|

400 M1 Abrams-et kapnak a görögök

Ugyan a hétfői napon már előjött a kommentek között, de úgy véljük célravezetőbb, ha hírként is szerepel az oldalon ezen beszerzés, nem pedig csak a hozzászólások szintjén lelhető fel.

Nos igen, a görögöknek épp nyakukig ér az a bizonyos emésztési végtermék, ám ez nem akadályozta meg őket abban, hogy 400 M1 Abrams harckocsit szerezzenek be meglévő Leopardjaik mellé. Szó se róla a német harckocsik kuzinjára meglehetősen jó ajánlatot kaptak, hiszen a darabonkénti vételár 50 – 150 000 dollár (11 – 33 millió forint) között szór, ami elég barátságos. No persze használt harckocsikról van szó, melyeket felújítani, modernizálni kell – így a vételár máris nagyot ugrik, lévén ezen beavatkozás harckocsinként további 500 000 dollárjába kerül majd a görög adófizetőknek, de ha utánaszámolunk, akkor így is potom 110 millió forintnyi összegért jutnak 1-1, mai szintre felhozott Abrams-hez! (Mivel az export M1-esek esetében alapértelmezett, nem is említjük, hogy az amerikai haderő által rendszeresített változattal szemben a görögöknek szállítandó acélszörnyek is nélkülözik majd a szegényített urán komponenst páncélzatukból.)

A tervek szerint 2012-ben érkező, felújított és modernizált harckocsik 2035-ig maradhatnának hadrendben – nagyobbrészt a Balkán-félszigeten, ám az értesülések szerint a nagyobb görög szigetekre, mint például a Törökországhoz igen közeli Szamosz és Leszbosz is kerülne belőlük, ám alapvetően a korábban a németektől beszerzett Leopard 1A5-ösöket szorítanák ki a szigetekre az elérhető információk szerint.

M1A2 Abrams SEPv2

M1A2 Abrams SEPv2 harckocsi | Fotó: Kristin Molinaro, U.S. Army ,

Athén 2005-ben már kötött egy hasonló volumenű szerződést, – akkor a németekkel – melynek keretében a Bundeswehr tartalék állományból 270 millió Euró ellenében 333 használt Leopard (183 Leopard 2A4 és 150 Leopard 1A5) került leszállításra. Kapcsolódóan megemlítjük, hogy ezt megelőzően 2003-ban 170 Leopard 2A6 szállításáról is szerződés született, melynek értelmében a Leo 2 legmodernebb változatának görög variánsából 140 készült görög földön. Egyébként pont a Leopard beszerzések – illetve köhögősen fizetésük – volt a megromló német-görög viszony egyik sarkalatos pontja.

Leopard 2A6Hel

Leopard 2 Hel – ahol a Hel a Hellenic rövidítése és egy A6-os változatot takar | Fotó: Konstantinos Stampoulis ,

És ha már a németeknél és nagymacskáiknál tartunk, akkor akaratlanul felmerülhet a kérdés, hogy ha már beszerzésre áldoznak, akkor a csúcsragadozó vonalon miért nem törekednek az egységes Leopard géppark megőrzésére? Mert az egy dolog, hogy bagatel összegért, 240-260 millió dollárért juthatnak nagyobb mennyiségű Abrams-hez, ám ez egyben egy új képzési, logisztikai vonalat is nyit majd, mely a jelenlegi gazdasági helyzetükben nem biztos, hogy annyira kedvező lesz. Netán közrejátszott, hogy az előzmények miatt nem füllött a foguk a berlini telefonszám megcsörgetéséhez?

129 hozzászólás “400 M1 Abrams-et kapnak a görögök”

  1. Horvát és Szlovén jó szomszéd, Szlovákok közül meg akikkel eddig találkoztam mind meg vannak győződve, hogy a két nép ellenségeskedése még a Monarchia/Csehszlovákia idejéből itt maradt mesterségesen szított valami, amit talán egyszer végre elfelejtünk. Ukrajna meg olyan semmilyen szomszéd. Igazából a Szerbek is jobban utálják az Albánokat, mint minket. Románia meg egyre jobban magára haragítja az Ukránokat/Oroszokat újdonsült területi igényeikkel, szal annyira nem is vagyunk rossz helyen.
    +Görögök és Törökök között tényleges összecsapások is zajlottak a közel múltban.

  2. Őszintén leragadtam a sógoréknál meg a szlovénoknál. Ahol lakom közel van az ukrán határ. Egy-két ismerős szokott is átjárni, hát mit mondjak…Tessék megtapasztalni. Anno terepgyakon voltam Szlovákiában, át is mentünk Lengyelországba, de a szlovákok részéről olyan vérre menő ellenségeskedést nem vettem észre. Igaz nem is vertük a mellünket Kassa főterén.
    Szerintem semmi értelme, hogy marakodjunk a szomszédainkkal…Anélkül is van elég bajunk.

  3. A mostani vásárlás mögött is lehet valamilyen megállapodás. Gondolom nem akarták megismételni a pár évvel ezelötti botrányos segélyezést. Gondolok itt arra amikor a német és francia kormány pénzügyi segítséget nyújtott a görögöknek, de cserében a már megrendelt haditechnikák(tengo, hadihajó) kifizetésére kellett fordítania a pénz jelentős részét. A mostani is ilyesmi lehet csak kicsit burkoltan és ügyesebben csinálva. A napokban szavazott meg a német kabinett újjabb segélyt a görögök számára. cserében a görögök vesznek az amcsiktól pár hk-t. Az amcsik majd valamilyen módon konpenzálják a németeket. Tisztára mint valami alvilági pénzmosás. :)

  4. Ha az M1 exportváltozatba nincs szegényített urán akkor a mostani használ Abramseket kik használták? Mert ha igaz a fáma akkor csak amerikai M1-be használnak efféle páncélt. Mert pl az egyiptomi harckocsik eleve új gyártásúak.

    Igazán jó választás volt gázturbinás tankot venni a görögöknek, ők úgy vannak vele, hogy inkább a szegények-adósok közt az elsők mint a gazdagok közt az utolsók. Tudnak ám élni.

  5. Nem az összes amerikai M1 nek a páncélzata tartalmaz uránt. Az első pár ezer M1A1 nem úgy készült. Csak a késöbbi új gyártású M1A2 hk-k páncélzata tartalmazza. Az A1ből A2re átépített példányok közül si csak némelyik kapott új gyártású tornyot maga a teknő uránmentes páncéllal rendelkezik. Elég vegyes a kép. Amúgy sajnálom, hogy az A3 verziót törölték igazán előre mutató lett volna. Túl sok újjítást zsúfoltak bele és ezáltal túl drága lett.

  6. a biznic lenyegi resze lathato , meg pedig az aru, a mennyisege es az ar. Azonban van egy erdekes vagy szamomra erdekesebb aspektusa a dolognak. Ez pedig hogy eppen a napokban szuletik dontes majd gorog o tovabbi hatalmas osszegekkel valo hitelezeserol ( segelyezeserol ) amiert cserebe nagyon kemenyen szamonkertek es szamonkerikrajtuk a koltsegek drasztikus visszavetelet allami szinten. Ennek ellenere bar a hir nem mai de en nem talaltam a nemzetkozi sajtoban olyan kormanyilatkozatot az EU bol amelyik nehezmenyezte volna a biznicet.

