|

Újabb LCS rendelések

Tavaly novemberében írtunk a U.S. Navy-nek a Kongresszus elé bedobott azon merész javaslatáról, melyben közölték, hogy ha megkapják rá az engedélyt, akkor ők bizony nem választanának a Littoral Combat Ship (LCS) program két versenyzője, a Lockheed Martin / Marinette Marine nevével fémjelzett Freedom-osztály, illetve a General Dynamics / Austal pároshoz köthető Independence-osztály között, hanem vennék mindkettőt.

A november elejei felvetés után legutóbb rá egy hónappal jelentkeztünk LCS hírekkel, melyben a Freedom-osztályú USS Forth Worth (LCS 3) vízre bocsátásáról értekeztünk távirati stílusban. Azóta ezen a vonalon hírzárlatot tartottunk, ami azért baj, mert azóta történt 1-2 dolog. Például március 17-én megrendeltek újabb két LCS-t. De ne rohanjunk előre, mert még tavaly decemberben történtek egyéb események is, amiről akkor elég rendesen elfelejtettünk beszámolni emlékeink szerint.

LCS3 - Forth Worth

Az oldalirányba történő vízrebocsátások általában látványosak. Nem volt ez másképp a Forth Worth-nek a Menominee folyóban történő megmártózása esetében sem | Fotó: Lockheed Martin LCS Team ,

Nem másról van szó, mint hogy december 21-én a Kongresszus áldását adta a U.S. Navy kérésére, megnyílt a lehetőség a Freedom- és az Independence-osztályok párhuzamos beszerzésének folytatása előtt. Ennek örömére december 29-én, egy nappal a gyártók által szavatolt árajánlat lejárta előtt le is adták a rendelést további 2 LCS-re.

Hogy a Lockheed Martin LCS 5-öse, illetve a General Dynamics LCS 6-osa milyen neveket kapnak majd, az egyelőre nem eldöntött, a rájuk fordítandó összegek ellenben igen. A hagyományos kialakítású Freedom-osztályt erősítő LCS 5 megépítésére 437 millió, míg a trimarán kialakítású Independence-osztályt gyarapító LCS 6-ra 432 millió dollár került elkülönítésre. Ezzel párhuzamosan 9-9 hajós opció is életbe, melynek érvényesítése már meg is kezdődött, hiszen március 17-én újabb 1-1 LCS-t rendeltek meg a két gyártótól. A további 8-8 hajót 2015-ig tervezik megrendelni, azaz 2012, 2013, 2014 és 2015 folyamán 2-2 LCS kerül majd megrendelésre.

A Kongresszus 480 millió dollárban maximalizálta a hajók árát, ám úgy tűnik ezzel nem lesz gond, hiszen a decemberi rendelés is bőven ezen érték alatt maradt, az LCS 7 és LCS 8 pedig még kedvezőbb áron került megrendelésre: az LCS 7 szállításáért 376,6 milliót kap az Lockheed Martin, míg az LCS 8-ért 368,6 milliót a General Dynamics. A Freedom-osztály tervezett hajónkénti célára 362, az Independence-osztályé pedig 352 millió dollár.