XI. Kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai Bemutató

Egy átlagos magyar repülésszerető ember számára – főleg, ha elsősorban a katonai szféra érdekli – alig jelenthet valami is nagyobb élményt a Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatónál. A minden második évben megrendezésre kerülő esemény színvonala emelkedő ágban van, amit az idei, 11. alkalom is megerősít.

A Haditechnikai Kerekasztal szerkesztősége természetesen jelen volt a helyszínen – ki hosszabb, ki rövidebb ideig. Ám abban mindannyian egyetértünk, hogy Magyarország repülőnapok terén elérte a nyugat-európai színvonalat – már ami a dinamikus programot és a statikus soron kiállított típusokat illeti…

A fenti megállapítás nem véletlenül olyan, amilyen, ugyanis amíg a kilátogató laikus néző számára minden tekintetben maximális élményt nyújtottak az égen és a földön látható vasmadarak és egyéb haditechnikai eszközök, addig a témában jártas látogatók és a sajtó képviselői bizony felsorolhatnak jó pár negatívumot a szervezéssel kapcsolatban. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem éreztük jól magunkat, csupán némi építő jellegű kritikával szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a következő alkalommal sokkal gördülékenyebben menjenek a dolgok.

Most azonban inkább a pozitívumokkal kezdeném. Egy repülőnapnak több alapköve van, melyek alapján eldönthetjük, hogy jók-e vagy sem. Közülük is a két legfontosabb a dinamikus program és a statikus soron kiállított típusok változatossága. Erre a kettőre igazándiból nem lehet panasz, hiszen az olykor erősen borús égen igazán kitűnő műsort csodálhatott meg a nagyérdemű, amikor pedig egy kis sétához volt kedvünk, a repülőtér keleti felében sok érdekes, ritkán látható harci gépet vehettünk szemügyre.

A statikus sorban helyet kapó típusok között voltak megszokottak és ritkaságszámba menők is. Természetesen a legnagyobb szenzációt az ukránok Szu-27 Flanker vadászbombázója jelentette, mely impozáns méretének és szép vonalainak – no meg hírnevének – köszönhetően mágnesként vonzotta magához a szemlélődőket. Kis csapatunk első célpontja is ez volt, és az élményt csak fokozta, hogy némi készpénz ellenében az ukrán hajózók beengedtek a Flanker kabinjába is, majd lehetőségünk nyílott a típus részletes megvizsgálására, körbejárására is.

Tőle balra állt egy VIP-berendezésű magyar An-26-os, melybe szintén sikerült bejutnunk. A kabin megtekintése után kicsit elbeszélgettünk a hajózókkal, és az ’Ancsa’ jellemzése után rákérdeztünk, milyen típust szeretnének majd helyette. Azt a választ kaptunk, hogy sok lehetséges variáció van, de a lényeg, hogy a célnak megfelelőt válasszon a felső vezetés, melyhez szükséges a jövőbeni célok kijelölése. Tehát ha külföldi missziókba (Koszovó, Afganisztán) szeretnénk a váltást és némi muníciót fuvarozni, akkor valamilyen polgári repülőgépet kell átalakítani erre a célra. Ám ha csak Európán belüli szállítási feladatokat szeretnénk végezni, akkor egy közepes katonai teherszállító tökéletes lenne – például a C-27J Spartan.

