|

A Pokol kapujában – Csernobil hősei

1986. április 26. eseményei azok számára is ismertek, akik akkor még nem is éltek. Nem is csoda: az emberiségre kevés dolog tett olyan mély benyomást, mint amikor néhányan – részben eszement felelőtlenségből – majdnem atomtemetővé változtatták fél Európát. (Rosszabb esetben minimum.) Nem rajtuk múlt, hogy ez végül nem így történt: jelen írásunkkal azoknak kívánunk emléket állítani, akik a saját életüket adták vagy kockáztatták azért, hogy mi most ne egy ólomkoporsóban legyünk eltemetve…

Napjainkban a téma nem csak a 25. évforduló miatt vált ismét aktuálissá, hanem a Japánban nemrég történt földrengés (és az azt követő cunami) miatt súlyosan megrongálódott atomerőművek okán is – így egyes vélemények szerint a csernobili immáron “csupán” a második legnagyobb atomkatasztrófának számít…

Ha valakit a csernobili események események olvasmányos formában érdekelnek, akkor EZT az írást tudjuk ajánlani vagy pedig tudományosabb előadásban EZT. (Ezek is forrásként szolgáltak jelen írásunkhoz, de a linkeken bővebben lehet az eseményekről olvasni. Persze ezeken kívül a katasztrófáról még rengeteg helyen lehet leírásokat találni.) Posztunk szempontjából a tömör lényeg a következő: egy kísérlet keretében több hibát követtek el az abban részt vevők, illetve olyan biztonsági intézkedéseket (ún. SCRAM) is kiiktattak, amelyek egyébként pont a baleseteket lettek volna hivatva megakadályozni. (Utóbbi esetre a “hiba” kifejezés már meglehetősen enyhe.) Mindezek végeredménye az lett, hogy a fűtőelem-pálcák felnyíltak és gőzrobbanás következett be, ami leröpítette a reaktor nem éppen pehelysúlyú fedelét. Ezt egy kémiai robbanás és grafittűz követte, ami miatt radioaktív anyagok kerültek a levegőbe. Maga a kísérlet egyébként a biztonság javítását szolgálta volna, tehát jó szándékú volt, ám mint tudjuk, a Pokolba vezető út éppen pont jó szándékkal van kikövezve… A baj tehát nem a kísérlet céljával volt, hanem a mikéntjével.

(EnglishRussia) ,

A történtek miatt később büntetőeljárás indult: az eredetileg bűnösnek kikiáltott operátorokról kiderült, hogy nem azok, sőt, kifejezetten jól helyt álltak az események során. Végül az erőmű igazgatója, a főmérnök és helyettese, az ügyeletes főmérnök, valamint a műhelyvezető és a biztonsági felügyelő több éves szabadságvesztést kaptak (eltérő mértékben).

A következményekről még tudni kell, hogy a történteken túl volt pár (az eddigieknél is nagyobb) veszélyforrás, pedig ezek sem voltak éppen elhanyagolhatóak: egyrészt maga a tűz, hiszen ez “pumpálta” még intenzívebben a levegőbe a radioaktív anyagokat, amelyeket aztán a szél szétszórt mindenfelé – és minél tovább égett volna, annál több szóródott volna szét. Aztán ott volt a megolvadt fűtőanyag is, ami lefelé – hőmérsékletéből eredően – átégetett mindent és úton volt, hogy reakcióba lépjen az ott lévő vízzel. Ez elsőre jól hangzik (tűz+víz), de ez nem holmi tábortűz volt, így aztán pont nem hiányzott hozzá a víz. Ezen kívül kellett a reaktor alá valami (gyakorlatilag bármi), ami megállíthatja ezt a radioaktív lávát, ami elvileg “odalent” nem okozott volna gondot – pedig de: mégpedig igen nagyot. Így hát mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy amit ma a csernobili katasztrófaként számon tartunk, az azért “csak” olyan mértékű, mint amilyen, mert a további – sokkal súlyosabb – következményeket meg tudták előzni, illetve akadályozni.

