|

Hivatalos: az EADS nevez a KC-X tenderre!

A KC-135 Stratotankerek leváltására életre hívott KC-X tender nem épp problémamentesen alakul, a sokadszorra újraindított verseny európai résztvevője nemrégiben közölte, nem ad be nevezést a legújabb fordulóba. Egy darabig úgy tűnt, a tender másik indulója, az amerikai Boeing „leizzadás nélkül” besepri a győzelmet.

Egy ideje újból és újból felmerül a nemzetközi sajtóban az EADS újbóli ajánlattételének lehetősége, a cég illetékesei megerősítették, hogy valóban neveznek.
Korábban a Northrop Grumman pártfogásával keltek birokra az örök rivális Boinggel, ám ezúttal az európai vállalat elég erősnek érzi magát, hogy leányvállalatán, az EADS North American keresztül saját pályázatot adjon be a KC-X tenderre.
A jelenleg több mint 200 amerikai céget „olvasztottak be” vagy kötöttek velük beszállítói szerződést. Továbbá az európai vállalat mögött számos nagyobb név is áll, az április 20-án tartott sajtótájékoztató során meg is nevezték őket: a General Electric, az AAR Cargo, az Eaton, a GKN, a Goodrich, a Hamilton Sundstrand, a Honeywell, az RTI, a Vought Aircraft és a Cobham.

Az Airbus tankere itt még kissé csupaszon ,

A tankerek összeszerelő üzemét még mindig az alabamai Mobile-ben kívánják felállítani. Egyes információk szerint az „összeszerelő üzem” nem is állja meg annyira a helyét, ugyanis itt csak az Airbus A330-200 teherszállító gépeket alakítják át többfeladatú tankergéppé.

Egy ideig a rivális ideálisabb ajánlata mellett az időkorlát is eléggé szorongatta az EADS-t, ám kérésükre végül kitolták 60 nappal a határidőt, így most július 9-ig van lehetőség új ajánlato(ka)t leadni. Így tehát most minden az európaiakon (és csapatukon) múlik, versenyképes ajánlatot kell összelapátolniuk, utána pedig már csak reménykedhetnek, hogy újból győzedelmeskednek a Boeing felett.

One Response to “Hivatalos: az EADS nevez a KC-X tenderre!”