    Ebbol nekem az jon le hogy egyetertenek vele es a dolognak oka van.
    ha egy kicsit hagyom elrugaszkodni a fantaziamat akkor meg arra is vetemedek hogy azt gondoljam hogy az EU ezzel uzen vagy reagal a torok aktivitasra pattogasra.

    szinte nem mulik el ugy egy het hogy valami „tetemeles” ne tortenne a nemzetkozi szarosbili boritasa ugyeben.

  7. Mi következik ebből?
    Hogy van itt dohány, csak úgy el van rakva, hogy az egyszerű halandó hiába keresi, kutatja, kockáztatja nem találja meg…
    Másik nagy igazság, hogy arra van pénz, amire akarják.
    Lehet az öreg Makovecznek volt igaza, egy nagy mű balhé ez az egész válság, amit néhány bankár és jobban tudni vélő okoska kreált.

  8. Kuruc71

    Amit mondasz lehet benne fantázia. Bár akkor lényegében felhatalmazza az EU a görögöket, hogy rakjátok rendbe a törököket, akiket amúgy sem szívesen látnak az unióban(fanciák, németek nyíltan meg is mondták a többiek meg a hátuk mögött). De viszont a déli olaj, földgáz vezetékek miatt a törökök megszorongathatják európát majd rendesen. Bár NATO tag, de ha M1 eket vesznek nem pedig Leókat valamilyen szinten USA-nak is érdeke, legalább is hogy nem lenne jó ha bedőlne az EU.

  9. „Szerintem semmi értelme, hogy marakodjunk a szomszédainkkal…Anélkül is van elég bajunk.”
    Hogy mi ne marakodjunk a szomszédainkkal!? Ez kb. olyan mintha párbajnak neveznéd azt, hogy öten rugdosnak egy földön fekvő embert… Mi mindig megadjuk magunk és behúzzuk a farkunk, mire ők még jobban felbátorodnak és még nagyobbakat rúgnak belénk. Inkább ki kéne állni a jogainkért, és nem feltétel nélkül beszavazni a kedves szomszédainkat az EU-ba pl. de inkább nem is folytatom…

  10. „fanciák, németek nyíltan meg is mondták a többiek meg a hátuk mögött).”

    Mit számít az ő szavuk?

    „akiket amúgy sem szívesen látnak az unióban”

    Senki se vegyen rá mérget. Már pedig eu tagok lesznek, ha nem, akkor is iszlámosodik nyugat Európa .

    Ez a 400 M1 tank rendelése meg komolyan felviszi az ember vérnyomásást.
    Érthető hogy mire megy el az EU-s segély .

  11. Lényegében franciák németek tartják most talpon az eu-t.

    Egyébként Törökország 97%-a Ázsiában van, ilyen alapon nem nagyon európai nemzet.

    Ha tag lesz akkor csak a olajvezetékek miatt, bár már a törökök is rájöttek, hogy csak húzzák előtte a mézesmadzagot, meg hogy a régióban nagyhatalom már így is, meg ugyebár ott is erősek a nemzeti mozgalmak. Az Arab-tavasz meg csak megerősítette nézeteit hovatartozásáról. Nem véletlen osztotta le az eu-s nemzeteket mikor volt a líbiai cirkusz.

  12. „11 milliós ország, 177e hadsereg, 500 Leopard és 400 Abrams? (bár a Wikipedia szerint 1700 harckocsijuk van)
    nem csoda, hogy csődben vannak…”
    +156 F-16 -os, 45 Mirage 2000.
    Bár azt is tegyük hozzá, hogy GDP arányosan a katonai kiadásaik (wiki szerint) 3,2%, 2005 -ben pedig CIA World Factbook 4,2% -ot írt. Szóval ez önmagában szerintem nem magyarázza a csődöt.

  13. Az üzenet értéke rossz a Görög tank vásárlásnak, de nem látunk a színfalak mögé.
    Kétség kívül, Törökország régi, hagyományos ellenfele a Görögöknek.
    Most, amikor a Török – Izraeli viszony rendesen elromlott, az Amerikaiaknak érdekükben állhat, egy potens Görög haderő fenntartása, még az ország csődje estén is.
    Inkább itt keresném, magának a tankok vásárlásának okát, időzítését.
    Bár ez is csak egy hipotézis.
    Annak viszont, nyilvánvaló politikai oka lehet, hogy nem Leopárd harckocsikat vettek még.
    Tuti lesz visszhangja, hogy most vesznek drága fegyvereket, mikor a tönk szélén állnak, vagy már benne is vannak.

  14. Puma. Pannon Puma

    „Annak viszont, nyilvánvaló politikai oka lehet, hogy nem Leopárd harckocsikat vettek még.
    Tuti lesz visszhangja, hogy most vesznek drága fegyvereket, mikor a tönk szélén állnak, vagy már benne is vannak.”

    Az EU adja az euró milliárdokat, az amcsiktól meg haditechnikát vesznek ?

    Nem csodálkoznék ha hagynák őket csődbe menni, mentse meg őket Obama….

  15. ha a németek nem fognak cirkuszolni, akkor valahogy biztos juttat nekik az usa valahogy, a németek nem hülyék.

    off
    http://hvg.hu/gazdasag/20111004_Orszagvedelem_haderofejlesztes_nelkul

    „A Honvédelmi Minisztérium jövő évi költségvetése a tervek szerint 213 milliárd forint lesz. Ebből mintegy 120 milliárdot a bérekre és a járulékokra, mintegy 30 milliárdot a Gripenek bérlésére költ majd el. A maradék 63 milliárdból kellene megoldani a működés mellett a karbantartást és fejlesztést is, de a keret jó, ha a struktúra mozgásban tartására elég lesz. A katonaság helyzetének megítélését jól jelzi, hogy jelenleg is több mint 4000 szerződéses katona hiányzik a magyar hadseregből”

    a maradék 63 milliárd + az ócskavasért kapott apró meg szokás szerint megy a zsebekbe…
    Gripen lízing után lesz majd sárkányrepülős ezred, harckocsik helyett meg harci szekerek, de persze szigorúan ló nélkül, mert ugye zabra nem futja, így közmunkások fogják húzni és meg is van az 1 millió új munkahely :)

  16. „A katonaság helyzetének megítélését jól jelzi, hogy jelenleg is több mint 4000 szerződéses katona hiányzik a magyar hadseregből”

    Magyarországon nincs katonaság nekünk Honvédségünk van(a MCdonald’s sem Burger Kingnek hívják).Szerintem ez nem a „katonaság” megítélését jelzi,ha havi 150-et kapna egy szerződéses honvéd akkor 1 darab ember nem sok annyi hiány sem lenne!

  17. Elég pofátlan lépés ez a részükről. ha háborús helyzetbe kerülnek a közeljövőben, úgy se lesz pénzük üzemanyagra, saját termelésük meg minimális, szóval még önvédelmi szempontból is hülyeség.