* * *

A tűzzel először az erőmű tűzoltói szálltak szembe, úgy, hogy nem is tudták, mi történt valójában: riasztást kaptak, a tűz égett, tehát tették a dolgukat. Azt nem tudhatták, hogy a víz, amivel oltani próbálnak, éppen pont nem tesz jót, de ez volt a dolguk, így ezt tették. Mondanunk sem kell, mindenféle sugárvédelmi felszerelés nélkül – bár azzal sem mentek volna sokra. Idővel persze bizonyosan feltűnt nekik, hogy valami nem stimmel, mert az őket érő sugárzás következményeit észlelték magukon és egymáson is. Még az is megeshet, hogy “leesett” nekik, mi a helyzet, de folytatták az oltást. (Az elsőként a helyszínre érkező tűzoltóknak egyáltalán nem volt tudomása arról, hogy a tűz a reaktorhoz kötődik.) Ez meglepően szuicid hajlamra utalhat, de nem erről van szó. A helyzet az, hogy a tűzoltók nem “átlagemberek”: pár hivatáshoz hasonlóan ők is elmondhatják magukról azt, amit nagyon kevesen: ők oda mennek, ahonnan mindenki más menekül – és ha már ott vannak, nem jönnek el addig, amíg a feladatukat végre nem hajtották. Akkor sem, ha ez az életükbe kerül…

A mentőalakulatok emlékművének felirata: “Akik megmentették a világot” – egyáltalán nem túlzás (Wikipedia) ,

Az oltás során hat tűzoltó szenvedett halálos sugárdózist, közülük az első 1986. május 10-én (más források szerint 9-én), az utolsó május 16-án hunyt el:

Vaszil Ivanovics Ignatyenko főtörzsőrmester (Ukrajna Hőse és a Vörös Zászló Rend birtokosa – posztumusz)

Viktor Nyikolajevics Kibenok hadnagy (a Szovjetunió Hőse, a Lenin Rend és a “Bátorságért” Rend birtokosa – posztumusz)

Vlagyimir Pavlovics Pravik hadnagy (a Szovjetunió Hőse, a Lenin Rend és a “Bátorságért” Rend birtokosa – posztumusz)

Vlagyimir Ivanovics Tyisura őrmester (Ukrajna Hőse és a Vörös Zászló Rend birtokosa – posztumusz)

Nyikolaj Ivanovics Tyityenko főtörzsőrmester (Ukrajna Hőse és a Vörös Zászló Rend birtokosa – posztumusz)

Nyikolaj Vasziljevics Vascsuk őrmester (Ukrajna Hőse és Vörös Zászló Rend birtokosa – posztumusz)

(EnglishRussia) ,

A halálos sugárdózist elszenvedő tűzoltók a reaktor tetejéről próbálták oltani a tüzet: alattuk maga a reaktor fűtőanyaga lángolt…

A tűzoltók akadályozták meg, hogy a tűz átterjedjen a 3-as számú reaktorra is, illetve, hogy az annak hűtésére szolgáló berendezések megrongálódjanak és ezzel egy másik reaktor is veszélybe kerüljön. Az első tűzoltók 1 óra 28 perckor értek a helyszínre (az erőmű tűzoltói), a tüzeket (a reaktortűz kivételével) 6 óra 35 percre el is oltották.

Az erőmű tűzoltóinak parancsnoka Leonyid Petrovics Teljatnyikov őrnagy volt, aki a források egy része szerint az oltást irányította (más források szerint szabadságon volt, amikor a katasztrófa történt, de azonnal a helyszínre indult). A 3-as reaktor megóvása egyértelműen a tűzoltók érdeme. 1987-ben megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést. Teljesítményét külföldön is elismerték. 2004. december 2-án hunyt el.

