Átvette első két UH-60M-jét Svédország – Videóval frissítve!

Mindössze 18 hónappal azt követően, hogy megszületett a kormány döntése a vásárlásról, Svédország átvehette első két Sikorsky UH-60M Black Hawk helikopterét. Oldalunkon 2010 októberében számoltunk be első ízben róla, hogy Stockholm afganisztáni kontingensének megerősítésére 15 darab UH-60M-et vásárolna az Amerikai Egyesült Államoktól. Mivel Washington számára kiemelt fontossággal bír, hogy az ISAF résztvevői fejlesszék forgószárnyas kapacitásukat az országban, ezért a svédek gyorsított eljárás keretében juthattak hozzá a helikopterekhez.

2012. január 17-én, kedden a svéd Védelmi Beszerzések Hivatala (FMV), mely az üzlet lebonyolításáért felelt, átadta a fegyveres erőknek az első kettőt a 15 Black Hawk-ból. A típus helyi jelölése HKP 16 (Helikopter 16) lett. Mivel az UH-60M beszerzését elsődlegesen missziós célok eredményezték, így nem véletlen, hogy már 2013-tól Afganisztánba szeretnék küldeni a helikoptereket a svédek – igaz, nem mindet: egyszerre tíz példány szolgál majd az ISAF kötelékében, míg öt otthon marad kiképzési célokra, illetve karbantartásra. A HKP 16 üzemeltető alakulata a Linköpingben települt helikopteres egység lesz.

Svédország első UH-60M-je |Fotó: Gunnar Åkerberg ,

A keddi átvételi ceremónián részt vett minden fontosabb személyiség, például a svéd haderő parancsnoka, Sverker Göranson, a védelmi miniszter, Sten Tolgfors, és Gunnar Holmgren FMV- vezérigazgató.
„Rendkívül büszke vagyok, hogy a svéd fegyveres erők kötelékében tudhatom a HKP 16-ot. Az új típus roppant fontos szerepet fog játszani a forgószárnyas csapatok kötelékében, nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is. Semmi kétségem afelől, hogy helikopteres műveleti képességeink jelentékenyen megnőttek a HKP 16-nak köszönhetően.” – mondta beszédében Göranson.

Az UH-60M-ek svédországi karbantartását egy tegnap megkötött szerződés értelmében a Saab végzi majd. Január 18-án a Sikorsky és a svéd védelmi ipari vállalat nyélbe ütötte a megállapodást, mely tisztázta az összes részletkérdést. A kontraktus értelmében a Saab felépít egy karbantartó üzemet Linköpingben, a helikopterek szolgálati helyén, melynek felszerelésében és beindításában a Sikorsky szakemberei segédkeznek. Kezdetben a munkák nagy részét még az amerikaiak hajtják végre, de fokozatosan átadják majd helyüket a svédeknek.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Nem kér a hadsereg az új amerikai helikopterekből

Nem kér a hadsereg az új amerikai helikopterekből

Super Herculessel nyomul a Lockheed Martin Svédországban

Super Herculessel nyomul a Lockheed Martin Svédországban

Eldőlt, hogy hol képzik ezentúl a svéd pilótákat

Eldőlt, hogy hol képzik ezentúl a svéd pilótákat

A győzelem ellenére kútba esett a kolumbiai Rafale-üzlet – Frissítve

A győzelem ellenére kútba esett a kolumbiai Rafale-üzlet - Frissítve