|

Mi-28-as harci helikopter, a darabszámok tükrében

A Szovjetunió, majd Oroszország Mi-28-as harci helikopterének története napjainkra már közel negyven évre tekinthet vissza. Küzdelmes évtizedek állnak a típus mögött, de úgy tűnik a harci helikopter lassan révbe ér.

A típus fejlesztését a hetvenes évek elején kezdte el a Mil iroda. A két prototípus a nyolcvanas évek elejére készült el. Az 012-es oldalszámú első helikopter prototípus 1982-ben, a 022-es második proto helikopter 1983-ban szállt fel először.

A Mi-28-as első prototípusa (280-as gyártmány) a nyolcvanas években, még régi hajtóműgondolával.

A Mi-28-as első prototípusa (280-as gyártmány) a nyolcvanas években, még régi hajtóműgondolával ,

Az új helikopter típus kevésbé keltette fel a szovjet hadsereg repülőerőinek figyelmét. A gyártásban lévő Mi-24-eshez képest, a Mi-28-as akkori prototípusai viszonylag kevés újdonságot nyújtottak. Sem jelentősebben korszerűbb fegyverzettet, sem modern elektronikát nem integráltak a fedélzetére. Ezért nem érte meg lecserélni a gyártósoron a bevált Mi-24-est. Ráadásul a Hidegháború utolsó éveire jellemző szovjet költségvetési megszorítások, illetve a Kamov tervező iroda ebben az időben megerősödő politikai kapcsolatai sem használtak a programnak.

A szovjet hadsereg repülőerőinek érdektelensége ellenére a típust lassan tovább fejlesztették a tervező irodánál. 1988-ban szállt fel a széria példánynak szánt Mi-28A változat első, 032-es oldalszámú példánya, amit 1991-ben még egy gép követett. A gép túlélőképességének fejlesztése során felhasználták az afganisztáni tapasztalatokat. Modern szuperszonikus Ataka páncéltörő rakétákat is integráltak a fegyverzetébe. Viszont a mindenidős bevethetőséget ennél a változatnál sem tudták megoldani. A kilencvenes évek elején, Marat Tiscsenko a Mil akkori főkonstruktőrének nyilatkozata szerint, a próbarepülések 90%-a sikerrel zárult, de az éjszaki repülést segítő műszerekre még várniuk kell. A Mi-28A, hasonlóan a Mi-24-es elődjéhez, csak számított paraméterek alapján volt képes éjjel, illetve bonyolult időjárási viszonyok között repülni.

A Mi-28A típus (286-os gyártmány) első prototípusa rengeteg bemutatón szerepelt. Ez volt az első példány, amely nyugatra is eljutott.

A Mi-28A típus (286-os gyártmány) első prototípusa rengeteg bemutatón szerepelt. Ez volt az első példány, amely nyugatra is eljutott. ,

A kilencvenes évek továbbra is a kudarcok évtizede volt a Mi-28-as számára. Sem pénz, sem politikai akarat, sem katonai igény nem volt rá. Papíron a gyár marketingesei többször világgá kürtölték, a típus hadrendbe állítását, illetve gyártásának megkezdését, de a valóságban semmi sem történt. A fő feladatkörét is gyakran módosították, hol közvetlen csapattámogatóra, hol páncélvadászra, de minden döntés csak papíron valósult meg.

A Mi-28N (294-es gyártmány) OP-1-es első prototípusa.

A Mi-28N (294-es gyártmány) OP-1-es első prototípusa. ,

A helikopter ideje a Putyini időszakkal jött el, amikor 2002-ben hivatalosan is újraindult a Mi-28-as harci helikopter fejlesztése. Az állami pénzekből elsősorban a Mi-24-es nagy hiányosságát, a mindenidős bevethetőséget igyekeztek pótolni. Ehhez a Mi-28N változat első OP-1-es prototípusát – mely egy 1997-ben épített gép átalakítása volt – használták. Majd az OP-2-es és OP-4 es prototípusok is csatlakoztak a programhoz 2005-ben és 2006-ban. Ezeket már nem a Mil iroda műhelyében, hanem a Rosztovi helikopter gyárban építették meg. 2006-ban egy statikus tesztekhez készült példányt is átadtak.

