|

HTKA Hírhalom 2010. 12. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

Az oroszok a napokban átadták az első 3 Mi-35M típusú harci helikoptert Brazíliának. A felek még 2008-ban írtak alá szerződést 12 darab Mi-35 megrendeléséről miután az orosz típust nevezték ki győztesként a még 2007-ben kihirdetett harci helikopter tenderen az AgustaWestland A129 Mangusta és az Eurocopter Tiger ellenében. Az üzlet értéke 150 millió dollár. A brazilok a helikoptereket határvédelmi feladatok ellátására, valamint drog és fegyvercsempészek ellen kívánják használni az amazonas-i régióban.

Immár a Brazil Légierő egyik Mi-35M gépéről készített korábbi felvétel, akkor még festetlenül

Immár a Brazil Légierő egyik Mi-35M gépéről készített korábbi felvétel ,

Március 26-án az Ausztrálok átvették az első 5 Super Hornetet a megrendelt 24-ből. A gépek helyi idő szerint 13:34-kor szálltak le a RAAF Amberley bázisán. Az átadási ünnepségen részt vettek az ország védelmi vezetői mellett a kormány, a Boeing és az Egyesült Államok Haditengerészetének küldöttei. A gépekkel a 37 éves, az év végén nyugdíjba vonuló F-111-eseket váltják le.

„A Super Hornetek érkezésével egy új korszak kezdődik a légierő történelmében. A gépek áthidaló megoldást jelentenek az F-35 Lightning II megérkezéséig, és fenntartják a regionális légi fölényünket az F-111-esek ez év végi kivonása után is” – nyilatkozata az esemény alkalmából John Faulkner, az ausztrál védelmi miniszter.

Ausztrál Super Hornetek Brisbane városa felett.

Ausztrál Super Hornetek Brisbane városa felett. ,

Újabb ausztrál vonatkozású hír, hogy az Ausztrál Királyi Légierő el szeretné adni a tavaly év végén kivont de Havilland Canada DHC-4 Caribou típusú könnyű taktikai szállítógépei közül néhány példányt. Viszont az Ausztrál védelmi minisztérium elvárja, hogy legalább két Caribout meg kell tartani repülőképes állapotban a nemzeti katonai örökség érdekében. Azt is hozzátették, hogy legfeljebb további 7 példány válhat értékesítés tárgyává. A gépek visszavonulása után a könnyű taktikai szállítási feladatokat az ausztrálok bérelt Beechcraft King Air 350-es gépekkel oldják meg.

RAAF DHC-4 Caribou

45 év szolgálattal a háta mögött még további éveket tölthet a levegőben a típus | Forrás ,

És a változatosság kedvéért még egy hír a szigetországból. Canberra bejelentette 7 darab CH-47F nehéz szállítóhelikopter beszerzését, a 467 millió dolláros üzlet magába foglalja a pótalkatrészeket és 2 szimulátort is. Az első 2 példány a tervek szerint 2014-ben érkezik, várhatóan 2017-re mind a 7 üzembe áll. A helikopterek konfigurációja nagyrészt megegyezik majd az Amerikai Hadsereg hasonló gépeivel, leszámítva néhány változtatást, mint pl. a Minigun állványok vagy ülések beszerelésének lehetősége. Az új szerzemények az Ausztrál Hadsereg jelenlegi 6 darab D verziójú Chinook-ját fogják felváltani.



Március 27-én, szombaton, ünnepélyes keretek között sor került a hatodik Virginia-osztályú SSN, a USS New Mexico (SSN 779) hadrendbe állítására. A GD Electric Boat és a Northrop Grumman Newport News által megosztva épített Virgina-osztályú tengeralattjárók közül ezidáig a Block II széria második egységének számító USS New Mexico készült el leggyorsabban – a cirka 70 hónapos munkálatok azt jelentetik, hogy bő 4 hónappal az átadási határidő előtt készen voltak a hajógyári munkások.

A Norfolk Haditengerészeti Bázison történt átadás után a USS New Mexico – mely egyébként a USS New Mexico (BB-40) csatahajó után a US Navy második hajója, mely a 47. állam nevét viseli – visszatér egyes alkotóelemeinek legyártásának helyszínére, a Connecticut-i Groton-ba, azaz honi kikötője az Egyesült Államok elsődleges tengeralattjáró bázisa, a Naval Base New London (köznapi nevén Groton) lesz.

