|

Győzött az Apache Indiában?

Indiában eldőlt egy az MMRCA tender mellett némiképp háttérben zajló, egyszer már újraindított verseny is, melyben az Egyesült Államok, illetve Oroszország versenyzett azért, hogy az ő harchelikopterük mellett döntsön az indiai vezetés. A Boeing AH-64D Apache Longbow Block III-as változata mérte össze erejét a Mil Mi-28N Night Hunterjével, mely meccsben az acélos indián győzedelmeskedett: Indiai illetékesek a közelmúltban jelentették be, hogy az orosz harcihelikoptert technikai okokból alkalmatlannak találták. A közlemény szerint a Mi-28N 20 ponton maradt el az elvárásoktól, míg az Apache sokkal jobban teljesített.

Mi-28N

Mi-28N ,

Az AH-64D India 20 Mil Mi-35-ösét váltja majd, a korábbi információk alapján az üzlet létrejötte esetén a Boeing pedig az alábbi csomagot szállítja majd: 22 AH-64D Block III Longbow Apache harcihelikopter, 50 General Electric T700-GE-701D hajtómű, 12 AN/APG-78 Longbow tűzvezető radar, 12 AN/APR-48A interferométer, 812 AGM-114L-3 Hellfire levegő-föld rakéta, 542 AGM-114R-3 Hellfire II levegő-föld rakéta, 245 STINGER Block I-92H levegő-levegő rakéta, 23 célmegjelölő/célkövető rendszer a pilóták számára, nem irányítható rakéták, indítósínek, gyakorló rakéták és súlymakettek, 30 mm-es gépágyúlőszerek, kommunikációs és adattovábbító rendszerek, logisztikai kisegítő eszközök, pótalkatrészek és teljes műszaki dokumentáció. A teljes összeg 1,4 milliárd USD lesz a tervek szerint.

Boeing AH-64EI Apache Longbow | Fotó: Boeing ,

224 hozzászólás “Győzött az Apache Indiában?”

  1. Huhh, elég lesújtó vélemény a MI-ről:(

    Azért azt gondoltam szorosabb verseny lesz.

    Persze ha politikusok döntenek hamar-hamar lehet bármiben kifogást találni – egyszer talán megtudjuk milyen elmaradások vezérelték a döntéshozókat.

  2. Puma. Pannon Puma

    Az orosz gép pénzben biztosan olcsóbb volt !
    Lehet,hogy a következő években lett volna drága ! A döntésben talán az is bent volt, hogy a repülőgép-hordozó esetében nagyon megszívatták az indiaiakat !!

    Nagyon valószínű,hogy a pocsék orosz alkatrész ellátást is megunták már !!
    Az is lehet,hogy – orosz szokás szerint – olyan gépet mutattak be amely még nem érett a sorozatgyártásra, vagy nem minden eleme elérhető – mint a MiG-35 esetében !
    Talán technológia átadás is szerepel az USA részéről ami nagyon vonzó Indiának !

    Egyébként a 22 db. nem egy hatalmas mennyiség, esetleg ezen akarják megtanulni hogyan kell jó harci helit gyártani ….. D D !

  3. Ez nem igaz. Ha Magyarországnak lenne honvédelme, akkor minimum 12 fullextrás harci helikopterre lenne szüksége, a környező országok jelentette kihívás miatt.

    Mik ezek a kihívások? A Gripenekkel is elérhető pct képesség, mégpedig akár standoff fegyverekkel is. Akkor mi a péklapátért vegyük egy új platformot…?

  4. 1,4 milliárd és komoly tudáshoz juthatnak, azért egy India méretű országnak ez játékpénz + a 20 darab az vicc kategória(egyértelmű kopi lesz), én R-R hajtóművel rendeltem volna mondjuk, de valószínű, hogy Block 3-as kulcsrakészebb, mint a Mi-28N és hamarabb megkaphatják.

    Magyarország katonailag nem expanzív(se politikai erő és akarat,se eszközpark nincs komoly hadműveletek kivitelezésére, pl. szerbek ellen csak pusztán a lakosságuk fel tudná venni a harcot velünk, annyi kézifegyver van a lakosság kezében). Románok pedig egyértelműen középhatalmi szinten fel vannak fegyverkezve és ráadásul konszenzus van a további terjeszkedéseket illetően a lakosság és politikusi vezetés közt.

  5. molni

    A harci helikopter kb 1000x jobb a szárazföldi csapatok harcának támogatásában mint egy Gripen.

    Az ilyen szélsőséges véleményeken nem értettem soha. Ez nagyon függ a körülményektől.

    Van földi rávezetés? Annak milyen képzettsége van? Milyen időjárás van? Stb.

    Miért fontos ez? Mert GPS rávezetés esetén stand off is oldaható a fegyver időjárás független. Lézeres esténben földi buddy lasing mellett is oldaható SHORAD és MANPAD zónán kívül. A Griff is mehet alacsonyan a célig és felpattanó manőverből akár 8-10 km-ről is oldhat aztán ugyzsgyi.

    A heli jól settengkedik alacsonyan, de ha észreveszik, akkor egy komoly légvédelem ellen bizony sebezhető. Ellenséges vadászok ellen esélytelen, a Griff megvédi magát. Nem is akárhogyan.

    A heli reakciódeje és általa oltalmazhatott terület röhejesen kicsi, összes sem érdemes mérni egy repcsivel.

    Szóval miért is olyan fantasztikus minden körülmények között a heli. Jóval rosszabb az időjárási miniuma, mert GPS vezélrésű fegyvere nincs egy helinek, míg a Griffnek lehetne JDAM-je…

  6. doca

    Németország,Franciaország na ezek középhatalmak de szőröstalpúék még a régiójukban sem rúgnak labdába(Ukrajna,Törökországa Fekete-tengernek köszönhetően az oroszok is ide számítanak nem beszélve a románok Moldovával kapcsolatos tervei miatt).

  7. molni

    Ne vonatkoztass el a témától Magyarországról és a környező államokról van szó.Ebben a környezetben egy helikopter(legyen Apache pl)többet tud segíteni 38 Hydra rakétával 8 Hellfirrel és az 1200 gépágyú lőszerrel mint egy Gripen a 4-6 bombájával meg 150 gépágyúlőszerrel.Ha te nem így gondolod akkor én kételkedem benned.

  8. Miért? A Gripen előnye pont az, hogy a kis mennyiés ellenére odaér hamar mindenhova. A 12 helikopter miféle mennyiség a területhez képest…?

    Továbbra sem írtad le, hogy miféle környező gigantikus fenyegetés indokulja azt, hogy 1,4 milliárdért vegyünk helit. Sokkal rugalmasabb és multifunciósabb képesség nyerhető kéz pct. ezközökkel és szállítóhelikkel + Gripen fejlesztéssel. Most akkor kezdjek számolgatni, hogy mi mennyibe kerülhet? Mert rajtam kívül soha senki nem szokott itten. Ugyebár megtettem az ALCA esténben is mindenféle variációra.

    Szóval üres frázisok helyett jöjjenek a kőkemény számok, amivel bebizonyítod, hogy a köv mondjuk 10-20 évre milyen üzemeltetési költségre jönne ki a program, a beszerzés + üzemeltetés és adott estben mekkora reakció idő mellett mekkora terület oltalmazható és mi védi meg őket.

  9. Apache Block 3 azért jobb pct, mint egy Mi-8 és desszantosok rajta RPG-vel.
    1. fedélzeti radar + földiekkel való rádiókommunikáció.
    2. éjjellátó eszközök.
    3. front mellett tud operálni.

    Ez inkább csak pénz kérdése, mint felvetetted, de egyértelműen légifölény esetén a leghatékonyabb. A légifölényt a Gripenek bizosítanák. Igazából Mi-24 is megtenné, ha lenne elég !

  10. Nem azert hogy kotekedjek, de ez a hatalmas szamu vadaszgep ami nekunk van, egy esetleges tamadas eseten(most vonatkoztassunk el attol hogy mennyire lehetseges vagy sem), nem lesz-e lekotve az ellenseges legiero kiiktatasaval? vagy ennyi gepbol szerinted meg masmire is „fussa”?

  11. A harci helikopter hatalmas előnye, hogy üzemelhet bármilyen viszonylag és nem túl nagyméretű sík területről. Na most nem egy felázott amúgy is vizenyős rétre gondolok. Ennek következtében a harci helikopterek rajokra osztva közvetlenül a harcmező közelébe települhetnek, aminek hallatlan előnyei vannak a CAS reakcióideje kapcsán.

  12. Hát ugye a Mig35 kiesése, most meg ez is jelzés értékűnek kéne lenni az orosz kormány számára. Ideje elvárni a hadi ipartól más minőségi szintet:
    http://lenta.ru/news/2011/08/05/revelations/
    Mert ha így folytatódik, akkor csak a belföldi és a 3. világ marad, ott pedig nagy a tolongás. Talán ha az orosz harcjárművek is kihullanak mindenhonnét, meg a vacak légvédelmi egységeik is, akkor rá fognak jönni hogy a minőség a mérce.

  13. Az esetek döntő többségében jobb a helikopter nem véletlen vannak harci helikopterek a csatagépek mellett ott ahol van pénz csatagépekre(egy A-10-re vagy SZU-25-re sokkal több fegyver fér mint bármelyik harci helikopterre és azok az előnyei ezeknek is megvannak amit a Gripen kapcsán említettél kivéve a légifölény szerepet de az nem is CAS feladat).

  14. A harci helikopter hatalmas előnye, hogy üzemelhet bármilyen viszonylag és nem túl nagyméretű sík területről. Na most nem egy felázott amúgy is vizenyős rétre gondolok. Ennek következtében a harci helikopterek rajokra osztva közvetlenül a harcmező közelébe települhetnek, aminek hallatlan előnyei vannak a CAS reakcióideje kapcsán.

    Ez egy nagyon szép elmélet. Az alábbi apró gondok vannak.

    A „semmi közepén” honnan kap kerót a heli és fegyverzetet. Valami odaviszi. Mik? Hát célpontok… Az amúgy sem túl bő forrásokat tovább aprózod, a fronthoz közelebbi pozíció egyven sebezhetőséget is jelent.

    A közel település az adott fornthoz való közeléseget jelenti. A repülőgép 3-szor akkora távolságból üzemelhet, hosszabb on call CAS őrjárati idővel és képes magát megvédeni. Az on call CAS gép percenként kb. 16 km-et képes megtenni, miután elundult a cél felé. Számold ki, hogy egyetlen géppár 5 perces reakcióidőveé a front vagy őjárati terület mekkroa részét fedi le. Hát egy heli, ha ennyire közel megy frontoz?

    @dudi

    No offense, de kicsit nagy szád, mikor semmit sem tettél le az asztalra. Az, hogy mennyire vagyok képes rendszerszinten vagy részletekbe menően gondolkodni és átlátni a dolgokat, arra írásaim a bitonyítékok. És most akkor nagyon finoman válaszoltam…

  15. Puma. Pannon Puma

    A harci helikopter másik hatalmas előnye,hogy páncélelhárításban nincs hozzá fogható hatékony eszköz – legalábbis sok katonai vezető vélekedik így ! ( gyorsan, váratlanul, tömegesen vethető be, percek alatt képesek hatalmas harckocsi köteléket elpusztítani )

    Ezt még egyetlen háború sem igazolta – egyikben sem álltak rendelkezésre korszerű harci helikopterek – de lényegében ezen meggyőződés miatt gyártják ezeket a fegyvereket !
    A negyedik arab-izraeli háborúban izrael 840 harckocsit vesztett, ebből 600 db-ot rakétával lőttek ki !

    Szóval, mindenkinek igaza lehet ! D D D

  16. Allesmor Obranna

    Én megértem, hogy indenki arról beszél, amihez joga van, de azért egy ilyen indiai harcihelikopter tender eredményhirdetésébe már talán nem kéne belevenni a román vagy szerb „fenyegetést”. Ez szerintem nem az a téma.
    20 ponton jobb a block III-as Apache mint a 28-as? Simán lehet, bár nem tudom, mik voltak a kritériumok. Ne feledjük, a block III-as Apache már erősebb hajtóművel rendelkezik, mint a korábbi D-k, bár még nem olyan erős, mint az alap angol WAH-64-es az RR hajtóművekkel. Cserébe viszont a forgószárny lapátjai újak, bár külsőre nem látható igazán az eltérés.

    MI lehet akkor az a fene nagy előny? Hiszen a Mi-28N export változata is VK-2500-as hajtóművekkel van kiajánlva, ami egy kicsivel ugyan, de erősebb a hazai modellnél. A Mi-28-as páncélozott, az Apache is, de csak épphogy. papíron a Mi-28-as simán ki lehet hozni jobbnak a passzív védelem, a várható túlélőképesség, a fegyverzet mennyisége terén, mint a jenki konkurenst.
    Mi lehet az a 20 pont, amiben az új Apache jobb lett?
    Nos, ne feledjük, ez a gép már kiválóan együtt tud működni a pilóta nélküli felderítőkkel, amire nyilván a 28-as is alkalmassá tehető lenne, de egyelőre ilyet nem tud.
    A repülési paraméterei jobbak, mint a 28-asé.
    A fegyverzet mennyisége elmarad a 28-astól, de se az egyik, se a másik modell nem az állig felfegyverzett módban jár éles bevetésekre, ilyenkor az számít, hogy egy új Apache egy-két vadiúj Hellfire-el mire képes, hogyan használja ki az elméletben 1200, ám a gyakorlatban csupán 3-400 darabos (tőzelőanyagtartály szokott a lőszerkészlet egy része helyén szerepelni)javadalmazást stb stb.

    Könnyen lehet, hogy a gyakorlatban sokkal jobb védelemmel ellátott 28-as képességeire nincs szükség, hiszen számos, Irakban megrongálódott Apache haza tudott menni, javítható lett és újra bevethetővé vált.
    Ez is sokat nyomhatott a latba.
    Végezetül ne feledjük, hogy a logisztika is kulcsfontosságú.
    Az oroszok is szériában gyártják a gépet, sőt, a III-as még nincs annyi, mint a 28N, de a Boeing mégiscsak biztosabb háttérnek tűnik.
    Hiszen Apache-ból összesen több van. Igaz, az ismert Mi-35-ös Indiában üzemeltetett változata is rokona valahol a 28-asnak, bár nem úgy mint pl a venezuelai, vagy az új orosz 35-ösök. Az indiai 35-ösöknek a 24-es család forgószárnya és faroklégcsavarja van, míg a másik két társaság már azt használja, amin a 28-asé.

  17. ( gyorsan, váratlanul, tömegesen vethető be, percek alatt képesek hatalmas harckocsi köteléket elpusztítani )

    Ebből melyik nem igaz egy alacsonytámadó repülőre?

    Ezt még egyetlen háború sem igazolta – egyikben sem álltak rendelkezésre korszerű harci helikopterek – de lényegében ezen meggyőződés miatt gyártják ezeket a fegyvereket !

    Siavatgai Vihar alatt az AH-64A az ami volt? Alig 5-6 éve álltak szolgálataba. Mi volt a bibi? Hát pont a távolságok…

    A negyedik arab-izraeli háborúban izrael 840 harckocsit vesztett, ebből 600 db-ot rakétával lőttek ki !

    Az újdonság erejéval hatottak a pct. eszközök akkora. 1982-ben milyen sikert értek el velük? Gőzöm sincs, de valszeg nem ennyire – szó szerint – átütőt. (Az, hogy tényleg ennyit veszett az IDF, nem tudom.)

  18. Majd agyvérzést kapnak, mikor megkapják a számlát az üzemeltetési költségekről:D

    OFF

    Molni:
    Meg tudnád mondani, hogy melyik képlet/összefüggés segítségével számolható ki, hogy mekkora elméleti maximális hatásfokkal képes egy mechanikai gép áramló gázból energiát „átalakítani”. (Pl egy szélerőműnek mi az elméleti hatásfokmaximuma? ideális esetben)

    /OFF

  19. molni

    rendszer?

    Mennyi egy Gripen repült óra és mennyi egy Apache repült óra?Hány Gripen tud annyi célt megsemmisíteni mint egy Apache(legyen mondjuk egy harckocsi zászlóalj a célpont akik harcszerűen közlekednek a terepen nem pedig libasorban mint a birkák)?Melyik a száll fel nagyobb valószínűséggel egy háborúban8repterektől függés)?Mi a bajod azzal,hogy a front közelében van egy szükség reptér ahol a harci helikoptereket fel lehet tölteni lőszerrel és fegyverrel?

  20. Kiváncsi lennék arra a húsz pontra, de valószínű ez is egy olyan dolog amit sose fogunk megtudni.
    Viszont az oroszok Indiát már annyit szivatták különböző szállítások kapcsán, hogy valószínű elegük lett belőlük, és ahol tudnak Amerikai és európai cuccokat vesznek. A kínai fegyverembargó és India nyugat felé nyitása miatt már sokkal jobb piacot jelent, mint korábban, és ők is értékelik a nyugati szolgáltatás minőséget. Az oroszok ezt nagyon elszúrták, későn ismerték fel, hogy ők majdnem annyira rájuk vannak utalva, mint fordítva. Így viszont be kell érniük azokra a cuccaikra leadott megrendelésekkel, amiket más nem adna el Indiának.

  21. Mi a bajod azzal,hogy a front közelében van egy szükség reptér ahol a harci helikoptereket fel lehet tölteni lőszerrel és fegyverrel?

    Az, hogy az ellenfél is könnyebben eléri és iszonyatosan nehéz logisztikailag biztosítani a feltételeket. Nem mindenki US Army szinten van…

  22. A harci helikopter használhatatlan légifölény nélkül, ha pedig van légifölény, akkor a teherautók oda mennek ahova akarnak, a helikopterek pedig bizonyíthatják, hogy a CAS-ra a leginkább alkalmasak. Ha jól emlékszem ez az amit rendszerszintű gondolkodásnak hívnak, mert ugye a jól fejlett rendszerek különféle, egy-egy feladatot tökéletesen ellátni képes, egymásra épülő részei vannak.

  23. Ugye nem azt akarod mondani molnibalage, hogy te Gripenet, vagy bármilyen más nem Szu-25 vagy A-10 típusjelű gépet alacsonytámadásba küldenél! Mert a csapatlégvédelem az ugye integetni fog és egy színes transzparenst lenget, hogy welcome! Míg ezzel szemben a korszerű harcihelikopterek, hacsak nem teljes sík terepen kerülnek bevetésre fel vannak szerelve a megfelelő eszközökkel és fegyverekkel ahhoz, hogy lényegében fedezékből lőhessék ki a csapatlégvédelem járműveit, a komolyabb légvédelemről meg csak tankönyvekből emlékezzenek annyira fű alatt működnek.

    Ezenkívül az üzemanyagszállító, meg a lőszerszállító teherautók és esetleg egy szerkocsi az nem egy US Army, hanem egy gépesített hadsereg alapszínvonala már Afrikában is.

  24. Puma. Pannon Puma

    ” Siavatgai Vihar alatt az AH-64A az ami volt? Alig 5-6 éve álltak szolgálataba. Mi volt a bibi? Hát pont a távolságok… ”

    Az nem nagyjából egyenlő felek háborúja volt, hanem ” kivégzés ” !