2005. fontos időpont a típus történetében. Az orosz légierő akkori főnöke, Alkeszander Zelin tábornok bejelentette, hogy hivatalosan is kész az új Mi-28N változat a sorozatgyártásra. Az első 34012835101 gyári számú példány 2005 decemberében gurult ki a Rosztovi gyár összeszerelő üzeméből, majd 2006 májusában csatlakozott az állami berepülési programhoz. Ezt a 2006-2007 között további hat Mi-28N harci helikopter követte, melyeket szintén az állami tesztek során használtak.

A következő kiemelendő évszám 2008, amikor a gyár újabb négy gépet adott át, de már az orosz légierő 344-ik tesztelő és kiképző központjának. (Időközben, 2003-ban a hadsereg repülőerői az Orosz Légi és Légvédelmi Erők parancsnokságának alárendeltségébe kerültek) A légierő első oktató pilótáinak képzését ezeken a gépeken kezdték meg. Majd 2010-ben a korábban az állami tesztekre használt helikopterek közül további négy került át a kiképző programba.

Mi-28N a Rostvertol szerelősorán.

Mi-28N a Rostvertol szerelősorán. ,

2009-ben kezdte meg a rosztovi gyár a széria Mi-28N helikopterek szállítását az első aktív harci helikopter egységnek. Az új típust Oroszország kaukázusi térségében állomásozó 6971-es légi bázisának harci helikopter százada kapta meg. A grúz és csecsen térséghez közel fekvő Budenovszki repülőtér tizenhét gyári új, széria gépet kapott 2009 és 2010 között. A hajózó személyzet képzését a 344-ik tesztelő és kiképző központ hajtotta végre.

Második alakulat, a 6974-es légi bázis (itt van némi vita a jelenlegi hadrendi számáról) harci helikopter százada, Korenovszk repülőterén – szintén közel a csecsen és grúz területhez – 2010-ben vehette át az új típust. Várhatóan ez év végéig tizenöt széria Mi-28N-t szállít le számára a rosztovi gyár.

Ez év tavaszáig, harminckilenc széria, illetve elő széria helikoptert szállított a Rostvertol rosztovi gyára az orosz légierőnek. Jelen tervek szerint 2015-ig összesen hatvanhét helikopter átvételével számolnak. Ha tarják az eddigi bő tíz helikopter átadását évente, akkor e mellé 2012-től az export megrendelések is beleférhetnek. Ezekről tárgyalásokat folytatnak a venezuelai és az algériai féllel.

Széria példány gyári berepülése Rosztovban, ez év áprilisában.

Széria példány gyári berepülése Rosztovban, ez év áprilisában. ,

Mivel a jelenlegi szervezeti struktúra szerint egy harci helikopter század tizennyolc helikopterből áll, a tervezett kapacitás három aktív század átfegyverzését teszi majd lehetővé. Ez elsőre nem hangzik soknak, de ha megvizsgáljuk a jelenlegi erőket, ez az orosz harci helikopter alakulatok közel negyven százalékát jelenti!

Rég elmúltak már azok az idők, amikor közel kétezer harci helikopter repült vörös csillag felségjelzéssel az oldalán. A Hidegháború utolsó átszervezése után 1989-ben még körülbelül harmincnégy harci helikopter ezred állt szovjet hadrendben! Az első vonalbeli harckocsizó, illetve gépesített lövész hadseregek alárendeltségébe ekkoriban két ilyen ezred tartozott.

Majd a Szovjetunió felbomlása, és közel húsz év általános alulfinanszírozása mélyen rányomta a bélyegét az orosz harci helikopter egységekre. Az ex-szovjet erők jelentős részét az önállósodott tagköztársaságok örökölték. Az oroszoknál maradt kisebbik fele is nagyrészt Afrikában, vagy dél-Ázsiában kötött ki az évek során. A megmaradt erők is általában üzemképtelenül álltak a reptereken.

