|

Mégsem vesz F-35-öst Izrael?

A minap furcsa kijelentést tett az izraeli védelmi miniszter egy újságcikkben, miszerint hazája nem jár jól az amerikai típussal, helyette más alternatívát kéne keresniük.

Moshe Arens Izrael védelmi minisztere (és a kudarcba fulladt IAI Lavi fejlesztésének egykori vezetője) különös kijelentést tett egy újságcikkben, mely a Haaretz internetes újságban jelent meg július 27-én, pénteken. A védelmi miniszter szerint ahelyett, hogy 11 milliárd dolláros költségen 75 darab F-35 Lightning II típusú, ötödik generációs vadászbombázót rendszeresít Izrael, a közel-keleti államnak Oroszországgal és/vagy Indiával kéne társulnia egy „saját” típus kifejlesztése érdekében. (Arens emellett a cikkben azon is elmélkedik, hogy hol tarthatnának most, ha a ’80-as években nem fojtották volna meg a hazai típus fejlesztését.)

Oroszországban (India közreműködésével) jelenleg is folyik egy újgenerációs típus fejlesztése, így – ha a védelmi miniszter által kijelölt út mellett döntenek – célszerű lenne a PAK-FA programba történő becsatlakozás. Indiával sem ápol rossz kapcsolatot Izrael, hisz az indiai típusok korszerűsítésében főszerepet játszott/játszik a közel-keleti állam, sőt az újonnan vásárolt típusokba is izraeli elektronika kerül(t). Emellett India még mindig táplál némi reményt a hazai MCA programmal kapcsolatban, melynek gyümölcse a FGFA/PAK-FA projekt szüleményével egészítené ki egymást.

29 hozzászólás “Mégsem vesz F-35-öst Izrael?”

  1. Na ez lenne ám a 180 fokos fordánc! Oroszország-India-Izrael! Hát akkor lehet, hogy tényleg bagóért fogják árulni a „Raptor killer” PAK-FA-t! Izraeli elektronika a Pakiban. Fájdalmasan hangzik! Egy kicsit Déja vu érzésem vam, mint amikor a franciák nem szállítottak cuccot az ígéret földjére, akkor Izrael kémkedve, de ellopta a technikát! Itt nem lehetne újra eljátszani, hogy kikémkedik a cuccot az LM-től?
    Itt Indiát említik mint távol-keleti kapcsolatot, de vajon Kínával mi a helyzet? Lehet, hogy a kínai 5. generációs gép még nincs olyan fázisban, hogy érdemes legyen beszállni a fejlesztésébe? Feltéve, ha tényleg van egy ilyen „titokban” fejlesztett masina. A PAK-FA-ba annyira nem tudnak már drasztikusan beleszólni! Szerekezetileg talán nem sokat adhatnak hozzá, talán a kétüléses indiai változatnál, de ez csak feltevés… Fegyverzet és elektronika maradt na és persze dohány dögivel, amit a Paki tömhetnek, ha tényleg meglépik amit a védelmi miniszter mondott! De lehet ez csak az ő véleménye!
    Izraelnek nagyn fájhat a forráskódok ilyen mérvű titkolása, ha ilyen kijelentés hangzik el, egy ilyen magas pozícióban lévő emberkétől…

  2. Az izraeli elektronika sokat dobhat a PAK-FA minőségén (és persze lehet h az árán is)
    Nem tudom jelenleg milyen viszonyban van Kína és Izrael, de az biztos, hogy az izraeli repülőgépipar sokkal jobb kapcsolatot ápol Oroszországgal és Indiával, mint Kínával…

  3. Mégis átpasszolták anno a Lavi terveit és azt a kínaiak hasznosították a J-10-ben, ha jól tudom.
    Lehet javítani ha tévedek, de van hasonlóság a két gép között…
    Igaz az amcsik duzzogtak és morogtak érte rendesen, hogy a kínaiak kezéber kerültek a tervek, de ez elég régi történet már!

  4. A józan ész alapján nem sok esélye van ennek az együttműködésnek. A Pakik ugye még Iránnak is szállítottak nuki technológiát, mig OO igyekszik a térségben a szerepét újra visszanyerni ami nem megy ha Izrael a főbarát.

    Ettől függetlenül azért baromságot Izraelben is tudnak csinálni.

    Szóval emberi számítás szerint ez csak olyan ijesztgetés, mert az -35 el semmi nem ér fel jelenleg és ha egy barátságtalan Török o rendelkezik majd rahedli F-35 el akkor a töredéknyi jó PAK FA val csak a popsit lehet törölgetni de minőségi fölényt fentartani nem.

