|

Komoly együttműködést ajánl Indiának az EADS

Az indiai MMRCA tender döntőjébe jutott Eurofighter Typhoon gyártójának, az Eurofighter GmbH vállalatnak a tulajdonosa, az EADS konzorcium szeretne hasonló opciókat ajánlani Indiának, mint vetélytársa, a Dassault Aviation. Míg a Dassault Rafale már a kezdetektől fogva hajófedélzeti üzemre alkalmas gépnek készült, addig ez a másik európai nagymadár esetében már nem igaz, a haditengerészeti verzió egyelőre csak papíron, no meg a mérnökök és menedzsment fejében létezik. Hónapokkal ezelőtt írtunk róla, hogy a Typhoon hajófedélzeti verzióját is eladásra kínálják, de az EADS a napokban újabb ajánlatot tett az ázsiai országnak, ám ezúttal még kecsegtetőbb formában.

A Eurofighter Typhoon fejlesztésében egyelőre négy partnerország (Olaszország, Németország, Spanyolország és Nagy-Britannia) működik együtt, közülük csak a britek esetében van némi halovány reménysugár, hogy a Queen Elizabeth-osztályú repülőgép-hordozó(ko)n üzemeltetnék a tengerész Typhoont. Azonban a BAe Systems most komoly együttműködést ajánl Indiának, melynek keretében az ázsiaiakat teljes jogú partnerként bevonnák a Eurofighter projektbe, így részt vehetnének a típus továbbfejlesztésében és amennyiben arra igény mutatkozik, a tengerész verzió létrehozásában is.

Az angol vállalat képviselői szerint nem lenne megoldhatatlan feladat, csupán a futóműveket és a bekötési csomópontokat kellene megerősíteni némileg, felszerelni egy erősebb fékezőhorgot és integrálni a tolóerő-vektoráló rendszerrel ellátott, 90 kN tolóerejű EuroJet erőforrásokat.

Az európai elképzelés kecsegtető India számára, ám a hajófedélzeti változat megalkotására kicsi az esély, ugyanis az ázsiai ország a kisebb helyigényű MiG-29K/KUB mellett tette le a voksát, ebből rendeltek először 16 darabot, majd év elején további 29 példányt. Emellett a hazai fejlesztésű HAL Tejas könnyű harci repülőgépnek és a szintén indiai AMCA-nak is tervezik a hajófedélzeti változatát, tehát nem valószínű az európai típus hajóra szállása. Az új gépek a tervek szerint mind a most felújításon áteső INS Vikramadityaról (ex-Admiral Gorskov), mind pedig az új építésú hajókról üzemelnek majd. A 40 000 tonnás, saját fejlesztésű repülőgép-hordozójuk első példánya már építés alatt áll a Cochin hajógyárban, átadása 2014-15 környékén lesz esedékes.

16 hozzászólás “Komoly együttműködést ajánl Indiának az EADS”

  1. @Acepilot: @Fade:

    igyekszünk minél hamarabb tájékoztatni az eseményekről az olvasókat. Sajnos gyakran időnk hiánya nem engedi, hogy aznap megírjuk kipakoljuk a hírt, így csak másnap tudjuk csak publikálni.

    @fade: mondanál egy olyan honlapot is a magyar médiában, aki nincs lemaradva a nemzetközi porondhoz képest? am azért annyira nem lehetünk lemaradva, mert van olyan, hogy egyes híreket még a defensnews vagy a flightglobal előtt leközlünk.

  2. Hát erősen kérdéses hogy lesz belőle valami…Az Indiai hordozókon ott lesz a MiG-29K, Tejas – ha összehozzák – a maradék 10 Harrier…
    Az MMRCA tender nem sokára eredményt hoz feltéve ha nem találnak még ki mellé valamit… A Rafale gyakorlatilag, – ha úgy rendelik – eleve hordozós gép, ezt a tulajdonságát, már nem kell fejleszteni, míg az EF-nél bizony igen, s tudjuk, hogy mostanában kevés a határidőn és költségen belüli fejlesztés. Ha a Royal Navy SH mellett dönt – párhuzamosan az F-35C mellett vagy anélkül – akkor csak az indiai megrendelés maradna, s ez darabszámra mennyi lenne – ha csak konkrétan hordozóra szánnák a gépeket – 40-60 darab? Ennyiért talán kár lenne pénz bele ölni, s inkább MiG-29K-at kellene még venni vagy Rafit, ami már alapból hordozós. Logisztikailag sem mindegy!
    HA mégis az EF lesz a nyerő, akkor is beveszik Indiát teljes körű partnernek mert az egyik legnagyobb üzemeltető lesz a négy „alap” államon kívül! Főleg hogy helyi gyártás is lesz! Azért a felsorolásból a korrózió védelmet sem hagynám ki. Az írásból ugyan nem derül ki, de a valószínű Navy EF független lenne a 126 gépes tendertől.
    A Rafale előnyben van ebből a szempontból nézve…

  3. Indiában okosabban kezelik a hadiipari beszerzéseket. Elsősorban a céljaikból indulnak ki: ez nem más mint az ország védelme.
    Ezért elegendő a megrendelt MiG-29 és a hazai fejlesztés !

    Jól teszik ha nem mennek bele egy roppant költsége programba, melynek eredménye nem áll arányban a várható fenyegetettséggel.

    Nem fogadták el a „kecsegtető ” F-35 ajánlatot sem !

    Amíg a tervezett tengerészeti gépek lerepülik az élet tartamukat, addig nem fenyegeti őket 5. generációs tengerészeti harci gép.

  4. Huj,

    nem vagyok benne biztos, hogy a hordozófedélzeti üzemeltethetőség előny lenne a típusoknál. Ha az lenne, egyrészt külön szempontként értékelték volna, másrészt nem szórták volna ki az SH-t az első körben.

    Ahogy a hírben is olvasható, az IAFnak megvan a saját projektje a hordozóira, az MMRCA nem erre irányul.

    Előnyt jelenthet a passzív hordozófedélzeti képesség, de ha az IAF szeretne ezzel élni, alapból így írta volna ki a tendert.

    Y

  5. Bár napi 4-5 hírt lehoz, azt egy alkalommal teszi és meglehetősen rövid formában. Mellesleg Bearcat sem ír meg minden hírt. Ahogy senki sem. Mindenki igyekszik, de egyikőnk sem főállású firkász. Ebből nem lehet megélni. Ám sokan nem is magyarul olvassák a híreket, ide csak kommentelni járnak. Egy jó közösséget gyűjtöttünk egybe, széles választékkal, különböző nézetekkel. Ez a HTKA varázsa :) Ez vonz napról napra egyre több embert. Mi pedig igyekszünk minél frissebbek lenni. Fejlődni mindig lehet. Csak akarat kell. No meg persze lehetőség….