|

Párizs és Berlin fegyverkezésre szorítja a görögöket?

Az európai zöldek vezető szereplőjeként az Európai Parlament tagja, az 1968-as párizsi diáktüntetések vezéralakjának számító német politikus, Daniel Cohn-Bendit legalábbis a közelmúltban a sajtónak tett nyilatkozatával alapvetően azzal vádolja Párizst és Berlint, hogy a görögök kisegítésére szánt pénzalapba csak a korábbi görög beszerzési programok folytatásának bebiztosításával tették be részüket.

„Találkoztam az általam régóta ismert Papandreou Úrral Athénban a múlt héten.” – kezdte Cohn-Bendit, aki alapvetően zsarolással vádolta meg a francia – német párost. „Hihetetlen ahogy a Merkel és Sarkozy félék kezelnek egy görög miniszterelnököt.” A továbbiakban utalt rá, hogy Papandreou nemrégiben találkozott Párizsban a francia elnökkel és a miniszterelnökkel, Francois Fillon-nal.

Cohn-Bendit állítása szerint Fillon és Sarkozy közölte Papandreou-val, hogy megadják a pénzt, de a görögöknek cserébe tartaniuk kell magukat a korábbi fegyverbeszerzési programok véghezviteléhez.

„Az elmúlt három hónap során több milliárd Eurós fegyvercsomag megerősítésére szorítottuk Görögországot. Francia fregattok és német tengeralattjárókéra.”

7 hozzászólás “Párizs és Berlin fegyverkezésre szorítja a görögöket?”

  1. És ezzel mi a probléma? Az üzlet az nem barátság. Természetes, hogy a pénzükért cserébe elvárnak valamit. A Merkel és Sarkozy félék legalább gondolnak a saját választóik érdekeire és a lehető legjobbat próbálják kihozni a helyzetből. Ezt a fajtát úgy nevezik, hogy felelős vezető. Az a baj, hogy a 68-as generáció (a tünteők) még sokáig pozícióban lesz Európában és ez a metalitás továbbra is mérgezi a politikát.

  2. Teljesen megérdemlik a sorsukat. Ésszel kellett volna tervezni az utóbbi évek költségvetéseit és akkor nem lennének ekkora szarban. Az viszont irigylésre méltó, hogy ebből is milyen jól jönnek ki. Ugyanúgy nyögi majd az ország az adósságterhet mint máshol, de a franciáknak és a németeknek köszönhetően a hadsereg fejlesztése nem áll meg. Ki látott már ilyet?:)

  3. Az itt lévő igen jelentős Görög kissebbség egyöntetű véleménye hogy a hazai görögök egyszerűen nem akarnak dolgozni. Nincs igazi könyvelési rendszer, nincs igazi adózás adófegyelem így nem is csoda hogy ide jutottak.

    Az állambácsiban való bízás sokkal nagyobb mint nálunk ( M.o ) és így a döbbenet is hogy bizony most a bácsika nem ad hanem elvesz.

    Ott is nagy reformok kellenének a fejekben különben ez az összeg is csak arra jó hogy elpacsálják.

    A német tengók ügye meg hát már húzódik egy ideje és a görögök viselkedése messze nem volt korrekt. Most meg benyújtották nekik a számlát amit nincs mese le kell nyelniük.