A tűz megfékezésére helikoptereket is bevetettek: a reaktor fölé repülve dobták le az oltáshoz szükséges anyagokat. (A helikopterek szerepéről tavaly már született egy poszt.) Ez volt az a feladat, amivel a sokkal súlyosabb kiszóródást akadályozták meg – a kiszóródásból így is kapott anno Magyarország és sok más ország is. Ha a tűz tovább tombol, akkor ez is sokkal súlyosabb mértékű lett volna. Úgy becsülik, hogy háromszor annyi ideig pusztítottak volna a lángok, ha az oltás nem jár sikerrel és végül “magától” alszik el a tűz. Ennek következményeit nyilván nem kell magyarázni.

(EnglishRussia) ,

A helikoptereket és a személyzeteket a Szovjetunió minden részéből vezényelték a helyszínre és a külföldön állomásozó egységek sem maradtak ki: a személyzetek számára megszabták, mekkora sugárzást kaphatnak. Ha ezt elérték, nem repültek tovább, elhagyták a zónát. (Ez a technikára is vonatkozott: egy bizonyos mértékű sugárzás elszenvedése után leállították őket, a helyükre pedig másikat állítottak.) Ezzel csak annyi baj volt, hogy sokan tudták, hogy milyen veszélyről van szó, ezért – tudatos és szándékos hősiességből vagy azon megfontolásból, hogy az ő “kiesésük” miatt ne kelljen másoknak is részt venniük a mentésben – elszabotálták a személyes sugárzásmérésüket, így a valósnál jóval kisebb mértékű sugárdózisról tudtak hivatalosan, mint amilyet valójában kaptak (erre nem csak a repülőszemélyzetek között volt példa). Figyelembe véve, hogy ekkoriban egy atomháború esélye a szovjetek számára reális fenyegetésnek tűnt, ezért katonai és polgári védelmi oktatások alapján tudták, hogy az mivel járna – ennek megfelelően azt is tudták, hogy az erőmű balesetével kapcsolatban milyen kockázatok fenyegetik őket.

(EnglishRussia) ,

Ez a fajta hozzáállás persze nem csak a katonákra igaz, hanem lényegében a résztvevők döntő részére: az nem zárható ki természetesen, hogy valakinek valóban elképzelése sem volt arról, hol van és mit csinál, de a többségnek bizonyosan nem voltak efelől kétségei, ráadásul idővel még a Szovjetunióban is közöltek híreket a történtekről és a katasztrófa-elhárításban részt vevők hősiességéről – ebből aztán bárkinek könnyen összeállhatott a kép. Ráadásul arrafelé a hősök különös ismertetője volt, hogy hőstettükbe rendszerint belehaltak – ez pedig elég egyértelműen jelezte a veszély mértékét és következményeit számukra.

Azt sem árt figyelembe venni, hogy mindezek ellenére a dolognak van egy “inspiráló” része is: a tudat, hogy olyasmit csinálnak, amivel az életük árán mások életét menthetik meg, valamint, hogy a feladat rendkívüli kihívást jelent és már-már lehetetlen végrehajtani: ilyen helyzetekben az ember hajlamos “csakazértis” megmutatni, hogy márpedig ők képesek végrehajtani azt, amit tulajdonképpen nem lehet.

…és ők tényleg meg is tették.

* * *

Idővel tehát kiderült, hogy gőzrobbanás veszélye is fennáll: a megolvadt, lávához hasonlatos fűtő- és egyéb anyagokból álló keverék lefelé haladva azzal fenyegetett, hogy a reaktor alatt felgyülemlett vízzel hatalmas gőzrobbanást okoz, ami még több radioaktív anyagot juttatott volna a környezetbe. Ennek megakadályozása rendkívüli fontossággal bírt. Ehhez meg kellett nyitni a zsilipet, de azt csak a radioaktív vízbe gázolva lehetett elérni. A nyilvánvalóan öngyilkos küldetésre mégis voltak, akik önként jelentkeztek:

Alexandr Anyanyenko

Borisz Baranov

Valerij Bezpalov

A feladat végrehajtására búvárruhában(!) – ami nem éppen sugárvédelemre szolgál valójában – indultak és sikeresen végre is hajtották, majd szerencsésen visszatértek – de közben mindegyikük súlyos sugárbetegséget kapott, melybe Anyanyenko és Bezpalov idővel bele is halt.