    ” Ebből melyik nem igaz egy alacsonytámadó repülőre? ”

    Na, jó, igazak.
    De az alacsony támadó gépe kevés országnak van. Annak meg kell nagy repülőtér stb. Aránytalanul drágább a harci helinél.
    Oszt’ nem tud lopakodni, és akár pár perc alatt 16 rakétát célra irányítani !

  25. De az alacsony támadó gépe kevés országnak van. Annak meg kell nagy repülőtér stb. Aránytalanul drágább a harci helinél.

    http://www.deagel.com/Combat-Helicopters/Block-III-AH-64D-Apache-Longbow_a000519004.aspx

    Nos, az AH-64D Block III flyaway ára 1:1-ben azonos egy Super Hornetével. Gyomros a javából. A reptérben meg nem a beton a drága, a legtöbb országnak már megvan. A techikát kiszolgáló üzem az, am a drága. Lehet, hogy olcsóbb a heli, de kérdés, hogy mennyivel.

  26. Ugye nem azt akarod mondani molnibalage, hogy te Gripenet, vagy bármilyen más nem Szu-25 vagy A-10 típusjelű gépet alacsonytámadásba küldenél!

    A Gripenbe raktott digitális térkép szerinted mire is jó? Hát arra, hogy TFR nélkül is repkedj alacsonyan.

    Egyébként mi a hitetlenség tárgya? Az F-16C Block 25 is kb. Griff kategória. Tudod, amihez először lett a világot a LANTIRN integrálva, hogy alacsonyan és éjszaka támadjon. NosM

    Mert a csapatlégvédelem az ugye integetni fog és egy színes transzparenst lenget, hogy welcome!

    Iraknak is volt, oszt milyen sikereket ért el éjszaka? Gyak semmit. Éjszaka marad a radaros SHORAD. A Griff EW rendszere elvileg csúcskategóriás, passzív zavaró eszközöből a világon az egyik legjobban ellátott gép, a környező országok csapatlégédelmével összevetve brutálisan erős. A 2 vagy 4 (?) BOL sín + 4 törzskatetta egy F-16C-hez képest kolosszális mennyiséget ad.

    hogy lényegében fedezékből lőhessék ki a csapatlégvédelem járműveit, a komolyabb légvédelemről meg csak tankönyvekből emlékezzenek annyira fű alatt működnek.

    Aha. Persze. És minden harci helin van radardóm? Nagyon nem. A US Army
    is kb. 3:1 4:1 arányban üzemeltet asszem Longbow-os heliket, mert nem bírják a költségeket. Az egy Lonbow a többinek is megvilágítja a célt.

    Ja, és ez csak akkor igaz, ha radaros a cucc, mert lézeres rakéta esetén folyamatos célmegvilágítás kell, a passzív IR rakéta meg hiperprimítven zavarható. Füst és pápá…

    Ezenkívül az üzemanyagszállító, meg a lőszerszállító teherautók és esetleg egy szerkocsi az nem egy US Army, hanem egy gépesített hadsereg alapszínvonala már Afrikában is.

    Ahogy írtam. Célpontok. Az ellenséges légierő, helik, de akár ledobott diverzánsok is odatehetnek nekik, mert a behatolsi mélység csekély. Egy fronttól több száz km-re levő repterek jóval könnyebb védeni, mint az utakon grasszáló teherautókat…

  27. A harci helikopter a legdrágább platform, ráadásul óriási gyakorlat szükséges a személyzet részéről a képességeinek kihasználásához.

    A legjobb, ha UAV-ok végzik a felderítést és a célmegjelölést, utána akkor akár szállítóhelikopterekről is lehet a távolból indítani a rakétákat vagy GPS koordinátákra mehet a tüzérségi tűz is, de CAS-nál a Super Tucano stílusú turboprop gépekben is lehet akkora potenciál, mint egy harci helikopterben, főleg, hogy kétszer olyan gyorsak, jobban manővereznek és akár 8-10 órát is a levegőben lehetnek egy harci helikopterhez viszonyítva elhanyagolható költséggel, persze kell mögé a légi fölény, de egy Apache mögé is kell, az Army is nyomta volna a turboprop vonalat, de nyilván a harci heli lobbi jobban tejelt a politikusoknak…

  28. Szerbusztok!

    A vita sok esetben inkább érzelmi mint értelmi. Molni abban jól látja a helyzetet, hogy itt közép Európában ahol mindenki NATO tag, vagy az akar lenni, ráadásul van 20-50 üzemképes hk-ja, ugyan minek kéne HH helikoptereket venni. Inkább közepes felfegyverzet szállítók, gyalogsági pctörő rakéták (ilyen rajokból akár 3-4-et is ki lehet tenni 1 minyoból hk veszélyes helyen. És ott van 24 darab AGM-65 pctörő rakéta, a griffeken. Itt kb. 100%-os a találati valószínűség. Ha a HK mozog, vagy nemrég állították le, akkor úgy világit mint szaddam tankjai éjjel beásva a sivatagban.. De ki a fene támadja meg hazánkat hk armadákkal. Gondolkodjatok már el az istenért. 1% alatt a HM költségvetése.. Magyarország rendelkezik egész közép európában (a lengyeleken kivül (de ők középhatalom) a legjobb 4+ generációs multirole repülőgéppel. Más kérdés, hogy jó lenne néhány tucat buta bomba (pld mk82) meg gyakorló bombák, amik költséget néhány 10eft.. És akkor van földi támogatás. Nem kell mindenhova stand off fegyver.. Egyébként a 48 db. AGM-65 is elég, mert nincs háborús veszélyben hazánk.. (24 repeszromboló tehát nem hk-k ellen van, de egyéb könnyűpáncélzatú vagy puha cél ellen is használható..

    kele

  29. Sok kis mobil célpontot nehezebb megsemmisíteni mint egy nagyot még akkor is ha az messze van.És megvan az az előny,hogy ha egyet megsemmisítenek akkor ott a több ellenben ha egy repteret kukára vágnak akkor ott valószínűleg a kiszolgáló eszközök java is megsemmisül.

  30. kelepisti

    Egy harci helikopterrel nem csak harckocsiktat lehet pusztítani ezért beszélünk a földi csapatok támogatásáról amibe beletartozik az is,hogy szétlősz egy jól beásott géppuskafészket vagy kilősz egy harckocsit.

  31. Molnival elvben egyetértek ezzel a mondattal:

    A Griff EW rendszere elvileg csúcskategóriás, passzív zavaró eszközöből a világon az egyik legjobban ellátott gép, a környező országok csapatlégédelmével összevetve brutálisan erős.”

    Azért nem biztos, hogy nyitrai S-300 üteggel nem gyűlne meg a bajunk :)

    De ez teljesen hipotetikus marhaság egyébként, mert nincs semmilyen háborús veszély és nem is lesz jó ideig Közép Európában.. Gazdaságilag teljesen össze vagyunk fonodva, Eu és NATO tagok vagyunk, valamint mindenki a tönk szélén áll, semmi pénz nincs nem háborúra, hanem hadseregre..

  32. Ahhoz, hogy szétlőj egy géppuskafészket, kicsit drága egy H.kopter.
    De legyen ott a magyar határon 20 örült kiirt egy falut és 3 géppuskaállást csinál körülötte.

    Ott egy aknavatő, ott a D5 taracak, Ott a T-73 század, ott a MI-24, ott a MI-17 a Sz-5 rakétákkal és ott a griff. meg a szolnokiak közül már van aki meg tud lézerrel világítani célt, vagy legalábbbis a koordinátákat ismeri és közölni tudja.. De egy sima pctörő rakétával is ki lehet lőni. utóbbi technikát a Argi géppuska állások ellen találták ki a brit eje katonák.

  33. bocs.. T-73 az a T-72 de hát a gépelés ördöge… a taracak meg tarack..
    Amig ezeket odaviszik az hosszadalmas, de a rendőrök is körül tudják fogni az ilyen helyi villongást, meg a gyorsreagálású erők. nem tudom tudjátok-e de, kb. 3 éve még 1500-2000 ember van általában akik ezekben vannak. (itt nem kommandosokról van szó, hanem a honvédség belső készenlétéről ebben benne vannak a QRA Griff-től a utolsó 5 percen belül riadóztatható szakácsig :)
    Ez nem hadititok mert feladatmegszabó értekezleten mutatták be és mondták el Szolnokon, mikor februárban még hó volt, és mutattak egy kis helikpteres, kommandos (könnyűgyalogos) épületfoglalós akcióféleséget..
    képek a honlapomon.

    http://www.jetbirds.gportal.hu

  34. Puma. Pannon Puma

    kelepisti ! Neked van igazad ! D D

    Azért a világon még több olyan hely van, ahol nagyon elképzelhető egy összecsapás !

    A vita is inkább általános jellegű, szerintem mindenki tisztában van azzal a NATO tagjai vagyunk, az Unió tagjai vagyunk és a szomszédainkkal sincs vitánk, minden határos országot és kormányát szeretjük !

    Meg azzal is tisztában lehet mindenki, egy esetleges szerb puccsista tábornok harckocsi hadosztálya úgy gázol át hazánkon mint kés a vajon !
    Persze,lehet,hogy tévedek és a német meg a francia anyák – a szlovákokról és a román anyákról nem is beszélve – sietve küldenék fiaikat szeretett magyar szövetségesük védelmére !

    Vagy mégsem ? D D D D

  35. Merkel annyit mondott, ha nem lesz euro, akkor nem lesz eu, és akkor nem biztos, hogy újabb 51 év telik el háború nélkül… Ha valaki háborúra készül, akkor csökkenti ennyire a képességeit mint a németek??

    Bölcs dakota vezérünk azt mondta. Ne arra figyeljenek amit mondok, hanem amit teszek…

    Ezt merkel a politikának mondta..

  36. „lézeres rakéta esetén folyamatos célmegvilágítás kell” Ez már nem egészen igaz szerintem. Ugyan nem vagyok teljesen biztos a Hellfire esetében, de láttam olyan szabadalmi iratot (az pedig elég régi volt) ahol a lézeres megvilágításról a rakéta menet közben önvezérlésre váltott. Egyébként nagyon szellemes volt a kidolgozás. Lényeg hogy a megvilágítás során befogta a célt alakját mint ahogy a képfelismerő rendszerek teszik, ezután a saját lézer megvilágításával folyamatosan befogva tartotta a becsapódásig.

  37. Van egy 5. cikkely. Senki sem örömmel ment Afganisztánba és Irakba. De ment..
    A szerb puccsista tábornokról meg a hk-król már akkor tudna a NATO mikor még azt összekovácsolás zajlik.

    Nem úgy működik a háború, hogy berohan 5 perc alatt a laktanyába 10ezer katona a gépeket beinditja azt hajrá.. Ennek komoly előjelei vannak. A csapatokat elő kell készíteni. Fel kell szerelni, Üzemanyagtartalékokat kell képezni, növelni kell az éleslövészeteket, összfegyvernemi összekovácsolást, mert különben mennek mint a marhák.. Ennek nyoma van. És vannak műholdak. Ja ideologiailag is ellenségkép kell, mert különben a lázadó szerb tábornokot nem fogják követni a tisztek és a katonák..
    Nem a középkorban élünk.. Európában. Darfur már volt. azt is látták az amcsik ruszkik stb. Szerintem TV-ből nézték hogyan mészárolják a hutuk a tuszikat.. Más kérdés, hogy nem tettek semmit.. (nem volt érdekük). De ez itt európa..

    Kele

  38. kelepisti

    Senki nem fog egy géppuska fészekhez Apache-ot hívni de ha már ott van (pl a saját csapatok támogatására)akkor pár 30-sa skulóval megoldja a dolgot ellenben egy Gripennel nem is biztos,hogy rá tudnál lőni.

  39. Puma. Pannon Puma

    kelepisti ! Jó érveid vannak, úgy legyen ! ( Azért Európában alig több mint 10 éve még népirtás folyt ! )

    A klímaváltozás zajlik, sőt talán még gyorsul is. Lehet újabb tíz év múlva 10 vagy 100 milliók fognak vándorolni – talán a középkori viszonyokból is van ami visszatér !

    Nem, nem vagyok háború párti, de nagyon bosszant a magyar kormányok nemtörődöm felelőtlensége a hadsereggel kapcsolatban. Sok mindenre kellene felkészülni, mert a világ nagyon gyorsan változik.

  40. Senki nem fog egy géppuska fészekhez Apache-ot hívni de ha már ott van (pl a saját csapatok támogatására)akkor pár 30-sa skulóval megoldja a dolgot ellenben egy Gripennel nem is biztos,hogy rá tudnál lőni.

    Most hirtelen eltűnt a blogen (?) által emlegetett csapatlégvédelem?

  41. Nem szabad szerintem úgy gondolni a világra mint 20 éve. Igen van és lesz klimaváltozás, lesznek valszeg vízért, nyersanyagért háborúk. 10 éve népirtás folyt közel hozzánk a balkánon.

    DE!!!!
    A 10 éve történt balkáni népirtás azért volt, mert létezett előtte egy mesterségesen Tito által összefogott egymással is néha szembenálló nemzetiségekből álló államkoalíció. Ez szétment, és kitörtek a nemzetiségi ellentétek. Amelyek mára már kivéve a szélsőségeseket, amelyek mindig vannak és lesznek, remélem egyre kevesebben, már jelentősen csökkentek. (focimeccseken stb. azért komolyan ütik még egymást, de ez mindenhol jellemző)..
    Pld. horvát, szlovén szerb pilóták simán beszélgettek barátian kecson, hiszen közülük többen meg ugyanabban a jugo légierőben szolgáltak. Ők biztos nem ölték volna egymást, csak legfeljebb külön államban éltek volna. (mint a csehek és a szlovákok (vagy most a flamandok és a vallonok a belgáknál..)

    Más: A NATO (Eu) közös védelmi ereje együttesen védi európát a klimaváltozás, a népvándorlás stb-től. Ehhez azonban fontos lenne az egységes euro mindenhol (komoly brusszeli ellenőrzéssel). A nemzetállami kormányzás felváltása Európai egyesült államok szerű kormnyzással. Igy közös képességek, külpolitika és pénzügyi rendszer nagyobb biztonságot adna. Ameddig éppen ellene mennek bizonyos országok (pld. a Zembereké) addig a mi gazdasági, politikai és a katonai erőnkkel seholsem vagyunk. De ha mindent rá is költenénk a honvédségre és mi lennénk az európai észak-korea (egy vezér, egy akarat, egy a zászló stb. ismerős nem???) akkor is elfújna egy szél.
    Csak egy egységes eu-ban van esélyünk. De ez egész európára igaz.
    A rövid távú politikai célokért áldozunk fel jelenleg mindent..
    És most nem a szocikat kivánom vissza, hanem gondolkodjunk el európa közepén, hogy nekünk kinával kéne szoros kapcsolatokat ápolnunk, vagy németországgal? A baj, hogy az eu elnökség ideje alatt ilyen külpoltikiával és ilyen retorikával senki nem akart még Orbán mellé sem állni, nemhogy 1 képen szerepelni vele..

  42. „magyar kormányok nemtörődöm felelőtlensége a hadsereggel kapcsolatban.”

    És mégis ki ellen fegyverkezzünk mikor haverokkal vagyunk körülvéve?

    „Angela Merkel néhány órája jósolt kontinentális háborút.”

    Csak nem Oroszország megtámadására célzott?

  43. Jó dolog az EU és az EU béke, de nem törvényszerű, hogy unió nélkül egymásnak kell esnie az országoknak itt Európában, amúgy a bankok újbóli feltőkésítése sokkal nagyobb feszültségeket szül EU-n belül, még polgárháborúhoz is vezethet, mint egy esetleges Unió felbomlás, ami pl. a periférikus országoknak nagyon jól jönne, de lassan már francia,német adófizetőknek is.

  44. Nem az EU-val van a baj, meg a közös fizetőeszközzel, monetáris politikával, míg garanciák vannak arra, hogy ez jól fog működni és persze a nemzetiségi szuverenitás kérdése. Ez minden bizalmi alapú és hit kérdése, de sajnos mindenhol vannak mohó és kapzsi emberek, simán lehet Brüsszel se jobb, mint Moszkva volt anno és ha átengedjük a teljes jogkört, simán lehet odavernek a népnek egy olyan rendeletet ami nem okés.

  45. A nem erős ipari és tudásalapú országok vesztésre állnak, mert nincs komoly termelői, így export kapacitás, a tőke nem ott fog összpontosulni, ergó nagyon szarul járnak hosszabb távon. Ha nem lenne EU, akkor is lehetne békében egymás mellett élni, akár vámmentesen, schengeni módon is, ha tetszőleges két ország ebben megállapodik.

  46. Itt arról van szó, hogy Izlandon és Kínában, ha egy bank szarul gazdálkodik(értsd szétlopják), akkor állam az adófizetők pénzén nem konszolidálja azt, max. a betéteseknek ad valami garanciát, de ne a többség szívja, a kisebbség hülyesége miatt. Nem hangzik logikusan ?

    Na ez az EU-ban totál fordítva működik, a józan logikának ellentmondóan, folyamatosan a bankokat pumpoljuk lóvéval, miközben állami takarékpénztárak is tökéletesen megtennék a szerepüket(gazdaság motorja) egy szigorúan állami felügyeletű monetáris,központi bankkal, ami annyit helyez ki, amennyi igény adott épp. Nincs tőkedúsítás meg egyéb trükk.

  47. Magyarország(MNB) 60 milliárd eurónak megfelelő devizával rendelkezik, ez persze nem lekérhető, mivel nem áll a MNB állami felügyelet alatt. Gyakorlatilag önálló pénznyomtatási jog sincs ezáltal, mivel a MNB az EKB irányítása alatt áll. Gyakorlatilag majdnem egész államadósság leírható lenne ebből a pénzből, de akár el is költhetnénk, lenne mire költeni az országban :-)

  48. A görög állam tehetett arról, hogy nem ésszerűen gazdálkodott(finoman fogalmazva) és ilyen helyzetbe került, de itt észre kell venned, hogy nem csak ők vannak ilyen helyzetben, hanem Írország,Nagy-Britannia,Portugália,Olaszország,Spanyolország és Franciaország(!) is. Emellett az Egyesül Államok a tengerentúlon.
    Arról van szó, hogy az államok feladatai és bevételei mesterségesen le lettek csökkentve(totalitárius kapitalizmus eszméje), míg mindent a magánszektor old meg(globális cég, több száz milliárd dolláros bevétellel mennyire magáncég és százezres nagyságrendű alkalmazotti létszámmal), ez jelenleg akkora mértékű, hogy a NASA elvesztette a megrendeléseit az űrkutatásban(ezt is magánszektor veszi át) és magánhadseregek vannak Afganisztánban,Irakban,Líbiában(pl. Blackwaters).

    Remélem látod a fától az erdőt.

