|

Modernizálták az E-8C-k hajtóműveit

Olvasóink egy része talán még emlékszik rá, hogy 2009 decemberében közreadtunk egy nyúlfarknyi elmélkedést az E-8 JSTARS utódlásának problémájáról. Azóta nem történt sok előrelépés az ügyben, a USAF lecsökkent költségvetéséből egyelőre nem telik egy új típus kiválasztására, tehát még egy ideig marad a bevált E-8C. Azonban a 17 gépes flotta korszerűsítése nem tolódhat a végtelenségig. Ez főként a régi hajtóművekre vonatkozik, amik napjainkban már nem felelnek meg sem környezetvédelmileg, sem teljesítményileg, sem pedig fogyasztásilag, így megérettek a cserére.

Erre a légierő mellett a Northrop Grumman is rájött, és a cégnél nem haboztak: elindítottak egy programot az E-8C-k hajtóműveinek modernizálására. A munkába bevonták a USAF szakértőit és a Pratt & Whitney vállalatot, mely az erőforrásokért felel. A cél nem a hajtóműcsere volt, pusztán a meglévő erőforrásokat „pofozták ki” egy kicsikét. A T-3 jelzésű tesztpéldánnyal december 14-én hajtották végre az első felszállást, ebben már kizárólag a modernizált hajtóművek dolgoztak. A Northrop Grumman szerint a teszt tökéletesen sikerült, a program kiterjeszthető a teljes JSTARS-flottára.
A legfontosabb újdonság, hogy beépítettek egy új pneumatikus rendszert. A Northrop Grumman tervezte technológia egyfokozatú előhűtést alkalmaz, ami jelentősen megnöveli a hajtóművek megbízhatóságát és növeli az élettartamukat.

E-8C, immáron modernizált hajtóművekkel |Fotó: Northrop Grumman ,

Az előhűtő a hajtóművek forró, sűrített levegőjét hűti le, valamint stabilabb nyomásra állítja be azt. Ezt a levegőt használják a repülőgép több fontos rendszerének (például a bevetésvezérlő rendszer) és a kabin hűtésére, valamint ezzel tartják nyomás alatt a hidraulikus rendszert, a hajtóműindító rendszert és az olajhűtőt is. A továbbfejlesztett hajtóművek előhűtője sokkalta jobb elődjénél, és a fékpadi tesztek alapján jelentős mértékben hozzájárul az üzemanyag- és energiafogyasztás csökkentéséhez, valamint a megbízhatóság növeléséhez.
Az „új” hajtóművekkel az E-8C-k hosszabb bevetéseket teljesíthetnek, és a földi kiszolgálás ideje, ezáltal a műszakiak munkaigénye is csökken.

Nem elhanyagolható az sem, hogy a Pratt & Whitney számításai szerint a módosított hajtóművekkel nyolc év alatt annyi pénz takarítható meg, mint az erőforrások modernizációjának értéke. Jelen állás szerint pedig az E-8C-k még legalább nyolc-tíz évig üzemben maradnak, tehát logikus lépés a teljes flotta hajtómű-modernizációja.
Az E-8 JSTARS a Joint Surveillance Target Attack Radar System szavakat takarja. Magyarra fordítva: ez egy légi harcálláspont, mely felderíti a felszíni célpontokat, és koordinálja a földi csapatok mozgását, valamint ellátja őket a legfrissebb helyzetképpel. Kiemelt fontossággal bír a harctéren, hasznosságát bizonyította Irakban, Afganisztánban és Boszniában is.