  18. A görögöktől sem áll messze a bizánci stílusú politizálás, akárcsak a románoktól… A helyén kell kezelni. Talán nem kéne megmenteni őket, de akkor nagyon sanszos, hogy borul az Unió is. Ők tudják ezt és kihasználják… Nem szép dolog, de erre mondják, hogy: ügyes…

  19. Nem…. Sajnos, nálunk ez a fajta politizálás nem honosodott meg. Ha ez lett volna, akkor Antall csódöt jelentett volna. Vagy az utána következő valamennyi… Nem, mi úriemberek vagyunk, ha beledöglünk, akkor is. Vezetőink hősiesen kitartanak a mi életünk árán is….

  20. Jómagam is kíváncsi vagyok, a 2012-es év szinten tartására, esetleges fejlesztéseire.
    Valaki esetleg hallott már valami infót, mit terveznek beszerezni ?
    A már megszellőztetett „ingyen” helikoptereken kívül ?

  21. acecombine

    „120mrd bérköltség, az 26000 emberre leosztva 385k nettó”

    Ez így értelmetlen adat mert pl egy eje tizedes sokkal jobban keres és sokkal több természetbeli(kaja )juttatást kap mint egy sima lövész.

  22. Egyébként, ha a pénzt nem görögország megmentésére tett felesleges kísérletere fordítanánk, hanem az európai bankrendszer megtisztítására a görög kötvényektől, sokkal kisebb lenne a kár, és anélkül inthetnénk be nekik, hogy komolyan sérülne az EU többi része.

  23. acecombine

    Ez egy baromság amit irtak olvasatok bele a cikkbe

    „azt irja 2001ben kötött Gripen szerződés idén jár le…”

    „4db Mil-8 kaptunk a finnektől”

    Nem tudom ki a szerző de valami idíóta véres szájú komunista lehet akinek még a párt iskola adta az újságíró szakmáját….

  24. Elég elkeserítő ez a költségvetés… Törvénybe kellene foglalni a 2%-ot… Amúgy egyik haverom BTR vezető a bocskai dandárnál és ő mondta, hogy jövőre leakarják cserélni a ruházatot digit mintásra a honvédségnél, egyébként Hende is erről beszél sokszor, hogy most első a szintentartás és a személyzeti felszerelések fejlesztése.

  25. És, ha benne lenne?

    1. Honnan vennl hozzá zsét?
    2. Mitől vennéd el?
    3. A mostani „leszarom” filozófia változna? Ezen ingyen is lehetne változtatni…
    4. És, ha valaki nem tartja be, akkor milyen következménye lenne…? Mi lenne a kényszerítő erő a kormányra nézve…?

  26. 1-2. Kevesebb felesleges szociális kiadás.
    3. A leszarom filozófia eltűnne a rendszerből, mert a garantált költségvetés mellett semmilyen módon nem tudna érvényesülni.
    4. Ezzel a számvevőszéket kell felruházni, miszerint ha a garantált kiadásokat nem teljesíti a kormány, akkor a számvevőszék teljesíti, megint csak a szociális kiadások kárára, tehát a kormány nagyobbat szopik, mintha teljesítene.

    Az emberek hozzáállását a dolgokhoz a társadalom intézményei formálják. Ha az intézmények rosszak, a hozzáállás is katasztrofális lesz. A társadalmat csak az intézményein keresztül lehet megváltoztatni, mert az intézmények azok, amelyek az egyéneket is változásra/alkalmazkodásra kényszerítik.

  27. 3. A leszarom filozófia eltűnne a rendszerből, mert a garantált költségvetés mellett semmilyen módon nem tudna érvényesülni

    De, pont emiatt. Még több pénz, még lazzább fegyelem. A jelenlegi szoros költségvetés mellett semi látok semmiféle racionalitást és fegyvelmet a magukat komolyan vevő országgokkal szemben.

  28. Talán be kellene vezetnünk a civil kontroll helyett végre a professzionális hadsereget, hogy ne politikusok, politikai szempontok alapján, hanem katonák döntsenek a honvédelem kérdéseiről, amihez három tényezőre lenne szükség:

    1. világos honvédelmi doktrína, amelynek alapja, hogy Magyarországnak képesnek kell lennie megvédenie magát a legerősebb szomszédjával szemben is, vagy bármely két szomszédjával szemben feltéve, hogy a legerősebb nincs a között a kettő között és mellékletként a doktrínához csatolni kellene a legaktuálisabb arányszámokat a védekező harc sikerességére, hogy objektíven tudható legyen, hogy pontosan mekkora erőre van szükség. Ez determinálná a két százalék elköltését.

    2. rendkívül erős korrupció elleni hatóságra van szükség, állami alkalmazottak bírósági engedély nélküli lehallgathatósága, etc. és minden eddiginél szigorúbb büntetőtörvénykönyvre, hogy mondjuk egy, azaz egyetlen egy Forint értékű korrupciós ügyben az ítéletek már minimum életfogytiglannak kell lenniük, etc. Ahogy erős jogosítványokat kell kapjon a számvevőszék is, hogy ellenőrizhesse az adófizetők pénzének célirányos elköltését, a fagylaltgép+Audi a tank és lőszer helyett az egyenlő: hosszú börtönbüntetés elve mentén.

    3. és ekkor jöhet a professzionális hadsereg, ami a civil kontroll eltörlésével kezdődik, megalapozva a katona nem politizál, csak végzi a saját dolgát: készül a háborúra elvet, cserébe a mindenkori hadügyminiszter képviseli a hadsereg érdekeit a politikába, amely miniszter mindig a hadsereg embere és nem a politikáé, stb. Amúgy is eszement dolog a civil kontroll, képzeljünk el más szakmai testületek fölött civil kontrollt, mint az orvosok, vagy a pilóták! Ugyanilyen perverz, amikor civilek mondhatják meg a hadseregnek, hogy mit és hogyan csináljon.

    Ez szerintem több mint elegendő lenne ahhoz, hogy itthon pöpec hadsereg és pozitív társadalmi hozzáállás alakuljon ki igen rövid távon.

  29. Talán be kellene vezetnünk a civil kontroll helyett végre a professzionális hadsereget, hogy ne politikusok, politikai szempontok alapján, hanem katonák döntsenek a honvédelem kérdéseiről, amihez három tényezőre lenne szükség:

    Ilyen a világon nincs. Egy haderő méretét mindig a politikai környezeté határozza meg és az áltla kijelölt célok.

    1. világos honvédelmi doktrína, amelynek alapja, hogy Magyarországnak képesnek kell lennie megvédenie magát a legerősebb szomszédjával szemben is,

    Nevetséges. Amígy Ukrajna akkora, amekkora…

    állami alkalmazottak bírósági engedély nélküli lehallgathatósága

    Nem vagyok jogász, de azér ez elég durva…

    3. és ekkor jöhet a professzionális hadsereg, ami a civil kontroll eltörlésével kezdődik, megalapozva a katona nem politizál, csak végzi a saját dolgát:

    Ellentmondt azzal, amit az elején írsz…

  30. „állami alkalmazottak bírósági engedély nélküli lehallgathatósága, etc. és minden eddiginél szigorúbb büntetőtörvénykönyvre, hogy mondjuk egy, azaz egyetlen egy Forint értékű korrupciós ügyben az ítéletek már minimum életfogytiglannak kell lenniük, etc. ”
    Én szakmabéli vagyok, de ez meglehetősen alkotmányellenes többek között. Vmint szembe megy elég sok nk-i jogi passzussal, EU szabályozással, etc., ezért ez nem fog menni egyetlen demokráciában sem, soha. Diktatúrában igen, de annak minden egyéb következményével.
    A pénzek megfogásának vannak tv-es és könnyebben kivitelezhető módozatai. Itt van pl. mindjárt az adóhatósági eljárások hatékonyságának növelése. Aztán offshore, cégbiznisz ellenőrzése, vagyonosodási vizsgálatok …

  31. De van, például az USA-ban működik így a rendszer. A honvédelmi alapképesség, miszerint az USA-nak meg kell tudnia védenie magát, mi több győztes háborút kell tudnia vívnia bármely hatalommal szemben megkérdőjelezhetetlen alapja a honvédelmi doktrínájuknak és a csak ezen felüli képességek képezik vita tárgyát, az alapköltségvetést zokszó nélkül biztosítják, minden másról kemény vita zajlik, ahol a minisztérium a hadsereg kemény lobbistájaként lép fel.