  49. A kapitalizmus híve vagyok, de lehet ésszerűen is csinálni szerintem.
    Attól, mert a pénzügyi szolgáltatások fő részét(az elosztást) szigorúan állami kézben kell tartani, attól te még lehetsz pl. Kolombusz Aircraft Industries tulajdonosa, vezérigazgatója évi 100 milliárd dolláros árbevétellel és számos eladott katonai és civil repülőgéptípussal, mert ezzel nem tudod könnyedén(megfelelő versenyhivatal mellett) ellehetetleníteni a cukorrépa termelő Józsi bácsit, ha úgy hozza a kedved.

  50. Az MNB pedig nem áll az EKB irányítása alatt, amíg forintunk van, a devizatartalék meg 38,8 Mrd, nem pedig 60, és ennek egy része hitelből van. A monetáris és fiskális politika kettévalsztasa pedig a modern piaci gazdasági működés egyik alapja. Ha nem így lenne, akkor jönne a két három számjegyű infláció, a bankóprés, és egekbe szöknének a deviza árfolyamok, valamint mennének a külföldi befektetők, Audi, Nokia, Mercedes, Opel, Suzuki, stbstb, marha jó lenne ez nekünk…

    Megint offolsz, és megint hülyeségeket…

  51. de jure nem áll, de facto igen.

    vg.hu -n keress rá, amúgy tényleg sokat írtam, mert 50 milliárd euró és nem 38,8, mellesleg teljesen mindegy, mert iszonyat összeg és itt leszögezem, hogy mindegy, hogy hitelből van e ott egy része vagy nem, mert nincs piros masnival átkötve(a bit), hogy ez most IMF-től van vagy épp VW csoporttól.

    Megint offolok és megint nem hülyeségeket.

    Annyiban igazad van, hogy a jelenlegi gazdasági rendben ezt „válaszcsapás” nélkül nem lehetne megúszni és az inflációt nem előbbi, hanem utóbbi okozná …

  52. A csehekre általában pozitív példaként tekintünk a hadseregük terén és ők bizony azt a 14db Grippent szinte csakis légvédelmi célokra tervezik használni és a földi csapásmérést más eszközökre bízzák, igaz nekik van tüzérségük és harckocsierejük is… A mai világban egyébként tényleg jelentős szerepet tölthet be a lakosság is hadi téren, hiszen mindenki tudja a tálibok milyen erőket kötnek le afgánba… A szerb lakosság már csak a dimbes-dombos-hegyes területeiknek köszönhetően is egy afganisztánhoz hasonló gerilla háborút folytathatnának… Úgyhogy maradjunk csak mi a békés tárgyalásoknál és a védelmi berendezkedésnél :-D Egyébként valaki nem tudja, hogy körülbelűl hány civilt tudna felfegyverezni a jelenlegi készleteivel a Magyar Honvédség, ha úgy adódna? Gondolok itt karabélyokra, könnyű-nehéz géppuskákra, RPG-kre, azaz cakkon púder az összes használható kézi fegyverre. A választ előre is köszönöm.

  53. Doca, azt kéne megérteni, hogy ha hitelből törlesztesz hitelt, akkor attól egyáltalán nem csökken az adósság. A vg-ről származik a szám, szóval te keress rá arra, hogy „MNB deviza tartalék”. A Google jó barát az ilyen kérdésekben.

  54. Angela Merkel arra célzott, hogy balkáni és kelet-európai országok fognak egymásnak esni régi történelmi számlákat rendezve. Például a románok Magyarországnak, hogy a trianoni igazságtalanságot orvosolják és a még mindig magyar kézen lévő román földeket visszaszerezzék. Konkrétan ilyen háborúkra célzott Merkel.

    Magyarországot három baráti és négy ellenséges szomszéd veszi körül, akik az első adandó alkalommal nekünk fognak esni. Emlékezzünk rá, hogy például a Kárpátok Géniusza a nyolcvanas évek végén a forradalom előestéjén Magyarország megtámadását tervezte, hogy egy román-magyar háborúval terelje el a figyelmet a gazdasági nehézségekről és már folyt a propagandaügyi előkészítés (trianon igazságtalan a románoknak) Romániában. A körülmények megint adottak, hogy a román politikusok az EU megroggyanása esetén Magyarországon vezessék le a belpolitikai feszültségeket. Idiótának kell lennie annak, aki azt hiszi, hogy a szomszédaink egy része nem törölne el minket a föld színéről az első adandó alkalommal.

    Magyarország könnyű célpont, nincs számottevő hadserege így kiválóan alkalmas arra, hogy bűnbak legyen. A szlovákok is akkor vezették be a magyarellenes törvényeket, amikor Juhászék szétverték a hadsereget, konkrétan néhány hónappal azután, hogy nálunk szétvágták a BMP-et és a Gvozgyikákat. Nem véletlen, tudták, hogy onnantól kezdve bármit megtehetnek és azonnal rá is mozdultak a magyar kisebbségre a helyi nackók, hogy megszűnt az arányos magyar válasz lehetősége.

    Igazából a döbbenet az, hogy már volt Károlyink, már volt Linderünk és mégis, ma itt és most, az elmúlt órákban egy olyan szituációban, amikor már konkrétan a német kancellár arról beszél, hogy ha nem sikerül úrrá lenni a válságon, akkor háborúk fogják Európát szétszaggatni is vannak olyanok, akik váltig bizonygatják, hogy minden rendben.

  55. Dudi

    1 Tornado 1 aknatelepítő konténettel 1 rácsapással kicsinál 1 harckocsizászlóaljat.
    Amikor ezt megtudtam úgy 86ban, tudtam, vége a Varsói Szerződésnek.
    Nem emléxem, hogy helikoptert valaha is bevetettek volna csatában. Mindig a tisztogatás, vagy a kicsinált ellenség halomra ölése volt a feladat.

  56. Angela Merkel arra célzott, hogy balkáni és kelet-európai országok fognak egymásnak esni régi történelmi számlákat rendezve.

    Itt megkérdezném, hogy mivel és kik? Egyik országnak sincs olyan hadereje amivel bármit elérhetne a másik ellen perpillanat.

    Magyarországot három baráti és négy ellenséges szomszéd veszi körül, akik az első adandó alkalommal nekünk fognak esni. Emlékezzünk rá, hogy például a Kárpátok Géniusza a nyolcvanas évek végén a forradalom előestéjén Magyarország megtámadását tervezte, hogy egy román-magyar háborúval terelje el a figyelmet a gazdasági nehézségekről és már folyt a propagandaügyi előkészítés (trianon igazságtalan a románoknak) Romániában.

    Egyik ország sem diktatórikus ország körülöttünk ma. Pont. A Kárpátok géniusza meg 20 éve halott…

    Egyébként ki az a négy ellenség? Csak, hogy tudjam, hog az elborult turbók hogyan látják a világot…

    Idiótának kell lennie annak, aki azt hiszi, hogy a szomszédaink egy része nem törölne el minket a föld színéről az első adandó alkalommal.

    Nincs mivel és nincs miért. Vagy szerinted romániában majd valaki húdeörül azzal, hogy egy értelmetlen háború miatt rosszabbul fognak élni? Merthogy a gazdaságnak odaver, a nemzetközi kapcsolatoknak, ergo még ha sikerülne valami területet is elveni, mire mennének vele? Ki és hol tolerálná azt, hogy lénydegében +90%-ban magyarlakta terület amit a mindenki által elfogadott – kivéve turbók – Trianoni Békeszeződés meghatároz. Még a szovjetek sem piszkálták meg…

    Magyarország könnyű célpont, nincs számottevő hadserege így kiválóan alkalmas arra, hogy bűnbak legyen.

    Na, mert a szomszédok úgy állig fel vannak fegyverezve ugye…?

    Szeritnem az a döbbenet, hogy vannak olyan ‘gondolkodók’, mint te. Bár a gondolkozás szó talán erős. Szólj, hogy mikor kezdjek rettegni egy román vagy szerb inváziótól. Konkrétan mindkettőt szépen megszivatjuk azzal, hogy elzárjuk a rajtunk átmenő távvezetéket, aztán leshetnek az erőműveik és a lakosság főleg, ha éppen tél van…

    Ugye még rémlik, hogy a szerbek a mi tározóinkból kaptak gázt az utolsó gázcsap balhénál, mert lényegében nincs sem alternatív szállítási útvonal nincs sem gáztározójuk.

  57. Szélerőmű hatásfokára több szakkönyv, és az internet is tartalmaz képletet, de mind1ikből hiányzik a lapátszám. Ezért nekem gyanusak.

    A légcsararok sugárelmélete egy elméleti max. hatásfokot határoz meg. Ezért nincs benne lapátszám, mert egy elméleti maxot fogalmaz meg a peremfeltételekkel. Az, hogy ezt mennyire sikerül megközelíteni, az már a lapáttervezés és n+1 körülmény feltétele.

    Szóval, amig basic szinten sem értesz hozzá, addig szerintem te ne írják le olyanokat, hogy „gyanúsak”, meg hansonlókat. Főleg ne előttem, aki áramlástechnikusként végzett…

  58. 1 Tornado 1 aknatelepítő konténettel 1 rácsapással kicsinál 1 harckocsizászlóaljat.

    Ez így finoman szólva túlzás, de iknább az állatság kategória. Ha vagy olyan hülye hogy egymás mellé rakod őket akkor talán. Ez történhetett a grúzokkal, amikor valszeg a CBU harci részes Iszkander elkapta őket felvonulás közben vagy még a gyülekező zónában.

    Egy szétbontakozott ellefél ellen örüsz, ha egyet eltalálsz. A Sivatagi Vihar alatt egy CBU áltagban egy killt ért el. Egy átlagos CBU egy 80×80 méteres területet sem fed le tökéletesen…

    Egyébént nem is vagyok biztos benne, hogy a JP-233-hoz volt harckocsi elleni kumulatívos harci rész, tudtommal fix célok ellen tervezték.

    Egyébként mivel és mi? Tornado gépek lassan kihalnak, a taposóakna egyezméy miatt nincs CBU egyetlen európai Tornadon sem, de más gépen sem.

    http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_parties_to_the_Ottawa_Treaty

    Szaúdi gépeken még lehet. Figyelemreméltó, hogy a lengyelek aláírták, de nem ratifikálták.

    Nem igaz, hogy ennyire alap dolgok sem mennek egyeseknek, de az észosztás az megy…

  59. Ajaj. Nincsenek nálam a képeim, de van olyan aknatelepítő konténer, amelyikből olyan 100m magasan végigdübörögve 2 oldalra szór aknákat a Tornado. Többszáz kicsi aknát szór szét, ami legalább letépi a tank talpát, aztán az csak ott álldogál, amig a Harrier ki nem lövi. Amire meg nem megy rá a tank az ráveti magát a tankra, és a fedelén kopogtat be.
    Minthogy én tipusszámokat nem tudok megjegyezni, a kollektív tudathoz fordulok.
    Lehet, hogy tudtak ilyet a VSz csapatok is, csakhogy nem a NATO tervezett totális tanktámadást.

  60. http://www.vectorsite.net/twbomb_02.html#m4

    Összemostad a JW és JP konténert.

    JP-233

    Two dispersal rates can be selected for the JP.233, one giving a short, broad swath and the other a long, narrow swath. There are no alternative submunition configurations for the JP.233, and so it is a specialized weapon, useful only for attacking airfields or other soft, distributed targets such as railyards or supply depots.

    A német változata bővebb célokra jó.

    Teheát az amit láttál az lehetett kétféle teszt.

    1. Német konténer és KB44 alrész.
    2. Angol aknaszórás, amire később ráhajt egy hk.

    A kettő nagyon nem ua…

  61. gacsat, a tornádó max elméletben képes erre. Ahogy többen is mondták ha esetleg a hk zászlóalj egymás hegyén hátán telephelyen áll, de ez irreális. amúgy egy hk zászlóalj ha négykocsis szervezetben vannak kb 40-50 hk-t jelent, ha ilyen jó lenne a tornádó akkor nem fejlesztenének pct rakétákat. akna amúgy is területek utak lezárására használható, és nem ér semmit csak időben lassít mert felszedhető, speciális eszközökkel 1 perc alatt átjáró nyitható rajta.
    Harci helikopter jelenleg elsősorban CAS Close Air Support -ra alkalmas. Földi egység bajban van rádión hívja és célra vezeti. Ezt vadásszal nem tudod megtenni, vagy csak korlátozva, mire másodszor rárepül sok idő és nincs feltétlenül szükség 500kg os bombára. A heli folyamatosan ott lehet a kérdéses terület felett.

    Ui: saját tapasztalat, afganisztánban és irakban is így megy

  62. kzoli szerint:

    Mielőtt megint valaki félremagyarázná amit mondok, én nem vitatkozom senkivel, csak megjegyzem, hogy élesben, és nagyban a Tornadokra bízták volna a tankokkal való leszámolást.
    Ha 1 perc alatt átjárót is nyitsz (ami abszurd marhaság, de tegyük fel) akkor is fel kell sorakozni a tankoknak. Ez tudod mit jelent.

    És igen: A Tornado ilyen hatásos volt. A Sivatagi Viharban is ezek mentek legelöl.

  63. Mielőtt megint valaki félremagyarázná amit mondok, én nem vitatkozom senkivel, csak megjegyzem, hogy élesben, és nagyban a Tornadokra bízták volna a tankokkal való leszámolást.

    Kik? Csak a németeknek volt ilyen. Egyébként meg inkább a Jaguar, F-16A/C és A-10 gépekre, mert azokból rendesen kilátni és van hozzájuk kazettás bomba és AGM-65, bár abból is legalább a D-2 változat kellett mozgó cél ellen. Viszont D-2-je tudtommal cska USAF-nak volt a ’80-as évek közepétől.

    Mozgó célopontok elleni támadásnál ez elengedhetetlen a jó kilátás. A Tornado inkább pontcélok elleni alacsonytámadó.

    Ha 1 perc alatt átjárót is nyitsz (ami abszurd marhaság, de tegyük fel) akkor is fel kell sorakozni a tankoknak. Ez tudod mit jelent.

    Miért kellene felsorakozni? Amíg ninc meg az átjáró, addig a közelébe sem mennek, hogy ne torlódjanak fel… Egyébként meg nincs felszedhetetlen akna…

    És igen: A Tornado ilyen hatásos volt. A Sivatagi Viharban is ezek mentek legelöl.

    Értelmezhetetlen és téves. Az első éjszaka a hullámok jól megszerveze, egymásre épülve mentek és mindenféle gépek vegyesen. Ergo az elöl mentek rész nem igat.

    Az első lövést meg AH-64A helik adták le egy előretolt radarállomás ellen. Az első hullámban meg mentek F-111F gépek és Tornadok és számtalan más gép is. Ellenben nem rémlik páncélvadász Tornado alaklamzás F-111F viszont igen. Lásd cikkem.

    Tessék okoskák:

    Ezt meg inkább hagyjad, mert ugyanis sikeresen linkelted azt amit fent mutattam és a többi részben nincs igazad.

    Elhiszem, hogy a stílusom bicskanyitogató, csak nekem van mire – igen, szerénység Virág elvtárs, szerénység. :) – és amijen az adjisten…

  64. A Tornado hatásosságáról meg annyit, hogy bevetésarányosan talán abból lőtték le talán a legtöbbet pontosan azért, mert a konténerek nagyon kötött repülés profilt követeltek meg. (Mondjuk azért megnézem, hogy mikor vesztették le a gépeket, mert ha az első két hét után, akkor a helyzet még súlyosabb, hiszen akkor már közepes magasságról repültek és hanyagolták a JP-t.)

  65. Molni!
    Csak egy két pontosítás. A Trianoni békediktátumot sokan betartják sokan nem. Kárpátalját Csehszlovákiához csatolták, mégis a szovjetek úgy gondolták rájuk nem érvényes. Kárpátaljának Ukrajnához semmi köze. Délvidéket Jugoszláviába integrálták, nem pedig Szerbiába. Ezek persze rajtam-rajtunk túlmutató dolgok. Sajnos a határontúliak érdekeit megvédeni nem egyszerű. Ezt erős gazdasággal és erős hadsereggel lehet. Jelen pillanatban egyik sincs. Elsődleges, hogy mindenképp jószomszédi viszony alakuljon ki és ezt fenn kell tartani, de ezt erős erdekérvényesítéssel lehet, melynek feltétele az előzőleg leírt két dolog. Valamilyen szinten fel kell készülni olyan váratlan eseményre, ha egy szomszédos országban valami idiótát megválasztanak és esetleg kalandor vállalkozásba fog. Szerencsére a dolgok nem erre mutatnak és remélem Szlovákiában sem nyer tavasszal a szélsőséges párt. Leglábbis nekem ezek a gondolataim.
    Másik dolog. A Mangustát jobban el tudnék képzelni hazánknak, mint Ah-64-et. Persze ez is pénz függő. Remélem reagálsz a leírtakra.
    Jó kommentelést mindenkinek.

  66. Ezek nagyon kis területi módosítások 1920-hoz képest. Lengyeleket tolták nyugatabbra a németekkel, de vesd össze az 1920-as és 1950-es Közép-Európa térképet. A szovjetek vettek el területet mástól, de a Trianonban Magyarországtól területet kapó országok és MO között lényegében az 1920-as állapotot állították vissza.

    A Mangustával az a bajom, hogy elvben nem olcsó és kipróbálatlan. És legszívesebban NVG-s Mi-24-et vagy valami kisebb korszerűsítésen átesett AH-1et képzelnék el. Vagy egyiket sem. Ahogy írtam, van pct. platfrom. Ez a Gripen. Kevés a kapacitás. Akkor legyen több repóa és még több gép. Az infrastruktúra adott. Ezzel kell élni még 20 évet alsó hangon normális estben. Azt is normális esetben adottnak kellene venni, hogy szállító heli van, volt és lesz. Ergo hodozható „kézi” pct. eszközök légideszantolással jók. Főleg, ha este is mozoghatnak.

    Helikopterre költött pénzekhez képest filléres megoldás és nagyon jól skálázható mind költségileg, mind operatív szempontok szerint.

  67. Kedves Molnibalage!
    Áruld már el nekem mi az a turbó, mert én feszt a kocsiban lévő alkatrészre gondolok. Vagy tán a mérnők úr úgy gondolja, hogy a tárgyaknak lelke van? Gondolom ezen véleményednek nem adtál hangot a szakdolgozatodban.

    Nem tűnt fel, hogy ez a kanti demokratikus béke koncepció már rég megdőlt? Marhára nem kell diktatúrának lenni ahhoz, hogy háborúzzunk.Pont. A szabadság hazája, az emberi jogok mekkája a világbéke őrzője, maga a szentséges USA az, aki állandóan háborúzik. Ja persze, ő csak demokráciáért és a békéért harcol a szegény elnyomott népek érdekében.

    De ha szerinted ennyire nem kell félnünk senkitől, akkor minek vagyunk a NATO tagja? Mert olyan trendi? Ha csupa puszipajtás vesz körül minket, akkor nem is kell hadsereg. Ezt a pénzt el lehetne költeni bármi másra. Mégis itt siránkozol nap mint nap a honvédség állapotán.
    Ja bocsánat, kifelejtettem a gonosz Irán jelentette hatalmas fenyegetést. Egyértelmű, hogy világuralomra tör.

