is lesz, nemcsak terv marad.

  5. Annyira én nem örülök neki, mert így több pénzt fizetünk ki kamat jelleggel.

    Ezt a részt nem értem.

    Ezt a pénzt sokkal jobb lett volna, ha az önálló szervízképesség kialakítására, vagy legalább is a csehekkel, és az esetlegesen jövőben csatlakozó horvátokkal/szlovénekkel közös ellátóbázis kialakítására fordítottuk volna.

    Mélységi karbantartást kiépíteni ennyi gépnek teljesen ésszerűtlen és méregdrága. Gyak a PG-t kellene újra felhúzni durvább formában. A jelnlegi vezetés végre úgy tűnik kedzi felfogni, hogy mit kell csinálni.

  6. Molni: Nem értem mit nem értesz rajta.

    Ha tovább tart a lízingszerződés, egész egyszerűen többet fizetünk ki forintban összesen, még jelenértékre vetítve is. Cserébe évente kevesebbet fizetünk ugyan, de a végösszeg így is jóval nagyobb lesz. Mivel ez bérleti díj, kiadásként jelentkezik, és nagyrészt kiáramlik az országból, míg a karbantartás megteremtése beruházás lenne, és itthon maradna és forogna. Ez kb. ugyanúgy működik, mint a futamidő hosszabbítás lakáshitel esetén, hogy földhözragadtabb:) példát hozzak.

    Persze, ezt a hátrányt ellensúlyozza az az előny, hogy cserébe a gépek használhatósága tutibiztos a futamidő alatt, és ezért mondtam, hogy lehetőségeink tükrében jól döntött a HM.

  7. Nem vagyunk rá képesek. A PG felszámolásával ezt kinyírták. Még azzal sem lettünk volna képesek. Tudomásul kell venni, hogy egyes technikák üzemeltetése olyan gazdasági helyzetben levő országok mint mi, az nem lehetséges vagy annyira gazdaságtalan, hogy max. Svájcnak lenne opció.

  8. Csehekkel és ha addig beszereznék akkor a szlovénokkal/horvátokkal együttműködésben nem tartanám elképzelhetetlennek, hogy egy elég magas szintű karbantartó központot valósítsunk meg. Egyedül tényleg nem éri meg, és a mostani helyzetben kevesek vagyunk hozzá anyagilag is.

    Az LHT Budapest keskeny törzsű utasszállítók területén képes ilyen színvonalat ellátni, ami nyilván szezon a fazonnal, de ad támpontot arra nézve, hogy nem lenne teljesen lehetetlen 2017 elejéig kiépíteni egy elég magas szintű képességet, ha meglenne rá a szándék és a tőke. Kellene még hozzá a Saab technikai háttere és támogatása, ami akár meg is lehetne, mert a régió adottságainak a Gripen nagyon megfelel, és az osztrákokon és az Ukránokon kívül a környék valamennyi országában eséllyel indulnak 5-10 éven belül tenderen, amin előnyt jelent, ha a szomszédban megoldható a nagyszerviz.

  9. 24 gépre sem éri meg. A PG több százas heli flottát – a fél VSZ heliparkja idejárt – és +100-as MiG park kiszolgására épült. A 24 Gripen semmi, vicc. Egy szlovén “ha” meg = 0… Évente fordult meg kis túlzással annyi gép mint a 3 alkalmazó összes gépe. Ebből ki is világlik, hogy ez nem megy.

    A többi tenderen való esélyesként való feltüntetése is elég vicces főleg, hogy pénz az nincs rá.

  10. Valamit kell szerezniük, még 15 évet neccesen tudnak kihúzni Mig-21-esekkel, szóval a tendert viccnek nevezni vicc:)
    Lehet még halasztgatni egy 5-6 évig, de utána már lépéskényszerve kerülnek.

    Persze, drágán lehet szerezni gépeket, de egyébként meg őrizetlenül marad a légtér, ami azért a nyilvánvaló biztonsági kockázat mellett elég gáz a választóikkal szemben is.

  11. Ki beszélt NG-ről… Az esetleges Svéd NG rendelések esetén meg szabadulnának fel használt gépek, amiket el lehet passzolni.