USS New Mexico (SSN 779)

USS New Mexico (SSN 779) ,

Közreműködött: Eagle és Tcat

28 hozzászólás “HTKA Hírhalom 2010. 12. hét”

  1. Egy érdekes apróság mely jelzi menyire “békésen” látja a világot az Ausztrál kormányzat.

    Ausztrália 6000 km re van Kínától és még messzebb Indiától . Jelenleg is rendszerben van cca 60 db F-18 as amelyek elektronikája a legkorszerűbbek között van. Ennek ellenére elengedhetetlenül fontosnak tartják hogy a F-35 sök késése miatt beszerezzenek F-18 E/F ket hogy a megfelelő elrettentő erő illetve védelmi erő rendelkezésre álljon.

    Arról már nem is beszélve hogy az elmúlt években a kínai fegyverkezési programra válaszul milyen saját programot indítottak be.

    6 db AEW&C
    72-100 db F-35
    12 db új tengeralattjáró
    4 db C-17A
    4 db új romboló
    8 db új korvett
    MBT-k
    Önjáró és vontatott 155 sök
    stb
    stb
    stb

    Eszméletlen pénzt nyomtak nyomnak a hadseregbe pedig elméletbe még szomszédjuk sincsen aki fenyegetné Ausztráliát.

    Vajh miért ?

  2. gondolom a reméld a legjobbat, készülj a legrosszabbra alapján. Anyagilag meg bőven megtehetik, jelenleg gspjük 1.3% költik hadseregre… ez még a magyarnál is szánalmasabb… (az más kérdés sok minden kijött belöle.)
    Ezt akarják/kell 2017re 3%ra emelni, ugye még sokkal több mindent vesznek. A 3% nem egy nagy érték világ végéig is tartható, mi 3% tartható akár 5-10%is.

  3. Miért szánalmas? Mi 1% alatt vagyunk és nagyon kemény rész megy el a vízfejre. A jelek szerint ott technikai fejlesztésre is telik, pedig a bérek jóval magasabbak…

    Az, hogy ausztrál szinten mi tartható, azt nem tudom. A Hidegháború csúcsán volt az USA-nál 8,5-10%, attól függ, hogy hol olvasod.

    A SZU kapcsán egyesek 50%-is emlegettek. Nem tudom megítélni, hogy ez helytálló vagy sem.

  4. Nekem az a véleményem, hogy egy ekkora ország hadserege talán még túl kicsi is.

    ~60 M1A1 Abrams
    ~260 ASLAV
    ~800 M113
    a többi még ennél is kisebb
    Ehhez van kb 100 helikopter a szárazföldi erőknél
    12 fregatt
    20 kisebb hadihajó
    6 tengeralattjáró
    kevesebb mint 20 egyéb hajó
    100 alatti f-18
    a többi szállítógép

  5. Ami még az ausztrál védelmi készülődésben én döntően jónak látok hogy a saját hadiiparukat is kiépítették kiépítik. Szinte minden évben alapít a kormányzat egy új céget valamilyen új területen.

    Húsz éve még csak az AUG-ot gyártották ma már ott vannak a Torpedók, elektronikus zavarórendszerek, hajók fejlesztésénél építésénél is. A tengeralalttjárójukat maguk építették és már tervezik a következő típust.

    Az az nem csak venni ha nem eladni is szeretnének és ezért be is fektetnek.

    Gazdaságileg ebből az ország semmit nem érez. Az elmúlt több mint egy évben lezajlott válságot az ország gyakorlatilag meg sem érezte. A bankszektort leszámítva nem voltak elbocsájtások leépítések és ma a helyzet lélektanilag is visszatért a válság elötti időkba.

  6. Szia mrextrem

    A helyzet az hogy Aussi egy igen gazdag ország. Hatalmas lakható területek, hatalmas élelmiszer termelő kapacitás, óriási halászati területek, stratégiai elhelyezkedés az Antarktiszhoz, ásványkincsekben extrém módon gazdag, stb stb.

    Nem hiába volt anno fő célként Aussi a Japán haditerveknek. Ma is akad egy két ország amelyik a fentiek közzül egyért is szivesen áldozna akár 100 ezreket is emberéletben csak hogy az ővé legyen nem hogy az egészért.

    Amúgy PNG nem igazán veszélyes hanem Indonéziai ácsingózik észak Ausztrál területekre és ehez ha kap egy másik szövetségest mondjuk kínát akkor a technikája is meglehet.

    Szóval nem véletlen hogy nem csak a korszerűség jellemzi az Aussi haderőt hanem a rendkívül nagy mobilisság is az az képes először is felderíteni az ellent korán majd oda csoportosítani a fő erőket ahová kell.
    Ez a védelem stratégiája.