    Féltudásod ékes bizonyítéka amit a szovjetekről mondtál. Légy oly kedves nézz utána, hogy Magyarországnak milyen kiugrási és fegyverszüneti ajánlatokat tettek. Az ország bizony nagyobb lenne ma, ha nem késlekedünk, illetve, ha sikerül kiugrani.

    Az a döbbenet, hogy vannak még olyan naiv emberek mint te, akik nem látják, hogy a mostani világrend recseg-ropog és ilyenkor bizony kiújulnak az ellentétek. De semmi gond dugd csak a fejed a homokba, mantrázd tovább a demokrácia, a multikulti meg a többi népámító baromság jelszavait. És lehetőleg minél fölényesebben, ahogy eddig is tetted.

  68. Jelen gazdasági helyzetben szomorú de nem engedhetjük meg magunknak a harci helikopterek DE azt sem engedhetjük meg, hogy ez a képesség elvesszen anyagi okok miatt. A harci helit mint kategóriát valahogy túl kell „éltetni” – bocsánat a rossz szó használatért. Mi-24 egy spec. harci heli, nemcsak a deszant tere miatt, más feladatot is el tud látni, ami a többi harci rotoros nem.
    Egy régebbi TG-ben nyilatkozta az egyik harci helikopteres, hogy a harci-heli a jövő univerzális harci eszköze, ami igaz is.
    Hogy milyen legyen – ha lesz valaha is – a jövő magyar harci koptere, s milyen út vezessen hozzá, ezzel kapcsolatban van jó pár elképzelés.
    Ennyi Gripen mellé kell harci helikopter. Típustól és fegyverzettől függően egy heli több harckocsit képes kikapni, mint egy Griff, ami max. négyet, ha miden Maverick teszi a dolgát és nem hibázza el a célt.
    Lehet tévedek, de szerintem, felújítani/nagy javítani kellene néhány 24-est, majd a Hueyk mellé választani egy harci koptert. A Cobra adja magát, a változat és a felszerelése már kérdéses…Hogy Apache? Hát személy szerint szeretném, de nem látom valószínűleg.
    S végül is a jövőbeli gazdasági helyzet dönti el, hogy a szállítók mellett lesz a e majd anyagi forrásunk hogy harci helikopterünk is legyen a szállítók mellett…

  69. Áruld már el nekem mi az a turbó, mert én feszt a kocsiban lévő alkatrészre gondolok. Vagy tán a mérnők úr úgy gondolja, hogy a tárgyaknak lelke van? Gondolom ezen véleményednek nem adtál hangot a szakdolgozatodban.

    Turbómagyar.

    Nem tűnt fel, hogy ez a kanti demokratikus béke koncepció már rég megdőlt?

    Mivel azt sem tudom, hogy mi az, ezért nem vagyok annak tudatában, hogy megdőlt. Mindenesetre mikor támadott meg egy demokratikus keretek között működő ország egy másik ugyanilyen utoljára? Kérek példát. Nekem most nem ugrik be egy sem…

    Marhára nem kell diktatúrának lenni ahhoz, hogy háborúzzunk.Pont.

    Lásd fent. Az, hogy agyatan huntnák és diktátorok támadtak meg demokratikus országokat vagy másik agyatlan diktátort az miben determinálja a fent említett kitételemet? Semmiben. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesz. Viszont nem volt. Ha tudsz példát, akkor mutasd.

    A szabadság hazája, az emberi jogok mekkája a világbéke őrzője, maga a szentséges USA az, aki állandóan háborúzik.

    A II.Vh óta volt Korea, ahol ENSZ határozatan nemzetközi erők védték délt. Volt Vietnám. Aztán volt Grenada és Panama. Ennyi. Ez az állandó? ODS az ENSZ határozattal ment Kuvait felszabadítására és nem döntötték meg Szaddamot, pedig sokan verték a dobod, hogy miért nem. Fura, hogy akkor senkit nem zavart volna egy ENSZ határozat megsértése, de Líbia más kapcsán bezzeg aztán húha…

    1999 AF emlékeim szerint ENSZ határozat volt, Afganisztán megszállása meg teljesen jogszerű volt. Irak. Na, az kurvára nem.

    Az első részét soha nem állítotam, mindenesetre azért sok ország polgára szeretne olyan szabadságban élni, mint ott. A sok hülye illegális bevándorló is bizots azért menne oda, mert olyan kurvaszar…

    Ja persze, ő csak demokráciáért és a békéért harcol a szegény elnyomott népek érdekében.

    Nem. Ellenben mit csinált a SZU? Mikor és ki harcolt ezért? Soha nem értem, hogy miért csak az USA-t köpködik a balfaszok. Ja, megvan. TRENDI!

    De ha szerinted ennyire nem kell félnünk senkitől, akkor minek vagyunk a NATO tagja?

    Mert az ország választásra jogosult polgárai erre szavatak 8/2 arányban. Már aki elment szavazni…

    Ja bocsánat, kifelejtettem a gonosz Irán jelentette hatalmas fenyegetést. Egyértelmű, hogy világuralomra tör.

    Szimpla trollkodás.

    Nem lehetne az, hogy az ilyen növények (értsd, gyökerek) elkerüljék az oldalt…?

  70. Egy régebbi TG-ben nyilatkozta az egyik harci helikopteres, hogy a harci-heli a jövő univerzális harci eszköze, ami igaz is.

    Naná, hát mi mást mondott volna. Kérdezz meg egy vadászpilótát, az is ezt mondaná. :)

    Egyébként úgy 97-98 táján volt ez, előttam van maga a cikk és aki nyilatkozta. Tisztára úgy nézett ki, mint Usztics Mátyás. :)

  71. 85 igen, 15% nem. Kerekítettem.

    Hitler,Sász párt,HAMASZ, japán kormány Pearl Harbor előtt.

    A német kancellár hány éves mandátumot kap? Biztosan nem 12-őt. Ergo lehet, hogy még demokratikusan nevetzék ki Hitler, de 1939 után demokratikus Németországról beszélni legfeljebb viccmagazinokban lehet.

    A japán kormány miért csak PH előtt volt demoktratikus utána nem? Mi változott? Nem tudom fejből, hogy a 30-as években hogyan lehetett valaki miniszterelnök Japánban.

  72. Választáson nyertek a háború pártiak, előtte is voltak választások. Pearl Harbort mondjuk megelőzte egy igen kemény embargó és panamai tiltás, amit úgy nagyjából mindenki elfelejt, mikor Pearl Harbor kerül szóba.
    HAMASZ – demokratikus.
    Mindenkori izraeli vezetés – demokratikus.
    Mindenkori USA vezetés – demokratikus.

    Ha Korea és Vietnam ENSZ BT határozattal született volna azt furcsállnám, de akkor ezek szerint azok is demokratikusra sikeredett háborúk voltak.

  73. Korea:
    Kínai Népköztársaság helyett Tajvan képviseltette magát, a Szovjetunió, pedig emiatt távol maradt. Ez aztán az érvényes BT-határozat.

    Nézd, szerintem is az USA a jelenlegi legjobb alternatíva, de bőven nem tökéletes. A gazdaság gyakorlatilag most is romokban van idehaza, de ott is.

  74. Líbia:
    Kadhafi támogatói bázisa lekopott, nem volt komoly orosz vagy kínai partnerség. Kihúzták a lába alól a talajt. Mubarak szintén. Valahol ők tehettek róla, de számítaniuk kellett volna erre, hogy így járnak (mindkettő újra be akarta indítani az államosításokat, pánarab-szocializmus eszméjét stb.).

  75. A mostani gyj szezon után amúgy érdekes dolog ez az US gazdasága romokban.

    Lehet az állam túlköltekezett, vmennyire a lakosság is (mesze nem annyira mint rengeteg más országban) de a US gazdaság legalábbis a GYJ szezona alapján eléggé megy. Az US cégek amik az US erejét adják azoknak igencsak megy.
    Ettől aztán még simán lehet 0%os gazdasági növekedés, akár recesszió is, de ettől még nem lesz romokban a gazdaság.

  76. Kínai Népköztársaság helyett Tajvan képviseltette magát, a Szovjetunió, pedig emiatt távol maradt. Ez aztán az érvényes BT-határozat.

    Ki a tököm kényszerítetet a SZU-t, hogy kivonuljon az ülésről? Senki… Megvétózhatták volna a beavatkozást éve a BT vétójoggal.

    Komolyan mondom ez a komment már tényleg a kommenthülyeség csúcsa…

    Vissza a hírhez. A pontokat nem értem. Ez úgy érteik, hogy volt egy pontrenszer és 20 pont difi volt. Mennyi volt a max.? Vagy volt egy n+1 pontos lista és abból 20 tételben volt gyengébb? Nagyon nem mindegy főleg, ha ismernénk a módszert.

  77. doca: Nem értelek. Egyiptom komoly US szövetésges de ha már nem akkor Mubakrak idején 100% az volt. Izraelt is belekeverheted, a Mubarak rezsim bukása nem tudom hol volt az US/Izrael érdeke.

    Akkor inkább már Szíria. A Szunita többség felett uralkodik egy 10%os síta kissebbség. Ez a 10%os síta kissebbség aztán Irán baráttá teszi is az országot. Ha szigorúan veszed Szír rezsim bukása sokkal inkább érdeke lenne pl Izraelnek mint Egyiptomé.

  78. „Egy régebbi TG-ben nyilatkozta az egyik harci helikopteres, hogy a harci-heli a jövő univerzális harci eszköze, ami igaz is.”
    Nekem pont úgy tűnik, hogy a jövőben kisebb jelentősége lesz, főleg a képalkotó MANPADS-ek miatt, ami ellen a helóknak ha jól tudom semmilyen védelme sincs jelenleg. Mo.-i vonatkozásban pedig az a bajom a harci helókkal, hogy ha elveszítjük a légifölényt, akkor a hajunkra kenhetjük őket, tehát a szűkös forrásokat inkább a légifölény megtartására kéne fordítani.

  79. Sziasztok.
    Üdvözlök mindenkit. Már régóta olvasom az oldalt, tényleg szuper írásokat tartalmaz, é a hozzászólások is érdekesek. Ez az első írásom a fórúmba.
    Egy megjegyzésem lenne a Koszóvói bevetéssel kapcsolatban. Pont akkor voltam katona Jutában, (1997-98) az USA haderejének helikopterbázisa a laktanya szomszédságában lévő Kaposújlaki repülőteret birtokolta, itt volt a központjuk, mint ahogy a repülőgépeké Taszáron. Több váltást láttunk, mikor a helikopterek és a legénység váltotta egymást, olyankor több száz helikopter (igen nem tévedés) állt a repülőtér területén, minden szabad helyet kihasználva. AH-1, AH-64, CH-47, UH-1. Az ott lévő USA katonáktól tudtuk, igen is bevetették őket. (egyébként mi a francért hoztak volna a harci típusokból ilyen nagy mennyiséget) Volt amelyik helikopteren sérülések is láthatóak voltak.

  80. Nos mindig érdekes amikor a demokráciáról olvasok itt „turbó-magyar” vitát. Hát erre csak azt mondom aki nem csinált semmit, azt a régi Kádári rendszerben is békén hagyták. (volt aki akkor szedte meg magát)Már pedig most kiderült hogy mekkora diktatúra volt. Nos szerintem az USA területén is így van valahogy. Mert hogy az ottani emberek valahogy nem nagyon érdeklődtek a politika iránt. Az ottani ilyen, olyan érdekes szervezetekről meg nem nagyon jutnak el idáig a hírek. És most mikor hirtelen változnak az idők, bizony szembesülni lehet olyan képekkel ahol tüntetőket gumibottal véresre vernek (veteránokat is zászlóval a kezükben). Úgy jellemzik ezt (a szövetségi kormány esetében) hogy a király hirtelen meztelen lett. Ez pedig vissza fog ütni a valamikori vezetőkre. Miért? Amiatt az egyszerű ok miatt, hogy lehet ENSZ határozatokra hivatkozni, meg mindenre, de ha az egész döntési folyamat hazugságra épül, hamisított jelentésekre, hamis zászló műveletekre, média kampányra,(és ez a vitában felsorolt esetekre mind igaz,hisz az USA területi integritását egyik állam sem veszélyeztette) akkor ha igaz a demokrácia abban az országban amire mindig is hivatkozunk, akkor a felelősöket el kell számoltatni és el kell ítélni. Ha ez nem történik meg akkor nincs miről beszélni.

  81. „Itt megkérdezném, hogy mivel és kik? Egyik országnak sincs olyan hadereje amivel bármit elérhetne a másik ellen perpillanat.”

    A következő a felállás Kelet-Európában és a Balkánon molnibalage:

    jelentős és bevethető haderővel rendlekeznek:
    – Lengyelország
    – Belorusszia
    – Románia
    – Görögország
    – Törökország

    jelentős, de ismeretlen mértékben bevethető haderővel rendelkeznek:
    – Ukrajna
    – Szerbia

    kicsi, de bevethető haderővel rendlekzenke:
    – Csehország
    – Horvátország
    – Szlovénia

    kicsi, de ismeretlen mértékben bevethető haderővel rendlekeznek:
    – Bulgária
    – Szlovákia

    nem rendelkeznek számottevő haderővel:
    – balti országok
    – Magyarország
    – Bosznia
    – Montenegró
    – Albánia
    – Makedónia
    – Moldova

    Szal tudnak itt háborúzni az országok ha akarnak! Minden ellenséges szomszédunk rendelkezik olyan haderővel, amely el tudja törölni a magyar hadsereg nyomorúságos „erejét” néhány nap alatt a föld színéről.

    „Egyik ország sem diktatórikus ország körülöttünk ma. Pont. A Kárpátok géniusza meg 20 éve halott…

    A legtöbb háborút demokráciák indítják a világban jelenleg. A demokrácia elég instabil ahhoz, hogy a háború kirobbantásához előálljanak az objektívek helyett a szubjektív feltételek.

    Egyébként ki az a négy ellenség? Csak, hogy tudjam, hog az elborult turbók hogyan látják a világot…”

    Egyetlen elborult turbó van itt az pedig te. Turbóilluzionista vagy, aki nem hajlandó tudomást venni róla, hogy Szlovákia, Románia, Ukrajna és Szerbia potenciális ellenségként tekint ránk, az ezekben az országokban meghatározó nacionalista politikának mi magyarok vagyunk az egyik -két esetben fő- ellenségképe.

    Vagy szerinted romániában majd valaki húdeörül azzal, hogy egy értelmetlen háború miatt rosszabbul fognak élni?

    Igen, ez így működik itt a Földön. A gyűlölet eltereli a figyelmet az éhségről, a rossz politikusokról és a nemzeti problémákról. A legalapvetőbb politikai igazság, miszerint ha konstans szarban vagy, találj egy nagyobb szart, hogy lekösd vele a választók figyelmét!

    Ki és hol tolerálná azt, hogy lénydegében +90%-ban magyarlakta terület amit a mindenki által elfogadott – kivéve turbók – Trianoni Békeszeződés meghatároz. Még a szovjetek sem piszkálták meg…

    Ugyanazok akik tolerálták a 100%-ban magyarlakta területek elcsatolását trianon idején, vagy csak néhány éve a 100%-ban szerbek lakta koszovói területek elcsatolását Szerbiától. Senkit nem érdekel mi lesz a vesztesekkel, mert a győztesek a potenciális szövetségesek.

    A szovjetek pedig elcsatoltak a második világháború után is néhány magyar falvat Csehszlovákiához.

    Na, mert a szomszédok úgy állig fel vannak fegyverezve ugye…?

    Igen. Majd ha kihevered a sokkot ami Föld bolygóra vetettséged okozott tájékozódj arról, hogy milyen haderők vannak a környékünkön. Segítek egy kis összehasonlítással, az erők szerint pontozva könnyű: 1, közepes: 4, nehéz: 6, tüzér 6:

    Magyarország 2001-ben: 21
    1 nehézdandár
    2 közepesdandár
    1 könnyűdandár
    1 tüzérdandár

    Magyarország ma: 1 (igen: egy)
    1 könnyűdandár (papíron összesen két könnyűdandárnyi erőnk van, de a tüzérség teljes hiánya miatt ketten együtt tesznek ki egyet)

    Ausztria: 17
    2 nehézdandár
    5 könnyűdandár

    Horvátország: 13
    1 nehézdandár
    2 közepes dandár

    Románia: 37
    3 nehézdandár
    1 közepesdandár
    3 könnyűdandár
    2 tüzérdandár

    Szerbia: 31
    4 nehézdandár
    1 könnyűdandár
    1 tüzérdandár

    Szlovákia: 13
    2 nehézdandár
    1 könnyűdandár

    Szlovénia: 9
    2 közepes dandár
    1 könnyűdandár

    Ukrajna: 72 (a valóságban ennek talán a fele harcképes, egyedül itt van jelentős hadrafoghatósági probléma)
    10 nehézdandár
    3 közepesdandár

    Konkrétan mindkettőt szépen megszivatjuk azzal, hogy elzárjuk a rajtunk átmenő távvezetéket, aztán leshetnek az erőműveik és a lakosság főleg, ha éppen tél van…

    Ugye még rémlik, hogy a szerbek a mi tározóinkból kaptak gázt az utolsó gázcsap balhénál, mert lényegében nincs sem alternatív szállítási útvonal nincs sem gáztározójuk.

    Ugye megint a idegen bolygóról érkezettek ábrándozása. Amit írsz addig működik amíg az európai stabilitás erős rendszert alkot. Ha valamilyen oknál fogva felbomlik, ha Európa szétesik, mint Merkel vízionálta, akkor többé semmi se akadályozza meg mondjuk a szerbeket, hogy bevonuljanak és az elfoglalt gáztározókból átpumpáljanak mindent magukhoz, vagy csak szimplán ellenőrzés alá vonják a megbízhatatlan latorállam területén húzódó gázvezetékeket. Ez a valóság ezen a bolygón.

  82. Romániával mindenképpen számolni kell mint potenciális ellenséggel, ersze csak csendben, és ajánlom az angol wikipédia román haderő felszereltségét taglaló oldalát. Ha csak az egy negyede működik annak amit ott felsoroltak akkor is régen nyakig vagyunk a pácban és kellene valamilyen, akár egyoldalú, egy típus tömeges elterjesztésére alapozó nehézfegyver arzenál.

  83. „Ha 1 perc alatt átjárót is nyitsz (ami abszurd marhaság, de tegyük fel) akkor is fel kell sorakozni a tankoknak. Ez tudod mit jelent.”

    Vedd elő a stoppert

    http://www.youtube.com/watch?v=LU33PrFJI4Q
    http://www.youtube.com/watch?v=4m0UPbrcwjM

    van többféle is, ezek amúgy már elavultak van már jobb is.

    Aknamező nem ér semmit ha nem biztosítod. Szinte látom magam előtt a tornádót amint folyamatosan csak köröz és vár, majd amint a rengeteg fegyverével levadássza egyenként az egymástól tér és távközt tartó hk- kat.