    Tervben van az is, hogy csökkentik a létszámot, és leállítanak gépeket, ezek is lehetnek egy potenciális üzlet alanyai, ugyanúgy, ahogy az USA is használt F-16okkal üzletel sok esetben. Minden adott a Saab-nál és a svédeknél arra, hogy versenyképes csomagot dobjanak össze, és az ellentételezésben is elég jók a lehetőségeik a Wallenberg vállalatbirodalom részeként.

    A C/D-t sorozatgyártási szinten nagyon kérdéses, hogy reális-e átépíteni, más a hajtómű, emiatt módosítani kell a beömlőket, lesz rajta két új függesztőpont, áthelyezésre kerül a futómű, új üzemanyagtankok lesznek benne, ezek mind elég komoly szerkezeti módosításokkal járnak.

    Nem azt mondom, hogy akkora a különbség, mint az Hornet és az SH esetében, de azért elég jelentős ahhoz, hogy ne lehessen egyszerűen csak úgy feltuningolni őket. De még ha így is döntenek, akkor is marad létszámon felüli gép, amit el tudnának passzolni.

  12. Most akkor tessék nekem megmagyarázni hol is van ez a megtakarítás, mondjuk a futamidő teljes hosszát figyelembe véve. Arra gondolok hogy elképzelem hogy itt a futamidő vége és összeszámolom a költségeket. Mert lehet hogy éves szinten megtakarítunk, dehogy mindent összeszámolva abban nem vagyok biztos.

  13.  

    Wow, új kommentbox formázással, tetszik:)
    Nincs megtakarítás a futamidő teljes hosszát nézve, úgy drágább lesz, de mint ahogy azt Kálmán Olga megfogalmazta a Hende interjúban, "azzal spórolunk, hogy többet fizetünk". Azért, mert így évente olcsóbb, és most nagyon jól jön a könnyítés. 
    Mivel a gépeket 2016 után se tudnánk egyedül üzemeltetni, nem is akkora probléma, hogy lízingeljük őket tulajdonlás helyett. Kiváncsi leszek a csehek hogyan döntenek majd 2015-ben, egyelőre úgy néz ki tendereztetni szeretnének. Lehet jobban jártunk mi most azzal, hogy hosszabbítottunk,, 2026-ig tényleg elég jók lesznek ezek a gépek, addig nem aktuális gondolkodni a cserén.

     

  14. Ki beszélt NG-ről… Az esetleges Svéd NG rendelések esetén meg szabadulnának fel használt gépek, amiket el lehet passzolni.
    Pont arról beszélek, hogyn nem. Tudtommal C/D gépeket alakítanának át. Új gépek gyártásáról nincs szó a Svéd Légierő számára… Persze, ha tudsz mutatni forrást arra, ami mást mond, akkor meghajlok. :)
    A svédek kormány azt mondta, ha más is vesz, akkor vesznek ők is. És itt a logikai bukfenc. Attól, hogy XY ország bérelne C Griffet, attól még nem lesz NG…

  15. Kevesebb gépet szeretnének a jövőben, mint amennyi jelenleg van, emiatt maradna többlet még az átalakítás esetén is. Ha egyébként visszaemlékszel, a románoknak se NG-t kínáltak, mert árban esélytelen lenne a használt F-16-al szemben, hanem C/D-ket. Az NG a high end termékük, a C/D meg a takarékos.

  16. Molninak igaza van. Hülyeség ötletelni arról ami nincs. Van egy svéd kiszolgálóbázis, ott lehet végezni a nagyjavításokat és kész. Amennyi JAS-39C/D átalakított EBS-HU és NG lesz, arra elég egyetlen országban ilyen kapacítást képíteni. Ez pedig természetesen a gyártó. A Gripen nem egy Falcon, hogy licencgyártása lett volt/van Hollandiában, vagy Törökországban… Ott és olyan darabszámban volt/van pld. nagyjavítási lehetőség.
     