Ezután már “csak” az a – szintén sürgős – kihívás maradt, hogy a lávát továbbjutását megakadályozzák a reaktor alatt. Ehhez egy föld alatti járat megépítésére volt szükség, melyet eredetileg folyékony nitrogénnel terveztek feltölteni, de végül a betonnál maradtak.

Erre a munkára több száz szénbányászt vetettek be, egyes források szerint önkénteseket, más források szerint katonákat is (és ezek kombinációja). A helyzetük Anyanyenkóék csapatához volt hasonlatos, azzal a különbséggel, hogy a munkát végző személyeket folyamatosan váltották. A rendkívüli körülmények – hőség és sugárzás – ellenére a feladatot mégis lenyűgöző gyorsasággal sikerült végrehajtaniuk.

* * *

A katasztrófa következményeinek elhárítására tett erőfeszítések huzamosabb ideig tartottak – illetve tartanak. Ezek során 1986. október 2-án egy Mi-8 típusú helikopter rotorlapátjaival a reaktor feletti daruba ütközött és a mélybe zuhant, személyzete életét vesztette – hősi halált haltak:

Nyikolaj Alexandrovics Ganzsuk

Leonyid Ivanovics Hrisztics

Alexandr Jevgenyevics Jungkind

Vlagyimir Konsztantyinovics Vorobjev

* * *

Természetesen a mentésben és elhárításban rengetegen vettek részt, mindannyiukat felsorolni képtelenség. Ennek ellenére kiemelnénk pár ismertebb résztvevőt:

Anatolij Griscsenko (Oroszország Hőse – posztumusz)

Helikopterpilóta: 3 nap alatt 5 bevetést teljesített a reaktor felett, összesen két hónapot töltött a körzetben.

Cap Parlier, a McDonnell-Douglas egyik vezető tisztviselője (maga is pilóta) sokat tett azért, hogy Griscsenkót az Egyesült Államokban gyógykezelhessék a Csernobil felett elszenvedett súlyos sugárterhelésből eredő leukémiája miatt. Ő mondta azt, hogy amit Griscsenko és a többi szovjet pilóta tett, az “…nem csak a Szovjetuniónak volt jó, hanem az egész emberiségnek. Én a világ hősének hívom.” A pilóták teljesítményét úgy jellemezte, mint egy magas épület tetejéről beletalálni egy hosszú lánc végén lógó súllyal egy teáscsészébe.

Leukémiáját egy francia nőtől kapott csontvelő átültetésével gyógyították volna Seattle-ben, de állapota kritikusra fordult és 1990. július 2-án elhunyt a Fred Hutchinson Rákkutató Központban.

Nyikolaj Melnyik (a Szovjetunió Hőse)

A csernobili katasztrófa idején a Kamov Iroda tesztpilótája volt (édesapja szintén tesztpilóta volt – a MiG-nél). A baleset után Moszkvába hívatták, hogy egy speciális küldetésre készüljön fel, amit a Kamov gyárban gyakoroltak be: egy nehéz súlyt egy kis területre kellett “beügyeskednie”. Ő volt az a (egyik?) pilóta, aki helikopteréről egy 200 méteres kábelen sugárzásmérőket engedett a reaktorba. 40 bevetést teljesített Csernobil felett, eközben a megengedettnél tízszer nagyobb sugárdózist kapott.

Jelenleg Spanyolországban él és erdőtüzek oltásában, illetve vészhelyzetekben közreműködik helikopterpilótaként, valamint oktat is. E két időszakról úgy nyilatkozott, hogy amit Spanyolországban csinál, az gyerekjáték, míg a csernobili feladat férfimunka volt. Erről a “gyerekjátékról” elég annyi, hogy spanyolországi tevékenységét magas kitüntetéssel honorálta a spanyol király. Ezek után a csernobilin már nem nagyon van mit magyarázni…

Az őt ért sugárzás miatt orvosai eltanácsolták az alkoholfogyasztástól és a dohányzástól, mondván, hogy akkor normális életet élhet. Ő mégis dohányzik: elmondása szerint normális életet akar élni és nem kívánja magát korlátozni ebben. Meg tudjuk érteni: aki olyat tett – és élt túl -, mint ő, az a dohányzás miatt sem fog kétségbe esni…

