Szerb-kínai összeborulás készülődik?

A szerb védelmi miniszter a közelmúltban Kínába látogatott, hogy a két állam még szorosabb katonai együttműködéséről tárgyaljon az ázsiai ország vezetőivel.

Dragan Sutanovac és kollégája Liang Guanglie tábornok Szerbia és Kína közti szoros katonai együttműködés alapjait fektették le Pekingben. A szerb védelmi miniszter ígéretet kapott a tábornoktól, hogy a Kínai Néphadsereg továbbra is támogatja a szerb fegyveres erőkön belüli reformokat, melyekhez biztosítják a szükséges alapokat. Kölcsönös partnerséget építenének a a katonai oktatás, a békefenntartó műveletek és a Katonai Orvosi Akadémia kapcsán is.

A találkozó során a nagy hagyományokkal rendelkező szerb hadiipar és a virágkorát élő kínai ipar összeboronálását és közös vállalatok létrehozását sürgette mindkét fél. A kínaiak számára Szerbia kiváló hídfőállás lenne Európában, míg a szerb ipart jelentősen fellendíthetné a kínai gazdaság hátszele, hogy aztán közös termékeikkel „elárasszák” a többi országot.

A pekingi látogatás során egy megrendelés aláírására is sor került, a Kínai Néphadsereg 500 ezer euró értékben biztosít számítástechnikai felszerelést a szerb fegyveres erők számára. Továbbá a kínai fél hangsúlyozta, hogy hamarosan jelentős mennyiségű fegyverzetet vásárolnak Szerbiából. És valószínűvel fordítva is így lesz.

J-10A (Forrás) ,

Dragan Sutanovac számára emellett szerveztek egy rögtönzött légi bemutatót, melyen demonstrálták az új fejlesztésű, többfeladatú kínai harcigép, a Chengdu J-10 képességeit. Nyilván nem véletlenül. Szerbia ugyanis közel a típusváltáshoz, a okol J-22 Orao csapásmérőit, MiG-21Bisz, valamint MiG-29 Fulcrum típusú vadászbombázó repülőgépeit egy modern, többfunkciós típussal váltaná le. (Erről bővebben már július végén írtunk, a kapcsolódó bejegyzés itt található.) Természetesen a közel 1.3 milliárd dollárra saccolt üzlet érdekli a kínaiakat is, így nem meglepő, hogy aktívan kampányoltak a saját típusuk győzelmének érdekében.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Bemutatta új repülőgép-hordozóját Kína

Sárkányok egymás közt

Sárkányok egymás közt

Kína elfogórakétát tesztelt

Kína elfogórakétát tesztelt

Szerb FK-3 vásárlás

Szerb FK-3 vásárlás