|

Irán szomszédai is felelnek azért, hogy ne készüljön atomfegyver

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a szaúd-arábiai Dzsiddában kijelentette: Irán szomszédai is felelősek azért, hogy a perzsa államnak ne legyen atomfegyvere. Clinton egy nők számára fenntartott főiskola hallgatói előtt kijelentette: Teherán megszegte az atomfegyver-mentességre vonatkozó kötelezettségeit, amikor Kúmban újabb urándúsító üzemet létesített.

Az amerikai külügyminiszter a mintegy 500, földig érő fekete abajába öltözött hallgató előtt figyelmeztetett azokra a nem kívánt következményekre, amelyeket az válthat ki, ha az iráni magatartás miatt megindul a nukleáris fegyverkezési verseny.

Clinton Szaúd-Arábiában fejezte be az Egyesült Államok öböl menti szövetségeseinél tett látogatását. Visszautazása Washingtonba a kormánygép meghibásodása miatt több órát késett, a tervek szerint a szaúdi fővárosba látogató, a közel-keleti amerikai hadműveleteket felügyelő David Petraeus tábornok gépével tér vissza az Egyesült Államokba.

Forrás: honvedelem.hu

17 hozzászólás “Irán szomszédai is felelnek azért, hogy ne készüljön atomfegyver”

  1. @Onedin kapitány

    Az Interpol oldalán már fent vannak a képek és ha mákjuk van esetleg el tudnak csípni belőlük legalább egyet. Én most nem lennék ezeknek az embereknek a helyében. Gondolj bele, mindenhol kint van a képük és akik mozgatják őket, biztosan nem szeretnék, hogy az esetleges letartoztatásuk nyomán bármilyen infó is kiszivárogjon.

  2. Onedin kapitány

    Khan!
    Azt nem hiszem, hogy meggyilkolnák őket. Ezek nem alkalmi szabadúszók voltak, hanem az izraeli titkosszolgálat hivatásos gyilkosai, akik erre szakosodtak. Egy bennfentes szakembertől tudom, hogy sajnos előfordult, hogy Magyarországon is büntetlenül ölhettek, mert a helyi megbízottak előzetesen gondosan megfigyelték a célszemély, és amikor megvoltak a lényeges adatok, egy pár főből álló Kidon („Tőr”) orgyilkos csoport kész tervvel, csak pár órára érkezett. Megjöttek mondjuk délben Ferihegyre, gyorsan végrehajtották az előre megtervezett gyilkosságot, majd azonnal, mondjuk délután 4-kor már elrepültek. Mire a magyar rendőrség/elhárítás felfedezte a gyilkosságot, addigra ők már minimum a Födközi-tenger felett jártak.

    A létszám alapján itt két csoport működött, az egyik lehet hog ycsak egy sima megfigyelő csoport volt.
    Mindenesetre a Hezbollahnál valaki köphetett az izraelieknek.

    Azért az látszik, hogy Dubai-ban a rendőrség/titkosszolgálat elég profi, utólag igen jól összerakták a képet.
    Biztos, hogy Izraelnek fontos volt ez az akció, de az arab világban tovább növeli velük szemben a feszültséget. Pedig, ha a tárgyalások során az arab világgal meg tudnának egyezni, akkor már Irántól se kellene annyira tartaniuk.

    Az akció résztvevői valószínűleg átesnek egy plasztikai műtéten (bár már vannak olyan számítógépes arcazonosító kameraprogramok, amelyeknél ezzel sem érnek sokat), vagy egyszerűen irodai/oktató munkát kapnak, és a továbbiakban nem hagyják el Izraelt.

  3. @Onedin kapitány

    A magyar titkosszolgálatoktól akkor sem lehetett volna elvárni, hogy közbelépjenek, esetleg utólag letartóztassák őket, ha még két hetet nyaralnak a Balatonon.

    Szerintem ezt az akciót annak ellenére, hogy sikerült megölniük a célszemélyt, szakmailag eléggé elbaltázták. A kiktatott ember helyére majd jön egy másik és az ellenfél ezután mégóvatosabb lesz és a „népszerűségük” is mégalacsonyabb lesz ezentúl.

    Izraelnek nem volt és egyenlőre nem is lesz érdeke, hogy békét kössön bárkivel is. Elvárja, hogy a kedvében járjanak, de még a legközelebbi szövetségeseinek is borsot tör az orra alá. Olyan mint egy elkényeztetett gyerek. Persze amíg meg nem kapja az atyai pofont. Ezt nem lehet a végtelenségig játszani.

  4. @Onedin kapitány

    Ne haradgudj, de csak hangosan tudok röhögni. A világ egyik – hanem a legprofibb – tikosszolgálatáról biztos vannak csak neked bennefentes infóid. Aha. Én meg a DonalD Kacsa ugye?

    Betennék egy guruvla röhögős smilet, ha lehetne. Az külön jó, hogy már megint zsidózgat valaki itten. Egyesek nem tudnak élni bizonyos dolgok néklül…

  5. Khan:
    Izraelnek az elmúlt ~50évben volt 6(7-8) háborúja. és ugye régen nem ilyenek voltak a viszonyok ment anno 200 arab tank másik oldalon meg volt 20….. vagy 800 vs 180 volt az arány és T55/62vel tolták ami akkor a nem épp szar tankjairól ismert Szuból jött.

    Ezek után elkényeztetett kisgyerekhez hasonlítani….

    Béke kapcsán meg nem arról van szó, hogy nem érdeke.

  6. Onedin kapitány

    @Fade

    Úgy gondolom túlértékeled mind a szovjet harckocsikat, mind az arab államok haderőinek fölényét.
    Hol volt a T-55 a kortárs M60-tól (és az M60 szintre feljavított M48-tól?) A T-62 pedig sikertelen átmeneti típus volt.
    Azt elismerem, hogy az izraeli személyi állomány kiképzettsége általában felülmúlta az arabokét, de pl. többre tartanám az izraeli pilótákat, ha nem áll az oldalukon rendszerint az abszolút műszaki fölény. Ha mondjuk nem F-15-tel lőnek le egy MiG-23-at, hanem egy Mirage III-massal.

  7. A T-55 konkrétan simán volt olyan jó, mint az M48 alaptípusai és az első szériás M60. A ’80-as évek eleji M60 volt az, ami éjszaka elvileg fölényben volt minden más hk-val szemben. Még az M1-nél is jobb éjjellátója volt, mert az M1-be nem fért el.

    Az aboszolút műszaki fölény, meg csak ’82-ben volt. ’56 és ’67-ben technikailag az arab légierők gépei nem egy paraméterben múlták felül a IAF gépeit és több is volt belőlük. Sokkal.

  8. Onedin kapitány

    56-ban 3 ország együtt nyomta le Egyiptomot. (Angol-francia-izraeli szövetség.)
    A 67-es háborút pedig inkább az izraeli hírszerzés és a jó haditerv nyerte meg, meg a hatvanas évekre jellemző arab hozzáállás.
    Ott az ellenséges gépek zömét a földön lőtték szét, az szerintem nem olyan nagy szám, egy átlag pilóta képes rá.
    A megszerzett rendkívül aprólékos adatok alapján kidolgozott haditerv volt a siker kulcsa.
    Egyébként a Mirage III-ról nem vagyok nagy véleménnyel, de mégiscsak volt radarja és 2 gépágyúja+ 2 rakétája.
    Az arabok legkorszerűbb gépe 67-ben tudtommal az F-13-as volt, radar nélkül, csak 1 gépágyúval + 2 rakétával.