|

Egy lépéssel közelebb az AEGIS új rakétája felé

Konkrétan az Aegis Ballistic Missile Defense System új rakétája felé és így már tudni is lehet, hogy a Standard Missile 3 legújabb változatára utaltunk a címben. Ami történetesen az SM-3 Block IIB jelölés, vagy ha jobban tetszik a Next Generation Aegis Missile (NGAM) megnevezés alatt fut. Bár a célkitűzések nagyjából adottak, maga a rakéta fejlesztése még igen korai szakaszában tart – konkrétan még el sem kezdődött a tényleges fejlesztési szakasz. Ugyanakkor ahogy a cím is sugallja megkezdése egy lépéssel közelebb került.

Mind a Raytheon, – azaz az SM-3 eredeti fejlesztője – mind pedig a Boeing arról számolt be a napokban, hogy 42-42 millió dolláros szerződést kaptak a Block IIB fejlesztési munkálatainak előkészítésére. A tényleges fejlesztési szakasz 2013-ban indulhat be, ameddig várhatóan egész biztosan mindegyik jelölt versenyben van.

Feltételezzük nem okoz senkinek sem túl nagy meglepetést, hogy mindkét sajtónyilatkozatban ki van emelve miért is az adott cég lenne képes a legjobb megoldást szállítani… :)

„A Raytheon a legkisebb rizikójú, legolcsóbb és a legjobb képességekkel rendelkező szállító a rakétavédelmi megoldások szegmensében.” – nyilatkozta a vállalat lég- és rakétavédelmi rendszerek üzletágának igazgatóhelyettese, Frank Wyatt, aki rámutatott arra, hogy a példa nélküli hatékonysággal bíró SM-3-asuk továbbfejlesztése jelenti a legoptimálisabb döntést az USA számára.

A Boeing részéről úgy vélik, hogy az elmúlt időszak rakétavédelmi fejlesztéseinek tapasztalatai – az Israel Aerospace Industries-zel közös fejlesztésű Arrow, illetve a Boeing által felügyelt, de alapvetően a Raytheon, a Northrop Grumman és az Orbital Sciences szállította komponensekből összeálló Ground-Based Midcourse Defense program – kellő muníciót nyújtanak az NGAM program célkitűzéseinek véglegesítését hivatott szakaszhoz. A Boeing Strategic Missile & Defense Systems a Phantom Works-szel kéz a kézben kívánja venni az akadályt.

SM-3 Block IA indítás a USS Lake Erie (CG 70) fedélzetéről

SM-3 Block IA indítás a USS Lake Erie (CG 70) fedélzetéről 2007. április 26-án | Fotó: Chris Bishop, U.S. Navy ,

A kis és közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták ellen még tovább fokozott teljesítményű és a szerényebb képességű interkontinentális ballisztikus rakéták ellen is bevethetőnek szánt SM-3 Block IIB a tervek szerint 2020-ban állhat majd hadrendbe. Addig egyrészt sorra kerül az éles tesztjeit várhatóan még az idén megkezdő és az európai rakétavédelmi rendszer első fokozatának szempontjából kulcsfontosságú, szárazföldi telepítésre is alkalmas SM-3 Block IB rendszeresítésére – várhatóan 2015 magasságától, másrészt a jelenleg a fejlesztési szakaszban tartó Block IIA, melynek rendszeresítése 2018 magasságára van kitűzve.

A 2009 márciusának végén lezavart Stellar Daggers teszt keretében az AEGIS BMD első alkalommal detektált, követett és semlegesített egyidejűleg egy kis hatótávolságú ballisztikus rakétát és egy alacsonyan érkező cirkálórakétát. Apropó, ha már AEGIS. Az SM-3 Block IIB ugyanúgy az MK 41 VLS-ből lesz indítható és az AEGIS rendszer 5.1-es változatától lesz integrálva.

21 hozzászólás “Egy lépéssel közelebb az AEGIS új rakétája felé”

  1. Ez igaz lehet abban az esetben, ha ABM alkalamazás vagy műhold ellen küldik fel. Nagyon ritka légkörben burtálisan begyorsulhat a rakéta.

