|

Thai és japán forgószárnyasok, no meg egy ismeretlen vevő

Thaiföld szárazföldi hadereje új kiképzőhelikoptereknek örülhetett, ám a haditengerészek forgószárnyasokból álló flottája is bővült. Új kávédarálót vehetett át Japán is, valamint átadták az első három Európában készült S-70i típusú helikopter is.

A Thai Királyi Hadsereg tegnap átvehette az első Enstrom 480B típusú helikoptert, melyeket pilótaképzésre fognak használni. A könnyű, gázturbinás típusból még 2010-ben rendelt 16 darabot az ázsiai ország vezetése, ezeket 2012 végéig folyamatosan szállítja majd le az amerikai gyártó. A tervek szerint még augusztus folyamán további három darab érkezik Thaiföldre, majd a szállítást követően újra összeszerelik őket a műszaki átvételhez, mely szeptember elején várható. A csomag része 21 pilóta és 28 műszaki átképzése is.

Hasonló típust rendszeresít a Japán Önvédelmi Haderő (JGSDF) is, számukra csak egy példányt adtak át a közelmúltban, melynek társa október folyamán érkezik. Japán 30 kiképzőhelikopter vásárlását tervezik, így már folynak a tárgyalások további 28 példány rendszeresítéséről, melyet nagyban segíthet majd a most leszállított példánnyal gyűjtött tapasztalat.

Fotó: Enstrom ,

Visszatérve a thai vonalhoz, az ázsiai ország haditengerészete két MH-60S Seahawk típusú hajófedélzeti üzemre tervezett helikoptert vehetett át. Ezek a digitális pilótafülkével szerelt ‘S’ verzió első példányai, melyet külföldi üzemeltető számára adtak át. Thaiföld még 2006-ban nyújtott be igényt 6 darab Seahawk-ra, melyeket 250 millió dollár ellenében kaphattak volna meg, ám később csak két gép beszerzése mellett döntöttek. A Thai Királyi Haditengerészet most további forgószárnyasok rendszeresítése iránt érdeklődik, az új gépek az 1997 óta rendszerben álló 6 darab S-70B-t, 7 Bell 212/214-est, 4 Sikorsky S-76B-t, a két Bell UH-1-est és a két AgustaWestland Super Lynx 110-est egészítik majd ki.

Kapcsolódó hír, hogy a Sikorsky képviselőinek felügyeletével egy ismeretlen vevő számára átadták az első három európai gyártású S-70i Black Hawk típusú helikoptert. A lengyel PZL Mielec üzemében készült forgószárnyasok egy Antonov An-124 gyomrában indultak az ismeretlen célállomásra. A gyártási ütemet jövőre 10 gépre növelik, de a tervek szerint 2013-ban már 22 darab készülhet lengyel licenszben.

Az S-70i lengyelországi első repülésének pillanatai

Az S-70i lengyelországi első repülésének pillanatai | Fotó: Sikorsky ,

20 hozzászólás “Thai és japán forgószárnyasok, no meg egy ismeretlen vevő”

  1. Azért valahol gusztustalan, hogy nem mondják meg ki az(ennyit az átláthatóságról), tehát a vevő külön megkérte, hogy ne árulják el kilétét és erre Washington is rá kellett bólintson, ergó az ő terméküket a NATO és barátai berkeiben értékesítették.
    A szóvan forgó vevő tehát háborúra készül, mert át akarja ejteni ellenfelét, legalábbis leplezni hadi beszerzéseit.

    Higgyétek el ez nem Magyarország lesz. 2 állam lehetséges csupán, nem akarom leírni a nevüket, mert flamewar lenne.

  2. “pl. semmit nem tudunk a kínai vagy orosz fegyverkezésről, ami a sivatag vagy épp Szibéria közepén történik, de ugyanúgy zavar, ha a saját táborban történnek ezek a dolgok.”

    Nem értem pl milyen fegyverkezés képzelhető el ?hogy a pakfa géppől kb már 20 30db is lehet ? DD

  3. Csak, hogy példákat hozzak fel neked a titkos versenytermékekről.
    Oszama likvidálásához 5.gen lopakodó helikoptert(ráadásul szállítót) használtak fel, ki tudott addig a létezéséről ?
    Ez egy S-60 Blackhawk evolució lehetett és a kínaiaknak átadátk a pakik a roncsokat.

    Vagy itt van az U-2 esete amiről azt rebesgetik egyesek, hogy a gyártását újra be fogják indítani, mert máig az az egyik legjobban sikerült nagy magasságú felderítőgép és Kína ellen még viszonylag hatásos és egyszerűen nagyon nagy igény van Kína belső területein történő(pl. nukleáris) fegyverkezésének felderítésére.

    Katonai objektumok(laktanyák,repterek,nukleáris csapatok) felderítése mélyen az ellenséges ország területén, ezek ám a komoly feladatok.

  4. Fade:
    Nem tudom honnan szedte a hírt, de ha jól emlékszem nettó 3 db portálon olvastam, hogy a pakik visszaadták a zUSA-nak némi “ellenszolgáltatásért cserébe”, míg erről a csájnízoknak átadásról sehol sem hallottam eddig…

    Mondjuk ez pont olyan, mint a “U-2 esete amiről azt rebesgetik egyesek, hogy a gyártását újra be fogják indítani”.
    Erre itt a mai hír a címlapon: “2015-ös pénzügyi évre vonatkozó tervezetben már nem szerepel a USAF U-2-inek üzemeltetési költsége, magyarul a típust kivonásra kerül”.

  5. A lopakodó Blackhawkot visszaadták 2 hét után, miután a kínaiak átnézták és dokumentálták a részleteket.

    Az U-2-t pedig azért szeretik az amik, mert rugalmasabb térben és időben vele a felvételkészítés és jobb is a minősége a fotóknak, mint ha műholdról tennék.
    Lehet lesz váltótípusa vagy csak szimplán anyagi megfontolások állnak e mögött nem tudni még.
    Mindenesetre egy hónapja még szó se volt kivonásról, hanem épp az ellenkezőjét lehetett olvasni a repülős berkekben.

  6. http://www.usatoday.com/news/nation/2011-03-28-U228_ST_N.htm

    Itt már lehetett ezeket a dolgokat olvasni. Ember vezette gép jelenleg még üti az AI-t, ráadásul RQ-4 még nem az igazi, nagy és költséges szerkezeti átalakítás elé kell, hogy nézzen, ha a CIA és Army héjáinak igényeit kielégítse és, hogy az U-2 nyomába léphessen.
    A felfüggesztmény szerintem zsákutca, mert megnöveli az amúgy jó RCS értékét, tehát integrálni lenne érdemes, de nagy átalakítást igényel.

    Implicit(a tények ismeretéből kiindulva) lehetett olyanra számítani, hogy még tovább üzemben fog maradni az U-2, mert szeretik odaát és még rengeteg előnye van, pedig nem mai madár.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.