Az An-26 mellett eltörpült a Jak-52-es, mely a három repülőképes példány egyike, s szintén utódjára vár. Mellette egy Zlin-43-as és néhány polgári kisgép állt. A másik sort egy magyar JAS-39 EBS-HU Gripen állt. Az előbbieken felbuzdulva megérdeklődtük az ott ácsorgó hajózótól, hogy lehetséges lenne-e a pilótakabin megtekintése, de egy jó alibivel – a kabintető nyitómechanizmusának akkumulátora le fog merülni – udvariasan elutasította a kérést. Nem úgy a tőle jobbra parkoló román MiG-21 LanceR C pilótája, aki rendkívül kedves volt, így a cikkíró lehetőséget kapott a számára oly kedves típus katapultülésébe való behuppanásra.
A LanceR-en jól látszik az izraeli modernizáció. A legszembetűnőbb a két display, melyek közül a jobb oldali a rendszerek ellenőrzésére és a repülési adatok megjelenítésére szolgál, míg a baloldali a lokátor információit közli a pilótával. Természetesen a régi mechanikus műszerek sem hiányoztak, ám ennek ellenére tényleg igaz, hogy az öreg típus még a mai napig is megfelel a légtérvédelemre.

Nem hagyhattuk ki, hogy ne kérdezzünk rá a román hajózónál is, hogy mit szeretne a LanceR helyett. A kérdés nem dobta fel túlzottan, mindössze annyit mondott, hogy biztosan politikai döntés lesz, és ez alapján a Gripen a legvalószínűbb, mivel az a legolcsóbb.

Tovább haladva szerb gépekkel találkozhattunk, melyek közül egyikbe sem tudtunk beülni, csupán a G-2-re nyílt alkalma a cikkírónak felmászni és megnézni a kabint. Náluk sokkal érdekesebb volt az ’izraeli blokk’, melyet egy C-130H Hercules és két F-16I Soufa alkotott. Elsőként a teherszállítót nyitották ki, belsejében egy kis kiállítással az ottani kutató-mentő egységek felszereléseiből. Később – a pilóták, a fekete öltönyös-napszemüveges őrök és magyar készenléti rendőrök felügyelete mellett – bárki megnézhette és lefotózhatta a ’Vihar’ névre keresztelt vadászbombázókat is, így mi is éltünk a lehetőséggel. A C-130 bal oldalán (szemből nézve) álló Falcon pilótája rendkívül kedves és közlékeny volt, szívesen válaszolt kérdéseinkre. Megtudtuk, hogy két éve repüli a típust, melyen 2-300 órát tölthet el egy évben.

Az izraeli gépekhez fűződik két érdekes sztori. A C-130-asból kilépve és a többiekre várva a cikkíró megkérdezte a hajózókat, hogy a nap folyamán lesz-e lehetőség az F-16I-k pilótafülkéinek megtekintésére. Erre akkor (délelőtt 9 felé) az volt a válasz, hogy ’lehetetlen’. Később széles vigyorral a szánkon konstatáltuk, hogy mégsem az…
A másik Phoenix kolléga tapasztalata. Vasárnap délután még egyszer ellátogatott a statikus sorra, és le kívánta fényképezni az egyik Soufát. Ám ez nem sikerült neki, ugyanis a melléjük kirendelt magyar őr közölte vele, hogy tilos. Bizonyára az Olvasók is kíváncsiak lettek volna a reakciójára, ha megmutatja neki az addig készült képeket.

A spanyolok a statikus sorra csak CASA C-295-ösüket állították ki. Ebbe szombaton a nagyérdemű is beléphetett, ám a rendkívül modern, LCD-kijelzőkkel teletűzdelt pilótafülkét a személyzet kérésére nem fotózhattuk. Az An-26-os után érdekes volt a fejlett nyugati technológia a közel azonos méretű szállítógépben. A sor végén pedig az ukránok Ancsája árválkodott, belsejének megtekintésére nem volt lehetőség.