  5. Valamiért egyből az ugrott be erről, amikor a napokban benyújtották az igényüket az f-35 forráskódjára. Ez pedig az utólagos nyelvcsapás: ha nem adjátok a kódot, akkor nem is kell a gép! Lehetetlen, hogy egy ilyen ovis szintű blöffnek felüljenek az amerikaiak.

    Ha a pak-fa-ba szállnnak az f-35 helyett, akkor le kéne mondaniuk a segélyekről is, a gombnyomásra kiutalt milliárdokról és úgy általában egy valóságtól elrugaszkodott ötlet ez.

    Olcsó, ócska blöff ez, nem más. Nem értem az amerikaiakat sem, hogy eltűrik az ilyen zsarolást a kitartotjuktól. Én az ő helyükben bejelenteném, hogy Izrael kívánalmának megfelelően megszüntetik az együttműködést f-35 ügyben.

    Hogy visszakoznának akkor! Nem kéne akkor pak-fa, nem kéne a kód sem, csak kapjanak a gépekből, nekik kéne akkor csúszni-mászni és rájuk is férne, mert ez a bejelentés is a határtalan arroganciájukról tesz bizonyságot.

  6. Hornet102:
    „Izrael ijjeszgeti az USA-t?”
    Nekem úgy tűnik.
    Ugye most a héten volt egy cikk, hogy Barak megy Barackhoz, s szóba kerül az F35-ös (pontosabban a forráskód dolog).
    Amit meg ugye eddig az amcsik nem akaróztak átadni.
    Erre izrael bedob egy ilyen hírt…

    (Amúgy most Ehud Barak, vagy Moshe Arens a Dávidék védelmi minisztere?)

  7. Nem hiszem, hogy megszüntetnék az együttműködést és a segélyeket az amerikaiak, csak azért mert kilépnek a JSF programból. Inkább ki tudnák használni a helyzetet.
    Gondoljatok bele, hogy Izrael belép a PAK-FA programba és jó szokásuk szertint továbbítják a megszerzett infókat. Úgy mint a 80-as években /USA-Izrael-Ázsia(Kína)/, csak most fordítva Ázsia(Oroszország,India-Izrael-USA).
    Az USA biztos díjazná az infókat.

  8. Phoenix!
    Na ezért nem adják az amik a forráskódokat!
    De lehet, hogy egy „széria” F-35-tel megszerzet tapasztalatokat is vígan tovább fogják adni!
    Én nem vagyok benne annyira, sajnos nincs rá komolyabban időm, de ezeket a forrás kódokat nem lehet feltörni?
    Esetleg – kicsit lehet hogy bénán fogalmazok, de megpróbálom – amik tehetnek egy olyan „szívességet”, hogy hagynak egy „csatlakozást” az izraeli szoftvereknek, mint pl egy computer rendszer, ahova egy usb csatlakozóval lehetne kapcsolódni egy pen drive-val és az adathordozón lévő cuccot csatolni a computer programhoz, már amennyire az eredeti program engedné…
    Bocsi ha túl bonyolúltan fogalmaztam! Lehet, sőt kérem javítsatok, hogy is van ez valójában!
    Köszönöm!

  9. Mondjuk itt hangzott el hogy az F35-re nagy igény van. Nem hinném hogy az izraeli megrendelés hiányozna. Az izraelieknek meg a kód. Legfeljebb majd valami hithű kém meglopja nekik egy pár zsák aranypénzért. Mástól is szereztek már így dolgokat régen.

  10. OFF

    A haditengerészethez nálam többet konyító olvasók véleményét szeretném megkérdezni:

    Délután megnéztem a Yamato – Öngyilkos küldetés c. japán filmet, amiben több jelenetben is szerepel, hogy a csatahajó 460mm-es főtüzérségével a támadó amerikai torpedóvetőkre tüzel. Kérdezném, hogy ez valószerű-e, ill. egyáltalán lehetséges-e, volt azokhoz a lövegekhez erre alkalmas lőszer?

    Bocs az Off-ért, de a főoldalon éppen nem volt aktuális haditengerészeti hír, amihez esetleg jobban passzolt volna a kérdés…)

    Egyébként ez az izraeli blöff is elég érdekes, csak két szék között nehogy a padlón kössenek ki, bár annál azért ők ravaszabbak és profibbak, na és jobb az érdekérvényesítő képességük is (ezért is furcsa ez szőkenős stílusú a nyilatkozat).