* * *

Csernobillal kapcsolatban senki nem vonja kétségbe, hogy történt sugárszennyezés, de arról komoly viták mennek, hogy ez – és következményei – milyen mértékűek. A “szakma” hajlamos meglepően alacsony adatokat közölni a “közvetlen” áldozatokról, míg a “sötétzöldek” esetében igen valószínű az áldozatok számának drasztikus eltúlzása. Jellemző az is, hogy előbbiek szerint komolyabb következményekkel nem kell számolni, míg utóbbiak már-már sci-fi-be illő elképzeléseket erőltetnek a zóna területén megjelent genetikailag eltorzult, ismeretlen fajokról. Genetikai torzulások szemmel láthatóan vannak és az összefüggés is elég nyilvánvaló (kivéve, ha valaki agy vagy gerinc hiányában szenved), de azon elképzelés, miszerint Csernobil és környéke “mutánsokkal” és “zombikkal” van tele, elmebajjal határos.

“Igazán nincs semmi káros hatása, sőt: kifejezetten egészséges!” Ukrán Nemzeti Csernobil Múzeum (Wikipedia) ,

“Ez kamu, csak a turistákat ijesztgetjük vele!” (EnglishRussia) ,

* * *

A baleset 25. évfordulóján – a történelem furcsa fintoraként – Japánban újra farkasszemet néznek egy nagyon súlyos nukleáris baleset felszámolásával. A történelmi erejű földrengésben még jól vizsgáztak a fukushimai atomerőmű reaktorai. Az információk szerint ekkor komoly szerkezeti károsodás nem történt, viszont az elektromos hálózat megsérült, így a létesítmény áramellátása is megszűnt, ami létfontosságú a reaktort hűtő szivattyúk üzemeléséhez. Egy esetleges áramszünet nem számít kirívó dolognak, erre az esetre több dízelgenerátor is rendelkezésre áll, ezek a földrengés után üzembe is léptek. A történelmi erejű földrengéshez sajnos ugyanilyen méretű szökőár is párosult. Az erőmű tervezésekor 5-6 méteres szökőár elviselésére építették meg a védműveket, de ezek már a 10-14 méter magas vízfal ellen semmit sem ért. A ár tönkretette az aggregátorokat, így a víz cirkulációja is megszűnt a reaktorokban. A túlmelegedett reaktor fűtőrudai az egyre növekvő hőmérséklet miatt kémiai reakcióba kezdtek, amelynek során többek között jelentős mennyiségű hidrogén is felszabadult a reaktoron belül. A kialakult túlnyomás egy olyan következményű robbanáshoz vezetett volna, mint ami Csernobilban is történt: a nyomás miatt felrobbanó reaktor romba döntötte volna magát a csarnokot (amiben található), valamint a fűtőanyag egy része is a légkörbe került volna, illetve az erőmű közvetlen környezetében szóródott volna szét, hogy egy estleges tűzről ne is beszéljünk. Szerencsére volt egy alternatív megoldás, egy szelep segítségével csökkenteni tudták a reaktor nyomását, elkerülve a reaktor közvetlen robbanását, viszont így az üzemcsarnokban felgyülemlett hidrogén a levegővel keveredve felrobbant, ami miatt a felépítmény ugyancsak megsérült, de ez volt a kisebbik rossz – ez a folyamat megközelítőleg ugyanígy megismétlődött az erőmű további három reaktoránál is.

A fukushimai erőmű a robbanásokat követően ,

Igaz, hogy így sugárszennyezett gőz került ki a környezetbe a reaktortérből, de még mindig jobb, mint egy újabb csernobili méretű katasztrófa. Sajnos a helyzet ettől még nem lett rózsásabb, hiszen hűtés továbbra sem volt. A szakemberek minden lehetséges eszközzel megpróbálták csökkenteni a reaktorok hőmérsékletét, ezért a tűzoltók és a japán légierő MH-47 típusú helikopterei tengervízzel locsolták a kérdéses területet.