     

  17. Hogy több lesz a kamat  az igazából majdnem mindegy is mert 2026-ban TÁN(?) akkor tényleg a mieink lesznek a gépek!? Ki beszél itt NG-ről? :D:D Inkább most már lassan elkezdhetnénk beszélni az an-26-ról  mert szerintem az most fontosabb lesz a közeljövőbe mint a Grippen! Vagy ti szerintetek az is 2026-ig fog repülni :D! Inkább arra kéne spórolni vagy valami kiképzőgépre, mert kiképzőgép nélkül elég nehéz csökkenteni az NFTC-s költségeket! :D:D:D 

  18. Egyébként belevitték a szerződésbe azt is, hogy 2026 előtt ha akarjuk akkor megtudjuk vásárolni a gépeket. Egyébként most valószínűleg a helikopter beszerzés/modernizálás lesz a következő legfontosabb lépése a minisztériumnak, mivel ebbe már bele is kezdtek mint jól tudjuk. Közbe még a hírek szerint feláll a d-20-as tüzér osztály és a harckocsi zászlóalj is. Ezek után szerintem is a szállító repülőgép flotta a következő legfontosabb kérdés. Ezek után jöhet a személyi felszerelések cseréje-modernizálása, és ne feledkezzünk meg mégegy fontos dologról sem, mégpedig arról, hogy a szerződéses állomány fizetésén illő lenne emelni. Aztán jöhetnek a további szárazföldi modernizációk… Sajna ezek közül max az első kettő valósulhat meg idén.

  19. “Hányféle javítás létezik és ezek mit takarnak?”
    A Gripen esetében a normál repülési kiszolgáláson felül az első időszakos munkára már 12,5 repült órát követően sort kell keríteni.

  20. A hosszabbított lízing összességében nyilván többe kerül, de a lényeg, hogy repülhetnek a Griffek, nem?
    Ez ennyibe kerül, ez az ára és kész. Magyarország sajnos itt tart, hogy ez a legjobb módszer, hogy a gépek repülőképesek maradjanak, sőt, még az össz hozzáférés is jó százalékot mutasson. Nem olcsó, de jelenleg ennél csak rosszabb lehetőségek vannak, ami a hadrafoghatóságot illeti.
    Jelen körülmények között, ha az autonóm üzemeltetést célozánk meg, félúton két szék közé ülnénk.

  21. A nemzeti koltsegvetesbol meg 40 milliardot nyugodtan adhatna allam bacsi evente szoval meg 12 Gripent nyugodtan lizingelhetnenk a svedektol mondjuk papai bazissal.Abbol a 40 bol pedig 10 milliardot nyugodtan elkolthetunk fegyverekre es kerora hogy tudjanak repulni es elesloveszetet tartani.
    Az a 40 milliard az lehet hogy baromi sok a Honvedelmi koltsegvetesbol de a nemzeti koltsegvetesbol semmi.Annyit a politikusaink is ellopnak.Csak a cigi adojat kell emelni es meg is van a fedezet hozza.Gondoljunk bele 24 nagyon korszeru vadaszgep korszeru es nagy mennyisegu fegyverrel.
     

  22. erdifefoka
    Így is hiány van, honnan akasszanak le még 40 milliárdot? Nem lenne ésszerűbb ezt az összeget, vagy ennek részösszegét a mostani gépek felfegyverzésére költeni? Mintha jelenleg nem igazán dúskálnának a gépek a fegyverekben és a repült órákban. Először ezeket kellene pótolni, s utána új gépeket beszerezni/lízingelni, de az új gépek helyett inkább a többi fegyvernemre kéne elkölteni azt a pénzt…

  23. nemzeti koltsegvetesbol meg 40 milliardot nyugodtan adhatna allam bacsi evente szoval meg 12 Gripent nyugodtan lizingelhetnenk a svedektol mondjuk papai bazissa

    Minek…? Nem igaz,hogy újra és újra felmerülnek ugyanazon téveszmék. Addig semmi értelme, amíg nem használod ki minden Gripen képességeit max. szinten. Ez ma álom…

    A helik meg lassan szétesnek a betonon kis túlzással. A többi fegyvernem örül, ha vegetáln és nem szűnik meg. Én is szerete ma repülőket, de ettől még nem vallom azt, hogy csak ebből áll egy haderő. Én már azt is kolosszális sikernek érezném, ha ki lehetne szórni a D-20-at és valahonnan szerezni újra Gvozgyikát… De pl. kétéltű sem lenne rossz, mert katasztrófaelhárításban nagyon jó szolgálatot tesz.