Ezért 2009-ben – a legutóbbi átszervezés során – az orosz hadsereget támogató aktív helikopteres erőket (Mi-8, Mi-24, Mi-26 típusokkal) mindössze tizennégy légi bázisra vonták össze. Ezeken napjainkban csak hat harci helikopter század, és szintén hat harci helikopter raj maradt hadrendben! Ezek feltöltésére, illetve kiképző és tartalék példányok biztosításához kevés helikopter vásárlása is elegendő. Ráadásul a hat-nyolc éve beszereztek egy századnyi Mi-24PN helikoptert is, mely már mindenidős bevetésre is alkalmas, illetve újabb hat Mi-35M gyártását rendelték meg szintén a rosztovi gyártól. Így nem várható hatalmas mennyiségű Mi-28-as beszerzése az orosz fél részéről.

Mi-28N

A Mi-28N-as harci helikopter típus hivatalosan 2009. november 15-én állt hadrendbe, amikor ezt az orosz elnök aláírásával hitelesítette. A valóság viszont az, hogy ekkor még egy század sem volt feltöltve, illetve a személyzet képzése is csak épp hogy elindult. Napjainkra ezek megoldódtak, de a helikopter még csak korlátozottan alkalmas harci bevetések végrehajtására. A politikai és marketing maszlaggal átitatott hivatalos nyilatkozatok ellenére még nem készültek el, sem a rotor agy fölé tervezett NO25-ös lokátornak, sem a pilóták sisak kijelzőjének, sem az önvédelmet biztosító L150 Pasztel radar és L140 Otklik lézer besugárzás jelzőknek a fedélzetre integrálásával.

Ennek ellenére a típus jó úton halad, hogy a következő évtizedek harci eseményeinek kiemelkedő szereplőjévé váljon, de legalábbis kellő elrettentő erőt képviseljen a világban, ha megfelelően képzett személyi állomány kezébe kerül.

Ezen a képen jól láthatóak, az orrba integrált eszközök. Az orrkúp alatt az Ataka-V rakéta fegyverzet irányító rendszere található. Alatta az elforgatható gömbben a GOES-520-as éjszakai repülést segítő infra kameráit rejtő berendezés van felszerelve. Legalul pedig a körbe forgatható Tor-N eszköz méretes konténere található, amelybe a lézeres és nappali optikai eszközöket integrálták egybe.

Ezen a képen jól láthatóak, az orrba integrált eszközök. Az orrkúp alatt az Ataka-V rakéta fegyverzet irányító rendszere található. Alatta az elforgatható gömbben a GOES-520-as éjszakai repülést segítő infra kameráit rejtő berendezés van felszerelve. Legalul pedig a körbe forgatható Tor-N eszköz méretes konténere található, amelybe a lézeres és nappali optikai eszközöket integrálták egybe. ,

A 344-ik kiképző központ 2009. június 19-én vesztette el a 43-as oldalszámú gépét. A roncsot később egy Mi-26-ossal szállították el.

A 344-ik kiképző központ 2009. június 19-én vesztette el a 43-as oldalszámú gépét. A roncsot később egy Mi-26-ossal szállították el. ,

—–
Szerző: Galcom

72 hozzászólás “Mi-28-as harci helikopter, a darabszámok tükrében”

  1. Szerintem ez a legszebb harci helikopter, amit valaha építettek. Az Apache kapcsán pedig jobb kondíciói vannak az orosznak, hacsak az Apache iraki leszereplését említjük, amikor egy komplett ezredet megszórtak az irakiak jobbára kézifegyverekből (!) és a végeredmény egy lezuhant és vagy két tucat nagyobb kalapálásra a harcból kivont gép lett. Ha a fegyverzetben megjelennének a nem páncéltörő irányított rakéták is akkor harcértéke is egyenértékű lenne.