A CNN képsorai kísértetiesen emlékeztettek a csernobili helikopteres műveletekre. Többször is sor került további gőz leengedésére. Jelenleg úgy tűnik, hogy sikeresen kiépítettek egy alternatív elektromos vezetéket, így megkezdhetik a normál hűtési rendszer helyreállítását. Az erőmű dolgozói és a hiba elhárításban dolgozók hasonlóan hősies munkát végeznek, hiszen maga az erőmű területén többszörös a sugárzás, a robbanásokban több munkás is életét vesztette, illetve megsérült. Nem megerősített hírek szerint az egyik reaktor fala megsérülhetett és erősen radioaktív víz szivárog belőle. Embertelen feladat hárul a dolgozókra, hiszen egyszerre több túlmelegedett reaktort kell megóvni a robbanástól, mindezt úgy, hogy a sugárzási szint megnövekedett. Azt se felejtsük el, hogy a gépészeti rendszerek komoly károsodást szenvedtek a szökőár és a hidrogénrobbanások következtében. Reméljük, sikerül úrrá lenni a helyzeten és nem fordul rosszabbra az erőmű állapota.

Japán MH-47 típusú helikopter vizet vételez egy “Bambi Bucket” segítségével a reaktor hűtéséhez ,

* * *

A csernobili mentésben egyes adatok szerint kb. 350.000 fő vett részt, más források 600.000-800.000 embert is említenek. Ennyi nevet képtelenség felsorolni, pedig igazán megérdemelnék: amit tettek, azt mindannyiunkért tették, politikától és minden mástól függetlenül. Sokan közülük már elhunytak, de a még élőknek sem fogja tudni soha, senki eléggé megköszönni az önfeláldozásukat.

Szerkesztőségünk ezen írással kívánja kifejezésre juttatni együttérzését az áldozatokkal és kifejezni legmélyebb tiszteletét és köszönetét a katasztrófa elhárításában résztvevőknek.

Царствие небесное ликвидаторам Чернобыльской трагедии.

Írta: Flanker & Iceman, Kerozingőzös portál

10 hozzászólás “A Pokol kapujában – Csernobil hősei”

  1. Orulok ennek az irasnak es teljesen egyetertek ennek a mondanivalojaval, tisztelegni azok elott akik anno a legtobbet adtak vagy keszek voltak adni a vilagert, mi ertunk.

    Megerdemelnek hogy nev szerint fel legyenek sorolva mert egyenkent hosok voltak.

    Tisztelet es hala nekik !

  2. Egy ilyen helyzet megmutatja, azt hogy az emberi nagyság nem ismer határokat, nyelvi vagy az egyenruha szabta korlátokat! Mélységes tisztelet, mind a Csernobili, mind a Japán hősöknek. Az atomenergia két élű fegyver. A legtisztább energia, de ha nem vigyázunk rá, vagy nem tudjuk kordában tartani, akkor sajnos látjuk, hogy mi lesz/lehet a vége. Nincs rá szó, hogy mit tettek/tesznek értünk azok akik a balesetek elhárításán dolgoztak/dolgoznak!
    Általános iskolában volt egy tanárom, ő akkor Ukrajnában tartózkodott, amikor a baleset történt, közelben, volt de ne kérdezzétek mennyire. Egy pár napig úgy érezte, hogy beledöglik, minden baja volt. Végül megsúgták neki, vörös bort kell inni! Még most is él, s köszöni jól van. Persze nem ilyen egyszerű a dolog. Anno 15 évvel ezelőtt ismertem egy unkrán emberkét, aki bizony ott dolgozott az erőműnél azokban a nehéz hónapokban… Őket is úgy indították, hogy:”Emberek 10 liter vörös bort a kannába aztán irány a terep.” Az áldozatok számát pedig megállapítani aztán tényleg lehetetlen… Mikor kitört a válság, ami nem csak gazdasági, de energetikai válság is volt a későbbiekben, az újságok arról cikkeztek, hogy az atomerőmű építés “reneszánszát” éli. Most a japán események tükrében, remélem hogy nagyobb figyelem fog fordulni a megújjuló és alternatív energia források felé. Gondolok elsősorban a napenergia, a szél, tengeri árapály és hullám erőművekre. Japán talán egy ilyen tragédia után lesz/marad(?) annyira potens technológiailag, s radikális hogy szakít a hagyományos energia forrásokkal és a fentebb említettek felé fordul, s kézzel fogható eredményeket tud elérni! Szívből remélem, hogy így lesz, s hogy fukushimában is urrá tudnak lenni a helyzeten! Mélységes Tisztelet a Kelet Hőseinek! Akármilyen nyelvet beszélnek is!
    Nem akarok tolakodó vagy tiszteletlen lenni a cikk íróival szemben, mivel nagyszerű anyagot hoztak össze. Annyi részvételem van csupán, hogy az utolsó cirill betű mondatot, – amit sajnos nem értek – hogy az egy köszönet nyílvánítás, – tudom, talán kis jelentőségű – de japánul is ki lehetne írni…
    Elnézését kérem Mindenkinek, akit megbántottam ezzel az utolsó mondatommal! Messze állt/áll tőlem!

