|

Füstölgő turbánok

Nem tudjuk, hogy az érintettek a fortyogó agyvizük végett füstölgő turbánnal, vagy csak egy rezignált legyintéssel vették-e tudomásul az orosz fél tájékoztatását, ám annyi bizonyos, hogy nem örömtáncot lejtve tették. Ó igen, újabb aprócska csúszásra számíthat a szállításokban az indiai haderő, konkrétan a haditengerészet.

Aki az ex-Gorskovra / INS Vikramaditya-ra tippelt, az nem nyert… egyelőre nem cáfolták, hogy a korábban beígérteknek megfelelően 2012 végéig átadják. A Talwar-osztályú fregattok kapcsán azonban gondok adódtak: India második körös Talwar megrendelését kivitelező Jantar hajógyár az értesülések szerint – a korábbi extra pénzmag igénye után – képtelen lesz időre leszállítani a megrendelt, az első szériával szemben immár BrahMos-szal felszerelt hadihajókat. Mindezt az indiai védelmi miniszter, A.K. Antony közölte egy interjú során.

Az értesülések szerint a Tag, Tarkash és Trikand nevet kapott hadihajók szállítása 11-14 hónappal csúszik. Az indiai védelmi miniszter elmondása szerint a Roszoboronexport arról értesítette őket, miszerint a vállaltakhoz képest ez első hajó 12, a második 11, míg a harmadik 14 hónappal később kerül majd csak átadásra. A 2006-os szerződés értelmében a széria első hajóját, a szerződéskötéstől számított 5 évre kéne átadnia az oroszoknak, majd arra újabb 6-6 hónapra a 2. és 3. fregattot. Nos mint látható, nagyon úgy tűnik, hogy ezen vállalások egyike sem teljesül… Egyébként mindhárom fregatt vízen van már – az INS Trikand idén májusban csobbant.

Az INS Trikand vízrebocsátásra előkészítve

Az INS Trikand vízrebocsátásra előkészítve ,

A késés okai között szerepel, miszerint nincsen elegendő, kellően kvalifikált hajógyári munkás a fregattok párhuzamos építéséhez, illetve problémák adódtak az orosz beszállítókkal is. Csendben megjegyezzük, hogy a Jantar menetközben megkezdte a hazai megrendelés, a 6 db Krivak IV fregatt építését is. Ezen 6 hajóból elvileg 2 gerincfektetése már megtörtént – és mivel a Talwar és a Krivak IV alapjaiban ugyanazt a hajót takarja így nem 3, hanem 5, kvázi azonos fregattot építenek jelenleg (az Ivan Gren partraszállító mellett). Kérdés, hogy nem-e kaptak magasabb prioritást az égető hajószükségben lévő Fekete-tengeri Flottának szánt Krivak IV-esek…

A Talwar-osztály névadója, az INS Talwar

A Talwar-osztály névadója, az INS Talwar. Ha jobban tetszik úgy, akkor egy Krivak IV-es fregatt. Az oroszoknál Admiral Grigorovics-osztály név alatt lesz ismert | M. Mazumdar, Bharat-Rakshak ,

25 hozzászólás “Füstölgő turbánok”

  1. Az viszont érdekes, hogy a Vietnam által rendelt korvetteket időben le tudták szállítani, pedig nem kérdés, hogy ki a fontosabb partner: India vagy Vietnam az oroszok számára. A kis sárgákkal egyelőre még a Cam Ranh tengerészeti bázis újbóli kibérléséről sem tudtak megállapodni…

  2. Amit művelnek az indiaiakkal, az már elég durva. Nem csoda, hogy páros lábbal vágták ki őket az MMRCA-ból, de úgy látszik sokat nem tanultak a dologból.

    Ha „Montezumásabb” lennék, már lassan kínai érdekekkel hoznám összefüggésbe a dolgot.

  3. Puma. Pannon Puma

    ” Ha “Montezumásabb” lennék, már lassan kínai érdekekkel hoznám összefüggésbe a dolgot. ”

    Ebből is arra lehet gyanakodni,hogy India csak időlegesen fontos az oroszoknak, a fő stratégiai partner inkább Kína !

  4. A vietnami ladik egy orhajo kategoria. A ketto nagyon messze van egymastol.

    Azonban az hogy az indiai hajok melett az orosz hajokat is elkezdtek epiteni mutatja hogy van kapacitasuk csak eppen mas lett naluk a prioritas. Szerintem be kell hogy lassak hogy az orosz kapcsolat nem eppen megbizhato.

    Meglatjuk mi lesz belole.

  5. „Ebből is arra lehet gyanakodni,hogy India csak időlegesen fontos az oroszoknak, a fő stratégiai partner inkább Kína!”

    Ha így gondolják, rosszul teszik. Kuruc71 meg van győződve róla, hogy Kína előbb vagy utóbb annektálja magának Szibériát. Indiának viszont soha nem volt területi vitája Oroszországgal…

  6. Sziberia kinai reszrol targytalan ( per pillanat ) egyszeruen felnek az oroszokkal ujat huzni mert nem biznak a nyugatban. Ezert is kothettek valami megallapodast mert nagyon ossze vannak gabalyodva.