    Ismételten mondom semmi bajom a tornádóval, nem légierős voltam nem, főleg azt nem akarom szakérteni, de mint említettem CAS ra harci helikopter sokkal jobb mint a tornado vagy akármelyik vadászgép.
    Hogy miért?
    mert ott tud maradni a környezetben egy ideig. 30mm gépágyú nagyon hatásos fegyver és az apacsoknak elég sok lőszerük van. komolyabb célok ellen is fel van szerelve fegyverekkel, lásd hk ellen tud hordozni 16 hellfire vagy egyéb rakétát ami valljuk be a mostani (nem hk hadosztály bontakozik szét 100 km szélességben) szituációkban gyorsabban és célirányosabban bevethető. Tele van olyan műszerekkel aminek segítségével sokkal jobban látja mire lő.

    Az egész abból indult hogy a heli szart sem ér mert vadászgéppel mindent meg lehet oldani.

    Hát nem.

    Beszélj egy műveleti területet megjárt katonával kérdezd meg kit hívna ha segítség kellen, AH-64 t, vagy tornadot, egyhangú eredményt kapsz majd.

  84. jelentős és bevethető haderővel rendlekeznek:
    – Lengyelország
    – Belorusszia
    – Románia
    – Görögország
    – Törökország

    Ebből az utolsó kettő hol érdekel minket? A világ másik felén vannak egy szárazföldi háborúhoz. Alsó hangon két nagy hegység választ el, pár nagy folyó és néhány másik ország…

    Lengyelországgal évszázazod óta jó viszonyt ápol Magyarország nem is tudom, hogy mikor volt valaha bármilyen államforma és alakulat estén háború a két nemzet között.

    jelentős, de ismeretlen mértékben bevethető haderővel rendelkeznek:
    – Ukrajna
    – Szerbia

    Miért pont ez a kettő ismeretlen?

    Szóval szép listákat írogattal csak az nem tudom, hogy mi alapján születtek meg…

    Szal tudnak itt háborúzni az országok ha akarnak!

    Ismered a mondást. Kis pénz, kis foci. Ezzekkel országokat megszállni nem lehet.

    Minden ellenséges szomszédunk rendelkezik olyan haderővel, amely el tudja törölni a magyar hadsereg nyomorúságos “erejét” néhány nap alatt a föld színéről.

    Felrobbantasz a kevés hídból néhányat és egyik sem megy sehová. A ponton hidakat a Griffek akkor kapják szét, „amikor akarják”, lévén nem igazán van a környező országoknak potens ellenszere sem SAM sem vadász tekintetében…

    A legtöbb háborút demokráciák indítják a világban jelenleg.

    De nem demokratikus országok ellen akikkel egy szövetségi ÉS gazdasági brancsban vannak. Nem látom, hogy USA megtámadta volna Kanadát…

    Magaa komment is elég erős bullshit, mert a 3. világ és Ázsia kisebb balhéiról megfeledkezel. Az USA is konkrétan egy országot szállt meg, Irakot. N+1-szer le volt írva, hogy Afganisztán ENSZ felhatalmazással ment, mint Dél-Korea védelme. Kicsit kezd elegem lenni ebből a balfaszkodásból, mindig ugyanazt hallom ugyanazoktól. Mint valami turbómagyar imamalom…

    Egyetlen elborult turbó van itt az pedig te. Turbóilluzionista vagy, aki nem hajlandó tudomást venni róla, hogy Szlovákia, Románia, Ukrajna és Szerbia potenciális ellenségként tekint ránk, az ezekben az országokban meghatározó nacionalista politikának mi magyarok vagyunk az egyik -két esetben fő- ellenségképe.

    Jelenleg a szerbek járnak ide, hogy tervezzünk már nekik távvezetéket, meg bázistelepet, meg erőmvet, stb. Ennyit az ellenségképrő. Ahogy írtam, ha háborúznának két perc alatt összeomlana a gazdaságuk…

    Igen, ez így működik itt a Földön. A gyűlölet eltereli a figyelmet az éhségről, a rossz politikusokról és a nemzeti problémákról. A legalapvetőbb politikai igazság, miszerint ha konstans szarban vagy, találj egy nagyobb szart, hogy lekösd vele a választók figyelmét!

    Jah persze. Azt Busht mégis úgy zavarták el a búsba, mint a macskát szarni a gazdasági baklövések miatt és az eszméletlen költségekkel járú, egyébként elkerülhető megszállás miatt…

    vagy csak néhány éve a 100%-ban szerbek lakta koszovói területek elcsatolását Szerbiától.

    WTF? 100% szerb lakta terület. Ezen jót mosolyogtam.

    A szovjetek pedig elcsatoltak a második világháború után is néhány magyar falvat Csehszlovákiához.

    Melyik részét nem érted az „alapvetően nem változott” részen? Néhány falu vs. több tízezer km2. Esetleg adjak értelmező kéziszótárt?

    Ugye megint a idegen bolygóról érkezettek ábrándozása. Amit írsz addig működik amíg az európai stabilitás erős rendszert alkot. Ha valamilyen oknál fogva felbomlik, ha Európa szétesik, mint Merkel vízionálta, akkor többé semmi se akadályozza meg mondjuk a szerbeket, hogy bevonuljanak és az elfoglalt gáztározókból átpumpáljanak mindent magukhoz, vagy csak szimplán ellenőrzés alá vonják a megbízhatatlan latorállam területén húzódó gázvezetékeket. Ez a valóság ezen a bolygón.

    Szerinem jobban tettél volna, ha ebbne a témában kussolsz. (Úgy egyáltalán tudod, hogy helyileg hol vannak és mekkorák?) Láthatólag gőzöd nincs arról, hogy a magyar gázhálózat hogyan épül fel és én nem fogom neked elmondani. Az fix…

  85. Megint ferdítesz ahogy szoktál molnibalage.

    A románoknak van 300 darab TR-85-ös harckocsijuk és 290 darab TR-580-as harckocsijuk rendszerben. Ebből a TR-85-ös harckocsik majdnem mind működőképesek, hiszen éppen modernizáció vége felé járnak, míg a TR-580-as harckocsik jelentős része is az. Lekonzervált tartalék lehet közel négyszáz darab TR-580-as.

    Ezzel szemben Magyarországnak van rendszerben 15 darab T-72-es harckocsija és lekonzervált tartalékban áll 43 darab.

    Rendszerben álló harckocsik román:magyar – 590:15 azaz 39:1-hez arány.
    Lekonzervált harckocsik román:magyar – 400:43 azaz 9:1-hez arány.

  86. Beszélj egy műveleti területet megjárt katonával kérdezd meg kit hívna ha segítség kellen, AH-64 t, vagy tornadot, egyhangú eredményt kapsz majd.

    Ez attól függ. Ha a legközelebbi helikopter 300 km-re van és a legközelbbi vadász is, akkor szerinted melyiket? A heli oda sem ér talán, nemhogy órákig járőrözzön… 300 km-ert egy AH-64 +1 óra alatt tesz meg, ha terület teljesen sík. Ha hegyeket is meg kell mászni, akkor ennél jóval több idő.

    Egy on call CAS-t adó gép 8 órát is fen van tankerral 10-12 ezer méteren járőrözve és megy, ha hívják. Egy géppár egy 100 ezer km-es terület bármely pontjára odaér, ha nagyjából a közepén járőrőzik úgy 20 perc alatt. Ez 350 km-es távolságot jelent úgy kb.

  87. Szerintem ez: http://www.youtube.com/watch?v=0aeMZttTftk
    odapörkölne az indiánnak.
    4-5 millió$ darabja.
    Körülbelül 5db CV9040 Anti Aircraft jön ki 1db apache helikopter árából.
    És szerintem, ha akár 1db 40mm-es gépágyú töltény eltalál egy apacsot, akkor szerintem az szétrobban, vagy simán lezuhan.
    Ugyanakkor még szárazföldi célpontokat is támadhat.

    Nem azt szeretném mondani, hogy fölöslegesek a harci helikopterek, csak drágák és sebezhetőek.

  88. @molni
    Remélem ezt nem a gripenek mostani fegyverzetével gondolod…Amúgy meg pontonhídra se lenne szükségük, bármikor átkelhetnek a pár száz úszóképes BTR-ükkel és MLI-jükkel. Lehet hogy nekünk fogalmunk sincs az európai gázvezetékek elhelyezkedéséről(ezt a mulasztásomat most pótolni is fogom), de te is jelentősen lebecsülöd a szomszédaink haderejét. Kíváncsi lennék arra is pl., hogy szerinted mi nehezítené meg annyira hazánk megszállását, hogy abba a románoknak beletörne a bicskája? A teljesen fegyvertelen lakosság ugyan miféle ellenállást tudna kifejteni?

  89. Aki általánosságban kijelenti, hogy „a helikopter/repülőgép jobb” az konkrétan agyhalott. Bár, nem is: soha nem is volt agya.
    Az, hogy melyik a jobb, az adott szituációtól függ: bizonyos esetekben a helikopter a jobb, más esetekben meg egy repülőgép. (A legjobb egyébként nyilvánvalóan az, ami a leghamarabb odaér: egyetlen rádióba segítségért sikítozó katonát sem érdekel, hogy helikopter vagy repülőgép jön, csak érjen már oda.)

  90. weyoun

    „Magyarországnak L/159-es, vagy hasonló könnyű harci gépre lenne szüksége. 20-30db jól kiegészítené a Gripen flottát.”

    Molni kevesebbért is ölt már embert :)

    cinikus

    Ez így szerintem nem jó,hogy amelyik odaér.Úgy érdemes vizsgálni a nyújtott támogatás mértékét,hogy mind a kettő ott van és nem úgy vannak ott ahogyan a mi Gripeneink vannak,hanem az adott feladathoz a legpotensebb fegyverzettel ami a típuson elérhető.

  91. Szóval szép listákat írogattal csak az nem tudom, hogy mi alapján születtek meg…

    Teljesen fölösleges lenne veled vitatkozni bármiről, mert a kedved szerint tagadsz le bármilyen tényt, amit eléd tesznek. Ott van összesítve a szomszédaink fegyveres ereje dandáronként, de mivel ez alapjaiban cáfolná a hülyeségedet, ezért nem veszel tudomást róla.

    Most utoljára válaszolok neked a többire is.

    Felrobbantasz a kevés hídból néhányat és egyik sem megy sehová. A ponton hidakat a Griffek akkor kapják szét, “amikor akarják”, lévén nem igazán van a környező országoknak potens ellenszere sem SAM sem vadász tekintetében…

    A Gripenjeinkhez a következő mennyiségekben áll rendelkezésre fegyver és célmegjelölő:

    40db Amraam
    40db Maverick
    5db Litening III

    Ezzel szemben a román légierő és légvédelem így néz ki:

    49db Lancer

    8 üteg KUB
    8 ütegben 225 Hawk rakéta
    6 ütegben Volhov rakéta
    24db 4x OSA járművön
    40db 4x Sztrela járművön
    72db 2x35mm Oerlikon
    300db 2x30mm
    36db Gepard 2x35mm

    ismeretlen mennyiségben:
    500kg Opher IR vezérlésű bomba
    500kg Lizard lézervezérlésű bomba

    Azt hiszem ennél többet fölösleges írni, a Gripenjeink nem fognak megállítani senkit Tiszánál, különösen, hogy a román légvédelem brutálkemény.

    De nem demokratikus országok ellen akikkel egy szövetségi ÉS gazdasági brancsban vannak. Nem látom, hogy USA megtámadta volna Kanadát…

    Viszont a demokratikus Grúzia megtámadta a kevésbé demokratikus, de azért szintén demokráciának számító Oroszországot, vagy éppen a demokratikus Törökország rendszeresen jár kirándulni Irakba, vagy a demokratikus Izrael ekézi a szintén demokratikus libanoni szomszédját néhány évente vagy éppen a jugoszláv polgárháború demokratikus államainak szép egymásnakesése pont azért, mert demokratikusan nekiláttak élni az önrendelkezési jogaikkal, vagy a demokratikus orosz-ukrán csörték amik szerencsére még nem fajultak háborúig, etc.

    Semmi köze az államok politikai berendezkedésének a háborús hajlamukhoz. Az államok akkor háborúznak ha megtehetik. Pontosan arról beszélt Merkel, hogy számos európai állam olyan szituációba juthat egy az EU bukását jelentő zűrzavar esetén, hogy háborúzhat gond nélkül és meg is fogja tenni.

    Nem a valóság tehet róla, hogy eleged van belőle. A valóság marad.

    Jelenleg a szerbek járnak ide, hogy tervezzünk már nekik távvezetéket, meg bázistelepet, meg erőmvet, stb. Ennyit az ellenségképrő. Ahogy írtam, ha háborúznának két perc alatt összeomlana a gazdaságuk…

    Még mindig arról a szituációról van szó, ami azután kezdődik, hogy összeomlottak, mert összeomlott a dominó legfontosabb eleme az EU. Ja és a szerbeket a legkevésbé se zavarta, hogy a gazdaságuk évtizeden át össze volt omolva, mert háborúztak éppen. Ugye megint a realitásokat nem vetted csak figyelembe, ahogy soha nem szoktad.

    Jah persze. Azt Busht mégis úgy zavarták el a búsba, mint a macskát szarni a gazdasági baklövések miatt és az eszméletlen költségekkel járú, egyébként elkerülhető megszállás miatt…

    Szerbia és Románia nem az USA, már megint a realitások, miszerint Milosevicset nem zavarta el senki, amikor garantálta a hatalmát a háború révén.

    WTF? 100% szerb lakta terület. Ezen jót mosolyogtam.

    Koszovó északi részén, Mitrovica városától északra 100%-ban szerbek lakta területet találunk. Ugyanilyen kisebb, de tisztán szerb enklávék még voltak Koszovóban. Erről sem tudsz, ideje lenne megismerkednek Koszovóval a háború előtt:
    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/e0/KiM-US-1981.GIF

  92. @blogen

    Tekintve, hogy a MiG-21 gépek száma pontatlan és nem mind teljes értékű harci verzió mért kellene a többi számot komolyan venni. Olyan 30-32 db Laner röpképes az utolsó hírek szerint. A 49 db enyén szólva túlzó…

    Szerbia és Románia nem az USA, már megint a realitások, miszerint Milosevicset nem zavarta el senki, amikor garantálta a hatalmát a háború révén.

    1995 és 1999 között egy háború sem volt. Az AF után úgy zavarták el, mint a sicc. Szerinted a mai gazdasági helyzetben meddig tunda hadat viselni és megszállást finanszírozni Szerbia és Románia…?

  93. Fölösleges tovább erőlködnöm. Molnibalage egyszerűen nincs azon a szinten, hogy értelme legyen bármit írni neki, mert a közölt tényeket vagy nem veszi tudomásul, vagy szemrebbenés nélkül kiröhögi. Azt nem értem ő maga miért erőlködik, hiszen semmilyen formában nem akar vitatkozni semmin, akkor minek csinálja!

  94. dudi

    Ha van ott valami (heli vagy repülőgép), akkor mit vizsgálsz rajta? Az van ott, amit küldtek, ha reklamálni kezdesz, hogy „Küldjétek innen a francba ezt a Griffet és küldjetek helyette egy Mi-24P-t, de lehetőleg a 336-ost!”, akkor valszeg a felcser leszedál, aztán a pszichiátrián végzed. :)
    Ez nem egy escortszolgálat, hogy kiválasztod a neked megfelelő csajt és vagy azt küldik vagy nem tárgyalsz velük, hanem az illetékes majd jobban tudja, hogy mit kell/tud küldeni a rendelkezésre álló lehetőségek közül.
    A dolog másik része meg az, hogy ha te találod ki, hogy mit és milyen fegyverzettel szeretnél, akkor lehet, hogy azt a kívánságodnak megfelelően összeállítva odaküldeni annyi idő, hogy azalatt nem csak lemészárolnak benneteket, de még meg is főznek levesnek. Akkor meg már minek küldjék? :)

  95. ace!
    Nem vitatkozom azzal amit írtál, mert bizonyos szempontból helytálló és valós tényező, amivel számolni kell! Ezért vannak olyan védelmi rendszerek, ami jelzik a rakét indítást, lézernyalábban térítik el, vakítják meg a rakéta kereső fejét, vagy a személyzet beavatkozása nélkül aktíválja az infracsapdákat…
    Azért mert az ellenfélnek ilyen fegyvereik vannak, még nem fogják visszatartani a harci heliket attól, hogy berepüljenek ellenséges terület fölé és tegyék a dolgukat. Legfeljebb alkalmazkodnak a kihívásokhoz és éjszaka működnek majd, de attól még szerves részei lesznek a jövő hadviselésének.

  96. weyoun:
    tetszik ez a svéd acél, bár ők tényleg hírhedtek a kovácsmunkáikról és itt nem csak az Ikeás késekre gondolok.

    Monjuk ez is rövidre zárja a helikopterek dagonyázását a harckocsik közt:
    http://www.youtube.com/watch?v=S3JY-9nLay0
    Vagy német vas – Gepard:
    http://www.youtube.com/watch?v=UtmpGA137hc
    Oerlikon 35 mm:
    http://www.youtube.com/watch?v=La9pkCKk7Zw&feature=related
    &
    http://www.youtube.com/watch?v=neONcIVGUJA&feature=related

    Azért a Tunguskák miatt az Apachoknak, Kobráknak nehéz dolguk lett volna a Hidegháború alatt, a EC Tigerek pedig még nem voltak kész.

  97. dudi

    Én is erről beszélek: segíteni az tud, amelyik ott van vagy reális időn belül odaér. Lehet, hogy éppen egy Mihu többet tudna segíteni, mint egy Griff, de ha nem ér oda időben, akkor konkrétan éppen pont sz*rt nem ér, míg a Griff még így is kihúzhat a bajból.

  98. Magyarországnak jelenleg nem egy jó harci helikopterre, hanem egy jó gazdasági koncepcióra, alacsony költségvetési hiányra és államadósságra volna szüksége.
    Jó vasúthálózatra, kórházi ellátásra, oktatásra. És egy életképes demográfiai modellre.

    Ez volt most az én kis külön bejáratú demagógiám, de gondoltam, ha már itt mindenki mondja a magáét, hát én is.

    Még mindig vissza a cikk témájához, kérdés, hogy ez a tendereredmény valóban minősítheti egyik vagy másik típust?
    Válaszom az, hogy csak módjával. A harci helikopter hasonló a bombázógéphez, vagy egyéb támadó fegyverrendszerhez. Két ilyet összevetni technikai alapon nem érdemes. Soha nem lesznek egymás direkt ellenfele, nem olyanok mint a vadászgépek. Az ilyen eszközök egyetlen összehasonlítási terepe az ilyesfajta tenderek világa. De mint tudjuk, egy tender kritériumai mindig a kiíró szándékaitól függenek, csak, hogy utalhassak arra a bizonyos ismeretlen 20 pontra, amiben a 28-as elmaradt a legmodernebb AH-64-estől.
    Ugyanis a harci helikopterek világában igenis van/lehet olyan helyzet, hogy még egy ősöreg Cobra, vagy Mi-24-es is jobb lehet, mint a Block III-as.