  2. @pocok:

    Blogen az irakiak talán egyetlen normális húzásáról beszél, amit 2003-ban elkövettek. Az amerikaiak ’91-hez hasonlóan a radarháló megsemmisítését helikopterekkel akarták megoldani. Az egyik ilyen radarállomásnál az irakiak meglépték azt, hogy a radar körül kb. Hellfire-lőtávra kisci, jól álcázott kézifegyveres (nehézgéppuska, RPG) csoportokat szórtak ki. Az amerikaiak 1 helikopterosztályt (nem ezred, 24 gépből áll) küldtek a radar megsemmisítésére és amikor az Apache-ok átmentek lebegésbe rakétaindítás előtt, eléggé alaposan meglepték őket azzal, hogy közvetlen közelről megszórták őket. A bevetést félbe kellett szakítani, én úgy tudom, hogy az összes gép hazament, de az összeset javításra kellett küldeni, az összes harcképtelen lett. ennyi a sztori, én könyvben olvastam róla.

  3. Szerintem az orosz helik felveszik a versenyt minden konkurens géppel.Orosz barátink 3 dologhoz értenek:
    1.vodka ivás
    2.vodka ivás
    3.haditechnika
    Ezt a három tulajdonságukat nem szabad elvitatni tőlük.
    És erről az iraki csetepatéról még nem is hallottam,de ha az irakiak mindenhol jobban megszervezik a védelmet,több borsot tőrhettek volna a koalíciós erők orra alá.

  4. Igen, sokallom ha kalasnyikovval hozzák össze! Az Apache minden gyári propaganda ellenére csak egy Tiger-höz vagy az Augusta gépeihez hasonló fegyverplatform és nem harci helikopter, mint a Mi-28-as vagy a Mi-24-es, ahhoz ugyanis legalább a gyalogság tüzét állnia kellene.

  5. Kozelrol a Mi-24 et is le lehet loni akar AK-47 vagy plane RPG-7 el.

    Jobban pancelozott de ugyan ugy leesik ha a plexi mogul kikapjak a pilcsit, vagy lerendezik a muszereket, illetve a hajtomu kap par gram extra „centirozast”

    Tobbet bir de nem golyoallo.

    Cserebe viszont nehezeb, kissebb a hatotavja rosszabbul manoverezik gyengebb az elektronikaja az elettartama.

    Ui : Azert modernizalva elfogadnam mint uj harcihelit az MH nak csak hat mibol uzemeltetnek.

  6. azért volt a kalákon kívül még egyéb fegyver is!
    Nem lehetetlen lelőni egy Apacsot, de az is jelzi, hogy szerinted ripityomra lőtték őket, de még is sikerült mindnek haza keveredni!
    A wiki szerint lőték őket 57 mm-es AA-val is. H az betalál akkor mindegy, hogy milyen koppter, az padlózik szerintem, legyen az orosz, vagy amcsi!
    De az amiknak ez a képesség meg van 30-40 éve, a ruszkik a Mihu óta nem igen jeleskednek!
    És abból is lekapkodtak a Mudzsahedek jó párat Afganisztánban!

  7. Kuruc

    „Jobban pancelozott de ugyan ugy leesik ha a plexi mogul kikapjak a pilcsit, vagy lerendezik a muszereket, illetve a hajtomu kap par gram extra “centirozast””

    A mi-24-est alapból úgy csinálták meg , hogy az M43 csak megkopogtathassa a páncélját , míg az 50-es sem biztos , hogy átviszi. Ha jól emlékszem afganisztánban volt olyan eset 24-essel , ahol a pilóta kabin üvegébe „beleállt” pár db 50-es lövedék , s azzal mentek haza…

  8. Roni:
    Nekünk egyenlőre nem kéne egy darab se! Előbb kerozinból kéne…
    Sajnos.

    sulyid:
    Elvben lesz most augusztusban két finn Minyó, az afgánba szánt Mi17-es dolog nem tudom áll-e. Főleg, hogy lassan elkezd haza cuccolni több ország. Aztán szó van – már hivatalosan is – a Huey-ekról. Ha jól tudom ex-USMC UH-1N verziókról. Ha jönnek érdekes lesz, mert egyrészt egy elnyűhetetlen igásló – ami ha jól tudom – még korszerűsítve is lett. Másrészt legalább nem kell mindenre a nagyobb Minyókat zargatni, igen ám, de azok se túl fiatal gépek.
    A többi helikopter meg talán rendbe lesz hozva. A 24-esekről azt hallottam, van még bennük repült óra elég és talán még egy ideig számolnak is velük (2020/2026-ig. Elvben. De, Abszurdisztánban minden megtörténhet.