Visszakanyarodva a másik sorba, egy magyar MiG-29-be volt lehetőség beülni, de ezt a hatalmas sor miatt kihagytuk. A szlovák Fulcrum előtt viszont kevesebben álltak, így itt Phoenix kihasználta az alkalmat, és készített pár képet a fülkéről. A hollandok F-16-osai előtt sikerült ’pár szót’ váltanunk egy pilótával, de erről majd később…

Az Egyesült Államok Légiereje egy kis meglepetéssel szolgált, ugyanis az F-15 Strike Eagle névre hallgató E verzióját küldte el Magyarországra. A két példány a nagy-britanniai Lakenheat repülőtérről érkezett, oldalukon ott voltak a CFT-k. Az egyik pilótával sikerült jó kapcsolatot kialakítani. Elmondta, hogy sokat gyakorolnak a Királyi Légierő gépeivel, a Typhoon-ról pedig úgy nyilatkozott, hogy meglepően gyorsan emelkedik nagy magasságba, és légi harcban veszélyes ellenfél.

A statikus sorban a Luftwaffe két Eurofightere és egy Tornado IDS-e után visszatértünk a kiindulási ponthoz, a Flankerhez. Utunk következő állomása a cseh díszfestésű Mi-24V után a szlovákok kutató-mentő Mi-17-ese volt. A hajózók rendesek voltak és beengedtek minket a pilótakabinba, ahol megtekinthettük az NVG-s sisakot is, valamint tanulmányozhattuk a több nagy kijelzőből álló műszerelrendezést. A magyar Mi-17N ott jártunk idején nem volt nyitva, így sajnos nem tudtuk összehasonlítani a szomszédokéval. A következő ’sorban’ három kisebb forgószárnyas állt, egy szlovén AB-212-es, egy német BO-105-ös és egy belga A-109BA. Ezek közül az elsőbe sikerült bejutnia a cikkírónak, a szlovén hajózó rendkívül kedves volt, megmutatta a helikopter fontosabb műszereit és a kutató-mentő feladatok során használt eszközeit.

Az esemény nevéből adódóan a szárazföldi erők eszközeit is megtekinthettük. Ezek között az egyik érdekesség a Cougar MRAP volt, a másik pedig a két tűzszerész robot. Jelenleg a Magyar Honvédség négy ilyennel rendelkezik, közülük egy van Afganisztánban, három pedig itthon. Egy tűzszerész ruhába öltözött honvéd is a kis masinákkal tartott, akitől megtudtuk: a felszerelés használatakor úgy számolnak, hogy minden méterrel tíz százalékkal nő a túlélésük esélye, elméletben. Így tíz méter távolságból a jellegzetes zöld színű viseletnek már 100 %-os védelmet kéne nyújtania. Ez persze nem mindig valósul meg a gyakorlatban, de a pszichikai terhet csökkenti.

Az előző repülőnaphoz hasonlóan a Magyar Légierő szolgálatból kivont típusait is megtekinthették a kilátogatók, közülük többe is beülhettek azok, akik kivárták a hosszú sorokat. A többé-kevésbé jó állapotú Szu-22M3-as, L-39-es és a MiG-ek mindig csempésznek egy kis nosztalgikus hangulatot az eseménybe.
A repülőtér nyugati felében található zöld hangárokban többféle kiállítás is megtekinthető volt. A ’múzeumhangár’ néven emlegetettben például a magyar repülés történetét követhettük végig, de megismerkedhettünk a honvédség alakulataival is, valamint jó pár cég állította ki termékeit. Az utolsó előtti hangárban például egy Eurocopter EC645-ös makettet találhatott, aki arra járt. Ez főként a hozzáértőbbek számára volt érdekes, ugyanis ez a helikopter lehet az Egyesült Államok Hadseregében az OH-58-asok utódja.

Egyetlen dolog volt, amit nagyon-nagyon hiányoltunk a statikus programból: a NATO E-3A AWACS gépét…

Most pedig térjünk rá a dinamikus programra. Sajnos az időjárás nem kímélte a szervezőket és a látogatókat sem, bár előbbieknek több fejfájást okozhatott, főleg a szombat délelőtti hatalmas köd. Ám ennek ellenére kiválóan megoldották a problémát, és annak ellenére, hogy csúsztatni kellett, az előzetesen kiírt típusok közül mindet láthattuk a levegőben – igaz, sokat jóval rövidebb ideig. Vasárnap erősen lógott az eső lába, de végül nem lett belőle zuhé, így zavartalanul folytatódhatott a program.