  24. Terminator: Hende mondta. Azthiszem a hírtv-ben.
    Egyelőre ez a 14 gép bőven elég, azokat kéne kihasználnunk valóban. És ugye ott a többi fegyvernem ahol még égetőbb a helyzet. Meg ugye a missziós szállítmányozásokhoz használjuk az ancsákat és lassan azokat is nagyjavítani vagy cserélni kéne… Ahogy molni is írta a tüzérséggel is kellene kezdeni valamit. De még a gripó szerződésmódosítás előtt mondta Hende, hogy 3000 fős szerződéses hiány van és arra sincs pénz, hogy felöltsék ezt a 3000 üres helyet, pedig sorba állnak a toborzó irodáknál. Remélem javul a helyzet az amcsi segély, a gripen módosítgatás által, de ha még vmi ócskavasat is eltudnának adni, az lenne ám a “Kánaán”… :-)

  25. Panzerfaust

    A gvozgyinka egyszerű egy jószág. Elektronika minimális, gyakorlatilag gépészetileg kellhet felújítani őket.

    Érdekes, hogy a d-20-asokat akarjuk újra hadrendbe állítani. Mondjuk lőszer van hozzá, és a képesség visszaállításához elegendő.

  26. forest:

    A pontos adat -érthetően- nem nyilvános, de tudtommal “bőven elegendő”.
    122 mm-esből mégtöbb van, csak azok szavatossága már kérdéses.

    A kivonuló szovjet csapatok a lőszerkészlet nagy részét itt hagyták, jó esetben leborították egy magyar lőszerraktárban, rosszabb estben az üres laktanyában hagyták. Na azóta nem sűrűn használtuk el.

  27. molni

    “Minek…? Nem igaz,hogy újra és újra felmerülnek ugyanazon téveszmék. Addig semmi értelme, amíg nem használod ki minden Gripen képességeit max. szinten. Ez ma álom…”

    Ezt azért árnyalnám. Te kizárólag katonai szempontokat nézel, holott a katonaság a politika egyik eszköztára is. Politikai szempontból nem mindegy, hogy csupán megvédeni tudod magadat vagy orrba is vágni a másikat. Igen is számítana az a plusz 12 Gripen. Egyértelműen. Az más kérdés, hogy a többi fegyvernem tragikus állapota miatt nem tehetjük a fontossági listába legelőlre. Egyenlőre tényleg az összes fegyvernem működését kell biztosítani, mégha azok elavultak is.

  28. Gvozgyika már soha többé nem lesz rendszerben. A tárolt eszközök teljes felújításon kellene átessenek, miközben a NATO-ban tömegével vonják ki a jó állapotú önjáró lövegeket.
    Ha új típus rendszeresítése szóba kerül, az biztosan 155 mm-es lesz.
    De még ez sem kardinális, a D-20-asok nagyobb számú úja-használatbavételével az űr betölthető.

    A legnagyobb probléma nem a löveganyaggal van, hanem a tábori tüzérség műszerparkjával. Nincs tüzérfelderítő lokátor, időjárás-állomás stb.
    Ezek hiányában a tüzérségünk csak arra alkalmas, hogy a vezetési szintek keretei meglegyenek. Ami nem kevés, legalábbis több, mint az eddigi semmi.

    a tüzérségre ugyanaz érvényes, mint a légierőre: amíg nincs rendszerszintű tervezés, az eszközpark frissítéséről értekezni fölösleges.

    Ja, miért kell vontatott tüzérség (is)? Például azért, mert bizonyos vontatott lövegek légi szállíthatók. Olcsóbb, mint az önjáró és sok körülménynek bőven megfelel.

    Végezetül, a tüzérségnél is elkerülhetetlen a jövőben a típusváltás, ami minden bizonnyal kaliberváltással is fog járni. Ugyanakkor a régi -főleg a vontatott!- löveganyagot feltétlenül meg kell őrizni, különösebb probléma nélkül megoldható az állagfenntartó tárolása és adott esetben vésztartalékot képezhet.
    Ugyanezért tartom súlyos bűncselekménynek a régebbi kézifegyverek “inkurrenciaként” történő elkótyavetyélését (ami a lövegekkel is zajlik). Ez minősített bűncselekmény, amit az államnak üldöznie kellene.