  9. Allesmor Obranna

    Ez egy igen jó cikk. Engem személy szerint érdekelne, hogy mi lett azokkal a forgószárny lapátokkal, amelyekkel a típus 1995-ben mutatkozott be. Teljesen más bekötés, és nyilazott lapátvégek.

    Más.
    Az AH-64-esekkel össze lehet hasonlítani, csak nem érdemes. Felvenni velük a versenyt? Milyen versenyt? Ezek nem egymás ellen kerülnének bevetésre, így az elektronikai színvonal is inkább úgy értékelendő, hogy önmagában mennyire segíti a típus fő célpontjai elleni harcot.
    Az AH-64-es páncélvédelme elmarad a Mi-28-asétól, de talán találóbb az a megfogalmazás, hogy a Mi-28-as páncélvédelme számít extrémnek a harci helikopterek világában.
    Az Apache plexije is hasonlóan a Mi-24-eshez, kb. 5mm-es, ezt a repeszek vagy a kézifegyverek még nagyobb távolságból is átvihetik. Az üléstámla van kiegészítve kevlar oldalpajzsokkal, míg a Mi-24-es kabin oldalfala kapott páncél betételemeket. A szintén mostanság rendszeresített, vagy rendszeresítés alatt álló Ka-52-esek is kb. ezt a színvonalat képviselik, talán csak az extra páncéllap az ami plusz, de az meg takarja a kilátást.

    A Mi-28-ason maga a komplett üvegezés képes ellenállni a 12.7-es nehézgéppuskák lövedékeinek, akár több ugyanoda ért találat esetén is.
    A kabin oldalfala többrétegű kerámialapokkal van kibélelve.
    A tesztek alapján ez nagyon komoly védelem, messze komolyabbnak tűnik, mint bármi más gépé, de ugye nincs lelőhetetlen helikopter, szóval a puding próbája…

  10. Van egy olyan érzésem,hogy a magyar helikopterflotta is csak ímmel-ámmal lesz összekaparva…finnektől kapunk használtan,meg valahonnan össze csóróskodunk valamit,holott rendbekéne szedni azt a sok hülyét odafent (ne értsetek félre,nem azt mondom,hogy én hú de jó lennék a helyükre)Ezekből a „szép” orosz masinákból vehetnénk egy párat,jól mutatnának itt nekünk.Szép álom…

  11. Allesmor Obranna

    http://img-fotki.yandex.ru/get/5907/apkah-rix.4/0_52677_dcd47d5b_XXL

    Itt egy kép, ahol függesztményekkel és az Arbalet radarral, vagy annak mekettjével szerelt Mi-28NE lebeg az Elbrusz felett, demonstrálandó elsősorban India számára a típus képességeit. Nem derül ki a képből, hogy mi fölött lebeg a gép, az Elbrusz 5600 méteres csúcsa nem biztos, hogy ez, de a produkció jelzésértékű. Ne feledjük, Afganisztánban az AH-64D-k is komolyan megizzadtak a magaslati levegőn, ami ráadásul forró is volt, csak a brit RR hajtóműves WAH-64-esek bírták gond nélkül a terepet.
    Anno pont emiatt fejlesztették ki a Mi-17-esek és Mi-24V-k és P-k számára a TV3-117VMA hajtóműveket. Ha minden igaz, a Mi-28NE gépekben az ennél még modernebb VK-2500-asok fognak kerülni.

  12. Puma. Pannon Puma

    A cikk jó – bár szokás szerint – kevés technikai adatot tartalmaz.