A fantasztikusra sikeredett, díszfestésű Mi-24-es ’Csőrike II’ igazán elismerésre méltó programmal örvendeztetett meg minket, és a Jak-52-re sem lehetett panasz. A magyar Gripen a szokásos bemutatóját repülte, csakúgy mint svéd kollégája az egyel régebbi verziójú JAS-39A-val. A spanyol és svájci Hornetek megmutatták, hogy az eredetileg repülőgép-hordozók fedélzetére tervezett típus képes erőtől duzzadó programot is repülni, ezt a nagy állásszögű repülések során bizonyították, meglepő módon egy teljes kört tudott megtenni így az F/A-18-as.

A MiG-29 demó a szlovákoknak köszönhetően nem maradt ki a programból, és reméljük, hogy még egy ideig nem is fog, ugyanis kiváló programot láthattunk a géptől. A román kétüléses LanceR B pedig a jó öreg MiG-21 kedvelőinek szívét melengette meg, a szürke felhők előterében szépen mutatott a hajtóműből kicsapó lángcsóva.

A két F-16-demó hozta a megszokott színvonalat, a feltűnő narancssárga színben pompázó holland és a kék csíkos belga sem spórolt az infracsalikkal. Az osztrák Eurofighter Typhoon egyenesen Zeltwegből repült át, ezért csak egy rövidet repült. A cseh L-159-esek közül a gyári és a légierő színeiben szolgáló is szépet repült, előbbi függőleges vezérsíkján még mindig ott virított a Puma század matricája.
Igazi érdekesség volt az olasz AMX bemutatója. A csapásmérő feladatú gép pilótája nem vallott szégyent, lehetőségeihez mérten megpróbálta a lehető leglátványosabb bemutatót produkálni.

A nézők kedvencei egyértelműen a Pápáról érkező, a HAW állományába tartozó C-17 Globemaster III és az olasz C-27J Spartan voltak. Előbbi pusztán méreteivel is sikert aratott, utóbbi pedig itthon is bizonyította a típus hírnevét: orsók, bukfencek, késrepülések gazdagították repülését, melyet a végén vastapssal jutalmazott a közönség. Reméljük, a legközelebbi repülőnapra is eljön majd a ’Spártai’, ilyen produkciót látni mindig élmény.

A spanyol Mirage F.1 repülése azért volt érdekes, mert lehetséges, hogy most láthattunk utoljára a levegőben ilyen gépet élőben. Nem volt a hétvége legjobbja, de fáklyás emelkedései és nagy sebességű áthúzásai említésre méltóak.
Ezek után már mindenki számára világos, hogy a HTKA szerint mi volt a ’Hétvége produkciója’: a Dassault Rafale repülése szemet gyönyörködtetőre sikerült. Már a pénteki gyakorlás alkalmával is elismerően bólogattunk, szombaton és vasárnap pedig a francia gép bebiztosította első helyét a képzeletbeli dobogón.

A kötelékek idén is szép számban vettek részt, közülük a Patrouille Suisse (Svájci Őrjárat) másodszor volt látható Magyarországon, 1992-ben még Hawker Hunterekkel bemutatóztak.. A nemzeti színekben pompázó F-5E-k igazán látványos műsort mutattak be, látszott rajtuk a sok gyakorlás. A formációk pontosak voltak, a lehető legtöbbet hozták ki a Tigerekből.
A régebbi NF-5A-val repülő Türkish Stars (Török Csillagok) visszatérő vendégek Kecskeméten, ami nem is baj, mivel mindig élvezetes bemutatóval örvendeztetnek meg bennünket. Az élményhez hozzájárul kommentátoruk, aki magyarul is tud (valamennyit), így mindenki mosolyogva fordítja fejét a megfelelő irányba, mikor a hangszórókban felhangzik az erős török akcentussal tarkított ’Kérém, nézzénék jobbrá – most!’