  29. Persze új Gripenek! :D:D És azokat a Télapó hozza az üveg hegy mögül? Barmok! Ti szerintetek az a legfontosabb Magyarországnak, hogy most valakit “orrba tudjunk verni”! :D:D Bírom azt a megállapítást amikor minden mindig csak a politíkusok hibája akik lopnak, csalnak, hazudnak, csoki, ropi hosszú multi.. (nem azt mondom, hogy nem)! :D:D Hát elárulom hogyha 10 millió igaz magyar volna az országba aki szereti a hazáját, akkor nem itt tartanánk! Vagy talán ti szerintetek az nem lop aki adót csal, aki rokkant nyugdíjasnak teteti magát ……… Vagy az nem bevételkiesés hogy van 1millió ember az országba aki egyszerűen lusta dolgozni, azzal a címszóval, hogy nincs munka! Hát elárulom aki dolgozni akar az dolgozik, legfeljebb nem azt amit szeretne meg nem annyiért meg nem ott, de arról meg nem az állam tehet! – Ez havi 100milliárd forint kiesés megvan! Az államadósság 21000 milliárd huf, gdp 82% ami azt jelenti hogy keresel havonta 100ezer forintot és abból 82ezer forintot adósság törlesztésedre fordítasz! Arról meg nem beszélve, hogy a gdp fogalmát akár hogy is csavarjuk az azt jelenti, hogy a “kézzel megfogható, megtermelt érték”!- na akkor azt ki termeli meg? Közgazdász , a szabad bölcsész vagy a jogász? Nah akkor ezek után mi a fontosabb, legyen még 12 Gripen Pápán :D vagy az hogy ne menjen csődbe az állam!

  30. “Az államadósság 21000 milliárd huf, gdp 82% ami azt jelenti hogy keresel havonta 100ezer forintot és abból 82ezer forintot adósság törlesztésedre fordítasz!”

    könyörgöm ne… Egyrészt mert nem hasonlítható, másrészt mert a GDP ~7%mehet el hiteltörlesztésre. Az, hogy GDP arányosan 82%os al eadosodottsági rátán nem azt jelenti, hogy minden hónapban a GDPnk 82%át hiteltörlesztésre kell fordítanunk. Ha így tennénk az ~azt jelentené, hogy 1éven belűl kifizetnénk az adóságainkat.

  31. Bizony, és a GDP sem “kézzel megfogható, megtermelt érték”, mert ebben az esetben például a britek GDP-je a béka segge alatt lenne, mert a legnagyobb teljesítmény a pénzügyi szektorhoz kapcsolódik.
    (Szívesen vennénk kicsit kisebb mellényt, úgy vélem…)

  32. Batka

    “Ja, miért kell vontatott tüzérség (is)? Például azért, mert bizonyos vontatott lövegek légi szállíthatók. Olcsóbb, mint az önjáró és sok körülménynek bőven megfelel.”

    A vontatott tüzérség nem csak addig jó, amíg az ellennek nincs eszköze a tüzelési pont felderítésére? Mert a gyors helyváltoztatás hiánya miatt védtelenné válna a visszatüzelés ellen. Persze lehet hogy a szomszédok közül egynek sincs ilyen képessége, nem tudom.

  33. shornet24

    Lényegében nem azt vezeted le, amit eredetileg mondani akarsz. Mo-nak nem az a problémája, hogy a gazdasága ne bírna el még 12 Gripent. Elbírna kényelmesen és még politikai igény is lenne rá. Az hogy nem csak hogy plusz 12-t nem tudunk venni, hanem még a 14 is csak azért nem rohad szét a szabadban, mert lízingfeltételek is vannak, az annak a jele, hogy rosszul csináljuk a dolgokat. Emiatt előbb vagy utóbb de rendbe kell rakni a gazdálkodásunkat, beleértve a hadsereg költségvetését is. Akkor viszont nem kizárt, hogy be fogunk tudni szerezni még Gripeneket. Nem elsőnek, hanem megfelelő fejlesztési ütemtervet készítve idővel. Persze ha normálisan csinálnánk a dolgokat, akkor most lehet hogy lenne 20-30 használt F-16-unk.