    Ezenkívül nézz már rá a térképre, hogy mekkora potenciális frontszakaszon érintkezünk Ukrajnával és milyen földrajzi körülmények uralkodnak ezen a terepen! Ukrajna felől a legvédettebb Magyarország, szal baszhatják a hadseregük méretét, ha mi arra a kétszáz kilométer széles kárpáti frontra ki tudjuk állítani a magunkét.

    És igen, nem vagy jogász, akkor tudnád, hogy semmi durva nincs benne, egyszerűen ha állami alkalmazottak akarnak lenni, aláírják, hogy korlátlanul lehallgathatóak és megfigyelhetőek a cég által.

    Az utolsó mondatod értelmetlen. Olvasd el megint!

  32. A honvédelmi alapképesség, miszerint az USA-nak meg kell tudnia védenie magát

    ÖÖÖ, mutass egy országot, aki képes koninentális léptékben partaszállni és invázót folytatni az USA. Nincs ilyen. A jenki sem tudna. 1944-ben is Angliából szálltak parta és nem az USA-ból indulva…

  33. „És igen, nem vagy jogász, akkor tudnád, hogy semmi durva nincs benne, egyszerűen ha állami alkalmazottak akarnak lenni, aláírják, hogy korlátlanul lehallgathatóak és megfigyelhetőek a cég által.”

    Te sem vagy jogász, ugye? :D

  34. SZVSZ a Honvédségnek képesnek kellene lennie arra, hogy a tót vagy rác támadást a szárazföldi erők maximum 2/3-ának bevetésével vissza tudja verni, arra hogy az oláh hadsereg támadását a Tiszánál megállítsa, és arra hogy az Antant offenzívát legalább pár hétre fel tudja tartóztatni. Ukrajnának nincs semmi oka arra hogy megtámadjon minket, mivel nincsenek sem területi követelések, sem jelentősebb magyar kisebbségük, akiket deportálni akarnának Mo.-ra. A leszarom mentalitásról annyit, hogy az magától meg fog szűnni, ha egy nemzeti kormány lesz hatalmon.

  35. Te miről beszélsz molnibalage? Az USA képes hagyományos fegyverekkel minden lehetséges nagyhatalmi ellenfelét olyan helyzetbe hozni, igaz csak külön-külön, hogy annak ne érje meg a háború további folytatás, vagy legalábbis olyan helyzetbe kerüljön, ahol a háború egyoldalúan őt sújtja. A világ országainak többségében a honvédelmi doktrína alapja az ország önvédelmi képességének fenntartása a szomszédokkal szemben.

  36. Nem, én se cinikus, annyit viszont tudok, hogy semmilyen jogi problémát nem vethet fel, ha állami alkalmazott csak az lehet, aki teljes transzparenciát biztosít saját magára. Ez részben működik is, a számos pozícióban előfeltételnek szabott nemzetbiztonsági átvilágítások is ebbe a kategóriába tartoznak.

  37. Blogen…
    A doktrínákhoz nem értek. Majd elmondják a hozzáértők a véleményüket.
    Az általad felvázolt szép új világhoz:
    A széles hatáskörrel rendelkező hatóság és a korlátlan büntetőjogi szankció alkalmazásával már többször többen próbálkoztak, legutoljára Európában a kis osztrák egységes Európa elképzelésével. Nem sült ki belőle túl jó dolog, nem beszélve a pár éves pity-putyról.
    Egyébként jelenleg a NAV-nál is nyilatkoztatják a kormánytisztviselőket a nemzetbiztonsági ellenőrzés tudomásul vételéről.

    Szóval, ha pl. átmennél a „pesti ződön” a család ősi hintajával, akkor levágnák a lábad, mert nyomtad a gázpedált? Ha belegondolsz kell az az arányosság…

    A professzionális hadsereg létrejönne a civil kontroll eltörlésével, majd eltörölné a civileket is, mi? Jó kis katonai közigazgatás, fincsi, mi? :)

    Javaslataim: szélesebb látókör, több tolerancia, szélsőségektől mentes gyerekkor :)

  38. Te miről beszélsz molnibalage?

    Arró, hogy ha nem lenne US Navy, akkor sem tudná senki elfoglalni az USA-t. Még egy államot sem…

    Az USA képes hagyományos fegyverekkel minden lehetséges nagyhatalmi ellenfelét olyan helyzetbe hozni, igaz csak külön-külön, hogy annak ne érje meg a háború további folytatás, vagy legalábbis olyan helyzetbe kerüljön, ahol a háború egyoldalúan őt sújtja.

    Ha az USA a támadó fél, akkor ez nem igaz. Kínában pl. ő sem tud partaszállni… Az érdekit védeni. Igen. Ki ne találd már, hogy a 10 CVN és a többi cucc az honvédelmi céljaira van…

  39. Én ehez a részhez szólnék hozzá:
    „rendkívül erős korrupció elleni hatóságra van szükség…”

    Az Orbáni politika elmúlt 2évének legnagyobb kaliberü döntése (vagy egyik) a kontrolok felszámolása. Kvázi minden féket/ellenörző szervet felszámoltak vagy nagyon meggyengítettek az alkotmánybíroságtól kezdve (jelképessé válik) a költségvetési tanácson át (megszüntették). A kontrolok megszüntetése többek közt pont nagyobb mutyit, korrupciót, lopást eredményez. Az ellenkező irányba megyünk. Ez van.

  40. Bármi. Mi okuk volt rá trianon idején?

    Uramisten… Egy VESZTES VILÁGHÁBORÚ után voltnuk, szétcincált ország, kaotikus állapotok. Naná, hogy ránk mozdultak.

    Mi van van ma? A II. Vh óta beteonozott határok ránk nézve, de a többi széteső államalakulat is csak saját hatrait szabdalta fel. A mai határok mifelénk elég közel vannak a tiranonihoz, gyak. 1:1-ben azok. A II. Vh után Németországot és Lengyelországot tolták nyugatabbra. Katonai képességeik sehol nincsenek ehhez, politikai környezet sem ennek kedvez.

    De azért antantozzatok csak ~ 100 évvala nagy háború után. A hülyeség örök…

    Ki gondolta volna, hogy szín magyar területeket akarnak magukhoz csatolni

    Ki nem…?

  41. Nem ártana frissítened a politikai nézeteidet citizenx: többek közt azért szorultak ki a liberálisok a magyar politikából, mert hozzád hasonlóan a közrendről a szobafestő jutott eszükbe és a választóknak is csak ők már jobban féltek a liberáltaktól, mint a szobafestőtől.