  7. Tanker ?

    Most van éppen a soron. Az első A-330 MRT már megérkezett és ha jól tévedek még kettő jön.

    Ezen kívül az országban az Ausztrál légicégek összesen több mint 500 db B-737 / 747 A-380 géppel rendelkeznek ami egy “esemény ” esetén igen komoly szállító kapacitás.

  8. Ezen kívül az országban az Ausztrál légicégek összesen több mint 500 db B-737 / 747 A-380 géppel rendelkeznek ami egy “esemény ” esetén igen komoly szállító kapacitás.

    Azért ez így nem egészen helytálló, mert egy utasgépbe nem tudsz bepakolni még egy PSZH-t sem, és lőszert sem nagyon szállítanék ilyenen, mert nem erre találták ki. Max. emberanyagot lehetne.

  9. A tehergépekbe ( C-130 C-17A megy a nehéztechnika míg a polgári gépekbe megy a dobozos árú meg a személyzet.

    Nem nagy kunszt. Pláne hogy az északi ( veszélyeztetett területen RENTGETEG félig előkészített reptér illetve annak helye van és hogy hol lesz a település azt csak a feladat illetve a pk állomány döntése szabjameg. Civíl reptér érthető mmódon nincs a listán.

  10. Ja és a sereg nehéz technikájának 80 % a míg a lövészek és egyébb csapatok 60 % a az északi területekhez közel van telepítve.

    Eddig a pingvinek még nem támadtak így a déli rész kevésbé védett. A felderítésen hatalmas hangsúly van saját múhold korai riasztórendszer, látóhatáron túli lokátorok stb használatával.

    Más elérhetőségem : g o a u s s i giliszta g m a i l. c o m

  11. Az ország hatalmas valóban. Azonban a védelem straégiája nem a körkörös védelem hanem egy mobil kemény ütőképes hadsereg amely képes felderíteni és megsemmisíteni az ellenséget ha közeledik.

    A dologban a legszerencsésebb az hogy egy szigetországról beszélünk és ha valaki el akarja foglalni akkor tengeren kell jönnie. Az pedig fene lapos, és nincs semmi olyan terepadottság ami mögé elbújhatna. Ráadásúl viszonylag lassú is a dolog. Ha az ellen jönni akar akkor elötte szerveznie kell gyülekeznie összevonni ami bizony manapság igen feltünő. A fentiek miatt nehéz a meglepi Au ellen.

    Íl módon egy 100 db os korszerű vadászbombázó erő a haditengerészettel kiegészülve jelenleg szinte bármely ország invázióját képes lenne megállítani ( kivéve ha az USA nagy erőkkel jönne )

    És ahogy fentebb írtam az erő csak növekszik ( tengó flotta 6 ról 12 re ) hogy lépést tartsunk a környezettel.

    Háború esetén meg a kapacitások ahogy már fentebb írtam kiegészülnek a civíl szférából kivont eszközökkel. Több száz repülőgép helikopter szállítóhajó stb stb. De a legfontosabb hogy minden ásványkincsből vagy majdnem mindenből önellátó Ausztrália Aluminium, acél réz, arany titán urán olaj gáz szén magnézium gyémánt stbstb stb dögivel.

    Ez utóbbi mondat egyben sajnos az okot is jelenti hogy sokak stratégiai terveiben miért szerepel az ország.

    Van azonban egy nagy hátránya is Au nak. Még pedig a 60 as évek óta folytatott bevándorlási politikája aminek következtében igen jelentős lett pl a kínai kissebbség ami jelenleg mint egy 14% ot tsz ki. Kérdés hogy ez a 14 % miként viselkedne egy kínai támadás esetén.

  12. “Az elmúlt több mint egy évben lezajlott válságot az ország gyakorlatilag meg sem érezte.”

    A nyersanyag árak meredek zuhanása azért nem tett jót ott se.

    Újabban elég sokat gondolok arra, hogy el kéne menni…. de ausztrália túl messze van… :DDD

  13. Hmmmm

    Az elmúlt egy évben az Ausztrál családok (átlagcsalád ) a kormányzattól gazdaság élénkítő csomag néven átlagosan cca 3 millió Ft nak megfelelő összeget kaptak. Az Au gépkocsiipar 7 milliárd AUD ot stb stb. Vannak tartalékok és azóta már nem is ezeket használják hanem a direkt bevételeket.

    Au ? Messze ? Igen is meg nem is. Egyrészt 24 óra + az út az EU ba. Másrészt ha pl autóval mész a Britektől vagy a Spanyoloktól haza akkor is ennyi.

    Cserébe viszont normális életet élhetsz.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.