Az ománi korvettbeszerzés fejleményei után ismételten csak egy kis haditengerészettel kapcsolatos eseménnyel fűszerezhetjük a nagyokról szóló híreket: Brunei védelmi minisztériumának weboldalán közzétettek tanúsága szerint a Borneó szigetének északi felén elterülő aprócska abszolút monarchia átvette a német Lürssentől megrendelt Darussalam-osztályú OPV-k három tagja közül az első kettőt.
Brunei kisméretű haditengerészete az ország GDP-jének igen markáns szeletét adó olaj és földgázmezők védelmét hivatott ellátni. Ezen kisméretű haditengerészet modernizálása vezetett – kissé kacifántos módon a németekig.

Ezen a 2000-ben készült fotón Brunei haditengerészetének néhány hajója kíséri az Oliver Hazard Perry-osztályú fregattot, a USS Sides-t (FFG 14). Akkoriban ezeknél módjával akadt csak nagyobb hajójuk. | Fotó U.S. Navy ,
Kacifántos módon, ugyanis 3 OPV (Offshore Patrol Vessel) feladatkörű korvettet már a 90-es évek végén megrendeltek a britektől, amiket azok 2001-2002 között át is adtak – illetve át is adtak volna. Csakhogy a BAE Systems által prezentált korvettek Brunei szerint nem feleltek meg a szerződésben lefektetett specifikációknak – rossz nyelvek szerint túl nagy falatnak bizonyultak a kicsiny haditengerészetnek. A szultánság és a BAE Systems között véglegesen 2007-re rendeződött az előbbi visszatáncolása miatti helyzet. Ezidőtájt jött a képbe a többek közt Roman Abramovics és a Microsoft társalapító, Paul Allen Pelorus és Octopus szuperyachtjainak építésért is felelős Lürssen Werft azzal az ajánlattal, hogy segít elpasszolni a 3 korvettet azzal a feltétellel, hogy Brunei 3 hasonló kaliberű hadihajót vesz tőlük.
A Perzsa-öböl menti országok megkörnyékezésének sikertelensége után a németek végül 2008-ban valóban elpasszolták a korvetteket, melyek azóta az Algériai Haditengerészetet erősítik.
Mindeközben 2010 folyamán átadtak a nagy titkolózás közepette elkészült Itjihad-osztály 4 kisebb, 41 méteres őrhajóját Brunei-nek, most pedig sor került a „sefteléssel” megszerzett üzlet első két eredményének átadására is.
A KDB Darussalam és a KDB Darulehsan elviekben márciusban hagyja majd maga mögött Németországot, hogy a tervek szerint májusban érkezzen meg a kelet-ázsiai otthonába. Harmadik társuk, a leendő KDB Darulaman is vízen van már egyébként, átadása augusztusban várható.

A Darussalam a Kieli-csatornán 2010. júliusában | Fotó: Arne Lütkenhorst ,
A Darussalam-osztály tagjai szűk 80 métere hosszukkal szűk 10 méterrel kisebbek a BAE Systems-től megrendelt hadihajóknál és légvédelmi rakétákkal sem rendelkeznek – fegyverzetük 4 MM40 Exocet indítóból és egy Bofors szállította 57 mm-es lövegből áll.