    Hidd el, semmi rettenetes nincs abban, ha a korrupciót felszámolják, és a korrupciónak, ahogy a világon semmi rossznak nem gyógyírja a tolerancia.

  42. Antant már nem él.
    Ami valóság és esetleg konfliktus forrás lehet, valamelyik szomszédunkkal, az a határainkon túl él Magyarság helyzete.
    A honvédségnek képesnek kell lennie, egy esetlegesen szomszédos országgal kialakuló konfliktus, fegyveres kezelését eredményesen megoldani.
    NATO ide,vagy NATO oda….
    Alaphelyzetben nem akar senki megtámadni minket, most.
    Azonban nem láthatjuk előre, hol, milyen politikai játszmák, gazdasági okok, vezethetnek, az ott élő Magyarság bűnbakként történő megjelenítésére.
    Itt érzem, hogy esetleg lehet veszély.
    Vákum van közép Európában, ez érzékelhető.
    Sok mindent megtehet most egy ország, ha arra vetemedik.
    Európa vezető hatalmai gyengévé váltak, az Amerikának meg nem túl fontos a térség, máshol van lekötve.
    Oroszország prédára les, volt köztársaságainál, ebben biztos vagyok.
    Nem igazán szólnának bele az itteni történésekbe.
    Ennek tükrében milyen véderőre is lehet szükség ???
    Nehéz pontosan megfogalmazni.
    Szerintem első szempont az elrettentés, szomszédaink számára.
    Utána jön, ha ez nem jött be, az ország megvédésének képessége.
    Nem egyszerű feladat, figyelembe véve az anyagi lehetőségeinket.
    Még ha a szándék meg is van hozzá….

  43. Utoljára Románia akart minket megtámadni a nyolcvanas évek végén, hogy megszerezzen Tiszántúli ősi román földeket és elterelje a figyelmet a rendszer válságáról. Akkor Romániában propaganda is ment arról, hogy trianon milyen igazságtalan volt a románok számára, mert számos román földet magyar kézen hagyott.

    Aztán a kilencvenes évek elején a szerbek meg is támadtak minket, konkrétan egy magyar várost bombáztak és a katonai provokációk egy időben mindennaposak voltak.

    Magyarország azon kevés NATO tagállam közé tartozik, amelynek reális fenyegetésként kell szembenéznie egy háborúval, mert Magyarország egy konfliktuszóna kellős közepén fekszik. A Kárpát-medence, akárcsak a Balkán, vagy a Kaukázus a világ egyik „forró pontja”.

  44. Nem doktrína kell ide, politikai reformokkal és politológusi jövendölésekkel tele van a padlás. Műszaki szemléletű vezetők kellenek akik kiválasztanak pár nehézfegyver típust amit mi gyárthatnánk, ami még belefér az egyesek szerint gyenge ipari kapacitásunkba, és gyártunk abból a pár nehézfegyverből komoly mennyiséget. Legyen az 120mm-es aknavető, irányított rakéta, vagy 125mm-es harckocsiágyú másolata stb. Magyarországnak képesnek kell lennie megvédeni magát, bármikor, az adott pillanatnyi politikai helyzettől, vagy inkább annak percepciójától, függetlenül. A határokon túl elő magyarság olyan helyzetbe kerülhet vagy olyan helyzetet teremthet amire Magyarországnak nem lesz más választása mint a fegyveres önvédelem. A Kisantant országok népei egyöntetűen és határozottan azonosnak vesznek minden magyart. Azt is aki az országukban él kisebbségként és a magyarországit is. Ha az erdélyi magyarok megvédenék katonailag fél Kolozsvár, fél Marosvásárhely + Székelyföld régiót akkor a románok akár nekironthatnak Szegednek, mert tudják, ugye, hogy itt milyen állapotok uralkodnak honvédelem terén.

  45. „Bocs de az olyan baromságokat, mint hogy “az Antant nem létezik” nem tudom felülmúlni (pedig higgyétek el próbálkozom).”

    Miben és hol létezik ?
    Még a NATO se nagyon működik, úgy és ahogy és amiért létrehozták.
    Nem hogy az Antant.
    Értem mire is gondolsz, de azt egykoron, „kis
    Antant” néven emlegették. :)
    Jelenleg az sem működik.
    Bár nyilván, Slota, Funar, Seselj, meg a hozzájuk hasonlók, szívesen felélesztenék.

  46. Antant alatt értelemszerűen a Kisantantot értem. Az hogy most nem működik csak illúzió, mivel a tökéletesen impotens magyar diplomácia annyira gyenge, hogy a szomszédaink egyedül is csak röhögnek rajta. Ha viszont tényleg elkezdenénk kiállni az érdekeinkért, akkor pillanatok alatt láthatóvá válna hogy az Antant nagyon is létezik.

  47. Nem tudom mennyi röhögni való van azon, hogy épp Szerbia Európai uniós törekvéseit készülünk megtorpedózni, az épp meghozott kárpótlási törvényük kapcsán.
    Bár játszhatunk a gondolattal, mi lenne ha…
    Ez esetben, feltételezhető, hogy azon államok, akik kaptak történelmi területeinkből, most is egy zászló alá állnának.
    Jó példa, Koszovó önálló állami státusának kérdése.
    Mely európai államok nem hajlandók elismerni őket ? :)

  48. Romániának vannak hatalmi ambíciói a térségben, ehhez jelenleg meg is van a kellő katonai ereje, némi US háttérszéllel(ez zavarja az ukránokat és az oroszokat is + emellett Tiszántúlt deklaráltan román területnek tekintik + ameddig még eljutnak). Németeknek jelentős vagyonuk van Mo.-n, így rájuk számíthatunk fegyverszállítmányok esetében egy esetleges támadás után, de ez késő lehet, mert a hódító román csapatok nagyon súlyos háborús bűncselekményeket követhetnének el a megszállt területeken. Gyakorlatilag Románia ellen csak az ukránokkal és az oroszokkal való jó kapcsolat jelenthetne kellő védelmet, de erre a jelenlegi hatalom nem törekszik(külpol szűklátókörűség), ebben komoly szerepet játszik a Déli Áramlat vs. Nabucco-ügy pl.
    Jelenleg csak a németek/osztrákokra számíthatunk komolyabb érdekegyezés tekintetében, viszont ők már külön rendezték a viszonyukat az oroszokkal és totál felesleges Moszkvával szembehelyezkedni ennek tudatában.
    Rácok ugyancsak veszélyes nép katonailag és most jól alátettek Berlinnek/Budapestnek ezzel az új „törvénnyel”, itt is inkább Euroatlanti vs. Moszkva nagyobb meccs egyik csetepatéját látom, nehezen akarják Szerbiát „beáldozni” ott még a Nyugatnak és így akarják akadályozni a folyamatokat.
    Most vagy lemokndunk a vajdasági/kárpátaljai „követelésekről”, így oroszbarátabb külpolt kialakítva és egységfronton elszigetelve Romániát vagy nem mondunk le, de akkor teljes gőzzel licenszgyártásba kell vennünk sok komoly német/osztrák hadieszközt és kicsit kigyúrni magunkat, mert a románok amilyen napraforgók biztosan meg fogják találni a közös hangot a szerbekkel,ukránokkal,oroszokkal a szászok ellenében és ellenünk.

