|

Villám-hírek 4.0

Bár sok probléma hátráltatja, alakul az F-35 Lightning II tesztprogramja, emellett egyes potenciális vásárlók részéről is konkretizálódik a helyzet.

A hónap elején beszámoltunk róla, hogy a Pratt&Whitney és a General Electric között nem túl rózsás a viszony, mindkét cég szeretne minél nagyobbat hasítani magának az F-35-ös piacából. Egyelőre a P&W áll nyerésre, mivel – jelen állás szerint – monopóliumot élvez a Lightning II meghajtását illetően. Ha ennyi nem lenne elég, a közelmúltban még jobban odapörköltek a legfőbb riválisnak és a kételkedőknek.

Pratt & Whitney F135

Pratt & Whitney F135 ,

Az F135 hajtóművet úgy tervezték, hogy tartósan képes legyen 18 tonnás tolóerő leadására, ám a P&W-nek ennyi nem volt elég, alaposan próbára tették erőforrásukat. A közelmúltban egy teszt alkalmával a nem megengedhető limit fölött járatták a gépezetet, volt olyan, amikor 28%-kal meghaladták a limitet. A rekordteljesítmény után végrehajtott ellenőrzések nem mutattak strukturális sérüléseket az erőforrásban, ami előre vetíti a maximális tolóerő további növekedését.

A cég alelnöke, Bennett Croswell elmondta, hogy januárban elindítottak egy ambiciózus programot, mely egy technológiai demonstrátor létrehozását célozza meg. Az F135-ösön alapuló, XT68LF1 jelzésű szerkezet célja, hogy további tolóerő-növekedést sikerüljön eszközölni a hajtóműben a „forró rész” technológiájának megújításával, új turbinalapátok és módosított hűtési rendszer alkalmazásával.

Az F-35B bukta Nagy-Britanniát? | Fotó: Lockheed Martin ,

Nem mindenhol alakul azonban ilyen jól az F-35B marketingje. Az Amerikai Egyesült Államok tengerészgyalogsága biztos megrendelő a típusra, ám Olaszországban és Nagy-Britanniában még nem döntöttek véglegesen a STOVL verzió rendszeresítése mellett. Sőt, most a britek leginkább arra hajlanak, hogy ellene döntsenek. A napokban bejelentett haditechnikai megszorítások a Royal Navy légiflottáját is érintették, így az F-35B beszerzést is. Maga David Cameron miniszterelnök nyilatkozta, hogy olcsóbb lesz CATOBAR (Catapult Assisted Take-Off But Arrested Recovery) típusú hordozóvá átalakítani az épülő Queen Elizabeth-osztályt, mint F-35B flottát beszerezni és üzemeltetni, továbbá az F-35C kisebb árcédulája mellett nagyobb hatótávolsággal és teljesítménnyel bír.

A nagy volumenű brit beszerzés elúszása jelentősen növelheti az F-35B darabárát, ami az olasz exportra is hatással lehet, bár a Giuseppe Garibaldi (551) és a Cavour (550) fedélzetén a QE-osztályhoz hasonló átalakítást nem lehet meglépni, így csak a STOVL típusok jöhetnek szóba, tehát a Harrierek váltótípusa minden bizonnyal a Lightning II lesz.

10 hozzászólás “Villám-hírek 4.0”

  1. A helyből felszálló harci repülőgép szülőhazájában nem lesz F-35B?

    Egyrészt ők vállaltak a változat kifejlesztésének jelentős részét. Másrészt a Joint Force Harrier légierős része mit fog szólni az ötlethez?

  2. „Másrészt a Joint Force Harrier légierős része mit fog szólni az ötlethez?”
    Ezt azt hiszem elfelejthetjük. nem lesz JFH. Jövőre kivonják a Harriert, mivel a nagy megszorításban a légierő választhatott: vagy Harrier, vagy Tornado, de csak egy maradhat (A Typhoon mellett)! A Tornadora nagyobb szükség van.

    http://www.aviationweek.com/aw/generic/story.jsp?id=news/awx/2010/10/19/awx_10_19_2010_p0-263355.xml&headline=U.K.%20Cuts%20Aircraft%20Fleets%20in%20Strategic%20Review&channel=defense

    „The fighter force also is being restructured, although many decisions still loom. The Harrier force will be retired next year, having lost the battle against the Tornado GR4. The Tornados will be phased out as Eurofighter Typhoon capabilities ramp up.”

    Sőt, egyelőre az F-35-ből is csak 12 db lesz a QE-n.
    http://karosszek.blog.hirszerzo.hu/entry/20187
    Azt hiszem, az egykori britt birodalom, és maradványai végképp a történelemkönyvekbe vonul vissza…

  3. Mondjuk supercarrierre a STOVL koncepció amúgy is kicsit furcsának tűnt. Így olcsóbban lesznek a hajóra jobb képességű madarak, nem rossz csere, bár nyilván a katapultok kiépítése sincs ingyen. Viszont így esetleg módosíthatnák a tervet egy kicsit, hogy ne egy pályás legyen, illetve hogy több gép férjen el rajta, mert súlyához képest nem valami sok van jelenleg.

  4. Akit érdekel:
    http://www.direct.gov.uk/prod_consum_dg/groups/dg_digitalassets/@dg/@en/documents/digitalasset/dg_191634.pdf

    Nem kicsit vágnak…. Komplett dolgok eltünnek pl.: JFH megszűnik!!, Nimrod kuka!!…. de még ami megmarad is szép pofont kap: tornadok, chalanger 40%! tartalék. MÉG AZ EFnél is hangárba fognak állni gépek!!! Odab*sz.
    Ahol kevésbé sporoltak az a nuki, mind a 7astute megépül, második QE is „csak” tartalékba kerül, F35B->F35C, de még az expediciós erők létszáma is 30.000főre csökken.