  3. Meglepő párhuzam mindkét katasztrófában az áram hiánya!
    Csernobilban ugyanis azt az egy percet szerették volna vizsgálni, amikor a leállítás során amíg átvált az erőmű áramellátása egy percig áram nélkül marad. Ebből a szempontból mondhatni, a kísérlet sikeres volt: megtudtuk, hogy mi történik, ha az atomerőmű áramellátás nélkül martad…

    “Mindezek végeredménye az lett, hogy a fűtőelem-pálcák felnyíltak és gőzrobbanás következett be, ami leröpítette a reaktor nem éppen pehelysúlyú fedelét.”
    Egészen pontosan sok mozzanatból álló folyamat részeként a szabályozó rudakat teljesen fölemelték és amikor a teljesítmény megugrása miatt (l. “pozitív üregtényező”) a szabályozórudakat vissza akarták engedni, a rudak grafitból készült vége ért be először a fűtőelemek közé, ami köztudottan neutronmoderátor, vagyis segíti a láncreakciót, így a reaktor másodpercek alatt megszaladt és ezek után következett be a gőzrobbanás. Mellesleg a reaktorépület tetejét nem megfelelően építették meg, gyengébb volt, mint amilyennek lennie kellett volna.

    A helikopterek Csernobilban bórt szórtak a nyitott reaktorba, aminek neutronelnyelő tulajdonsága fékezi a láncreakciót. Japánban erről nem szóltak a hírek, csak a tengervízről, ami elég kilátástalan küzdelem volt.
    Az írásban nem szerepel, hogy Fukushimában megsérültek a használt fűtőelem tárolók, amelyek a reaktorok fölött(!) helyezkednek el.
    Ezekből rendkívül nagy aktivitású hasadóanyag darabok szóródtak szét az erőmű területén, közte például plutónium is.
    Egy időben úgy tűnt, ezek fogják az igazi problémát okozni, mert a tárolt anyag tömege sokszorosan meghaladja a Csernobilban érintett hasadóanyag tömegét.
    Ma már sajnálatosan kevés információ érkezik a japán helyzetről, a média tompítani igyekszik, pedig még messze nem oldódott meg a helyzet!

  4. Ebből a szempontból mondhatni, a kísérlet sikeres volt: megtudtuk, hogy mi történik, ha az atomerőmű áramellátás nélkül martad…

    A csernobili balesetnak semmi köze nem volt a dízel generátorokhoz közvetlenül. A kísérlet vizsgálatának célja az volt, hogy amíg felpörögnek a dízelmeghajtású szivattyúk, addig a meglevő mozgási energiáját használják a pörgő turbinának.

    A rektor a xenonmérgezés és a pozitív üregtényező miatt ugrott fel névleges hőteljesítményének sokszorosára. (Olvass utána a felezési időnek és eutron hatáskeresztmetszetnek.)