  11. Allesmor Obranna

    Ez egy jó kis sztori. Eszembe jut róla (mármint a forráskódokról) pár éve a HVG-ben megjelent cikk a török védelmi szektorban, konkrétan egy repülőipari beszállításokkal foglalkozó kutatóintézetnél történt furcsa halálesetekről. Annyi volt benne, hogy váratlanul, gyors egymásutánban támadt magánéleti gondja három olyan mérnöknek, akik történetesen az F-16-osok avionikáján dolgoztak. Tudvalevő, hogy a törökországi 16-osok összeszerelésekor a saját-idegen azonosítók kódolását csak az amerikai szakemberek végezhették, USA-nemzetbiztonsági okokból, török NATO-tagság ide, vagy oda.
    Nagyon fontos, hogy a saját-idegen azonosító rendszer idegennek semmiképp se lásson esetleg iraki légtérben járőröző jenki F-16-osokat, csak barátnak, megelőzve ezzel egy esetleges AMRAAM találatot.
    Szóval Törökország nyugodtan azt tehet az észak-iraki légtérben a kurdok ellen, amit csak akar, de csak ameddig ez a jenkik érdekeit nem sérti.
    A három mérnök állítólag (vigyázzat! összeesküvés-elmélet veszély!) pont azon szorgoskodott, hogy ezt a kódot feltörje. De nem tették meg végül, hanem az egyik kiugrott a lakása erkélyéről, a másik bevezette a kipufogógát a kocsijába, a harmadik meg belefúlt a medencéjébe.
    Nos, így valóban nehezebb feltörni a kódot.

  12. AstarothZ: Igen, fejlesztettek a japók egy speciális légvédelmi lőszert a főtüzérséghez, ám a látványos fényhatáson túl (a filmben ha jól emlékszem nem mutatják, de a pilóták beszámolói szerint olyan volt, mintha tűzijáték-kígyók törtek volna az égbe) más jelentős hatása nem volt. Egyetlen géplelövést sem regisztráltak ennek a fegyvernek a hatására.

  13. @Phoenix

    Szerinted megérné Izraelnek, hogy kimarad a JSF programból (és Amerikának, hogy Izrael nem vesz JSF-t), azért, hogy kikémleljék a PAK-FA titkait? Az tulajdonképp válasz az f-22-re, nem túl valószínű, hogy azt akarnák másolni az amerikaiak.

    No és Oroszország sem most jött le a falvédőről. Nem hatná meg őket egy ilyen ócska színjáték, mint ez itt, még ha megtoldanák ezt egy látványos szakítási jelenettel, az sem ejtené át őket. Az sem lenne túl jó ajánlólevél Izraelnek, hogy azért szálltak ki a JSF-ből, mert nem elég nekik az import, a szoftverkódok is kellenek, bizonyára a tervdokumentációkra is hajtanak.

    Arról nem is beszélve, hogy ha beszállnának a PAK-FA programba, akkor ezek után nem lenne meglepő, ha őket is elkezdenék zsarolni. Pl. ultimátumot adnának, hogy azonnal fagyasszanak be minden nukleáris tech transzfert Iránnak, vagy megtiltanák, hogy légvédelmi rendszert adjanak el nekik, különben kiszállnak a PAK-FA-ból és visszaszállnak a JSF-be.

    Az milyen arcátlan húzás lenne! (simán kinézném belőlük)

  14. Az amik évről évre milliárdokkal támogatják Izraelt.Már ezt is csak úgy lehet eladni az otthoniaknak,hogy ez a pénz a hadiiparon keresztül visszakerül a gazdaságba (munkahelyek megőrzése etc.etc.)De hogy az adófizetők pénze külföldi fegyvergyárakhoz kerüljön Izraelen keresztül? Kizártnak tartom.Ez a segélyek végét jelentené a zsidóknak,ezt pedig nem engedhetik meg maguknak,ezzel pedig mindenki tisztában is van.

  15. Hornet102: szvsz egyszerübb lehet újra írni mint megfejteni. Izrael partner ország jól belelát a programba és gondolom azért teper mert még ők is kb lehetetlennek tartják. Ha pedig ők kvázi lehetetlennek tartják akkor vmi nagyon komolyat alkothatott az NSA.

    Amúgy az egész story bűzlik.

  16. Szerintem persze hogy kell a forráskód hiszen az f35 elterjedt típusnak fog számítani ha igaz. Ez üzleti érdek, hiszen egy csomó dolgot el lehet adni hozzá. És ugye Izraelnek hadiipara van. Így viszont az USA integrálhatja a fegyvereiket a géphez.

