|

Big Mac túl a 2 millión

A Boeing C-17 Globemaster III, avagy becenevén Big Mac behúzhatta a 2. strigulát – nem kispályás volta miatt ezen 2. vonás nem holmi apróságot, hanem a kétmilliomodik levegőben töltött órát jelenti.

[singlepic id=1326 w=584 float=none]

Ezen óraszámot – bár konkrétan az USAF egyik Globemastere pörgette át a számlálót – nem csak az amerikai gépek hozták össze, némi, persze jóval kisebb hozzájárulás érkezett az exportált 20 nagyvastól is. Az Irak és Afganisztán miatt évek óta nagyon feszített tempót hűen tükrözi, hogy a C-17-est üzemeltető közösség 2006 márciusában ünnepelhette az egymilliomodik repült órát. A 17 évvel ezelőtt megkezdett szállítású Big Mac-ből akkor ugyan még csak 152 repült világszerte, ma pedig már 226, de az USAF átlagosan 85 százalékos hadrafoghatósági mutatóval rendelkező igáslovainak teljesítménye akkor is megsüvegelendő.

C-17 és a Hold

A Boeing által a napokban leközölt hírben azt írják, hogy ezen 2 millió levegőben töltött óra alatt a gépek mintegy 1,13 milliárd tengeri mérföld távolságot tettek meg, mely elegendő lenne ahhoz, hogy egy C-17 2 360 alkalommal tegye meg a Föld – Hold távot retúrban. Vagy cirka 45 115 alakalommal körberepüljék a Földet ,

A mutató átpörgetésére egyébként már elég régen, 2010. december 10-én került sor – egy akkor éppen „Moose 75” hívójellel repülő amerikai C-17-es hajtotta végre egy afganisztáni szállítóakció folyamán. Ebből nem kimondottan volt nehéz kideríteni, hogy a 2009 októberének végén átadott, 88190-es sorozatszámú C-17-esről van szó, melynek hazai pályája a dél-karolinai Charleston Légibázis. (A charlestoni bázison a 437. és a tartalékos 315. légi szállító ezred repüli a gépeket.) A szóban forgó bevetésen expedíciós, konkrétan a charlestoni, hickami és McChord-i bázisokról érkezett személyzettel repülő nagyvas 74 000 fontnyi üzemanyagot dobott le Kabultól délre.

Na, ezen is túl volnánk...

Na, ezen is túl volnánk… 74 000 fontnyi üzemanyag ereszkedik alá a kétmilliomodik repült órát beállító C-17-es bendőjéből Kabultól valahol délre. | Forrás: Boeing ,

8 hozzászólás “Big Mac túl a 2 millión”

  1. A vicc az, hogy a hajó amivel szállítanák is kb. oda vinné vissza, ahol kitermelik. Igazán létrehozhatnának a szaúdiaknál dél-keleten vagy az emirátusokban egy depót, ahonnét szállítják a helyben előállított üzemanyagot nekik.

  2. Nem biza, de pl. Szaúd-Arábiában van a 7. és a 22. legnagyobb finomító a világon, Kuwaitban pedig a 12. Persze ha a hazai ipar támogatását nézzük, lehet érdemes még így is elszállítani és ott finomítani, hiszen az adja a hozzáadott érték tekintélyes részét.