    Mi lehet az indiaiak döntése mögött? Nos, az egy dolog, hogy indiai szubkontinensnyi ország, 1 milliárd feletti lélekszámmal és ide a 20 helikopter kicsit kevés. Hiszen ezeket nem maguk ellen akarják bevetni, tehát inkább az számít, hogy a lehetséges ellenség mekkora.
    De be kell látnunk, ez a 20-as darabszám egy ekkora haderőhöz képest gyanúsan kevés. Vagy nem. Épp azaz, hogy 20 darabnál a technológián kívül már az üzemeltetést is el lehet lesni, ami egy saját típus kifejlesztéséhez elengedhetetlen. India saját maga akar fejleszteni 5 generációs gépet, bár ezt jelenleg az oroszokkal közösen teszi. Ezek szerint tervben lehet egy helikopter is.
    Gyanítom, az indiaiaknak maga a high-tech kell. A Mi-28-as egy robosztus, maga módján korszerűen felszerelt, páncélozott, erős fegyverzetű technika, de nem akkora ugrás a már ismert Mi-24 leszármazotthoz képest, mint a legújabb „latest and greatest” Apache.

  99. Tisztelt molnibalage. Szerinted a délszláv válság mikor kezdődött? A IFOR és az utódai mikor, mikortól használták Taszárt és Kaposújlakot bázisként? Információ? Mikor látható volt, hogy felszállnak fegyverzettel, x idő múlva leszállásnál részben üresek a fegyvertartók!?  Nekünk ez egyértelmű volt, amit a hallani lehetett az pedig eléggé meggyőző volt, de ha te jobban tudod, akkor biztos úgy van, és neked van igazad 

  100. Magashegyi határok választják el Kínától ezért a helihiány.

    Közben az USA megkezdte drónjainak átcsoportosítását a mexikói határhoz és a hadműveleteket Mexikó belső területén fogja folytatni ezekkel, ez konfrontálódást fog szülni, mert a Zeta kartell ellen sem léphetnek amerikai katonák és eszközök mexikói területre/légtérbe, pedig a kormány is harcol a Zeta ellen + régóta vádolják libanoni/iráni/venezuelai háttérrel a Zetát ezek mellett.

  101. Kb. fél éve, amikor korbeneztem wikin, hogy hogyan állunk a szomszedokhoz képest még nekünk se volt frissítve a listánk, csak ezt valaki azóta pótolta. A románoknál pedig nem, ott továbbra is bent van minden, valójában nem működő vacak. A wikipedia brilliáns, de gyakran pontatlan/ elavult információkat tartalmaz, nem érdemes kőbe vésett igazságként kezelni.

  102. Én a harmadik, illetve valójában negyedik PAK-FA gépről sokat nem tudok.

    Amúgy Molnibalage-nak sok mindenben igaza van. Húsz éve a délszláv háború egy olyan Jugoszláviában tört ki, ahol volt gazdasági háttér és hatalmas hadsereg. A gazdasági háttér azonban hanyatlani kezdett és az azt irányító politika a háború eszközéhez nyúlt. De nem csak a legnagyobb, hanem majdhogynem az összes tagállamban.
    Mert vagy önvédelemből vették fel a kesztyűt, vagy a úgymond önvédelemből tették meg az első lépést.
    Volt tehát pénz, hátország, morál, de legalábbis a sorkötelezettség miatt némi honvédelmi tapasztalat, egyeseknél még háborús emlék, de paranoid berögződés a hidegháború miatt mindenképp.

    Mi van ma káeurópában?
    Gazdaság mindenhol mélyponton, a morál nulla, hadsereg sehol sincs, csak különféle operett fegyveres erők, melyek jelképes műveletekre, zömmel labor hadgyakorlatokra képesek. Évente vagy kétévente egyszer.
    Ha megindulnak ellenünk, mi marad odahaza?
    És ha finanszírozhatatlanná válik a manőver, hogy mennek haza?
    És a repülők? Mit támadnak? Dunaferr-t? Nincs értelme. Hatalmas a kiterjedése és a működésének semmi köze a magyar honvédelem állapotához és képességeihez. A finomítókat? Tározókat? Minek? Az a nafta kellhet nekik is, a finomító nekik is állít elő, tehát azt se. Erőművek? talán de azt se érdemes, mert ha itt kiesik egy két alaperőmű, az az ő áramhálózatukban is megérződhet. Paks? Azt senki se akarja megtámadni.
    Budapest? Mégis mit bombáznának le egy ekkora városban?
    Igen, jól látjátok, hadsereg hiányában nincs mit támadni.
    Akkora hadseregekkel, ami pedig nekik van, vagy belátható időn belül amekkorát verbuválni tudnának, max huligánkodni jöhetnének át.
    Csak egyszerűen átjönnek, hogy nyírjanak ki minket? Hogy eltűnjünk a föld színéről? Miért? Hogyan? Kik?

  103. Chris

    A szélvédő előtti berendezés alkalmas célmegjelölésre csak nem nagyon használják arra mert ahhoz rossz helyen van(H-29L-t valószínűleg azzal veszették célra mert az gyorsabb mint a repülő így nem csapódik földbe a gép a rakéta találata előtt vagy közvetlen utána).

  104. Van orosz lézeres konténer, a neve most nem ugrik be. Az, hogy az IRST lézer távmérője alkalmas -e nem tudom, de kétlem. Azt nem tudom, hogy van e mellé célmegjelölő téve. Az egyik MiG-29 protón az egyik hajtómű alatt van egy kuolában a cucc.

    http://www.ausairpower.net/APA-Rus-GBU.html

    Itt van több pod is említve és a régebbi integrált cuccok a Szu-24 és más gépeken.

    Russian industry manufactures a number of laser designators such as the Klyon PM/PS, Kaira 24M, I-25 Shkval, or a targeting pod such as the Sapsan-E. Recently the French Thales Damocles pod was licenced, with the laser exciter configured with Russian seeker coding.

    Itt is van egy kép.

    http://forums.eagle.ru/showthread.php?t=11771

  105. dudi

    Így van, az OLS-t, ami a PAK-FA-n is van (lesz), használhatják ilyesmire is: „Optical-electronic sighting system comprising the Optical location station and Helmet-mounted target designation system (HMS). The Optical location station (OLS) of Su-30MK2 is a combination of an infrared search and track system (IRST) and a laser rangefinder/target designator .It is designed to track aerial targets both in the front and rear hemispheres using their infrared signature. It also can be used for the laser ranging of aerial and surface targets as well as for illuminating surface targets by the laser beam for air-to-surface missiles with semi-active laser homing heads application.” http://www.knaapo.ru/eng/products/military/Su30MK2.wbp

    Ez ugye a „gyors” rakétáknál, ahogy írod is, működik, de, az jutott eszembe, hogy, ha két gép lenne, mindkettő vinne LGB-ket és, a második gép megfelelő távolságban az első mögötte repülne és világítaná a célokat, majd, amikor az első gép kifogyott a bombákból, akkor helyet cserélnének, az működhetne-e?

  106. @firezizi

    Melyik része? Mert 1991-től volt ott minden különféle megszakítással pattogás. Viszont harci helikopterek tudtommal soha nem vetettek be, nem is tervezték és nem is állomásoztak itt százas nagyságrendben. (Még az AF alatt sem hiszem, ez eszméletlen mennyiség lenne, harci gép nem repült sokszor ennyi bevetést egy nap alatt.)

  107. „Magyarországnak jelenleg nem egy jó harci helikopterre, hanem egy jó gazdasági koncepcióra, alacsony költségvetési hiányra és államadósságra volna szüksége.
    Jó vasúthálózatra, kórházi ellátásra, oktatásra. És egy életképes demográfiai modellre.”

    Mindenesetre vmi ilyesmire… Jó volt vmi ilyesmit is olvasni nem csak „csodás” blogen hszeket.

    Amúgy hamár énis lozungozhatok, akkor kikapnám onnan az államadóságot és beraknám helyére a gazdasági növekedést. Ez az amit amúgy a jelenlegi kormány cs*án elk*t. Idén mégcsak talán lesz egy 1.5% de jövőre lassan jó ha nem lesz recesszió.
    Eközben Lengyelország, Csehek, Szlovákok… 4-5-6%al bővülnek. Ha volt is adóságuk kinötték.

    A vasutat kicserélném közlekedésre. Korházi ellátás (egészségügy) és oktatás minden gazdaság alapja. Aki beteg az nem dolgozik, aki meg semmihez nem ért az meg max a Kínai… 45.000Fts nettoval tud versenyezni.
    Eközben a Magyar átlag háziorvos 61éves. Döbbenetes adat, persze érthető amikor egy rezidens kap 90Kt akkor elhagyja a szakmáját, márha marad itt.

    Nem szoktam személyes dolgokról beszélni de melózok még egy évet MOon… aztán ha továbbra is csak a 0%os gazdasági növekedést látom miközben e szomszédok 3-4-5-6%ot mennek, folytatódik a jelenlegi politika lépek. Nincs még 10évem várni, hogy de majd 10év múlva.

  108. Szerbusztok!

    Nem akarom Molnit védeni, viszont itt a topicban a paranoia harapózott el. Egyszerűen eddig sem értettem, hogy lehet ennyi már elnézést, de buta ember aki nem ismeri fel sem a EU, sem a NATO lényegét, és azt, hogy a környékbeli népeknek is a béke az érdeke. Azt sem látják, hogy Európában akárcsak amerikában ua. nemzetközi óriáscégek vannak, akiknek nem érdeke egy háború kirobbantása.

    Ezt a vadmagyarkodó és jaj nincs hadseregünk, az ellenség meg fél nap alatt Bp-n, vagy Debrecenben van dumát egy évszázaddal előbb megérteném, mert akkor volt igaz.
    Értésétek meg meg, hogy együtt vagyunk a NATO, mi vagyunk a NATO. Soha nem volt még háború NATO tagok között, ami elsősorban politikai szervezet. A török-görög villongások is néha abbamaradnak, de néhány repcsi (pilóták vetélkedés inkább, mint tudatos provokációk) kivül komoly dolgok nem voltak. És volt ez izland-brit meccs a Leopard fregatt és egy izlandi partiörség hajója között 1970-es évek elején a „tőkehalháborúban”…

    Én 10 éve járkálok a környező országok katonai bázisain, repülőterein stb. Soha nem volt semmi problémám, hogy magyar vagyok. Azt is meg kell érteni, hogy Szlovákia most keresi identitását. Egy sosemvolt országról beszülnk, akinek csak Tiso-ék alatt vol függetlenségük. És nem leszolni kell őket, mert legalább volt nemzetki konszezusuk (mégha a Zemberek kormány ezt le is tagadja) van EUR-juk, van iparuk, és lassan már infrastruktúrában is előttünk fognak járni. Ők még növekednek. Leverték a cigány éhséglázatásokat stb, és az országos ügyeket (ottani nemzetiségektől) függetlenül 90%-an támogatták.

    Lehet, hogy antimagyar vagyok, de ha szlovákiában szlovákkal beszélek akkor neki pozsony helyett bratislavát mondok, ha szerbiában szerbbel, akkor meg nem nándorfehérvár hanem beograd, és nem újvisdék, hanem novi sad. Ez ugyanis a nyelvükön az a helyiség. A sogoroktól miért nem várjátok el, hogy bécsezzenek Wien helyett??

    ez marhaság. Aki a vérmagyar Tiranon polokban jár, és nagymagyar címerrek mászkál itthon, az meg vésse már a hülye fejébe, hogy magyarország határai jelenleg a fekete tengertől egészen a LaManche-ig érnek, mert az eu. unió állampolgárai vagyunk. Én brüsszel helyében bevezetném (ajánlanám bevezetni) az Eu útlevelet, személyi igazolvány és nemzeti útlevél helyett. Akkor mindenki otthon érezné magát. A magyar embereknek és jogi személyeknek éppúgy van lehetőségünk mindenhol élni, dolgozni az unión belül, mint más nemzeteknek itt. Ez jó, A nemzetnek a kultúrájában és nyelvében kell élni, nem pedig mesterséges hadiállapotban (persze lehet magyarkodni piros-fehér-zöld zászlók mögött, meg „sajátos magyar útról prédikálni”, de gondoljátok el, hogy a közgazdaság törvényszerűségeit soha nem lehetett megcáfolni. Még a szovjetunió amikor hatalma csúcsán volt,akkor is elég volt megnézni, hogy mennyi a GDP-je és mennyi az USA-nak stb. és látni való volt, hogy idő kérdése a birodalom bukása. Ismétlem csak magam, de akkor van esélyünk, ha egyesült europai államban lakunk, és közös pénzügyünk, külügyünk és hadügyünk lesz. Akkor védhetjük az eu-t az ázsiai termékektől, lehet a bevándorlóktól, lehet egységes nagy piacot teremteni, újjá lehet építeni a nemzetközi monopoliumok által ázsiába kiszervezett ipart stb..

    Aki még mindig ott tart, hogy várja a románok, szlovákok szerbek támadását, az egyszerűen vagy tudatlan, vagy olyan mint az ortodox zsidók izraelben, vagy a HAMASz szélsőségesei, vagy mint a Klux-Lux-Klan tagok..
    Mindenki békében akar élni, a megélhetési politikusok meg próbálnak hatalmukhoz embereket megtéveszteni..
    Most olyanok vezetik az hazánkat, akik életükben nem dolgoztak, az egyetemről kerültek a parlamentbe hordószónoknak (sokan a diplomájukat és „balkézről” kapták mint képviselők. Persze vizsgáztak, ki buktatta volna meg őket.. Orbán pld. ilyen politikus.. Ny.európában, amerikában az lehet politikus, aki vagy gazdag volt – ehhez neki, vagy szüleinek össze kellett gyüjteni a pénzt (lásd pld.Kenedy klán stb.) vagy sikeres üzletember és aztán politikai pályára lépett. Nálunk azok akik a rendszerváltás elött KISZ-ben, népfrontban stb. voltak, vagy éppen tanultak és pusmogtak a nagy ellenzékiségről úgy, hogy ingyen jártak a régi rendszerben iskolába.. Még Antal József is, akire a jobboldal úgy felnéz, vezető állásban volt a rendszerváltás elött, pedig akkor ha legalábbis nem volták semleges, akkor ilyen munkája nem lehetett volna.Csurka pedig ünnepelt iró volt stb… A fiatal politikusok mindegyik oldalon szintén olyanok akik a pártoktól várják a jobb életet magunknak, de szintén nem dolgoztak életükben…

    Mint leírtam, a háborúk nem 1 nap alatt kezdődnek, hónapokig rá kell készülni, óriási költséggel járnak, és az előkészületek simán észrevehetőek.

  109. Itt egy nagyon súlyos ellentmondás van. Akik szerint nincs szükség hadseregre, ami megvédi az országot, mert kitört a világbéke Európában, azok mit keresnek egy haditechnikai fórumon? Mi közük ehhez? Minden hadsereg léte azon az emberiség történelme során eddig meg nem cáfolt premisszán alapul, hogy meg fogják támadni a országot vagy bármilyen más a hadsereget kiállító entitást és ezt meg kell előzni, ez a konzervatív pesszimizmus a katonai gondolkodás alapja. Ha ez a premissza nem evidens, ott nincs hadsereg és a történelem tanúsága szerint ahol nincs hadsereg ott előbb utúbb lesz, valaki fel fogja fedezni magának a legrendezettebb gazdaságú békés kis közösségeket is, mint Svájcot több száz év alpesi béke után a franci forradalom a hadikincstárukat feltölteni akaró tábornokai például, hiszen egy lefegyverzett közösségnél csak egy gazdag lefegyverzett közösség nagyobb hadseregmágnes. Amúgy biztosan nem akadt egy korabeli svájci sem, aki nagy-szvisszes mentékben grasszált és egészen bizonyosan barátian fogadták a svájci ismerőseiket a francia haverok mielőtt…

    Egy fórum azoknak a technikabuziknak, akik szerint a gazdaságot kell a hadsereg helyett rendbe tenni:
    http://prohardver.hu/tema/haztartasi_gepek_topicja_huto_porszivo_mosogep_mikro_stb/hsz_1-50.html :)

  110. „Ezt a vadmagyarkodó és jaj nincs hadseregünk, az ellenség meg fél nap alatt Bp-n, vagy Debrecenben van dumát egy évszázaddal előbb megérteném, mert akkor volt igaz.”
    Most is igaz, ha megindulnának, akkor nem tudnánk megállítani őket. Az már egy más kérdés, hogy ilyen-olyan okok miatt nem indulnak meg, de szerintem nem nagy elvárás, hogy ne nekünk legyen a környéken messze a leggyengébb hadseregünk. A vicc, hogy ez nem is lenne lehetetlen, ha a gripeneket végre normálisan felfegyvereznénk, akkor jelenleg egy 20e fős, nehézfegyverzettel normálisan felszerelt honvédség is elegendő lenne ahhoz, hogy legalább ne röhögjenek körbe minket(és ez még talán pluszköltséggel sem járna).
    „Azt is meg kell érteni, hogy Szlovákia most keresi identitását.”
    Úgy látom megtalálták az identitásuk egyik sarokpontját, ami a magyarellenesség.
    „Ismétlem csak magam, de akkor van esélyünk, ha egyesült europai államban lakunk, és közös pénzügyünk, külügyünk és hadügyünk lesz. ”
    Javaslom gondolkozz el azon, hogy egy ilyen központosított és teljhatalmú EU-ban mennyire tudnánk érvényesíteni a nemzeti érdekeinket…A te rózsaszín ködös EU-dban azért mégiscsak megvalósult a szlovák nyelvtörvény és a románok hamarosan ketté szakítják Székelyföldet. Az EU-nak minden nemzet és kisebbség jogai roppant fontosak, csak a magyaré nem. Nem teljesen tiszta hogy milyen alapon szidod az egyik uniót és élteted a másikat. A kapitalizmus jobb mint a szocializmus, tehát olvadjunk be az EU-ba és adjuk fel a szuverenitásunkat? Mellesleg érdekes, hogy mindenhol, ahol valamelyik nemzeti jelképünk látható ott lengedezik mellette az EU-zászló is, kíváncsi lennék, hogy van-e erre valami szabályzat, vagy a kis irodista közszolgák önszorgalomból tűzködik ki…
    „Mint leírtam, a háborúk nem 1 nap alatt kezdődnek, hónapokig rá kell készülni, óriási költséggel járnak, és az előkészületek simán észrevehetőek.”
    Egy hadsereget pedig évekig tart felépíteni. Nagy-magyarországos póló egy világnézetet jelképez, nem pedig azt hogy csatoljuk Mo.-hoz Horvátországot. A pártokról meg nagyrészt igaz amit írsz, de én azért fel vélek fedezni köztük egy kakukktojást.