    Indianak jo volna dontenie. Egyelore az el nem kotelezettet jatsza de ezt nem teheti sokaig mert ameddig nem mond hatarozott igent addig nyugatrol csak korlatozott tamogatast kap. Viszont keletrol meg belassulva adagoljak neki a technikat technologiat. Legyen az nuki tengo, repgephordozo, vadaszgep, vagy barmilyen komolyabb eszkoz pl ez a fregatt.

    Azert tenyleg nem kell zseninek lenni hogy az ember sejtse valami nem koser amikor MINDEGYIK orosz o-bol rendelt komoly fegyverrendszer eveket kesik ha egyaltalan megerkezik.

  7. „A vietnami ladik egy orhajo kategoria.”

    Maradjunk abban, hogy bármelyik haditengerészet – esetleg a U.S. Navy kivételével – boldogan megtartaná magának ezeket a „ladikokat”. Igen, az ausztrálok is! Anti-ship rakéták, torpedóindítók, 100 mm-es gun mount, modern fedélzeti elektronika és radar, stb…

  8. KC

    Persze hogy megtartana. Barmelyik. Csak eppen ezeket megrendeltek, reszben kifizettek, az az nem az ovek. Mondjuk per pillanat nem is tagadjak ezt csak eppen kesik a vas szallitasa mikozben a sajat ladik meg gozerovel epul.

    Oroszos pofatlansag.

  9. „Kinaiak delre mennek. DE az is valoszinu hogy elotte csinalnak egy tomeges Pearle Harbour II-ot.”

    Egészen pontosan mivel? Ja bocs, elfelejtettem, kifutott a Shi Lang. Igaz, egyelőre air wing nélkül, viszont egy kőkemény hotelhajó adja az escortot, tele bevetésre váró szifiliszes sanghaji kurvákkal… :-))
    Amúgy a kínaiakat egyelőre tényleg visszatartja Szibériától az ezres nagyságrendű orosz termonukleáris arzenál. Viszont, ha már valóban nem férnek el, én elkezdenék aggódni Mongólia helyében. Katonailag teljesen jelentéktelen, az összlakosság is csak valami 4-5 milliós. Igaz, nincs annyi jó kis szénhidrogén, mint a szibériai földben, de hely, az van dögivel. Lásd: Lebensraum…

  10. Mongolia tabu. Azert tabu mert az orosz o utkozo zonaja es egyben a kinai igeretek lakmuszpapirja. ( szerintem ) Mongolia eppen ezert orosz garanciakkal bir.

    Amugy meg hogy mivel tudnanak a kinaiak belegazolni a szovetseges legi es tengeri bazisok hetkoznapi kinezetebe ? Hat azzal a club konteneres verziojaval amivel gond nelkul nagy mennyisegben egyszerre minden tamaszpontot feltunes nelkul megtudnanak kozeliteni.

    Ha vissza lapozol ket vagy harom oldalt itt talalsz egy egesz jo kis cikket rola.

  11. „Hat azzal a club konteneres verziojaval amivel gond nelkul nagy mennyisegben egyszerre minden tamaszpontot feltunes nelkul megtudnanak kozeliteni.
    Ha vissza lapozol ket vagy harom oldalt itt talalsz egy egesz jo kis cikket rola.”

    Kösz, túl vagyok rajta. Sőt, én még arra is emlékszem, hogy a témában kommentelők többsége szerint konfliktusos szituációban az USA és a szövetséges flották pillanatok alatt létrehoznának egy no shipping zone-t a Club rakéták amúgy sem túl nagy hatótávján belül, és amelyik ezt átlépi, abból pillanatok alatt korallzátonyt varázsolnak. És ne gyere egy „váratlan” támadás lehetőségével, mert katonai felderítés nagyjából már a görög vs. perzsa háborúk óta létezik. Vagy szerinted a rakéták tömeges konténerbe töltését és behajózását nem szúrják ki öt percen belül a műholdak?

  12. A no shipping zone-t csak akkor tudnak letrehozni ha vagy hirszerzesi forrasokbol tudomast szereznenek rola, vagy ha eppen mar a tamadas meg is tortent volna. A masodik verzional mar sok ertelme nem lenne ugye ?

    A kontenerek hetkoznapi kontenerek. A „toltesuk” az egy fedett helyen megtortenhet es az hogy eszrevetlenul pakoljak fel az nem nagy kunszt amikor egy egy kontenerszallito akar 6000 ilyen kontenert kepes szallitani. Es ez egy hajo.

  13. „A no shipping zone-t csak akkor tudnak letrehozni ha vagy hirszerzesi forrasokbol tudomast szereznenek rola…”

    Hát nem ezt mondtam én is? Szerinted a CIA hány embert szervezett be akár a Népi Felszabadító Hadsereg vezérkarában is? Mindenhol vannak embereik, még a tálibok között is. Olyan nincs, hogy egy ekkora méretű és szervezési igényű támadás rejtve maradjon a CIA előtt, ráadásul még a szövetségesek hasonló intézményeire is számíthat. A brit MI6, a német BND, és társaik…

  14. :D. Ilyen az élet. Oroszok is elkezdtek fejleszteni.
    Az érem másik oldala hogy Indiába se lehet annyira megbízni.
    Könnyen a Nyugathoz állhat.

