Az Egyesült Államok Légierejének (USAF) X-37B jelzésű pilóta nélküli, többször felhasználható kísérleti űrrepülőgépe a NASA által még 1999-ben indított X-37-es programon alapul, annak átalakítása révén hozták létre. Leegyszerűsítve az X-37B a Space Shuttle vagy űrrepülőgép (hivatalos nevén: Space Transportation System, STS, ~ űr-szállítórendszer) lekicsinyített és technológiailag továbbfejlesztett változata.

No, de azért ne higgyük, hogy az X-37B fejlesztése zökkenőmentesen zajlott! Mint már jeleztem ezen űrrepülőgép gyökerei egészen 1999-ig nyúlnak vissza, amikor is a NASA megbízásából a Boeing belefogott az X-37 program fejlesztési munkálataiba, melynek elsődleges célja a jövőbeli űrrepülési technológiák tesztelése, mind Föld körüli pályán, mind pedig a légkörbe történő visszatérés közben.

A közelmúltban repült X-37 automatizált űrrepülőgép kisebb méretű, X-40A jelölésű elődjét 1998-ban tesztelték először. Ezen korai teszt keretén belül egy helikopterről elengedve vitorlázott le a földre. Szemben az X-37-vel az X-40A még nem rendelkezett az X-37 továbbfejlesztett hőpajzs elemeivel, vagy rakétamotorjával, technológiailag kezdetlegesebb volt. Érdemes kiemelni, hogy 2001-ben az X-37 első tesztje előtt az X-40A-val több tesztet is végrehajtottak az esetleges technológiai hibák lehetőségének minimalizálása érdekében.

A program költségvetésébe négy év alatt, a NASA 109 millió, az USAF 16 millió, míg a Boeing 67 millió dollárt fektetett be. 2002 végén a Boeing újabb 301 millió dollár összértékű megbízást kapott a gép további fejlesztéseit finanszírozandó. A NASA több tesztkilövés mellett akár 21 napig tartó küldetéseket is tervezett a géppel. A NASA elvárása alapján az X-37-nek alkalmasnak kellett lennie arra, hogy akár 270 napig is föld körüli pályán keringjen.

Az első prototípust, melynek nem volt külön meghajtása, légköri tesztekre szánták, míg a második, megerősített szerkezetűt eredetileg valamelyik Space Shuttle rakterében indítva kívánták volna pályára állítani, de a Columbia balesete, majd a program leállítása miatt erre már nem kerülhet sor.

A program életében jelentős változást a 2004 év hozott, amikor elsősorban pénzhiány miatt a védelmi kutatásokkal, fejlesztésekkel foglalkozó amerikai ügynökséghez (Defense Advanced Research Project Agency – DARPA) került, melynek első lépése a program titkosítása volt. A légierő majd csak 2006 vége felé vállalt vezető szerepet a programban.

A program irányításának átvétele nem volt véletlen, hiszen az X-37 szerepét mindkét ügynökség eltérően képzelte el, míg a NASA egy emberek szállítására alkalmas gépben gondolkodott, addig a DARPA a nemzet független űrpolitikájának részeként tekintett az eszközre.

A Columbia balesete után úgy módosították az X-37-t, hogy azt Delta-4, vagy Atlas-5 hordozórakéta vihesse az űrbe. Az első űrben végrehajtott repülésére 2006-ban került sor.

Az X-37 első hivatalos bemutatkozására 2006. március 10 napján került volna sor egy tesztrepülés során, melyet a NASA TV élőben közvetített volna, ha egy hóvihar nem húzta volna keresztbe számításaikat, így a tesztet elhalasztották.
Az 5 nappal későbbre tervezett tesztet az erős szél hiúsította meg, míg a 2006. március 24 napján zajlott teszt során a hordozógép felszállt, de adatátviteli problémák miatt a gépet nem lehetett leoldani, így az X-37 tesztje ismételten sikertelenül zárult.

Az első sikeres repülésre 2006. április 7-ig kellett várni, igaz a landolás során ismeretlen okból az X-37-es leszaladt a kifutópályáról, melynek eredményeként a gép kisebb mértékben károsodott.