    Amit én tudok,a Mi-28N esetében a személyzet a legjobban védett az össze harci helikopter közül. Védelmük – iránytól függően 20-30 mm-es lövedékek ellen is megfelelő !
    Az Apache kb. 22-25 millió dolláros árával szemben teljesen felszerelve 16 millió dollár – alapváltozatban 10 millió.

    A fejlesztés elhúzódását az is okozta,hogy a Ka-50 sokáig volt favorit és ezt támogatták, míg kiderült,hogy 2 főssé kell átépíteni.
    Ezután jutott több pénz a Mi-28-ra.

    Az Ataka páncéltörő rakéta 950 mm hagyományos páncél átütésére képes, a 30 mm-es gépágyú kezdősebessége 1000 m/sec.

    A heli termikus nyoma 2,5-szer gyengébb a Mi-24-nél.

  13. Allesmor Obranna

    Erősen vágott a film, de a lényeg az amit a kamera mutat, azaz a szilánkleválás befelé nem jelentős.

    A Mi-28-as elektronikája nem tűnik rossznak, 91-ben az Apache ezt a szintet nem érte el. A terepkövető rendszer elég igéretesen hangzik. A kabin fejlettebb összképet mutat mint anno az AH-64A-é. A baj az, hogy a leszállított gépekkel a komplex rendszerekre történő kiképzés is elég nehézkesen halad, mivel több részelem integrációja még tart.
    Ez egyébként az új tendencia. Jelenleg már le tudnak szállítani a nagy nehezen beinduló gyárak új modelleket a hadsereg számára, de csak részleges képességekkel. Érdemes megfigyelni a Ka-52-eseket, amelyeken feltűnően sok a különféle ideiglenes lefenekelés, illetve melyekről egy az egyben hiányzik pl. a hajtómű kiömlő árnyékolója. Csak a proto és nullszéria gépein lehetett ilyet látni, de a szériáról egyelőre lemaradt.

  14. @blogen:
    Ezek szerint rosszul emlékeztem néhány részletre, ilyen van és ezért elnézést kérek (nem radarállomás volt és valóban le is zuhant 1). Nem vagyok egy élő könyvtár, de nem is állítom magamról azt a zöldséget, hogy tévedhetetlen vagyok. Arra nem találtam infót, hogy 1 közvetlenül felszállás után lezuhant, de azt ne is számoljuk harci veszteségnek.

  15. Kuruc71

    Ez csúnya?(tényleg az)?Collis class??? :)

    MI-24 páncélvédelem!

    A plexi csak szemből lövedékálló de ott 12,7-es lőszer ellen van méretezve.Ezen kívül van még páncél a rotoroknál és a pilótafülke oldalán+alján ezek a páncéllapok is 12,7-es lőszer ellen védenek.

  16. Allesmor Obranna

    maxim:

    Eszméletlen jó képek. Azt néztem, hogy ugyan a 2A42-es gépágyúhoz két külön hevederrel mehet a lőszer betöltése és a hajózó választja ki egy kapcsolóval, hogy milyen lőszerrel akar épp tüzelni, de itt most vegyesen hevederezték be az ágyút.
    Jó az a kis magyarázó tábla a gépen.

    Amúgy ami meglep, az az,hogy a Chain Gun az AH-64-esen eleve rövid, a lőszer hozzá eleve rövid, mégis megvan a 800m/sec-es kezdősebesség és ami mégérdekesebb, hogy a kombinált hatású lőszer is egész jó arra amire kitalálták.
    Általában az ilyen mindenre jó dolgok semmit se szoktak igazán tudni.

  17. Mennyi annak az esélye , hogy a jelenlegi 67 példányon felül fognak még pár mi-28-ast? Összesen mennyi Ka-52-est terveznek gyártani? Persze ha jól tudom a Mistralokra is ez fog menni , tehát legalább 40-50 példány már biztos , de mennyi gép fog kerülni a szárazföldi alakulatokhoz?