  49. „…annyit viszont tudok, hogy semmilyen jogi problémát nem vethet fel, ha állami alkalmazott csak az lehet, aki teljes transzparenciát biztosít saját magára. Ez részben működik is, a számos pozícióban előfeltételnek szabott nemzetbiztonsági átvilágítások is ebbe a kategóriába tartoznak.”

    Olyasmiről beszélsz, amiről nyilvánvalóan gőzöd sincs. Ne erőltesd tovább, totál vakon vagy.

  50. „teljes gőzzel licenszgyártásba kell vennünk sok komoly német/osztrák hadieszközt és kicsit kigyúrni magunkat”

    Mit? Max G36 gyártást, mást nem .
    Doca: a második világháborús világ már elmúlt .
    A németek ma már egyszerűen egy bánatvirágok, segítik az eut mígnem ők is csődeb mennek majd .

  51. G36 rendszeresítése alapfegyverként jó ötlet.
    Itt igazából nem nagy kontinenseket átfogó konfliktusra való készülésre kéne gondolni a jövőben, hanem gyors reagálású mobil egységek bevetésére pl. egy esetleges etnikai konfliktus helyszínén.
    Nem csak lőfegyverre gondoltam, hanem gépjárművekre pl.

  52. @dudi
    Nem csak a technológiát kellene megvenni, hanem rendelkeznünk kellene a gépekkel is, amikkel el lehet készíteni a cuccokat. Nálunk sajnos teljes iparágak hiányoznak. Komplexebb fegyvereket még a legfejlettebb országok sem 100%-ban maguk gyártják(kivéve pl. az olyan óriások, mint USA vagy Japán). Egy hozzánk hasonló ország lehetőségei a kézifegyver gyártáson kívül főleg a lőszergyártásban, és a külföldi fegyverek modernizációjában vannak.
    @doca
    Számomra rejtély, hogy miért utálnak minket az ukránok. Nem hiszem, hogy az a 0,3%-nyi magyarság annyira csípné a szemüket a 18% orosz mellett. De most komolyan, mit vétettünk ellenük?
    @cinikus
    Én aztán végképp nem vagyok jogász, de valahogy úgy gondolom, hogy a titkosszolgálatok egyik jellemzője hogy titkosak, épp ezért nem feltétlenül kötik mások orrára, hogy ők kit és hogyan figyelnek meg, sőt erre nem is minden esetben kérnek felhatalmazást a megfigyeltektől, ha pedig szemükre vetik, hogy jogtalanul megfigyeltek valakit, akkor egyszerűen le is tagadhatják, elvégre ki tudná ellenőrizni, hogy igazat mondanak-e?

  53. @acecombine

    Mindenki azt gondol, amit akar. Én meg azt gondolom, hogy engem nem érdekel, mások mit gondolnak. :D
    Egyébként csak utána kellene olvasni és akkor nem lenne szükség arra, hogy kommentelők saját elméleteket fejlesszenek ki arra vonatkozóan, hogy mit és hogyan csinálnak a gumitalpúak. Ráadásul a rájuk vonatkozó törvények nem titkosak, ahogy jogi témákkal is tele van a net. Úgyhogy ne gondold sehogy, járj utána. :)
    (Ez persze csak napjaink civilizált szolgálataira igaz, mert a „klasszikus” esetben az a szabály, hogy nincs szabály. Csak ennek vannak komoly hátulütői is…)

  54. @acecombine

    Nem szeretnék mániákusnak tűnni, de gyakorló műszaki ember lévén, túlzásnak tartom azt a mélységű „merjünk kicsik lenni” hozzáállást amit fentebb írtál:
    „Egy hozzánk hasonló ország lehetőségei a kézifegyver gyártáson kívül főleg a lőszergyártásban, és a külföldi fegyverek modernizációjában vannak.”

    Még egyszer, sokadjára, itt a szerbek saját fejlesztésű és gyártású irányított páncéltörő rakétája.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Bumbar

    Itt a románok saját gyártású páncélozott kétéltűje amiből van aknavetőhordozó változatuk is.

    http://en.wikipedia.org/wiki/TABC-79

    Ugyancsak román IFV :

    http://en.wikipedia.org/wiki/MLVM

  55. Veér István

    és románia 3x nagyobb. A szerbeknek meg (illetve yugoknak) még repülőiparuk is volt. Másfelől idő kell az iparágak megalapozására, módszertan kiforrására, Kína is csak mostanra kezdi a hajtóműgyártást megtanulni. Harmadrészt mivel most kézifegyver gyártás sincs jóformán, ezért nem ártlana a legalapvetőbb ipari alapokat lerakni először, és a kisebb falatoktól a nagyobbak felé haladni. Negyedrészt: ha lennének versenyképes hazai termékek egy lakossági fegyverliberalizáció (nem eszeveszett) segíthetne az iparnak talpon maradni. Persze ehhez a lakosságnak is fel kéne nőnie.

  56. Nem olyan üzemóriásokra gondoltam, mint pl. Renault csoport a franciáknál vagy a KMW a németeknél, ki lehetne részfeladatokra bontva adni a gyártást különböző beszállítóknak(mint az már a tengerentúlon kezd elterjedni – pl.: Boeing).

    Anno a Rába Steiger üzemet pikk-pakk át lehetett tankgyártásra állítani, ha szükség lett volna rá, nem tudom már milyen típusra.

  57. 2.vh-ig nálunk is gyártottak mindent, utána szépen le lett bontva a termelés és a saját fejlesztések.

    Fegyvert(kézi-) szerintem még gyártanak, csak nincs nagy dobra verve és lehet nem hazai piacra.

    A titkosszolgálatok amelyek valamelyik ligában egyáltalán játszanak, azok kivétel nélkül tesznek a szabályokra, ha a szükség megköveteli.

  58. Értem én, hogy „komplex fegyvereket” nem nagyon tud senki egymagában összehozni, de ez egy roppant általános megfogalmazás.

    Valószínűleg nem tudunk 100 mm-nél vastagabb acéltömböt kovácsolni, így lehet, hogy jó minőségű nehéz tarackokat nem tudunk előállítani. De,
    Magyarországon, ma lehet aknavetőt gyártani magyar céggel, magyar beszállítókkal.
    Lehet Komondort gyártani, vagy még kimondottabb IFV-t is. Gépészetben lehet mindent ami normál öntés és forgácsolás munka, szerintem ebből rengeteg fegyver, fegyver alkatrész kijön.

    Elektronikában igaz, hogy nincs félvezető szintű gyártás, tehát csak kész alkatrészekkel tudunk operálni, de hát a mezei elektronikai alkatrészek paraméterei és hozzáférhetősége csomó mindent lehetővé tesz.

    Sajnos inkább tudás nincs vezetői szinteken. Receptszakemberek vannak, akik idegenkednek minden olyan felelősségvállalástól ami kreatív és innovatív. No meg a kultúrája sincs meg a fejlesztéseknek. Az irodai pockok „pontossághoz” és határidőkhöz szoktak mert faxolni és telefonálni könnyű pontosan. De fejleszteni és problémákat megoldani az már más, ahhoz sokkal részletesebb hozzáértés, egyedi esetmegítélés kell, és önálló döntések, ettől persze mindenki frászt kap. Könnyebb azt mondani, hogy „nyugati minőségű” fegyverhez ennyi meg ennyi pénz kell, annyi pedig nincs, tehát ne csináljunk semmit.