  111. Érdemes figyelmet fordítani kelepisti véleményére.
    Én személy szerint nem tartom az EU-t annyira pozitív dolognak, de nem az ötlet a rossz, hanem a kivitelezés. Sokan nagy csodavárással voltak az EU csatlakozáskor, pedig az egy lehetőség volt, amit meg kellett volna ragadni…Meg ha már bekéredzkedtünk, akkor már viselkedjünk kicsit csapatjátékosként.
    A Szovjetunió és az EU közé egyenlőségjelet rakni meg hát kissé…

    Lehet a szlovákokon is csámcsogni, de ők jobban megfogták a lehetőséget. Egy kollégám így foglalta össze, aki gyakran jár át Szlovákiába:”Lehet szeretni, vagy nem szeretni, de ott nem akarja az állam elgáncsolni a polgárait”. Ott sokkal egyszerűbben és olcsóbban jut vadászfelszerelésekhez, mint itthon.
    A nyelvtörvény is addig volt nagy „sláger” itt Magyarországon, míg életbe nem lépett. Aztán nagy kussolás.
    Aztán a kettős állampolgárság, a határon túliak szavazójoga stb, amivel lehetett hergelni a népet.
    Egy kis ország politikusainak, mint hazánk, sokkal óvatosabban kéne mozogni a nemzetközi színtéren, és talán akkor sokkal több eredményt tudna a magyar külpolitika felmutatni…

    Amúgy tényleg elég sok a paranoiás emberke, nemrég valaki attól rettegett, hogy az osztrákok, azért tartottak hadgyakorlatot, mert le akarják rohanni a Dunántúlt. Kérdezem tőle, és miért is? A válasz: területeket akarnak szerezni. No comment.

  112. firezizi

    Én is voltam a kerítésnél. Nem zavartak el. 2 baka éppen iratokat égetett 1 hordóban. Tényleg rengeteg helikopáter volt ott, röpködtek össze vissza. Mindazonáltal nem hiszem, hogy innen repültek volna Kocogóba. Az oda szánt helikopterek máshol voltak összevonva.

  113. kzoli szerint:

    Vedd elő a stoppert

    Hoppá! Ezekre tényleg nem gondoltam. Így 20 percről kb. 15 re csökken az idő, mire a gépet odairányítják, ahova kell, odaér, beáll, és megteszi, amit kell. És utána? A tankok KÖRÜL minden el van aknásítva. Amelyik nem állt meg azonnal, vagy bármerre mozog, annak annyi.

  114. „Itt egy nagyon súlyos ellentmondás van. Akik szerint nincs szükség hadseregre, ami megvédi az országot, mert kitört a világbéke Európában, azok mit keresnek egy haditechnikai fórumon?”

    Na itt lett elég. Semmilyen ellentmondás nincs. Te élezed a helyzeted ha tetszik kelted a flamet. Még molni se azt mondta, hogy nincs szükség hadseregre. Mondta? Igen? Hol? Más? Kérlek mutass rá hol tette… ha pedig nem tudod megtenni akkor ne adj a szájába…. olyan dolgokat amiket nem mondott.
    Ugyanez érvényes természetesen rám is.

  115. „Én személy szerint nem tartom az EU-t annyira pozitív dolognak, de nem az ötlet a rossz, hanem a kivitelezés. Sokan nagy csodavárással voltak az EU csatlakozáskor, pedig az egy lehetőség volt, amit meg kellett volna ragadni…Meg ha már bekéredzkedtünk, akkor már viselkedjünk kicsit csapatjátékosként.”

    Ezek a csodák meg is történtek Lengyeloban, Csehszlovákiában, Szlovákiában… Az EU egy lehetőség és ők éltek vele 4-5-7-10%os gazdasági növekedést csináltak/csinálnak és míg 1x éve Szlovákia egy MOnál lényegesen szegényebb/rosszabb helyzetben lévő ország volt addigra mostanra egy már érezhetően gazdagabb, jobban fejlödő…

    Arrol, hogy mi itt tartunk, ők meg száguldanak az EUt vagy épp a bankokat kárhoztatni nem más mint a primitiv demagog/populizmus benyalása. Arról, hogy mi itt tartunk ők meg robognak arról mi/ők tehetünk/tehetnek. Teesék megnézni a jelenlegi Magyar kormábny kommunikációját. Szakmaiság 0, populista hazudozás minden mennyiségben. Teszem hozzá baromira jól csinálják a hatalom megszerzésétz/megtartását, de a gazdaságról/müködéséről fingjuk sincs. Örüljünk ah jövőre nem lesz recesszió MOon miközben a felsorolt országok „csak” 3-4-5%al fognak tovább robogni.

    „A Szovjetunió és az EU közé egyenlőségjelet rakni meg hát kissé…”
    Pontosan. :)

    „Lehet a szlovákokon is csámcsogni, de ők jobban megfogták a lehetőséget. Egy kollégám így foglalta össze, aki gyakran jár át Szlovákiába:”Lehet szeretni, vagy nem szeretni, de ott nem akarja az állam elgáncsolni a polgárait”.”
    Ahogy írod.

  116. Jó reggelt ez megint egy remek vita.

    A baj az tömören megfogalmazva hogy azok irányitanak akik Kádár halálos ágyánál azt várták mikor hal meg a nagy vazér.

    Elmentek az oroszok és jött az USA és ezek a káderek köpönyeget váltottak .

    Többi orszákba meg kimondva vagy ki mondatlanul nemzeti érzelmű kormányok voltak hatalmon lásd: Jan Szlota.

    Nálunk a demokrácia odáig sülyet hogy emlékezzetek a jelenlegi kormány pár lényegében vállasztási progra nélkül nyert. Csak is a volt kormány elleni dühre apellálva.( Állami terror is volt 2006.oktober.23-án ez már tény sajnos)
    Azota se lett jobb a helyzet minden megy ugyan úgy, halad a szakadék felé.
    Kezdem azt érezni, hogy ennek a rendszernek a legnagyobb eredménye a Kádár rendszer vagyonának felélése.

    Tévedés ne essék tabuk nincsenek lásd :http://gazdasagiradio.hu/cikk/69970/
    Görögök államadósága a miénknél sokkal nagyobb volt 60% még is leírják.
    Ma egyesek azt akarják hogy 4-8 évvel átütemezni ezt az adóság halmazt végre. Ez azért lenne fontos mert időt kapnák. Arra hogy a magyar ipart tapra lehesen állitani.
    Nálunk a problémák eredője a Multi agyon dédelgetése amelyt minnél nagyobb profit érdekli. Magyar ipar és mezőgazdaság tökretétele. Láttuk a cukor ár robbanásnál mikor is 400Ft volt egy kiló nálunk.
    Valójában a magyar a magyarnak tud igazán munkát adni. Valamint a közösségi terheket is fizetni.

  117. A szlovák nyelvtörvény, vagy a romániáan székelyföld kettészakítása..
    Igen megtárgyalandó problémák..de nézzetek már körbe hazánkban. Nálunk még annyi képviselője sincs a nemzetiségeknek a parlamentben mint ott. Mndkét országban miniszterek, államtitkárok stb. A magyar nemzetiségű ember, meg a magyarországon élő magyar ember azért jogilag más-más fogalom. De nyelvünkben és kultúránkban élünk. Ha gazdag ország lennénk (vagy legalábbis úgy fejéődtünk volna mint a csehek, szlovákok, szlovének, Lengyelek az eu-ban,akkor székelyföldnek és felvdéknek is jobb lenne. Az ottani magyar politikusoknak elegük is van, hogy Bp-n a kormány akarja megmondani, hogy ők mit képviseljenek. A szavazati jog ezért is banális. Ne egy más országban adózó magyar nemzeiségű ember mondja meg, hogy mi történjen itthon. Ott kultúrájában segítsük, meg a nyelv és identitástudat megőrzésében. erre jó a magyar állampolgárság. De itt álljunk meg.

    A kapitalizmus jobb mint a szocializmus.. Igen közgazdaságilag bizonyított tény.

    Nemzeti jelképek: Ha megnézzük az európai államokban a nyilatkozó kormányfőket, államfőket, vagy szóvivőket akkor nemzeti zászló+ eu zászló. Nálunk a tv-ben az orbán kormány mögött nem egy, ha nem egy egész zászlóerdő piros-fehér-zöld, de egy kis kék sem, hogy mi magyarságunk mellett már a egy nagyobb nemzeteken átívelő közösség polgárai is vagyunk. Ezt pedig fontos hangsúlyozni.

    Természetesen nem orbánék csak a hibásak, hogy itt tartunk. Amikor a keleti világrendszer gazdaságilag bedölt, akkor nem kaptunk nyugattól Marsall segélyt. (a kommunita érában vissza kellett utasítanunk).. Pedig a gazd.bedöltés azt jelentette, hogy adtak kölcsönöket (pld. világbank) de COCOM listán voltak a termelőeszközök, amikkel gyártott termékekkel vissza tudtuk volna ezeket fizetni.. ezért állunk így.

    Ami a bankokkal, meg svájci frankkal kapcsolatos: Hülyités, és az is az aki elhiszi. Aki felvette a hitelt, az forintban kapta. Aki hitelezte forintban adta. Annyi történt, hogy a forint alapu hitel kamatát stb. hozzáigazították egy ország nemzeti fizetőeszközének változáshoz. Ennyi erővel az olaj világpiaci árához, vagy a katmandui dufrik változásához is hozzápasszíthatták volna. Azt, hogy bankok amit hiteleztek milyen fizetőszközből finanszírozták? Azt nem tudni, de volt/van elég sok megtakarítás a bankokban magyar forintból is. Másik pedig, hogy akik felvették azok amig kisebb volt a törlesztőrészletük mint forintban, addig kussoltak. Tényleg ott volt, a szerződésben, hogy most ennyi, de van árfolyamkockázat.. Törődött vele valaki. Igen pld. én aki forint alapu kölcsönt vettem fel anno, gy kicsit a kihatása rám ennek.

  118. Kele, bár nagyon tisztelem a véleményed repulokkel kapcsolatosan, de amit a chfről írsz, az hülyeség. Ha valóban forintban refinanszírozták volna, akkor veszteséges lett volna ez a bankoknak. Úgy tudtak CHF hitelt adni, hogy svájci bankoktól vettek fel bankközi hiteleket, és ezeket hitelezték tovább ügyfeleiknek. Amikor ezeknek a hiteleknek többségét felvették, annyival drágább volt a forint, hogy megfontolni se volt érdemes, mert 50-60%os emelkedés esetén is jobb volt a deviza. Amikor mi felvettük a forint 83 lett volna havonta, a CHF meg 45. Most a forint továbbra is 83, a CHF meg 85, de ez mehet lejjebb, a forint viszont nem nagyon fog. Ugyan 2000el több most, viszont előtte sok hónapig több tízezerrel kevesebb volt, így bőven megérte. A gond azzal van, hogy sok olyan ember van, aki max 10-15% emelkedést bírt elviselni.

  119. Én örülök csak, ha tágítják a látókörömet. Abban azért egyet lehet érteni, hogy forintkölcsönökről van szó, amelyet a bankok bakközi hitellel vettek fel. (arra azért nem tenném rá a nagyeskűt, hogy ami CHF-es, a CHF-el is finanszírozták, mert ez az bank és ügyfél közti szerződésben tudtommal nem volt leírva).. ez gondolom banktitok. Nekem 3%-os kamatú HUF kölcsönöm van. de utolsó offtopic: amikor a rendszerváltás után 30+% volt a forintalapú hitelek kamata, azoknak az embereknek is lehet kis rész, hogy még fizeti, azoknak milyen kárpótlása lehetne, mert akkor ilyen volt a kamatláb?? És nem volt más hitellehetőség..

    Arra is kiváncsi vagyok, hogy hány ft-on gondolták az Zemberek az EUR bevezetését. Én kb 400 Ft-t számolgattam anno kb.3 éve, ahogy a magyar gazdaság reális képét gondoltam..

    No térjünk vissa a kopterekre…

  120. 5 évvel ezelőtt, amikor inkább közelebb volt az euró 200-hoz, mint a 300-hoz akkor valahol olvastam – ki tudja már hogy hol – 200Ft, volt az álomhatár. Ilyen árfolyamon szerették volna bevezetni az eurót. A pár évvel később bevezetett fém 200-as is ezt könnyítette volna meg, nem csak spórolást szolgált volna – tartósabb használatban mint a régi kétszázas, nem kell új bakót nyomni, de ezzel mindenki tisztában van.

    Tegnap kattingattam néhány csatorna között és adtak egy olyan archív híradót, amiben egy svájci frank 2,89Ft(!!!!!!!!!!) volt. Akkor szegény hitelesekre gondoltam, akik most látják ezt biztos, hogy infarktust kerülgeti őket…

  121. monyok: Igazából ugyanazt szajkozod mint a populista/demagog politikusaink. Akik mindent a gonosz bankokra/környezetre/multikra fognak.

    „Többi orszákba meg kimondva vagy ki mondatlanul nemzeti érzelmű kormányok voltak hatalmon lásd: Jan Szlota.”

    Szlovákia megreformálása, irányba állításához semmi köze nincs Slotanak. Azt a Dzurinda kormány csinálta meg.

    „Nálunk a demokrácia odáig sülyet hogy emlékezzetek a jelenlegi kormány pár lényegében vállasztási progra nélkül nyert.”

    A szakmaiság rég eltünt a Magyar politikából. Hol van már az amikor választások elött el tudtam olvasni egy kisfüzetnyi kormányprogramot ami kisfüzetben volt ~40oldal. A4esen kb 8. Nem ez kell, hanem szidni a gonosz multit/bankot… akik miatt Szlovákia/Lenyeglo… robog. Amely megfizeti a szakembereket. Ahol van táppénz, nem rugnak ki ha 3hétre lebetegszel…

    „Görögök államadósága a miénknél sokkal nagyobb volt 60% még is leírják.”
    Ha MOon euro lenne a fizetőeszköz és mi lennénk államcsődben hasonló lenne a helyzet. Így viszont nem.

    „Nálunk a problémák eredője a Multi agyon dédelgetése amelyt minnél nagyobb profit érdekli.”
    Verseny van a befektetésekért. Ennyi. Támogatsok egyszeriek EU meghuzta a maximumot, az adókedvezmények maximális mértéket szintén meghúzta az eu. Jellemzően mindenki maxot kínál. Nem kell, nem kötelező. De jobb egy „gondosz” multinál dolgozni, mint nem dolgozni. Nem csak annak aki ott dolgozik hanem akkor ő nem segélyből él hanem ő fizet be az államkasszába.

    „Valójában a magyar a magyarnak tud igazán munkát adni. Valamint a közösségi terheket is fizetni.”
    Én amikor Magyar vállakozásoknál dolgoztam mindig többet akartak dolgoztatni mint a 8h és sose akarták kifizetni. Táppénzre nem mertem menni hiába voltam beteg, határidők agybetegek voltak. És az egésznek a csúcsa, hogy volt amikor nem fizettek ki.
    Ehez képest a „gonosz” multinál lehet nem kerersek jobban (igazábol de jobban keresek) de akkor veszem kia a szabim amikor akarok, ha beteg vagyok elmegyek táppénzrek, le tudok ülni munkaidőben reggelizni, nem b*dik a főnök, ha meló közben zenét halgatok. Oké ahol most vagyok az angol/amerikai multi isten ments, hogy mégegyszer Koreaiaknak dolgozzak.

  122. „Az ottani magyar politikusoknak elegük is van, hogy Bp-n a kormány akarja megmondani, hogy ők mit képviseljenek. A szavazati jog ezért is banális…” + „Ne egy más országban adózó magyar nemzeiségű ember mondja meg, hogy mi történjen itthon.”

    Mindjárt meg fogod kapni, hogy te hazaáruló…. :( :)

    „A kapitalizmus jobb mint a szocializmus.”

    Azt mondanám, hogy a kapitalizmus sokkal jobban müködik megfeleő környezetben (ezt a törvényi köryezetet kell hogy azállam biztositsa) mint a kommunizmus.
    A szocializmus az, hogy pl a sérültek, munkanélküliek, nyugdíjasok pénzügyi… megsegítését az állam csinálja. Egy tisztán jobboldali rendszerben ez önkéntes alapon megy. Azaz te gyüjtesz magadnak, hogy legyen nyugdíjad. Adakozol a sérülteknek…. Egy jobboldali rendszerben sokkal kissebbek az adók, sokkal több pénz marad azoknál akik dolgoznak, de nem a közös kalapobol fizetsz pl az oktatásért. Nagyon jól jellemzi a jobboldali gondolkodásmodot az a Magyar moondás, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék.

    Én eléggé jobboldai érzelmű vagyok, de a jobboldal MOon életképtelen. Mi „semmiért” nem akarunk fizetni azt várjuk, hogy minden a közös kalapbol legyen kifizetve. Nagyon jó felmérése volt ennek a 300Fts vizitdíj népszavazás.

    A zászlós plda nagyon jó megfigyelés. Sokat mond.

    „Természetesen nem orbánék csak a hibásak, hogy itt tartunk. Amikor a keleti világrendszer gazdaságilag bedölt, akkor nem kaptunk nyugattól Marsall segélyt.”

    A Szlovákok, Csehek, Lengyelek se. Amúgy is nálunk simán ellopták volna az egészet. Ilyenek vagyunk, mnézd csak mi történt azzal a nyugdíjvagyonnal ami 2017től nagyon nagyon hiányozni fog, amit 1xévig gyüjtöttünk.

    „Ami a bankokkal, meg svájci frankkal kapcsolatos: Hülyités, és az is az aki elhiszi. Aki felvette a hitelt, az forintban kapta. Aki hitelezte forintban adta. Annyi történt, hogy a forint alapu hitel kamatát stb. hozzáigazították egy ország nemzeti fizetőeszközének változáshoz.”

    FX Swap konkrétan a neve. És sose hívták deviza hitelnek. Azt is fellehetett volna venni de mivel neked forintba kellett fizetned a deviza ALAPÚ hitelek terjedtek el. Azaz felvett a bank a nemzetközi piacon CHFet ezt átváltotta forintra és ezt kaptad meg. Éppenséggel volt devizakölcsön is, akkor dfevizába adták volna a kezedbe amit te átváltasz forintra mert forintba kell fizetned.

  123. Szomorú a helyzet itthon, és sok kilátás nincs is a javulásra, elég csak megnézni a józanul gondolkodó/tájékozott és a turbómagyar hozzászólások arányát, amíg ezt tükrözi a választók összetétele is, nem lesz itt javulás sose.

  124. Pusztán megfigyelés:
    véletlen épp, mikor lehetségessé vált a devizahitelek felvétele, a MNB megemelte 12% környékére az alapkamatot, míg a svájci bankok ha jól emlékszem <=4%-on voltak a jen pedig 0-2% körül.

    A magyar külpolitika pedig a szlovák nyelvtörvény kapcsán(az ukrán,szerb és román visszásságok megpendítésére már nem is volt kedv) nem tudott továbblépni, gyakorlatilag a szlovák fél győzött, az eszközök tárháza kimerült a a helyzet jogorvoslásában.
    Orbánék kiállása valahol jobb, mint mikor Bajnai hajbókolt a szlovák miniszterelnöknek.

    A banki hitel oké, kell mint gazdaságélénkítés és a kapitalizmus jobb, mint a kommunizmus ez is oké, de ott van az a fránya hitelkockázat, ami nem tűnt reálisnak, az egy nap bekopogtatott az ajtón és sokan megszívták.

  125. Egyedüli reménység, hogy a németek még több termelőeszközt és tőkét hoznak be az országba és teremtenek lehetőséget a képzett munkaerő itthon maradására + ultra jó lenne még hazai nagyvállalatok létrejötte, de ez most még délibáb.