  18. Allesmor Obranna

    Érdekes, hogy elsőre tényleg kevésnek tűnikez a darabszám, de jobban belegondolva minek kéne több?
    Ha hozzávesszük a leendő modernizálz Mi-24-es utódokat, vagy a Ka-52-eseket, máris elégséges az ami majd rendelkezésre fog állni.
    Ne feledjük, ez már nem a Szovjetúnió és nem is az USA.
    Anno a szovjet többezres harcihelikopter Mi-24-es darabszám egy jelentékeny része az export volt, egy másik hányada meg a jóval nagyobb szovjet igény, mely amúgy is külföldön állomásozó alakulatoknál jelent meg. Úgy mint az európai hadszíntér tervezett forntjaihoz közel, illetve az afganisztáni háború. Itt sem csak a lelövések ették a gépeket, hanem az intenzív használat is.

    Mindez mára már a múltté. Ma jóformán egyetlen forrópont van az oroszoknak, az pedig a Kaukázus, így nyilvánvaló, hogy oda kell csoportosítani elsősorban a technikát, oda pedig ez a tervezett darabszám elégséges lesz.

  19. 1 ilyen kávédarálónak fél órát el kell tudnia repkedni olaj nélkül is. Ez alatt nem vették észre, hogy nem oké a hőmérséklet?
    Mondjuk én kérdeztem 1 Kamov pilótát, a rengeteg műszert nézve, hogy hol van az általános vészjelző (nézz már körül lámpa), de azt mondta az nincs.

  20. Allesmor Obranna

    Gacsat,

    Ez a műszerfal szerintem teljesen rendben van.
    Nem csak az orosz gépekhez képest, hanem úgy általában. nyilván nem egy „glass cockpit”-hoz kell hasonlítani, de hidd el, egy alap AH-64A is kb. ilyen barkácsnak hat. Ettől még nagyon jó.

  21. Én a sarokba taposott kábelekre gondoltam. Még a szokásos orosz bandázs sincs rajtuk. Mi lehet a Tigrisen, ha ez működik?
    Amúgy nem látom be, mi is lenne a glass cockpit előnye, ha nem a súlytakarékosság. Ezt a részt sosem értettem.

  22. Itt a Mi28 maxim féle link szövege gépi forítóval:
    Az első Mi-28N meg a repülési központ Torzhok több mint 8 évvel ezelőtt, és volt egy minimális felszerelés. Például egy navigátor a pilótafülkében volt egy óra, sebesség-és magasságmérő, minden más zárva volt sapkák. A járatok végeztek rajtuk szinte a torony körül. Azóta sokat javult, de a helikopter repülési még nedves, folyamatosan fejlődik. Honnan lehet tudni, a pilóta: „Az autó jó, mozgékony, de elektronika hibás.”