A horvát alakulat, a Wings of Storm (Vihar Szárnyai) Pilatus PC-9-esei pozitív csalódást okoztak, ugyanis meglepően ötletes és szépen végrehajtott manővereket mutattak be, így őket is várjuk vissza legközelebb. A Breitling Jet Team már csak a repült típus miatt is kedves a szívünknek, a hét L-39C Albatros pedig nem vallott szégyent, hozták a jó formájukat. Nem szabad elfelejtkezni a lengyel Iskra-kötelékről, a Team Iskry-ről sem, melynek szintén hét TS-11-ese ugyancsak érdekesség volt a magyar égen.
Ha pedig a kötelékekről van szó, érdemes szót ejteni a magyar Hajdú Trióról, mely Apollo Fox UL-gépekkel repült, és érdekes színt vitt a bemutatóba.

Az idén 50. évét ünneplő olasz Frecce Tricolori (Háromszínű Nyilak) pedig megkoronázta az évfordulóktól hemzsegő rendezvényt. A szerző személyes kedvencei az elmúlt évek megszokott formációi mellett néhány újat is bemutattak, így vonva be az ünneplésbe a magyar közönséget is. 2008-hoz hasonlóan idén is osztogattak bemutatófüzeteket, és a műsor végeztével azon szerencsések, akik a kerítés mellett álltak a Spartannal szemben, még aláírást is kérhettek a pilótáktól – sajnos ez számunkra nem adatott meg, az idegeskedő biztonsági őrök ugyanis a dinamikus program végével egyből kifelé tessékeltek bennünket, és nem engedtek oda az olaszokhoz…

Most pedig a beígért kritika. A sajtóregisztrációt követően az értesítő E-Mailben nem közöltek semmilyen információt arról, hogy hol kell majd bejelentkeznünk, így a sajtókaputól közel két kilométert kellett sétálnunk oda-vissza az akkreditáció miatt. Ezután (a talán túl részletes táskaátkutatás végeztével) a hűvös és csendes sajtóközpontba mentünk több társunkkal együtt, ahol már be volt rendezve egy terem a sajtótájékoztató számára. A kijelölt időpont után húsz perccel azonban közölték, hogy máshol történik a tájékoztató, és már el is kezdődött – így egy kilométerrel odébb kellett települnünk, ráadásul már a végére értünk oda.
Reméljük, hogy legközelebb sokkal jobban figyelnek a média tájékoztatására a szervezők, hogy elkerüljék az efféle kellemetlenségeket.

Összességében tehát egy rendkívül jó repülőnapot tudhatunk a hátunk mögött. Reméljük, hogy a legközelebbi is ugyan ilyen jó, vagy még jobb lesz, ezzel növelve Magyarország hírnevét a világban.

A végére pedig jöjjön a beígért ’legnagyobb élmény’, ami nem más volt, mint a holland F-16-pilótával való beszélgetés. A rendkívül közlékeny hajózótól megérdeklődtünk, hogy milyen típust szeretne látni a Holland Királyi Légierő kötelékében a Fighting Falcon után:

-What would you like to the next military aircraft of Netherlands?
-Joint Strike Fighter, of course.
-And the Eurofighter?
-It’s a shit.

(Angolul nem tudóknak:
– Melyik típust szeretnéd Hollandia következő harci gépének?
– A Joint Srike Fightert, természetesen.
– És a Eurofighter?
– Az egy sz*r.)

Ezt követően további hasonló dolgok is elhangzottak részéről, ám erről és a többi interjúról bővebben majd Phoenix kolléga írásában számolunk be. Addig is tessék hozzászólni, megosztani az élményeket a többiekkel, valamint várjuk a szebbnél szebb képeket is a fotópályázatra!