|

Svájc drágít

Az a terv, miszerint a szuverén európai ország milliárdokat költ haditechnikai beszerzésre, nem meglepő módon vitát kavart. Az ország vezetői folyamatosan nyirbálják a költségvetés minden részét, így eléggé meglepő volt ama bejelentés, mellyel nyilvánosságra hozták, hogy a kormány 3.8 milliárd euróra (azaz 4.9 milliárd dollárra) növeli az új vadászbombázók beszerzésére szánt összeget.

A lecserélésre váró F-5E/F Tiger II típusú harcigépek még a ’70-es években álltak szolgálatba, Ueli Maurer védelmi miniszter minél hamarabb meglépné a típusváltást, sőt növelné a 22 gép beszerzésére szánt összeget. A Svájci Néppárt (SPP) hagyományosan erős támogatója a hadseregnek, így nem meglepő, hogy a honvédelmi miniszter, aki szintén az SPP tagja, szintén a védelmi büdzsé növelését támogatja.

Azonban néhányan eléggé szkeptikusak, így a honvédelmi miniszter kollégája, Toni Bortoluzzi is.
„Évek óta beszélünk a védelmi költségvetés csökkentéséről. Ezt meg kell lépni. Emiatt törekedni fogunk arra, hogy alaposan átbeszéljük, hogy a szükséges összeg valóban rendelkezésre áll-e. Őszintén szólva nem hiszem, hogy egyfolytában csak költeni és költeni kéne.”

A bal oldali politikusok sem hagyták szó nélkül az esetet, szerintük Maurer csupán az adófizetők pénzét pazarolja, a költekezés csak arra jó, hogy növelje az SVP-n és a koalíción belüli népszerűségét és hatalmát.
„Az az érzésem, hogy a védelmi minisztérium előhozakodott egy kívánságlistával, mely segítségével a miniszter a hadsereg barátjává válhat, mindenekelőtt elnyervén a pártja teljes körű támogatását. Ez a tény bizonyítja, hogy ez a lépés sem rövid, sem hosszabb távon nem szolgálja a honvédelem ügyét.” – nyilatkozta Evi Allamann, a Szociáldemokrata Párt részéről.

A jobbközepes FDP tagja, Peter Malama szerint nem valószínű, hogy a politikusok, vagy az állampolgárok belemennek, hogy ekkora összeget áldozzanak közbeszerzésre.
„A stratégiánk szerint a hadseregünknek követnie kell a globális biztonsági helyzetet. Ezt figyelembe véve a közel 5 milliárd dolláros összeg legalább 1 milliárddal több a kelleténél. Mi több, ezek a tervek teljesen zavarosak és irreálisak, így soha nem szabad politikai többséget kapnia az ötletnek.”

Az egy dolog hogy döntenek a politikusok, de a végső szó az állampolgároké, a kérdés népszavazásra lesz bocsátva. A kérdés mégis az, hogy mekkora összegből tudnak majd gazdálkodni.

5 hozzászólás “Svájc drágít”

  1. Oroszországban…ez biztos? :P Nem sürgős…valóban. Lehet h akkor nem kellett volna megkérdezni…elvégre ez csak egy fórum ami egy bizonyos érdeklődési körről szól illetve azoknak teremt kultúrált komunikációs lehetőséget akik ebbe az érdeklődési körbe tartoznak.

  2. Szerény vigasz annak a több tíz millió embernek,akiket a bolsevista rendszer megölt, megnyomorított, száműzött és még ki tudja mit csinált még…
    A csillag marad, csak az orosz zászló színeiben tündököl. A PAK-FA már ezzel a felségjellel repül, ahogy az új helik is.

    Amúgy Svácj sem semmi! Mi alig tudunk rendsen rendszerben tartani 14 Gripent, – vagy legalábbis lassan haladunk, hogy elérjük a 100%-os állapotott! – sőt még a 29-ket is csak korlátozva tudjunk repülni. Ők pedig már a második hansebesség feletti típust újjítják. Akinek van miből annak könnyű! Érdekes, hogy amit ők „kiegészítés” címén akarnak rendszeresíteni az más államnak az első vonalbeli csúcs technikát jelenti! Minden esetre NAGYON-NAGYON irigylésre méltó helyzetben vannak!
    Kicsit olyan íze van ennek a plusz 1 milliárdnak, mint anno a svájci Mirage modernizáló botránynak! Csak nehogy kipukkanjon a lufi…

  3. „A stratégiánk szerint a hadseregünknek követnie kell a globális biztonsági helyzetet. Ezt figyelembe véve a közel 5 milliárd dolláros összeg legalább 1 milliárddal több a kelleténél.”
    Hát nem tudom hol él ez az ürge. Talán a kezébe akadt egy 90-es évek beli hurráoptimista, poszt-hidegháborús kampánykiadvány a pártiroda takarítása közben…
    Nekem sokkal inkább úgy tűnik, hogy nem a testvéri szeretet, és megértés korszaka közeleg. A közel-, és távolkeleten mindenki egyre jobban fegyverkezik, míg a nyugati országokban egyre nagyobb társadalmi kihívást jelentenek az immár integrálódásra sem törekvő bevándorlók. Szóval a globális biztonsági helyzet egyre inkább „fokozódik”.