  34. Egyébként a D-20 asokról tankman közölt információt, erről őt kellene kérdezni, hogy honnan van az infó neki. A t-72-ről már linkeltük azthiszem korábban a nyilatkozatot, hogy egy harckocsi zászlóalj felállítása megkezdődött, de később ezred szintre akarják bővíteni. D-20-ból meg van még tartalékunk, mert azokat nem vagdosták szét, tudomásunk szerint és a tápiószecsői L raktárban is tartanak még jópár darabot, ezekből tankman szerint egy tüzér osztályt akarnak felállítani, ami ugye zászlóalj szintet jelent a tüzérségnél. Azaz ez jelenthet 30-80 tarackot is. Mivel maga a zászlóalj és az osztály megnevezés elég tág fogalom. A minisztérium jelenleg első lépcsőként felállítandó harckocsi zászlóalj alatt 80 db-ot értett, holott általában egy harckocsi zászlóalj kb.40 gépet szokott jelölni. Egyébként valóban a Gvozgyikák reaktiválása lenne a legjobb döntés, de egyenlőre zavaros a dolog, de úgy fest összevagdosták őket az MSZP-sek… Az biztos, hogy a BMP-1 eket összevagdosták, arról képek is láttak napvilágot, de a Gvozgyikákról egyedül ez a 2008-as honvédségi referenciafotós album maradt meg. Mindenesetre Hende bíróság elé vitte a BMP-k feldarabolásának ügyét, mert ő is felháborítónak találta. Sok a zavar, de a d-20 as tüzérosztály és a t-72 es zászlóalj felállítása egyelőre megvalósíthatónak tűnik, mivel a minisztérium szakértői vizsgálatot is végrehajtott az ügyben. Ha ezek megvalósulnak akkor már valamennyire ütőképesebb lenne a honvédség, de ez még mind kevés a modern és 100%-osan hadrafogható ,professzionális hadsereghez. A plusz 12 gripenről pedig lelehet mondani az elkövetkező 4-5 évben biztosan. Előbb valóban az égetőbb problémákkal kellene foglalkozni. Mindössze annyit kellene tenniük odafent, hogy a GDP 1,8-2%-ban törvényben rögzítsék a honvédelemre fordítható összeget. Ennyiből 2020-ra közép-kelet Európa legütőképesebb hadseregét lehetne felépíteni.

    Itt egy kis nézegetnivaló:
    https://profile.live.com/cid-92d81ba291aec03a/#!https://skydrive.live.com/?cid=92d81ba291aec03a&sc=photos

  35. Kicsit offolnék:
    Tud valaki valami a Szlovák légierővel ill. hadsereggel kapcsolatban?
    Úgy tudom, hogy igen nagy gondok vannak odaát. A Mi-24-eseket kivonták, Mig-29-esekkel is gondok vannak (átlagosan 60 órát repülnek a hajózók), a T-72-eseket kivonták, a létszámot pár éve drasztikusan megvágták, a szállítógép beszerzésüket elkaszálták, a lőszereik 80%-nak lejárt a szavatossága stb.

  36. @danielblack
    Nem őrült ötlet, elvégre köd(füst)fejlesztő van rajtuk, nem is akármilyen. Némelyik példány képes a teljes Moszkva teret füstbe borítani. Csak nehogy azt gondolják az amcsik, hogy mozgó vegyi laborok és bombázzanak minket. Tarlóst meg kinevezik Vegyi Alinak.

  37. Főleg ha egy kis használt olajat öntünk a kipufogóba! Fasza füst lenne! Egyébként a magyar fejlesztésű Árpád M1 és M2 tűzvezető rendszer kompatibilis a d-20, bm-21, 2sz1 Gvozgyika tipusokhoz is. Kis módosításokkal pedig minden tüzérségi eszközhöz párosítható. Az eddig rendszerben tartott 15 tarackhoz eddig is használták őket jó eredményekkel.

  38. @danielblack
    Már azt hittem, hogy a BKV buszokra akarsz tűzvezető rendszer telepíteni :)
    A D-20 nál szerintem kérdéses a modernizáció, kevés a pénz, a típusváltást pedig az űrméret miatt mindenképpen meg kell lépni. Bár tartalékba vagy kiképzési céllal maradhatnának, főleg ha tényleg ilyen jelentős a lőszerkészlet.