  59. Szerbek és románok nem most kezdték fejleszteni a hadiiparukat, mi pedig 20 éve építjük le a miénket. Teherautókat, és egyszerűbb páncélozott járműveket tudnánk gyártani, IFV határeset, rakétákhoz meg nem valószínű, hogy megvan a szakmai hátterünk. Aknavetőt nem tudom, hogy tudnánk-e csinálni, de valószínűleg nem érné meg olyan mennyiségben gyártani, amennyiben nekünk kell, és magának az aknavetőnek az ára eltörpül a szükséges lőszer ára mellett.
    http://www.inetres.com/gp/military/infantry/mortar/60mm.html
    (És ez csak 60mmes…)Viszont lőszert és tűzvezérlőrendszert tudnánk hozzájuk készíteni(aknavetőlőszert minden szomszédunk gyárt, a tótoknak meg ott van a ZUZANA). Egyébként meg te vagy az első aki kishitűséggel és merjünkkicsiklenniséggel vádol meg, és ezt humorosnak találom, főleg hadiipari témában.
    @cinikus
    Olyan szinten nem érdekelnek a jogi témák, hogy utánuk olvassak.

  60. Azért annyira ne panaszkodjunk.
    Én legalábbis fejlődést látok (nem túl nagyod de fejlődést és nem VISSZAFEJLŐDÉST az utobbi időben.)
    Ha visszaolvasunk pár hónapot az elkalandozottabb témákközt a Honvédség gatyába rázása terén az első számú lépésnek mindenki a szállító heli opciot említette (Hát most úgytünik megoldódik 2 új gép a Finnektől 30 az Amiktól plussz a sajátok közül is pár megy felújításra, ha visszaolvastok a 30 uh-1 est vizónak tartottátok és álmodozásnak, hát egy álom teljesűlt.
    Ne maradjanak ki a szárazfőldiek se jön majd a Komondor lehet szeretni és lehet nem de tény hogy fejlődés előrelépés mind a hadseregnek mind a hazai hadiiparnak (és valahól el kell „újra kezdeni”)
    A gepárd család bővült és bővűl és fog is továbbra is potens fegyver praktikus és jóminőségű.
    Maon van UAV gyártás sajnos csak már miután megrendeltük az Izraeli zümmögőket jelent meg (de a jelenlegi UAV mennyiség kevés) a gyártócégnél jelenleg fojnak fejlesztések egy militarizált változat kifejlesztésére.
    Rába tehergépkocsik szerintem nem kell ecsetelni.
    Tekincsünk vissza pár évet csak azért mert az akkori Hazai fejlesztések most kezdenek olyan szinen elterjedni hogy számottevő legyen.
    KGP- nem egy csúcsfegyver de kezdetnek nem rossz (és persze a rendőrségnek) vannak hibái de a tapasztalat szerzés ezeket elensújozza.
    Szép mesterlövész puska az SZVD-hez képest modern és előrelépés.
    Nem hatalmas előrelépések és újítások a felsoroltak de előrelépések a Heli állományon kívűl a felsoroltak mind hazai gyártás és fejlesztés.
    Én mint említettem az elején előre lépést látok nem nagyot de az egyhejben toporgásnál vagy a visszalépésnél 100X-1000X jobb

  61. @acecombine

    Kizárt, hogy nálunk ugyanaz a lőszer ugyanannyiba kerülne. Csak harckocsilőszerből volt 5 millió darab raktáron, márpedig az ezek szerint még drágább, és akkor a többi nehézfegyver lőszere. Nem lett volna annyi pénz ilyen árakon márpedig a lőszermennyiség megvolt.

  62. Pár évtizeddel ezelőtti 100mm-es szovjet lőszerből elhiszem hogy milliós nagyságrendben volt, de ahogy a harckocsik ára nőtt, úgy a lőszereké is. Pl. 105mm-es APDS még ezer dollár körül kóstált, a legmodernebb 120-as APFSDS meg a 10eUSD-t ostromolja. Persze lehet, hogy mondjuk fele annyiból le tudnánk gyártani hasonló aknavető lőszert, de az még mindig elég sok.

  63. Igen megszorítások vannak a Honvédségnél már kb a rendszerváltás óta vagy még korábbról.
    Az idei költségvetés 248,9 amiből zárolt 24,7 tehát maradt 224,2
    a jövőévi 216+amit ki tudnak árúlni 10 milliárd biztos összejön.(nem a legjobb mególdás de a jelenlegi haderőhöz képest tényleg sok a felesleg a roncsból és a nemhasznált épületekből amik csak romlanak, a mi-8asainkat meg nagyon valószínű hogy Peru és Etiópia veszi alkatrésznek.)
    Lehet hülyén hangzik de kérhetünk néha mi is nem csak töllünk kérhetnek missziót (helit kértünk kaptunk HMMWV, cougart kaptunk)
    Most Patriot-ra kéne rágyúrni az orosz ukrán viszonyra vagy rakétapajzs… valamire hivatkozva.
    A pénz meg elég lenne csak a vízfejtől kéne megszabadulni (remélem ez lessz a következő lépés) de ha nem merik az is mególdás lenne hogy a nyúgdíjba vonultak helyére nem vesznek fel újakat „őreg semmirekellők akikből a legtöbb van (mert a hejükön ragadtak) már igen csak nyugdíjkorosak (a rabruha jobban állna némelyiken de az ugyse kerül rájuk…)

  64. @szittya
    Hát nem is tudom, de én az alapján ítélem meg a fejlődés mértékét, hogy mennyiben közeledünk az ideális állapothoz(az én képzeletvilágomban ez 20ezres honvédség, 30+ezres nemzeti gárda, 2 ezred(116) rogatka, 48 MSTA-S, kb.400 ACV-S(IFV,UMTAS, aknavetős stb. változatban), rogyásig felfegyverzett gripenek, és hihetetlen mennyiségű szögesdrót és taposóakna), és úgy látom hogy ezek a mostani „fejlesztések” még viccnek is gyengék. Persze lehet hogy én vagyok telhetetlen.