    Ezért van az, hogy magasabban repülő cél ellen nagyobb lehet a légvédelmi rakéta indítási távolsága egyes esetekben akkor, ha cél magasabban repül. Ha a rakéta tolóereje viszonylag állandó és akkor is máködik, amikor már felment 8-10 km fölé, akkor ott már nem a gravitáció ellen dolgozik.

    Egy Sparrow vagy AMRAAM esetén égésvégi sebesség M0.7 táján indítva 1000 méteren alig 3 Mach tája. 12-12 ezer méteren már az 4.5 Mach táján van.

  2. Nehezen definiálható. Mert a 3-4 Mach végfázisos sebességgel érkező harcászati is az, de egészen más dimenzó egy +M7-8 (?) táján viszajövő ICBM fejet…

    A Patriot PAC-3 ABM ahogy elvben az összes AEGIS. A szárazföldi telepítésű ABM rendszert a telepítés után néhány hónappal fel is számolták még a ’70-es években.

  3. A szárazföldit miért számolták fel ?
    Logikusnak tűnik a tengeren állomásoztatható,mozgatható ABM rendszer, de egyáltalán akkor tudtak megbízható ABM rendszert építeni ?
    Amerikai fórumon olvastam 40%-os sikerességi mutatóról.

  4. doca: „Ha Oo. kilőné az összes röppentyűjét és Kína is…”

    a röpenytű az gondolom nuki fejjel szerelt ICBMet takar.
    és ha azt akkor képletesen US nem 3* tünne el a térképről hanem csak 2*. Ha baromi nagy szerencséjük van talán csak 1*. :) De és ezt sokan képtelenek megérteni a jelenlegi ABMnek nem is volt ez célja, US rég nem Oroszoktól, vagy Kínától fél. (és Kína se UStől…) Az atomfegyver nem bevethető fegyver.

    Putyin is nyomta a szart a médiának, hogy evvel célpont lett xyz. Mert 20db ABMet odaraknak amik. A médiának meg ez kell harsogta ezerrel a nép meg kajálta. Putyin jól játszott.

    „Logikusnak tűnik a tengeren állomásoztatható,mozgatható ABM rendszer, de egyáltalán akkor tudtak megbízható ABM rendszert építeni ?”

    Nézd meg, hogy müködött az akkori US/Orosz ABM és, hogy mi volt a sprinten, meg az orosz megfelelőjén. Elég agybeteg megoldás. Itt a 40%nak sincs értelme…. a jelenlegi ABM meg baromria sokrétű a THAAD az elmúlt 8-10 tesztlővséből emlékeim szerint mind sikeres volt, természetesen a tervezési tesztfázisban ment mellé. SM3nál hasonló az arány. De ez véletlenül se segít Oroszok de még csak Kínaiak ellen sem.

  5. @doca

    Mert az a ’70-es évek beli megoldáson alapult, ami a ’60-as évek végi technikai szint volt. Mérgedrága volt.

    A SALT egyezmények két telepítési helyet endegélyeztek. Egyet a fővárosok védelémre és (vagy?) egyet egy ICBM komplexuméra. A jenkik feleslegesnek ítélték a jelek szerint, csak politikai nyomásgyakorlásra volt jó.

    http://www.mediafire.com/?947pd9urie4i4

    Hogy az ABM szerződés státszuta pontosan ma micsoda, azt nem tudom.

  6. Roni

    “az S-500 18.000 km/h sebességgel fog hasítani, az S-400 meg 17.240 km/h -val száguld”

    Ez butaság.Ramjettel is utópia ez nem,hogy sima rakétahajtóművel.

    „Én úgy tudom hogy az sz-400 rakétája mach 4 repülésre képes az sz-500 meg mach 7 sebességre képes .”

    Ezek a reális értékek.

  7. dudi: Ez nem ramjet kérdése.
    Egyszerűen a Roni által feltett kérdés magában abszurd és baromira pontatlan. Mert ugye hol. Mondhatni a szokásos „a T72n 125mmes ágyú van és ezért erősebb”, a „mig25 gyorsabb ezért jobb”, az „Oscar gyorsabb ezért jobb”, az „AKban 7.62 van ezért jobb”.