  39. Az a tűzvezető rendszer gyakorlatilag nem olyan nagy modernizáció, mivel egy kis számítógép szerű, kis méretű ezsközről van szó az árpád esetében. Egyébként a BKV-s buszok is szeretnek kigyulladni, úgyhogy nem ártana arra sem vmi rendszer ami elvezeti a tüzet :-D

  40. Az Árpád tvr-ről másik fórumban sokat írtak egykori tüzérek. Nem voltak vele olyan jaj, de elégedettek.

    A vontatott tüzérséget például beásott FSB-ről jól lehet alkalmazni.
    Ha mindkét fél rendelkezik tüzérségi radarral, akkor a mozgékonyabb van fölényben, mindkét oldalon vontatott tüzérség alkalmazásánál pedig, amelyik tűzcsapása gyorsabb, pontosabb…

    Az önjáró tüzérség megléte természetesen jó dolog, de idehaza még mindig csak a fegyvernem puszta megmentésénél tartunk, ilyen finomságokra nem futja.
    Hálózati hadviselést folytató ellenséggel szemben a vontatott tüzérség valószínűleg alul maradna. De szerencsére szomszédaink közül egyik sem képes erre teljes mértékben (vagy egyáltalán).

    A vontatott tüzérség üzemben tartása is egyszerűbb, olcsóbb.

  41. Van emberünk arra, hogy ilyen sok mindent reaktiváljunk? Mert azért a tüzérek meg harckocsizók ennyi egység esetén már elég szép számban lesznek. Vagy toborzás lesz, esetleg visszacsábítjuk azokat, akiknek korábban megszűnt a százada?

  42. Gondolom, a tartalékos rendszer felállításánál, nem csak lövész katonák kerülnek újból állományba.
    Sőt, biztos vagyok benne, sok egykori, harcjárművek, nehéz fegyverek kezelésében, harcászati alkalmazásában, jártas ember is bekerül ismét a rendszerbe.
    Persze, ha van rá keret, lehet bővíteni a hivatásos, szerződéses állományt is.

  43. Batka: Alátudnád támasztani ezt az elvonásos dolgot? Szinte még meg sem született a módosítás és máris elvonták volna az összeget? Vagy te arra gondoltál, hogy eleve kisebb a honvédség idei költségvetése?

  44. Akkor eloszlatnám a kételyeket a mennyi pénz lesz témakörben a 2011. évi CLXXXVIII. törvény, azaz polgári nevén idei költségvetés segítségével.

    Honvédelmi területen a következőket tartalmazza:
    (6) A MiG-29-es repülőgépek, a Mi típusú helikopterek, az L39 típusú repülőgépek és a T72 típusú harcjárművek értékesítéséből származó bevételt a honvédelemért felelős miniszter a 2012. évben a Magyar Honvédség technikai modernizációjára használhatja fel.

    tl;dr: Ha adnak el cuccot, övék maradhat a píz.

    (7) A Honvédelmi Minisztérium által vagyonkezelt, értékesítésre kijelölt állami tulajdonú ingatlanok értékesítéséből származó – Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetben elszámolandó – bevételek a 2012. évben a Kormány határozatában adott jóváhagyásával a Magyar Honvédség technikai modernizációjára, technikai eszközeinek fenntartására és javítására használhatók fel. A Kormány határozatában legfeljebb a pénzforgalmilag teljesült értékesítési bevételek mértékéig új kiadási előirányzatot hozhat létre a Honvédelmi Minisztérium fejezetben vagy engedélyezheti a fejezet meglévő kiadási előirányzatának megemelését.

    tl;dr: Ugyan ez áll épületekre is. Ez jó, mert őszintén ennek jóval nagyobb az esélye és a potenciális összege is.
    További pozitívuma a résznek, hogy itt sorolják fel az egyes minisztériumok büdzséjéből zárolt tételeket, és a HM-től nem zároltak semmit!!!

    A következőt becsüljétek meg, mert vagy 25 perc volt, mire megtaláltam a magyar közlönyön, és még 20 amíg kibogarásztam és valami feldolgozható formába öntöttem:)

    A teljes XIII. fejezet az első mellékletben, azaz a HM költségvetése 233,7588 milliárd forint, Honvéd kórházastól. Ez a 2011-es GDP 0,81%-a (Ez a 2011-es előrejelzésből lett számolva, végleges még nem jött meg, jövőre meg úgy is stagnálunk kb…, szóval reális szám), továbbá 15 milliárddal kevesebb a tavalyinál, ami 248,861 volt.