    2. 3. 4. 5. 6. konténerek kazetták termikus csapdák 7. A helikopter fegyveres automata ágyú 2A42 8. A Mi-28N ágyú és irányított rakéták részt vesznek a navigátor és parancsnoka csak a kikötőhelyet. Szélsőséges esetekben a parancsnok meg tudja használni a fegyvert, ha továbbra is megjelenik a tengelye a helikopter. Használjon irányított rakéta parancsnok nem tud. 9. 10. 11. 12. 13. fölött a parancsnoka kabin 14. 15. 16. 17. 18. Pictures cab kerek 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. . 32 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. Az ajtó a pilótafülkébe a navigátor 44. milevtsy jelenleg kifejlesztett egy tágasabb utastér, m . k. Az aktuális navigátor csak zsúfolt. Az új kabin szállított szinte minden ugyanolyan berendezést, mint a parancsnok, de rendezett kényelmesebb, nem kell fumble szemével a felek, hogy megtalálja őket. A navigátor végre kezelni a gépet vezérlő, ami nem az aktuális verzió. 45. Minden helikopter videofelvétel rendszer telepítve, ami úgy három pontot a fülke autó felvétel rádió. Is, például az indulási működési célra (felvételi a tartomány), a parancsnok külön kimondja hangosan minden fellépésük, így ha bármi kivenni a hiba meghallgatása után audio rendszer objektív ellenőrzés. 46. Take a fülke körül 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. átképzési a Mi-28N egy másik helikopter körülbelül hat héttel az első repülést. Hétfőtől szombatig, naponta osztályok három pár, akkor a vizsgálatot meg kell mérnökök. Ha letette a hitel, akkor kap belépést az első repülést. Első járat a rendszer a zóna, majd a cross-country repülést, aztán repül küzdelmének a (tűz). 66. Jelenleg problémák vannak a fűtési rendszert, mert télen, míg a navigátor hideg, nagyon forró a parancsnoka. Klíma megfelelően működik. Talán ezt a problémát meg fogja oldani az új helikopter 67. By the way, a telepítés, új kabinok a gépen, amíg a korábbi kiadásokban nem úgy tűnik, hogy tervet 68. kívül repülő közepén a táblák írják le, és a gép. Ezek a helikopterek az első tételt (azaz, ki az egyik első) nyilvánvalóan azt követően került sor néhány kemény tesztek 69. 70. Minden ablak a fülke számukra itt a „háló”. A magassága csökkent? 71. 72. ítélve a felirat – egy példányát a kiállítás 73. 74. Az első gép volt problémám jégtelenítő rendszer, mert maga is elkezdett olvadni a lapátok készült kompozit anyagok. Helikopter speciálisan desztillált Anadyr tesztelésére az új rendszer éles környezetben. Jelenleg is működik 75. kiegészítő üzemanyag tartályok, amelyeket szerelt oszlopokon 76. 2010 decemberében, az egyik „dvadtsatvosmyh” tesztelték a Kaukázus-hegység, amely a repülőtéren Nalchik. Most van egy hasonló vizsgálatot Torzhokskiy Ka-52- 77. Ez az egyik a helikopterek az első sorozat. Amíg nem frissíti a szélsőséges tömeggyártású autó nem áll rendelkezésre 78. 79. február 15, 2011 közelében Budennovsk lezuhant egy Mi-28N helikopterek, majd meghatározni az okokat a baleset, repülő volt tilos. 80. 81. végétől május repülni megengedett, mert okozta a balesetet találtak. Ha bűn volt a probléma a váltóval, illetve hibáztatta a lazítás az anyát, a vizsgálat kimutatta, a következők: – minden fokozatban dimenziós ablak, amely szabályozza az olajszintet. Során az egyik helikopter karbantartás a doboz kissé barna és sötét hegesztés. Ennek eredményeként a sötét ösvény nézett ki, mint az olajszintet. Az egyik mérnök légiközlekedési rendszer (helikopter technikus nélkül borttehnika) helyett 1,8 liter olaj, különös tekintettel a szalag, tele csak 0,75 liter. Kilenc és fél órás helikopteres oda, amely után az olaj fölött volt, és a propeller kezdett összeomlani. Úgy tűnik, hogy csak sötét folt, és ezek a hatások … Abban a pillanatban, a Mi-28N nagyon aktív Torzhok legyek. Felkészülés a repülés 82. betöltése rakéták C-8 egy egységes blokk B-8V20A 83.

  23. Azóta sokat javult, de a helikopter repülési még nedves, folyamatosan fejlődik. Honnan lehet tudni, a pilóta: “Az autó jó, mozgékony, de elektronika hibás.”

    Ez azert kemeny. :)

    Oroszul tudoknak par link:

    http://forums.airbase.ru/2008/01/t59887–net-yasnosti-s-kolichestvom-mi-28n-i-komplektatsiej.html (Balancer forumon boyan-t tessek keresni, o dolgozik kozvetlen a Rostvertol gyarban :p) – annyi info van, hogy egy het lenne leforditani, erdemes a kepek miatt is megnezni, ha valaki nem erti

    Itt van egy jo osszefoglalo legi beszerzesekrol:
    http://nvo.ng.ru/armament/2011-03-18/7_vvs.html

    Kiemelendo az evi minimum 15os koruli evi gyartasi szammal dolgoznak most, es a 67-en kivul meg 30-ra erkezett konkret megrendeles. (36db Ka-52 is szamoljuk hozza)