|

HTKA Hírhalom 2010. 45. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

Az orosz Berijev vállalat november 4-én bejelentette, hogy befejezték a munkálatokat az indiaiaknak szánt, harmadik, Il-76MD típusú szállítógépből átalakított, izraeli Phalcon radarrendszerrel szerelt, A-50EI jelzésű légtérellenőrző repülőgépen. Ez a jelenlegi széria utolsó gépe, kettőt már a tavalyi év során átadtak, ezek az Agra Légibázison állomásoznak. Feltehetően nem szakad meg a sorozat, India további gépek vásárlását tervezi, emellett gondolkodnak kisebb AEW&C gépek beszerzésén is.

November 6-án, a berepülési program befejezése után megérkezett a Dover Légibázisra az első sorozatban gyártott C-5M Super Galaxy, ezzel új fejezetet nyitva a típus történelmében. A felturbózott C-5-ös várhatóan még további 4 évtizeden keresztül szolgálatban marad majd.

Új-Zéland további 3 darab AW109 könnyű helikopter beszerzését tervezi azon 5 gépen felül, melyet még 2008-ban rendeltek meg az AgustaWestland-től. Az AW109 Light Utility Helicopter (LUH) alapvetően a haditengerészet Seasprite és a légierő NH90-es helikoptereire biztosítja majd a pilótaképzést.

A kivik továbbá azon is gondolkodnak, hogy melyik lenne célszerűbb: a Seasprite-ok kivonása, vagy modernizálásuk, mikor utóbbi folyamat 2015-ben esedékes lesz.

Az Olasz Légierő kötelékébe tartozó C-130J Super Hercules típusú szállítógépek fontos mérföldkőhöz érkeztek, miután elérték az afganisztáni műveleti zónában a 3000. repült órájukat. A jeles repülést a Pisában állomásozó 46. szállító század egyik Super Herculese teljesítette. A 2007 februárjától tartó kiküldetésük alatt a gépek 50 000 személyt és 5000 tonnányi felszerelést szállítottak céljuk felé, melyek során jó hasznát vették a kiépítetlen repülőterekről való üzemeltethetőségüknek.

A Fülöp-szigeteki Légierő 18 darab új SF-260 Marchetti kiképző repülőgépet rendelt az olasz Augusta Westland gyártól 14,5 millió dollár értékben, melybe beletartoznak a pótalkatrészek, a kiképzés és a logisztikai támogatás is. Az új gépektől az alap repülőkiképzés szintjének javulását várják el.



Az Ausztrál Királyi Haditengerészet HMAS Dechaineux tengeralattjárója kényszerű javításra szorul, miután egy nyugat-ausztrál kikötőben összeütközött egy civil vontatóhajóval. Egy rutinművelet végrehajtása közben a vontatást végző kiszolgálóhajó áthajtott a tat felett. Az eset során nem sérült meg senki, de az elrendelt vizsgálat során a búvárok felvételei szerint úgy ítélték, hogy javításra van szükség, melyeket az elkövetkezendő hetekben végre is hajtanak.

A francia miniszterelnök, Nikolas Sarkozy, valamint brit kollégája, David Cameron a közelmúltban egy katonai csúcstalálkozó keretein belül közös állásfoglalásukat fejezték ki a BAe Systems által fejlesztett MALE (Medium Altitude Long Endurance – közepes magasságú, hosszú őrjáratozási idejű) pilóta nélküli típus fejlesztésének folytatása érdekében. A miniszterelnökök támogatják a közös fejlesztés ötletét, melyben a BAe Systems a francia Dassault Aviationnel dolgozna együtt a típus további fejlesztésén.

A törökök által készített, MALE kategóriájú UAV ,

Párizsban a Sagem és a kazah tulajdonú Kazakhstan Engineering aláírtak egy szerződést, melynek értelmében létrehoznának egy közös gyárat, ahol robotok tervezésével és gyártásával foglalkoznának. A robotokat elsősorban különböző állami vállalatok részére gyártanák, belbiztonsági feladatok elvégzésére, de lehetőség szerint akár honvédelmi, mezőgazdasági, vámvédelmi vagy sürgősségi feladatokhoz is készítenének.

________________________

Közreműködött: Tcat, Aim-120, Phoenix