    Még egy megjegyzés, tavaly ilyenkor a dollár 202,83 Ft az euró 275,36 Ft volt, ma az USD 229,96 az EUR 298,6 ez a 8,5-13,4%-os különbség tovább rontja a nyugati eszközök beszerzésének esélyét:(

    Ami mégis némi örömre ad okot, hogy konkrétan a HM keretből a honvédségre több jut:

    Honvédség 2011: 77 563.1
    Honvédség 2012: 111 041.4

    És míg tavaly nem volt saját beruházási keretük, csak egy 150 millás felhalmozási, idén kaptak 3,09 mrd-t beruházásra, és 600 millát felújításra.

    Nos, alapvetően ebből fogunk élni 2012-ben. Ha van rá igény meg kicsit több időm, akkor szívesen megvizsgálom részletesebben is a kiadási szerkezetet, de addig is, aki nem hiszi, járjon utána, egész pontosan itt: http://kozlony.magyarorszag.hu/pdf/11426
    és itt: http://www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1000169.TV

    Ja, és ha lehet hozzátok vissza a formázós kommentboxot, tök sok időt takarít meg:)

  45. A haza szolgálata (HírTV)

    Megalakult (2012. január 25. szerda 17.30)
    Létrejött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.

    A haza szolgálata (2012. január 26. csütörtök 10.30)
    Hadtudományi és honvédtisztképző kar, rendészettudományi és államigazgatási képzés.

    Helykeresés (2012. január 27. péntek 14.30)
    Hol működik majd az új egyetem, és mit éreznek az átszervezésből a diákok?

    Integráltan (2012. január 28. szombat 8.30)
    Egységes egyetemi rendszer azoknak, akik hivatásuknak tekintik a köz szolgálatát.

  46. Zord Gábor László:
    “Továbbá az is, hogy csak akkor lesz üzlet, ha azt a központi büdzséből tudják finanszírozni, mert a megkurtított HM-költségvetésben ennek nem lehet helyet szorítani, még akkor sem, ha 7–10 éves fizetési futamidő a cél. A miniszterelnöki hivatal élénk érdeklődést mutatott az egyeztetések folyamán, és HM-es forrásaim szerint Orbán Viktor miniszterelnök meg is ígérte Hende Csaba tárcavezetőnek, hogy ha lesz üzlet, azt központilag fizetik. De mindez egyelőre csak elmélet, mert üzlet legkorábban februárban köttethet, ha a tárgyalások sikerrel zárulnak, és lezajlik a szükséges procedúra.”

  47. Gondoltam. És miből?

    Mert igen szoros a hiánycél, és pont annak betartása érdekében a források eléggé zárolva vannak. A rendőröknek mentőknek együtt van félmilliárnyi beruházásuk, a TEK-eseknek még egy millárd, a honvédeknek ugye három, no már csak 95 hiányzik a 430 milliós ($) teljes csomaghoz… A 100 milliárdos a rendkívüli kormányzati tartalék elég lehet rá, vagy a 170 milliárdos országvédelmi, de utóbbiban asszem nem így értették a védelmet, előbbit pedig nehéz lenne megideologizálni.

    A többi összeg fel van címkézve, valahonnét vennénk el. Sokéves futamidővel esetleg meg lehet oldani.

  48. @kolombusz

    Feltételezem, hogy amint a honvédelmi miniszter már jelezte, nincs pénz a teljes csomagra. Tehát a gépek mellé mondjuk összeszednek egy 50 milliárdos minimum csomagot, ezen még alkudoznak egy kicsit lesz kb 40-45. Erre kérnek egy 10 éves fizetési megállapodást. Esetleg kikönyörgik, hogy az idei évben kevesebbet keljen csengetni.

    Ha megnézed az általam linkelt videót:
    http://mno.hu/rajatszas/katonasan-1043993

    Akkor itt is látod, hogy a Saabbal is többször felálltak az asztaltól és nagyon keményen alkudoztak, hogy elérjék a célt. Az UH-1N-nél sem lesz ez másképp.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.