  65. A hazai gyártás fontos.
    De a hozzászólásomba az csak másodlagos.
    A lényeg az hogy a szállító kopter kapacitás növelését tartotta mindenki a legégetőbbnek és ez a 2finn géppel a 30 uh-1 esel és a jővőben felújításra küldött 17esekkel megoldódott (nem a legtökéletesebb megoldás de hatalmas előrelépés ez tény)
    A magyar fejlesztéseket csak a mi semmire se vagyunk jók semmire se vagyunk képesek nekünk még a kőbaltagyártás is túl bonyolúlt és komplikált ra irtam mert nincs CNC gép meg tervezőmérnők meg szabad munkaerő meg szaképzett munkanélküli meg meg meg.
    Mindig mindenki panaszkodik. (mind1 hogy be lett szerezve 30 daráló) aki előtte „jajj de jó lenne nekünk is ilyen” a beszerzés után az is a rosszat látta hogy ennyi és ennyi a rendszerbeállítás…
    örüljünk annak a csekély fejlődésnek ami van géppark terén. mert igeni hatalmas előrelépés. (nem a 30évvel ezelöti hez kell hasonlitani a dolgokat hanem a tegnapihooz)
    Nem azt akarom mondani hogy világverők lettünk vagy ilyesmi.
    De ne csak állandóan a rosszat lássuk.
    Ha csak 1FT vel növelni lehet a kölcségvetést a tavajihoz képest, ha csak egy üzemképes járművel van több a Honvédségnél mint tavaj az előrelépés mindenhol máshól kivonnak (nállunk végre rendszeresítenek) mondjuk az is igaz hogy töllünk már nemigen van kivonni mit.
    De ha a jó óldalát nézzük spórólás az új eszközök beszerzéséig. :D
    Addig se viszi a pénzt a régi csak annyi amenyi a jövőbeli kiképzők rutinjának megőrzésére elegendő.
    Ezzel a szemmel már mingyárt máshogy tünik a dolog.
    Kitudja lehet ujra kapunk egy Leo felajánlást és a 72 esek mehetnek a piacra vagy a kohóba.
    Azon a pénzen meg ami meg lett spórólva hogy nem üzemeltettük a 72 eseket csak minimális számba betakarja a rendszerbe állítás kölcségeit. (nem lehet tudni)

  66. acecombine te lehet a te fantáziád szerint ítéled meg a fejlődést.
    De szerintem a fejlődés az hogy eddig volt 5 mi-17esünk most van 5 mi-17esünk 2 mi-8asunk 30 uh-1 esünk. Ez a helikopter flottának fejlődés több mint 100%-os (és tökmind1 hogy hogyan lett megoldva a lényeg hogy meg lett oldva) . Szerintem az is fejlődés hogy nem lettek új elemek kivonva a redszerből utód nélkül az idén (mert eddig minuszos volt a tendencia). Szerintem az is fejlődés hogy készül az új ABV a régiek helyett (legalább valaminek már meg van a váltója).
    Szerintem az is fejlődés hogy a 30-40 éves gázolaj zabáló alkatrészhiányos kamionflottátt új Rábák váltják. Szerintem fejlődés az is hogy a missziós csapataink nem kevlárba bugyolált merckkel járják a rizikót hanem nagyobb védelmet adó jármúvekkel)
    Persze van még kismillió egy dolog ami fejlesztésre cserére vagy épp üzemanyagra szorúl a Honvédek fizetése is a vezérkar kivételével emelésre a harcolóalakulatok létszámának novelése a vízfej meg csapolása… stb rendgeteg a probléma ez mind mind tény de a serpenyő másik oldalán van némoi fejlődés (ami nem egyenlíti ki a mérleg nyelvét) de ez már egy lépés egy ujjabb gramm a mérleg jobbig felébe.
    (Válságba) ezzel most nemakarok dicsőiteni senkit mert apszolut nem dicsőség ha valaki néha néha teszi csak a dolgát, de nagyon remélem hogy a jövőbe egyre többen és egyre többet dolgoznak teszik azt ami a dolguk mert csak az lehet az eggyetlen kiút. (csak remélni tudok.)
    és probálom a jót is észrevenni nem csak a szart mindenbe.

  67. blogen…

    OFF
    Na, látom előkerült a liberális kártya… Elképzelni sem tudod, mennyire mellélőttél ezzel a dologgal. Úgy 19 éves koromban elmúltak a szélsőségekhez történő ragaszkodásom utolsó jelei is. Ha szerinted ez egyenes út a liberalizmushoz…

    Az „a” betűnél keresd majd meg az arányosság szót az értelmezőben, és ha megvan, akkor némi olvasást javaslok még, mondjuk az 1984-et, vagy, ha a tv-t jobban szereted, akkor a Harmadik Birodalom c. filmet. Nagyon jól szemléltetik az utat és az elért eredményt. Ez nem a náczi – kártya előhúzását jelenti, még mielőtt undorító liberálisként való létem miatt ezt gondolnád.

    Nem azzal vitatkozom, hogy nem szükséges a korrupció felszámolása, hanem a felszámolásig vezető útról vannak alapvetően eltérő elképzeléseink. A tiéd egy totalitárius elképzelés, a célt minden áron el kell érni, nem számít semmilyen egyéb érték, de ha eléred a kívánt eredményt, akkor pontosan az nem lesz már meg, amit a korrupciótól védeni akartál.
    Nemkülönben lehet egy, a Be. és egyéb jogszabályok szerint működő, erre a célra létrehozott egység, amely kifejezetten a hivatali bűncselekményekkel kapcsolatban nyomoz, de akkor sem lehet átesni a traktor túlsó oldalára, azzal, ahogy annak a működését Te elképzeled.
    Minden jót!

  68. citizenx
    a 3.bir. a többségi társadalom számára lett létrehozva, ezért definíció szerint annak jó is volt, habár a háború elpusztította mindazt.
    A kommunizmus sokkal intoleránsabb volt a többségi társadalommal szemben(sőt az ellentét is ebben feszült jórészt). Szart arra a tényre, hogy az ukrán kuláknak azért volt jelentős gabona a padlásán, mert reggel 4-kor kelt és egész nap dolgozott mikor kellett, erre elvitték és megették a nagy forradalmárok a nagyvárosban, persze pusztán jutalomból ettől még hagyták éhenveszni élelem hiányában a gazdát.
    Akció-reakció, ok-okozat ne feledjük. A kommunizmus szülte meg a totalitárius kapitalizmust, mintegy ellene védekező mechanizmust.
    Erre persze ráfejelt még a volgai és egyéb orosz területen élő németek irtása(meg persze száz másik nemzetiségé szintén).

  69. „antantozó”

    Én szoktam felhozni az antantot?Nekem is kivan a tököm mikor felhozzák a magyar vs román, szlovák , szerb háborút .
    Éppen azért nem is szoktam kommentelni .
    Nem a CIA hajtsa végre Pakisztánba a szélsőségesek elleni támadást?
    Én a tévéből úgy szoktam hallani.
    Akkor ne beszéljünk kínáról sem meg az oroszokról sem mert az is benne van a kurucinfóba!
    „HADITECHNIKAI oldalról”
    Vannak is regényes viták amiből mindig az jön le hogy a a jenki szinte legyőzhetetlen.

  70. neki hiányoznak úgy látszik
    Roninak világ életében a legprovokatívabb stílusa volt, az ő dolga. azért nem kéne álralánosítani, amellett hogy még a szolgálotakat is összetéveszti (szmájl)

    acecombine:
    hosszú idő óta a legmegvalósíthatóbbnak tűnő forgatókönyv amit fórumokon látni véltem MH-val képességfejlesztés kapcsán – tekintve hogy segélybe ritkán osztogatnak hasonlokat – (48 MSTA-S UL van hogy jöhet segélyként még más ), kb.400 ACV-S. utóbbira írják is a ismertetőjében hogy ár/érték arányt érdemes nézni .
    egyébként Malajzia vett év elején kb 200 ilyet , különböző felszereltséggel /acv-300 wikicím alatt részletezik / .
    Hamár a véleményem írom, tankügybe viszont „csodálkoznék” ha bejönne a mennyiség (vagy a típus, vagy így egyszerre..)