Annak ellenére, hogy sorsa veszélyben forog, az EADS nem hagy fel az A400M marketingjével.
Már korábban is írtunk róla, hogy mind az EADS Nort America, mind a USAF részéről felmerült az összeurópai teherszállító amerikai megvásárlásának gondolata. Az Egyesült Államok Légierejének ugyanis van egy nagy problémája: a C-17 Globemaster III és C-130J Super Hercules mellett nem áll rendelkezésre egy „közepes képességű” típus, mely a Herky számára már túl nagy, de a Big Mac-nek még viszonylag kicsi terheket elcipelné.
Csak a fantázia szüleménye: A400M a USAF színeiben (copyright htka.hu) ,
Itt jön képbe az A400M, melynek kapacitása 37 tonna, utazósebessége pedig 700 km/h körül alakul. Ezek alapján tökéletesen megfelelne a USAF számára, mely a C-130J sebességével sincs túlzottan megelégedve.
Amint arról Neil F. Smith, az EADS NA A400M programjának vezetője elmondta, a cég előterjesztette ajánlatát a Légi Szállítási Parancsnokság (Air Mobility Command – AMC) részére. Ebben kifejtették, hogy szerintük az elkövetkezendő években a légierőnek selejteznie kellene az összes C-5A Galaxy és C-130H Hercules gépét, és vásárolnia 118 A400M-et. Így betölthetnék az űrt a C-130J és a C-17 között, valamint a régi típusok kivonásával spórolnának is. Ugye, milyen egyszerűen hangzik?
Smith szerint egy „Remekbeszabott receptet nyújtottak be az AMC számára.” A 118 géppel a USAF nyolc századot állíthatna fel, így ők válnának az eredetileg európai országok által fejlesztett típus legnagyobb üzemeltetőjévé (csak nekik több lenne, mint a németeknek és a franciáknak együttvéve).
Az EADS NA fő érve a Lockheed C-130-családjával szemben, hogy a megnövekedett méretű harcjárművek a Heky legnagyobb változatába (C-130J-30) már csak alig, vagy egyáltalán nem férnek be, az A400M-be viszont már igen (az európai gép törzsátmérője 3,96, az amerikaié 2,74 m). A C-17 ilyen célú felhasználása pedig anyagilag kevésbé éri meg, ami jelen pillanatban egy iszonyatosan nyomós érv az Egyesült Államok döntéshozói számára.
Továbbá, hogy még zsírosabb legyen az ajánlat, az EADS NA bevetette az egyik legnagyobb adut, ami jelenleg létezik: a munkahelyteremtést az amerikaiak számára. Ezt kétféleképpen oldanák meg: egyrészt az ottani értékesítésbe bevennék a Northrop Grumman vállalatot (velük már a KC-X tender és az EC645 helikopterek miatt is jó kapcsolatokat ápolnak), valamint a gyorsabb termelés érdekében nyitnának egy szerelőcsarnokot Richmondban, Virginiában, ahol az A400M meghajtásáról gondoskodó Europrop TP400 hajtóműveket gyártanák. Erről Smith szerint már tárgyaltak is a konzorciumban szerepet vállaló Rolls-Royce vállalattal.
Természetesen az, ami az EADS számára tökéletes lenne, az a Lockheednek korántsem az. A hír hallatán egyből felháborodtak, mondván, hogy az A400M ára az igencsak kemény fejlesztési költségek miatt megengedhetetlenül magas lesz, továbbá maga a program is labilis.
Ami pedig az ő kezükben lehet adu, az az a tény, hogy amíg a C-130-család hazai termék, addig az A400M – a hajtómű kivételével – nem az USA-ban készülne, hanem az óceán másik oldalán. Nem mellesleg a Lockheed Martin a Boeinghez hasonlóan nagyon tud lobbizni, ha egy igencsak sokat érő szerződésről van szó. Remélem érthető volt a célzás…
A dologba a Boeingnek is lehet beleszólása, két okból is. Egyrészt nagyon-nagyon csípné a csőrüket, ha a polgári piac mellett már a katonai termékek terén is konkurenciájuk lenne az Airbus (EADS), gondoljunk csak a KC-X tenderre. Másrészt pedig az ő érdekük az lenne, ha a USAF szállítási feladatokra még több C-17-est rendelne, mely típus gyártósorának bezárása is még egy kicsit kijjebb tolódna.
Kíváncsian várjuk, hogy az ideát, Európában erősen a penge élén táncoló A400M a Nagy Víz túloldalán mire lesz képes – reméljük, többre, mint a KC-45.