  17. @Kuruc

    Gondolj arra, hogy a windows is zárt forráskódú és bizonyára számos maszek platformot alakítottak volna ki már belőle, ha olyan egyszerű lenne, de én nem tudok egyről sem, pedig bőven akadnak barkácsoló kedvű informatikusok. Még erre sincsen példa és az f-35-öt nyilván még ennél is erősebb kód védi.

    Gondolom én, bár szívesen meghallgatnám egy informatikus véleményét erről.

  18. Szerinted megérné Izraelnek, hogy kimarad a JSF programból (és Amerikának, hogy Izrael nem vesz JSF-t), azért, hogy kikémleljék a PAK-FA titkait? Az tulajdonképp válasz az f-22-re, nem túl valószínű, hogy azt akarnák másolni az amerikaiak.

    @Tilikov: nem mondtam, hogy másolni szeretnék (bár a mozgatható LERX hatása biztos érdekli őket). A MiG-21,-23,-29-es típusokat sem azért szerezte be az USA, mert másolni akarta őket. Egyszerűen azért érdekelte őket az orosz technika, hogy mivel lehet kivédeni az. Csupán hatásos harceljárások kidolgozására kellettek.

    Nem tartom valószínűnek, hogy orosz és amerikai felségjelű 5. generációs típusok egymásnak essenek, de más országok zászlaja alatt megtörténhet…

  19. @phoenix: „Nem tartom valószínűnek, hogy orosz és amerikai felségjelű 5. generációs típusok egymásnak essenek, de más országok zászlaja alatt megtörténhet…”

    Jelenleg biztosan nem, de még rövid és középtávon is csak olyan országoknak néz ki az 5gen, akik vagy atomhatalmak, vagy atomhatalmak szövetségi rendszerében állnak, köztük pedig nem valószínű az egymásnak esés.

    Szerintem 5gen gépek csatáját akkor láthatunk majd, amikor azok 30-40 év múlva leselejtezve a harmadik világba kerülnek. Akkor meg már cseppet sem lesz érdekes a meccsük.

  20. LEhet fél off, de azért Izraelnek elég sok embere lhet az ami felső vezetésben. Biztos keresztbe tudnának tenni dolgokban az amiknak. Asszem kongresszusi vétóval dobálóztak az előző cikkben…

    Ettől persze úgysem lesz nyíltforrás nekik.

  21. @Janaj

    Honnan veszed, hogy a nyílt forráskód kell nekik? Lehet, hogy az igazi célt jövő héten jelentik be. Nagy kegyesen lemondanak a forráskódról, mondván nem is kell a forráskód, ha megkapjuk ezt és ezt. Amikor már a forráskód is rálicitálás egy előző követelésre.

    Igaz néha arcpirító az arroganciájuk, de el kell ismerni, az érdekérvényesítést profin csinálják, ehhez tehetség kell és nekik megvan hozzá.

  22. Kuruc: Mármint a bűzlik vagy gyorstalpalót akarsz kriptográfiához? :DDD

    Bűzlik mert nem áll össze. Ruszkik képesek lennének sárkányt meg hajtóművet biztosítani, de ruszkik nem ennyire hülyék + ruszkik (ahogy Kína is) „fekete” listán vannak. US pedig egy ilyen kaliberű üzlet esetén ahogy Kínai AWACSnál is befenyít.
    Zsarolásnak gyenge. Realitása nem tudom van e annyi (szvsz nincs) innentől mindha egy túlbuzgó tábornok hülye nyilatkozata lenne aki még a lavi leállítását siratja…

    Kriptográfia esetén go wiki kezd a blokk kodolásnál pld DES majd térj át a nyilt kulcsú rendszerekre pl RSA, aztán kis autentikáció Kerberos jó plda végül nézd meg a PGPt. Ha ez megvan érteni fogod mért csikorgott anno még az NSA foga is PGPnél. (Aminél a fő kodolást csak egy hude régi 1978as (max2048bites) RSA végezte. (mostmár más demind1))

  23. Raptor killernek elég vicces hívni a PAK-FA-t véleményem szerint. Eleve ott kezdődik, hogy az AIM-120D-vel „picit” hosszabb a kardja a Raptornak minden másnál. És ez csak egy gond a sok küzül.

    A PAK-FA célja nem ez. Leváltani a kőkkorszaki orosz típusokat és a 4++ gépek előnyének lényeges erodálása. Na, ebben viszont űberkirály lehet, már ha a tervek szerint megy a dolog. Csak nagyon sok részlet hiányzik még. Lásd hiányzó újgenerációs légiharc rakéta.