  126. Puma. Pannon Puma

    ‘” “Nálunk a problémák eredője a Multi agyon dédelgetése amelyt minnél nagyobb profit érdekli.”
    Verseny van a befektetésekért. Ennyi. Támogatsok egyszeriek EU meghuzta a maximumot, az adókedvezmények maximális mértéket szintén meghúzta az eu. Jellemzően mindenki maxot kínál. Nem kell, nem kötelező. De jobb egy “gondosz” multinál dolgozni, mint nem dolgozni. Nem csak annak aki ott dolgozik hanem akkor ő nem segélyből él hanem ő fizet be az államkasszába. ‘”

    Nos, ez is csak részigazság ! Nem a maximált adókedvezményeken múlik a befektetések alakulása. Ez ígyan durva egyszerűsítés !

    A multik tényleg agyon vannak dédelgetve, gondoljatok arra milyen kevés adót fizetett a Tesco, a mobilcégek is kiviszik a hasznot, nincs egyetlen magyar bank sem és biztosító sem !
    Gyárainkat a multik bezárták, a mezőgazdasági feldolgozó üzemeket szintén – 8 cukorgyár helyett 1 maradt – és csak magyar PIAC kellett nekik.
    A fő probléma tehát a rettenetesen elhibázott privatizáció – kulcságak teljeskörü eladása, a kegyetlenül rossz adó-járulék rendszer, az állami segélyre alapozott megélhetés elterjedése – ennyit a kirívó példák közül !
    Tehát hazánk szörnyű gazdasági helyzete alkalmatlan,korrupt politikusainknak köszönthető, akiket a birka választók juttattak hatalomra.

  127. Egyedül a magas hozáadott értékű termékek, a high-tech gyártása lehetne a kiugrási lehetőség, ez viszont nem valósulhatna meg állami támogatás nélkül, sőt állami kezdeményezés(!) nélkül, na de akkor sérülne a szabad kapitalizmus elve.

  128. „Nálunk még annyi képviselője sincs a nemzetiségeknek a parlamentben mint ott.”

    OFF

    Nemzetiségi képviselők a magyar parlamentben, az alábbi személyek mind nyilatkoztak már magukról a közéletben mint nemzetiségről/kisebbségről, vagy kettősidentitású kisebbségről, vagy voltak tagjai kisebbségi önkormányzatnak, a magyar nevek senkit ne tévesszenek meg, ez a rákosi korszak nacionalizmusának öröksége, amikor tömegek magyarosították a nevüket. Lehet, hogy még rajtuk kívül is vannak, de ők azok akiknek ilyen irányú nyilatkozataival már találkoztam:

    Koszorús László/FIDESZ – német (dunai sváb*)
    Menczher Erzsébet/FIDESZ – német (dunai sváb)
    Dr. Staudt Gábor/JOBBIK – német (dunai sváb)
    Scheiring Gábor/LMP – német (dunai sváb)
    Schön Péter/JOBBIK – német (dunai sváb/osztrák)
    Dr. Tilki Attila/FIDESZ – magyar (magyar sváb)
    Szávay István/JOBBIK – magyar (magyar sváb)
    Farkas Flórián/FIDESZ – cigány (oláh cigány)
    Osztolykán Ágnes/LMP – cigány (oláhcigány)
    Varga József/FIDESZ – cigány (magyar cigány)
    Berényi László/FIDESZ – cigány (?)
    Dr. Fónagy János/FIDESZ – zsidó (magyar zsidó)
    Dr. Steiner Pál/MSZP – zsidó (magyar zsidó)
    Deutsch Tamás/FIDESZ – zsidó (magyar zsidó)
    Botka László/MSZP – székely (magyar székely)
    Dr. Navracsics Tibor/FIDESZ – horvát (magyar horvát)
    Bányai gábor/FIDESZ – horvát (bunyevác)

    *a dunai sváb alatt egyre inkább magyar sváb értendő, a magyarországi németek többségének már a magyar cigányság és magyar zsidósághoz hasonlóan kialakult kettősidentitása van. Ugyanakkor a magyar sváb terminust csak azok esetében használtam, akik magukat soha nem vallották németnek, svábnak a nyilvánosság előtt, azonban számos alkalommal reprezentálták a magyar sváb közösséget közéleti rendezvényeken, mint sváb származású magyarok. Ez esetben a nemzetiségüket magyarként jelöltem, de figyelembe véve a kettős identitást. Ezt viszont a zsidóknál, azok zavaros identitásdefiníciói miatt nem tudtam egyértelműen megtenni, mivel ugyanazok a személyek számos esetben hivatkoznak magukra mint zsidókra, magyarokra, magyar zsidókra, magyarországi zsidókra teljes rendszer nélkül, amit például a svábok, magyar svábok, sváb származásúak nem tesznek, mivel következetesen használják ezeket a kategóriákat.

    Magyarországon egy képviselőre körülbelül húszezer választópolgár jut. A nemzetiségek megoszlása így néz ki az elméleti képviselőszámukkal (a teljes népesség 80%-a választópolgár átlagban) a jelenlegi országgyűlésre számítva és a valós képviselőkkel:

    magyar cigány: ~500 ezer – 20 képviselő/1+? – alulreprezentálva
    német/magyar sváb: 60-200 ezerig – 2-8 képviselő/7 – reprezentálva
    zsidó/magyar zsidó: 80-100 ezer – 3-4 képviselő/3 – reprezentálva
    jász/magyar jász**: ~80 ezer – 3 képviselő/? – ismeretlen***
    kun/magyar kun: ~200 ezer – 8 képviselő/? – ismeretlen
    székely/magyar székely: 185 ezer – 7-8 képviselő/1 – alulreprezentálva
    oláh cigány: ~50-60 ezer – 2 képviselő/2 – reprezentálva
    beás cigány: ~25 ezer – 1 képviselő/- nincs reprezentáció
    szlovák: 18 ezer – ~1 képviselő/- nincs reprezentáció
    horvát: 16 ezer – ~1 képviselő/2 – felülreprezentálva

    **ha a magyar zsidókat, magyar cigányokat vagy éppen magyar svábokat számba vesszük, akkor más kettős-identitású kisebbségeket is ide kell sorolnunk mint a jászkunok, székelyek, stb.
    ***egyszerűen lusta voltam az összes képviselőt végbogarászni, hogy nyilatkozott e valaha magáról úgy mint büszke jász/kun.

    Egyszóval nem igaz, hogy a magyarországi nemzetiségek/nemzetiségi eredetű identitások nincsenek reprezentálva, ez leginkább a kettős-identitásúak közül a cigányokra mondható el.

    ON

  129. blogen:

    a jászokat,kunokat,székelyeket teljesen felesleges különvenni, mert a magyarság integráns részei(ha úgy vesszük kettős identitás, de részhalmaz – főként szállásterület határozta ezt meg régebben), akkor ennyi erővel a palócokat is külön lehetett volna venni. A 20.századtól pedig már nem is lehet tisztán meghatározni ezeket az urbanizáció,mobilitás erősödése miatt, míg a nemzetiségi értelemben vett kisebbségek viszonylag diaszpórikusabban működtek, de ott is megfigyelhetők a vegyes házasságok vagy az asszimiláció.
    Egyáltalán a népességi adatok se vehetők komolyan, mert bevalláson alapulnak és ez önkéntes dolog(jelenlegi népszámlálásnál is kevesebb nemzetiségit fognak kapni, mint a valós szám), de ez valahol jó dolog is, mert ez azt jelenti, hogy az asszimiláció sikeres volt vagy jelenthet félelmet is, ami ugye nem kívánatos. Cigányoknál,zsidóknál,sváboknál főként, ahol már történt faji alapon történő üldözés.

  130. Leírtam miért kerültek bele, ugyanaz a helyzet a jászokkal vagy a székelyekkel, mint a magyarság dettó integráns részét képező magyar cigányokkal, akiknek a korábbi etnikai identitásuk ma már csak kulturális identitás, de ez itt abszolút OFF, csak egy kis statisztikával cáfoltam egy megalapozatlan állítást és mindazt amit abból akartak levezetni.

  131. Fade: Ha sok oldalas programot akarsz látni akkor lesd meg a Jobbik 88 oldalból álló programját, de gondolom ismered :-) Egyébként egy alapvető dolog lenne, hogy magyar terméket vegyen mindenki… A szlovákok-csehek-lengyelek-németek véresre vakarnák a fejüket ha nem venné senki az országaikba gyártott élelmiszereket itthon…

  132. „Lásd fent. Az, hogy agyatan huntnák és diktátorok támadtak meg demokratikus országokat vagy másik agyatlan diktátort az miben determinálja a fent említett kitételemet? Semmiben.”
    Ahogy te mondanád, ez bizony BS.
    http://users.rcn.com/mwhite28/demowar.htm

    „A politikusok és hordószonok nemiegn rúgnak labdába. Hangos kisebbség, akik ezzel éppenhogy még jelen vannak a politikában. Összességében súlytalanok.”
    1990 -ben a Fidesz is 5% -os párt volt.

    „Arról van szó, hogy az államok feladatai és bevételei mesterségesen le lettek csökkentve(totalitárius kapitalizmus eszméje), míg mindent a magánszektor old meg(globális cég, több száz milliárd dolláros bevétellel mennyire magáncég és százezres nagyságrendű alkalmazotti létszámmal), ez jelenleg akkora mértékű, hogy a NASA elvesztette a megrendeléseit az űrkutatásban(ezt is magánszektor veszi át) és magánhadseregek vannak Afganisztánban,Irakban,Líbiában(pl. Blackwaters).”
    Ami azt illeti, ennek valójában a fordítottja történt. A 19/20. század előtt nem létezett olyasmi, hogy ingyenes, általános egészségügyi ellátás, oktatás vagy szociális juttatás(egy-két ritka, és általában rövid ideig tartó kivétellel).
    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/0/05/Us_gov_spending_histry_by_function_1902_2010.png
    http://en.wikipedia.org/wiki/Government_spending#Government_spending_as_a_percentage_of_GDP

    Hogy szükség van-e harcihelikopterre, az részletkérdés, mindenesetre szerintem egy, a szomszédos államokhoz viszonyítva is működőképes haderő, mely, ha másra nem is, területvédelemre alkalmas minden ország számára alapvető fontosságú. Természetesen nem kell folyamatosan százezreket fegyverben tartanunk, de mivel néhány hónap alatt elég nagy fordulatok mehetnek végre a nemzetközi politikában, az olyan képességeket, melyek kialakítása/megnövelése (elsősorban a személyzet terén) is éveket vesz igénybe( például hírszerzés, légierő, különleges alakulatok) még békében kell létrehozni.
    Alapvetően a könnyebben hordozható fegyverek( modern pct. rakéták, aknavetők, stb) számának növelésével lehetne a legolcsóbban növelni a védelmi képességeket, de a MANPADSek kivonása után ez a lehetőség is eléggé korlátozottá vált.

  133. F1End: úgy van ahogy mondod. A sok belterjes nagyokos hiába bizonygatja egyes szomszédaink gyengeségét, Romániában van népi támogatottsága a magyarellenességnek, és van erős haderejük. Még az hiányzik, hogy egy vérprosztó, hegyi bocskoros proli szélsőséges politikus kerüljön hatalomra és meglesz a képesség, népi támogatottság és politikai akarat hármasa. Mega nagy tévedés annyira bízni a „jövőbelátó képességeinkben” „elemzéseinkben”, hogy a konkrét katonai képességeink többtízszeres hátrányának csökkentése érdekében semmit ne tegyünk. Ki az a nagyokos erről az oldalról aki dokumentálhatóan akár egy hónappal előre megjósolta Líbiát? Vagy az egész arab tavaszt?

  134. Fade: Ha sok oldalas programot akarsz látni akkor lesd meg a Jobbik 88 oldalból álló programját, de gondolom ismered :-)

    Anno a honvédelmi részt átolvastam. Úgy kb. a fele marhaság volt.

    Egyébként egy alapvető dolog lenne, hogy magyar terméket vegyen mindenki…

    Röhejes. Csak azért, mert valami magyar nem fogom megvenni. Ár érték arányt nézek vagy minőséget. Egy adott szint alá nem megyek. Sohasem értettem ezt a fajta patriotizmust. A magyar paradicsomból készült konverz finom. A szlovák szar. Viszont azon erősen lementálnék, hogy azonos ár esteén – ha még lenne – Videoton vagy Sony mp3 playert vennék főleg, ha negatív tapasztalatok lennének. Vagy, ha a magyar ipar olyan autót gyártana, mint a kínai hulladékokat…

    http://www.youtube.com/watch?v=94HTIueOuDQ

    Ez a fos akkor sem kellene, ha ingyen adnák…

  135. Videoton még létezik ?
    Magyar gépjárműiparnak voltak egész szép momentumai és termékei pl. Weiss Manfréd Botond, Rába-Steigerek

    Botondot pl. politikai okok miatt leállították, lehet Scaniákkal,Volvokkal meg MAN-okkal focizna egy ligában.

  136. Ahogy olvasgattam itt mindenfelet egy dologgal egyet tudok erteni es az pedig az az hogy eloszor egy oyan gazdasagi koncepcio kell amivel nem megy csodbe az orszag.Lehet pedalozni itt a szazalekokkal gazdasagi novekedes cimszo alatt.A problema nem a 1,5 szazalekos gazdasagi novekedessel van hanem a 3-4% os hiannyal!!!Ezert van a GDP hez kepest 80 % os allamadossag.Itt az alapproblema az avval van hogy tobbet koltunk mint ami bevetel van.Miert nem lehet annyit kolteni mint amennyi bevetel van??Tudom hogy akkor lassabban mennenek a dolgok de legalabb nem lennenk szarban.Illetve ez az eladosodottsag problema ez azert van mert a kulfold fele vagyunk eladosodva euroban meg frankban.Egy pelda.Japan allamadossaga a gdp 240 %-a.Viszont ez az adossag sajat penznemben sajat lakossag fele van fennalva!!Tehat ez olyan mintha nem is lenne allamadossag.!!De ami a probema az az hogy tobbet koltunk mint ami bevetel van.Ha ugyanannyit koltenenk mint bevetel akkor nem lenne allamadossag=biztos gazdasagi labakon allna az orszag.Es ha annyit koltunk mint a bevetel akkor lehet hogy lassabban mennenek a dolgok de nem lenne tul nagy kockazat a gazdasagra nezve.Illetve lehet hogy egy adott evben 4 szazalekkal bovult a gazdasag de a koltsegvetesi hiany az ugyancsak 4 szazalekos na akkor ott vagyunk hogy nem fejlodtunk semmit.Egyebkent ez a gazdasag % os bovulese csak hulyites.Mindig arrol papolnak hogy a magyar gazdasag ennyi es ennyi %-al bovult.Arrol nem papol senki hogy legalabb ugyanekkora a hiany minden evben!!Es ha a gazdasag a 4 % helyett amit pl elore beterveznek nem bovul hanem csak 1%-al de a kiadasi oldalon 4% os a hiany akkor megint csak az van hogy az allamadossag emelkedik.

  137. Ha 4% lenne a növekedésünk, az ég világon nem lenne semmi bajunk, mert a jelnlegi 3% körüli hiánnyal ez azt jelentené, hogy csokken.

    Egyébként meg úgy bírom az ilyet, kérdezed, hogy miért költünk többet, de fogadjunk, hogy a többi birkával együtt a vizit- tan- és kórházi napidíj ellen szavaztál, Vagy legjobb esetben is max. otthon maradtál.
    Egyszerűen ahhoz, hogy az állam ingyenesen, vagy legalább is kedvezményes áron biztosítsa azokat a szolgáltatásokat, amiket jelenleg, kell ez a pénz. Könnyű mondani, hogy költsünk kevesebbet, de amikor arról lenne szó, hogy akkor oké, de bezárjuk azt a kórházat/sulit/óvodát/pályaudvart, ami neked fontos (élethelyzettől függően biztos van vmi, ami ilyen) akkor nyilván sírna a szád, és a következő választáson azok ellen szavaznál, akik ezt meglépték. Rosszabb esetben meg hazaárulónak neveznéd, és még jól meg is dobálnád ha van rá esély.

    Az a baj, hogy a kib…ott populizmus annyira átjárja mára a hazai választói gondolkodást, hogy esélytelen racionális gazdaságpolitikát folytatni. Nézzük csak meg a kommentek többségét, a kormányoktól a nemzeti érzelmet, a nacionalista keménykedést, a hazafias szellem oktatását várja el a többség, rosszabb esetben még az ezeréves határokat is, no meg a multik meg a bankok és a liberális média befenyítését, nem pedig azt, hogy stabil befektetői környezet megteremtésével létrehozza a konjunktúra feltételeit. És nem a politikusok a hülyék (persze azért ők is) mert ők a szavazatokra mennek, azt igyekeznek tenni, amit a zemberek várnak tőlük.

    Pedig annyi példát látni a világban, hogy mi kell ahhoz, hogy egy ország felemelkedjen, és számos intő példa
    szolgálhatna tanulságul a buktatók ellen. De nem, mi képtelenek vagyunk arra, hogy a bevált úton járjunk, nekünk
    valami új kell, majd mi megmutatjuk nekik! Hát, épp zajlik ez a megmutatás, csak kicsit költségesre sikerült, és
    egyelőre úgy néz ki, hogy jó, ha 2014-re visszaérünk oda, ahol 2010-ben voltunk.

    Félreértés ne essék, én nagyon szeretem Magyarországot, és igyekszem is tenni érte, viszont a helyzetet és a jövőt sajnos közben egyre kilátástalanabbnak látom.

  138. Amit en irtam az annyi hogy annyit kellene kolteni amennyi a bevetel.Orulnek Kolombusz ha megtanulnal szoveget ertelmezni!!
    Ha egy evben pl. x osszeg a bevetel akkor koltsunk x osszeget.Ha ez jovore tobb a gazdasagi novekedesbol adodoantobb akkor kolthetunk tobbet.Ha a gazdasag zsugorodik akkor koltsunk kevesebbet.Ez amit irtam ez a lassabb ut,de a biztos ut !!Ha minden evben ennyi es ennyi% a hiany gazdasagi novekedes mellett akkor ne csodalkozzon senki hogy az van ami most!!

  139. Puma. Pannon Puma

    erdifefoka! Alapvetően Kolombusszal értek egyet.

    A magyar politikusoknak is ez az egyetlen problémájuk : ha kevesebbet költünk – honnan vegyünk el,hol építsünk le !
    Ha nem költünk kevesebbet, akkor milyen adókat emeljünk vagy vezessünk be !

    A dilemma ennyi és semmi más ! Nagyon-nagyon szűk a mozgástér !

    Olyan politika kellene, ami takarékoskodik, egyeseket – például az alig adózó multik – jobban megadóztatja, ugyanakkor ÁRUTERMELŐ beruházásokat tud létrehozni !

    Ez pedig ennyi elcseszett év után ilyen magas adósságráta mellett bizony több évet vesz igénybe. Bár én az árutermelő beruházásokat nem igazán látom…..