|

Külföldi erőforrás kerestetik

Szöulban újabb beszerzésre adták a fejüket, ezúttal a KF-X program termékéhez keresnek megfelelő teljesítményű utánégetős sugárhajtóművet. A választék egyik szempontból meglepő, más teória alapján nem. De melyek közül választanak az ázsiai döntéshozók?

A Dél-Koreai Köztársaság fővárosában a héten megrendezésre kerülő hadiipari kiállításon és légi bemutatón a DAPA (Defense Acquisition Program Administration) bejelentette, hogy megkeresést küldött ki két gyártónak (az Eurojet konzorciumnak és a General Electricnek), hogy nyújtsák be ajánlatukat a közbeszerzési pályázatra, tehát Indiához hasonlóan Koreában és EJ200 kontra F414 párbaj lesz (hinduéknál az amerikai típus nyert). A tender kikötése, hogy az erőforrások 60 százaléka helyben készüljön, továbbá nagyon érdekli a vásárló felet a digitális hajtómű-vezérlő rendszer (FADEC), melyet szeretnének megkaparintani és tanulmányozni.

Az KF-X program termékének legalább 220 kN maximális tolóerővel kell rendelkeznie, ezt vagy két kisebb teljesítménykategóriájú erőforrással (EJ200 vagy F414) vagy egy nagy tolóerejű és keresztmetszetű sugárhajtóművel (F135 vagy F136) lehetséges megoldani.

Úgy tűnik, hogy a nagyobb megbízhatóság miatt inkább a két kisebb hajtóművet preferálják a koreaiak, így meg sem hívták a nagyobb erőforrások gyártóit, bár a Pratt&Whitney jelezte, hogy szívesen szállítana erőforrásokat, amennyiben tartanak rájuk igényt. Az amerikai gyártó korábbi, F100-as jelzésű terméke már repül a ROKAF kötelékében, ez hajtja KF-16-osokat és a F-15K Slam Eagle gépek egy részét is.

Azonban a két kisebb hajtómű kiválasztása már csak azért is érdekes, mert mind az Eurofighter Typhoon, mind az F/A-18E/F Super Hornet versenyben van az F-X III tender győzelméért, úgy ahogy az F-35 Lightning II is, de utóbbi erőforrásának gyártója mint tudjuk nem kapott meghívást a hajtóműves tenderre. Csak nem a két kéthajtóműves típus között dől majd el a verseny? Ki tudja?!

3 hozzászólás “Külföldi erőforrás kerestetik”

  1. Érdekes, hogy a következő generációs gépükbe előző generációs hajtóművet szeretnének tenni.

    Ezt a részt nem tudom értelmezni. Attól, mert valami nem tud 20 tonnát, attól még nem előző generációs. Nem az aboszlút számok határozzák meg egy hajtómű fejlettségét, hanem a fajlagos paraméterek is.

    Egy F414-EPE az mitől is előző generációs egy F-135-höz képest?

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.