A program életében a második változás 2006. november 17-én következett be, amikor az USAF bejelentette, hogy a NASA X-37A jelzésű gépére alapozva kifejleszti az X-37B modellt. A légierő változata az X-37B Orbital Test Vehicle (OTV) elnevezést kapta.

A légierő szerint az OTV program elsősorban „veszélymérséklést, kísérletezést, fejlesztési koncepciók tesztelését célozza, a hosszú távú űrkutatási célok támogatása érdekében.”

Az USAF programja 2010. április 22-én (magyar idő szerint április 23-án) újabb jelentős állomáshoz érkezett, mivel sor került az első X-37B gép (Orbital Test Vehicle-1, OTV-1) fellövésére a floridai Cape Canaveral 41. számú startállásáról. A hordozórakéta szerepét egy Atlas-5 rakéta töltötte be.
Az első kilövés fő célja a rendszer működőképességének tesztelése, demonstrálása, melybe beletartozik egy sikeres önműködő visszatérés és landolás is.
A gép landolási helyéül a kaliforniai Vandenberg Légibázist jelölték ki (tartaléknak pedig az Edwards Légibázist). A landolási hely elvétése esetére egy önmegsemmisítő mechanizmust építettek az űrrepülőgépbe.

A közel 9 méter hosszú, 4,5 méter szárnyfesztávolságú, 5 tonnás űreszköz; melyet a Boeing épített, s már megkapta a rendelést a második darabra is; amely a légierő elképzelése szerint egy jövőbeli próbaplatformként fogható fel.
Az X-37B feladatául szánják egyrészt föld körüli pályán, valamint a légkörbe való visszatérés és landolás során új technológiák, autonóm navigációs és vezérlési módszerek, hővédő megoldások, és egyéb megoldások tesztelését, másrészt különböző műhold-berendezések és más űrkutatási eszközök tesztelését.
A tesztelés során az említett berendezéseket elhelyeznék az X-37 rakterében, melynek ajtajait az űrbe érve a nagy űrrepülőkhöz hasonlóan kinyitnák, így a tesztelni kívánt eszközök rögtön az űrbe kerülnének.
E módszerrel egyrészt pénzt lehet megtakarítani, mivel egy igen költséges űreszközt egy már kipróbált, megbízható rendszerrel lehet feljuttatni, csökkentve a meghibásodás kockázatát; másrészt a tesztek révén javul az űrrendszerek megbízhatósága, ezáltal kevésbé kell megtöbbszörözni a berendezéseket a biztonság növelése miatt, ami kisebb starttömeget eredményez, vagy ugyanazon tömeg mellett több eszközt lehet szállítani.

Bár a konkrét kísérletekre vonatkozó tervek titkosak, annyit azért lehet tudni, hogy a raktérben néhány – legfeljebb pár 100 kg tömegű – kisebb űreszköz (pl. műhold) is feljuttatható.
Érthető módon az OTV-1 további repüléseinek menetrendje nagyban függ a mostani küldetés során gyűjtött tapasztalatoktól.

Fontos kiemelni, hogy az X-37-nek minden esélye meg van arra, hogy az USA első katonai célokra is bevethető űrrepülőgépévé váljék. Jó lehet az Egyesült Államok Légierejének már korábban is voltak hasonló kísérletei, az STS-k katonai célokra történő esetleges alkalmazása mellett elsősorban az X-20 Dyna-Soar-ra kell gondolni – az 1957-63 között futó program keretében egy olyan űrrepülőgépet kívántak építeni, mely különféle katonai célokra is bevethető, például: bombázás, felderítés, műhold szabotázs, stb.
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy nem a világűr felfegyverzése felé tett lépésről van-e szó. Kínai források már figyelmeztetnek is, hogy az X-37B repülése egy esetleg űrfegyverkezési versenyhez vezethet. Idővel kiderül.

Forrás

• http://www.urvilag.hu/a_nemzetbiztonsagert/20100423_az_x37b_titkos_elso_kuldetese
• http://en.wikipedia.org/wiki/Boeing_X-37
• http://space.skyrocket.de/index_frame.htm?http://space.skyrocket.de/doc_sdat/x-37.htm