    Tökmindegy, hogy milyen és mennyi szivattyú lett volna ott. Annyi hőt semmi nem vont volna el, ami ott termelődött. Fizikailag nem volt elég hely a hűtő anyagnak.

  5. Csakhogy a katasztrófához hozzájárult, hogy a vízszivattyúk meghajtását az áramhálózatról átkapcsolták a turbinára, így az általad is említett instabil állapot kifejthette hatását.

    Természetesen a katasztrófát az okozta, hogy a kritikus percben az összes létező biztonsági rendszer ki volt iktatva. Például ha nem emelik fel teljesen a szabályozó rudakat, már nem következett volna be katasztrófa, esetleg csak egy üzemzavar történt volna.

    Ettől még tény marad, hogy egy leállított atomerőműnek is állandó elektromos ellátásra van szüksége a hűtéshez, mert láncreakció nélkül is termel annyi hőt a radioaktív bomlás, hogy elforralja a hűtővizet és gőz- vagy gázrobbanás következzen be – ezt bizonyította Fukushima.

  6. Ezúton is köszönjük a dicséreteket az írásért, de ez leginkább a likvidátorokat illeti: mi csak igyekeztünk megadni a nekik járó tiszteletet és elismerést az évforduló kapcsán.

    Köszönjük a HTKA szerkesztőinek, hogy átvették a posztunkat.

    Hornet102:

    A javaslat nem tolakodó, nem bántó és semmi tiszteletlen nincs benne, sőt: teljesen jogos. A mentségünk mindössze annyi, hogy a japán nyelvet még annyira sem ismerjük, mint az oroszt (pedig azt sem ismerjük igazán, sőt… :D) – mi több, nem ismerünk olyan személyt sem, aki beszéli ezt a nyelvet, így segítséget sem volt kitől kérni (a Google fordítója pedig egy komoly és érzékeny téma esetén nem lett volna jó ötlet, szvsz). Ezzel kapcsolatban tehát mi tartozunk bocsánatkéréssel.

    A kérdéses orosz szöveg magyarul így hangzik: “Az ég uralkodjék felettetek, csernobili tragédia likvidátorai.” Tudomásom szerint ez egy “speciális” búcsúztatás (Csernobil kapcsán módosított verzió, persze), amit olyanok esetében használnak, akik valami nagyon komolyat tettek le az asztalra (ezt szerintem remekül kifejezi), egyébként a kb. “sosem felejtünk” az általánosan használt fordulat.

    Flanker (kerozingőzös.hu)

  7. Ettől még tény marad, hogy egy leállított atomerőműnek is állandó elektromos ellátásra van szüksége a hűtéshez, mert láncreakció nélkül is termel annyi hőt a radioaktív bomlás, hogy elforralja a hűtővizet és gőz- vagy gázrobbanás következzen be – ezt bizonyította Fukushima.

    Ez sem bizots. Ugyanis valahol a dízel motor generátort hajt meg és a termelt áram megy a szivattyúra. Viszont közvetlen hajtás is elképzelhető a motortengelyről hajtóművön keresztül. Hogy Csernobil ilyen volt -e, azt nem tudom.

    A megjegyzés általános volta nem szerencsés, az üzemelő és létező erőművekre vonatkozik. Vannak olyan konstrukciók, ahol a leállított reaktor remanens hőjét a természetes cirkuláció is elviszi.

  8. Természetesen én sem tudom, hogy pontosan milyen rendszerek voltak Csernobilban.
    A leírások arról szólnak, hogy lekapcsolták a vízszivattyúk áramellátását, hogy a turbina inerciáját hasznosítsák.
    (Ekkor lecsökkent az áramoltatott vízmennyiség és az említett pozitív üregtényező miatt a reaktor teljesítménye emelkedett, erre vissza akarták engedni a szabályozórudakat, ami az említett grafitvégek moderátor hatása miatt előidézte a megszaladást…)

    Az üzemelő és a létező erőművek biztonsági rizikói izgatnak, a papíron lévő jó vagy rossz megoldások jóval kevésbé… :) :(

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.