|

Kínai cég is pályázhat az amerikai elnöki helikopter-tenderen

A katonai repülőgép-ipar időről időre tartogat számunkra néhány csemegét, őrült ötletet és vállalkozást, melyekről mindenki tudja, hogy kezdettől fogva halálra vannak ítélve, ám gazdáik mégis belefognak terveik megvalósításába. Talán emlékeznek még az Olvasók arra, mikor felröppent a hír, hogy orosz cég is nevezne a KC-X tenderre. Ezt nem sokkal később megcáfolták ugyan, ám biztosan kiverte a biztosítékot a Kongresszus jó pár képviselőjénél. Nos, ezek után biztosak lehetünk benne, hogy a mostani esetében még többen felháborodnak majd.

Nem kisebb fegyvertényre készül ugyanis a kínai állami tulajdonban lévő AVIC (Aviation Industry Corporation), mint, hogy egy kisebb amerikai repülőgép-ipari vállalat, a U.S. Aerospace közreműködésével betörjön az Amerikai Egyesült Államok védelmi piacára. Mielőtt bárki legyintene, hogy ismét csak egy hírlapi kacsáról van szó, hozzá kell tennünk, hogy a két cég még 2010 októberében nyélbe ütött egy stratégiai együttműködési megállapodást, tehát hivatalosan is készek a közös célok elérésére.

Konkretizálva, az AVIC és újdonsült partnere első lépésként az amerikai elnök leendő személyi helikopterének kiválasztási procedúrájába, a VXX tenderbe szállna be pályázóként. Az elsőre teljes őrültségnek ható terv megvalósításába már bele is fogtak, a tárgyalások folyamatosak a felek között. A The Wall Street Journal által február 4-én közölt információ forrásaként magukat megnevezni nem kívánó, a tárgyalásokban résztvevő személyeket jelöltek meg, tehát a hír valóságalapja igen magas.

Az AVIC versenyzője, az AC313 (Forrás) ,

Az AVIC Kína legnagyobb hazai gyártású forgószárnyasával, az AC313-al pályázna, mely a francia Aérospatiale közel ötven éves konstrukcióján, az SA 321 Super Frelon helikopteren alapul. Kínában még az 1970-es és ’80-as években kezdték el a francia típus másolatának, a Z-8-nak a gyártását, ennek modernizált verziója lett az AC313. A megnövelt mérettel és teherbírással, fejlett elektronikával, valamint Pratt & Whitney Canada PT6B-67A hajtóművekkel rendelkező helikoptert VIP feladatokra is tökéletesen alkalmasnak tartja az AVIC, így elvileg megfelelhet az amerikaiak követelményeinek.

Persze kicsi az esélye, hogy a kínai típus eredményesen szerepeljen a tenderen. Már az is nagy felháborodást keltett sok amerikaiban, hogy a KC-X versenyzői között megjelent egy európai vállalat. Ugyan a Szövetségi Beszerzési Szabályzat hatályban lévő jogszabályai alapján bárki javaslatot nyújthat be a kormány tendereire, ám lehet, hogy bizonyos apróbb kritériumok miatt már az elején kizárják őket a versenyből. Ám ha el is fogadják jelentkezésüket, még akkor is gyakorlatilag nulla az esélye annak, hogy a konkurens amerikai és európai cégekkel szemben labdába rúgjon a kínai vállalat.

Kapcsolódó hír, hogy az AVIC és a U.S. Aerospace távlati tervei között szerepel, hogy egy másik amerikai tenderre is neveznek: az új, továbbfejlesztett L-15 trénert szeretnék indítani a US Air Force versenyében, mely a Northrop Grumman T-38 Talon leváltását célozza meg.

7 hozzászólás “Kínai cég is pályázhat az amerikai elnöki helikopter-tenderen”

  1. @comandante

    Maga a főhír is nagyon tetszik:). Egy fityisz azoknak akik ocsárólják a kínai technikát!

    De a Népszava-s hír sokkal jobban mosolyt csalt az arcomra. Remélem kisöprik az USA-t a távol-keletről és egész Ázsiából is.