    Kína-Oroszország viszonya se veled se néküled.

    Oroszok Kínanak a legnagyobb nyersanyag beszállitói. Olyen nukleáris arzenállal amelyehez csak jenkik arzenál fogható.

    Háborúban nyersanyag szállitásnak lőttek és az oroszok utólsó emberig küzdenének. Kérdés Kína rendelkezik olyan készlettel hogy az összes orosz támaszpontot atommal szét tudja kapni?
    Ha nem akkor atomháborúba bukta. Orosz elháritó rendszerek pár rakétát el is kaphatnak.

  15. Ha egyszer valaki veszi majd a fáradságot, hogy egy kézikönyvet szerkesszen „Hogyan NE fejlesszünk modern fegyvereket” a legtöbb példát indiából fogja meríteni:)

    Visszatérve a konténerbe zárt Pearl Harbour-ra. Gyakorlatilag csak kikötők ellen hatásos a dolog. Egy konténerszállító hajó nem lesz képes megkeresni a nyílt tengeren egy flottát. Ha pedíg helikopterek kezdenek felszállni róla, akkor oda az álca.
    A kikötők megtámadásával csak annyi a gond, hogy az anyahajók gyakorlatilag állandóan a nyílt vizen tartózkodnak valamint a többi hajó sincs egszerre a kikötőkben.
    Pearl Harbour valszeg egyedi eset lesz a hadtörténelemben, de ennek ellenére a japánoknak nem sikerült elsüllyeszteni a rep anyahajókat, tehát…

  16. „Amit művelnek az indiaiakkal, az már elég durva. Nem csoda, hogy páros lábbal vágták ki őket az MMRCA-ból, de úgy látszik sokat nem tanultak a dologból.” Épp MMRCA tender miatt duhodtek fel az oroszok, még a kozos indiai-orosz haditengerészeti kozos gyakorlatot is lemondták, amit idén nyáron végeztek volna. Orosz katonai elemzok szerint a MIG kiesése miatt.

  17. „A kikötők megtámadásával csak annyi a gond, hogy az anyahajók gyakorlatilag állandóan a nyílt vizen tartózkodnak valamint a többi hajó sincs egszerre a kikötőkben.”

    A fő probléma szerintem nem az „anyahajók” – amelyeket már nagyon régen nem neveznek így – ottléte vagy hiánya. Hanem a Klub rakéták alacsony hatótávolsága, amely gyakorlatilag a konténerszállító legénységének a biztos halált jelenti. Ugyanis, ha esetleg valami csoda folytán addig még nem szúrták ki őket, akkor legkésőbb a rakétaindításokat észlelni fogják a műholdak. A rakéta rövid hatótávja miatt az indító plattform bőven beleesik a partközeli légibázisok csapásmérő gépeinek rádiuszába. Mivel így a végeredmény előre kiszámítható, nem hinném, hogy túl könnyű lenne öngyilkos legénységet toborozni ezekhez a konténerhajókhoz…

  18. Killer Clown.

    Mindenkinek mindenről tudni a kell?

    Önként kijelöltek lennének az akcióra. Akiknek fals információkat adnak, vagy nem világositsák fel.

    Lásd 56 mennyi fiatla löktek az orosz tankok elé az Pongrácz Gergely félék.

  19. Mert mit érsz vele? Eleve, a 10 rep.hordozó közül nagy szerencsével meg tudsz rongálni egyet, vagy max. kettőt. ( Az elsüllyesztésükre zéró az esélyed, mert ahhoz már közvetlen nukleáris találat kell. Nem véletlen, hogy az orosz belső terminológia csak a Kirovokat hívta CVN killer-nek, a Slava cirkálókat már nem, mert a Granit-okkal ellentétben, a Basalt rakétákhoz nem volt atom harci fej rendszeresítve! ) Tehát, attól, hogy 1-2 hordozót ideiglenesen kiiktatsz, még mindig marad legalább 8 CVBG, melyek cserébe kitörlik az országodat a tér-idő kontiinumból. De akkor sem lenne más a helyzet, ha véletlenül mégis sikerülne harcképtelenné tenni az összes CVN-t, mert ebben a valószínűtlen esetben, a Guam-ról, Diego Garciáról, a Barksdale AFB-ről, és máshonnan induló B-1B, B-2, és B-52 hadászati bombázók tennék múlt időbe az agresszort a Navy helyett.

  20. Killer Clown

    szerintem 3 torpedótól egy CVN simán a tenger fenekén végzi de egy atomfej nélkült P-500-ból sem kéne 4-5-nél több…

    Azon a hajón annyi de annyi gyúlékony/robbanékony anyag van mint fél Magyarországon összesen!