|

Eurotraining – Az összeurópai katonai hajózóképzés

Az NFTC (NATO Flying Training in Canada) elindításával egy időben számos európai ország légierejének vezetősége kezdett tárgyalásokat arról, hogy létesíteni kellene egy közös európai katonai hajózóképző intézményt.

A költséghatékony AEJPT (Advanced European Jet Pilot Training) létrehozásáról tizenhét ország képviselői kezdték meg a tárgyalásokat, illetve az elvárások és követelményrendszer kidolgozását még 1997-ben. A többéves munkálatok után végül kilenc ország (Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Görögország, Olaszország, Portugália, Spanyolország és Svédország) írt alá szándéknyilatkozatot az egységes európai kiképző rendszerben való részvételről 2001 novemberében.

M-346 Master kötelék – Mára csak a kék maradt a prototípusok közül ,

Azóta túl sok érdemleges dolog nem történt, azt a spanyolországi törekvést kivéve, hogy a Badajoz tartományban fekvő Talavera la Real Légibázison francia-belga támogatással létrehoztak egy kiképző iskolát, amit később „felfújva” kiváló alapot szolgáltathat az AEJPT-nek. Jelenleg Northrop F-5M és Dassault-Breguet AlphaJet típusokkal repülnek.

De nem csak a spanyolországi képzés az egyetlen opció, a Finn Légierő szívesen felajánlaná a 35 darab BAe Hawk kiképzőgépét és a Kauhava Légibázist egy közös képzés létrehozásához. Olaszország a Lecce-ben üzemelő 61. Kiképzőezredet kínálja a közös célra, ahol jelenleg a Aermacchi MB339CDII típust repülik, melyeket később a szintén olasz M-346 Master típus vált majd.

Az Indiai Légierő számára készített Hawk ,

A lehetséges bázisok vesézgetése után nézzük a lehetséges gépparkot, annak is a „haladó” képzésre rendszeresítendő részét. Pár sorral ezelőtt említettük az olasz Alenia Aermacchi M-346 Master két hajtóműves kiképző repülőgépet. Az Olasz Légierő által megrendelt típus előtt szép jövő állhat (bár az Egyesült Arab Emirátusok megrendelése elúszni látszik), ezt a európai haditechnikai óriásvállalat, az EADS is felismerte, aki az Alenia Aermacchit birtokló a Finmeccanica vállalatcsoporttal közösen nyújtott be közelmúltban kecsegtető ajánlatot az AEJPT nemzetei számára. Az EADS a saját típusa, a Mako bukása után nem próbálkozott a kiképzőgép-piacra való betöréssel, ám most talán megtörik a jég és ebben a szegmensben is nagyot harap a tortából az európai óriás.

Az üzlet másik nagy esélyese a BAe Systems, aki a nagy múltú Hawk gépcsalád legújabb, minden eddiginél fejlettebb tagját, a Hawk 128 továbbfejlesztéséből létrejött verziót kínálja az összeurópai kiképzőiskolának, sőt felajánlotta, hogy bizonyos határok között kötetlenül választhatják meg a gépek felszereltségét, saját szájízük szerint alakítva új típusukat.

Végül meg kell említenünk a nagy sebességű kiképzőgépek piacon elérhető egyetlen szuperszonikus típust, a Korea Aerospace Industries/Lockheed Martin T-50 Golden Eagle-t is. A koreaiak azonban mindeddig nem tettek (nyilvános) ajánlatot az európai kiképzőiskola számára, ám még nem muszáj leírni az ázsiaiakat.

A programban résztvevő országok remélik, hogy 2014-ig sikerül megkötni a közös képzésről szóló szerződést és megrendelni a gépeket. A kiképzőegységnek a tervek szerint 2020 körül már teljes kapacitással kell működnie.

10 hozzászólás “Eurotraining – Az összeurópai katonai hajózóképzés”

  1. Olaszok. Néhány kép a flottájuk új büszkeségéről (nem is értem, hogy mit bajlódnak ezzel az unalmas szürke festéssel kívülről, lehetne nyugodtan piros az is két fehér csíkkal végig a fedélzeten):

    http://img151.imageshack.us/img151/1333/dscn2143tm4.jpg
    http://i420.photobucket.com/albums/pp282/mezzimilitari2/cavour2/cavour-chinomar-f034.jpg
    http://i420.photobucket.com/albums/pp282/mezzimilitari2/cavour2/cavour-chinomar-f035.jpg

    Persze már az előzőhöz is járt Lamborgini:
    http://i55.photobucket.com/albums/g133/f40com/lambo%20on%20deck/681a43dd.jpg
    http://i55.photobucket.com/albums/g133/f40com/lambo%20on%20deck/83b64559.jpg

  2. „M-346 Master kötelék”
    Egyből erre gondoltam én is :) Olyanok mint a karácsonyfadíszek, de egyébként szép, formás kis gép ez az M-346, hiába, az olaszok értenek a formatervezéshez :)

    Erre az AEJPT dologra szerintem Svédország vagy Finnország lenne a legalkalmasabb, már a viszonylag nagy terület/kis népsűrűség miatt, magyar szempontból meg akkor már inkább Svédország…

    (Dél-Koreát meg nem perelte még a Pepsi Co. a felségjel miatt, vagy esetleg ők a szponzorok? :))

  3. DrStrangelove

    Üdvözlet mindenkinek,

    lőjetek le, de nekem a DKóreai tetszik (ha már a formáról beszélünk).

    Egy kérdés: csak nekem nem volt elérhető az oldal MA olyan 14-18 óráig?

    Szép estét mindenkinek,

    Strlv

  4. Allesmor Obranna

    Ez az olasz gép repülési paramétereit tekintve jobb, mint a Jak-130-as.
    És szuperszonikus. Még akkor is így van ez, ha figyelembe vesszük, hogy nincs utánégetője.
    A Jak-130-ason alapuló (direkt nem írtam szintént, mivel az olasz masina nem azon alapszi, hanem közös fejlesztés oldalága, azaz a Jakovlev-Aermacchi szétválás után egyszerre jöttek létre) kínai L-15-ös szintén szuperszonikus, de csak forszázzsal. Annak a hajtóműve ugyanaz, mint most a Jak-130-asé, csak utánégetős kivitelben. Ukrán-orosz Motor Szics AI-222-K25F
    A Jak-130-asé pedig az AI-222-25. Az olasz masinában meg az L-159 Alca hajtóműve van, csak kettő darab.