|

Moszkva immáron Szófiától is várja a magyarázatot

Az oroszok – érthető módon – nem szeretik azokat a meglepetéseket, melyek a határuk mentén történnek és (nukleáris) haderejük elleninek vélik. Pedig a cseh-lengyel móka után most itt a román fejlemény. Meg a bolgár…

A Bush érából Obamáék nyakába szakadt cseh-lengyel terv szanálása után meghirdetett tengeri telepítésű rakétavédelmi rendszer mellett persze megkezdődött a puhatolózás szárazföldi vonalon is. Ennek eredménye egyrészt a közelmúlt román bejelentései, illetve a február 12-én, pénteken bejelentett bolgár szándék.

Bulgária miniszterelnöke, Bojko Boriszov pénteken úgy nyilatkozott, hogy pártolja az amerikai rakétavédelmi rendszerhez történő csatlakozást, valamint hogy a tárgyalások már megkezdődtek az ügyben.

„NATO tagként minden vonatkozását figyelembe fogjuk venni az európai biztonságnak és annak megfelelően fogjuk megtenni a megfelelő lépést. … Véleményem szerint szolidaritást kell mutatnunk az amerikai védelmi rendszerrel, de Bulgária álláspontja az EU álláspontját fogja tükrözni” – nyilatkozta újságíróknak Boriszov, hozzátéve, hogy ha valaki NATO tag, akkor a közös biztonságért kell tevékenykednie.

Az Egyesült Államok bulgáriai nagykövete, James Warlick elmondta, hogy bár a tárgyalások még nagyon kezdeti stádiumban vannak, az amerikai kormány kész az együttműködésre, valamint hogy Bulgária részvételére van lehetőség, de hogy ez konkrétan mit is fog takarni, az csak Bulgárián múlik. A közeljövőben mindenesetre szeretnék megkezdeni – politikai és technikai szinteken egyaránt – a tárgyalásokat a lehetőségekről. Figyelembe véve Bulgária érdeklődését, illetve más területeken történő együttműködésüket, nem is beszélve az ország geográfiai elhelyezkedéséről, bíznak benne, hogy a tárgyalások produktívnak bizonyulnak majd.

Természetesen nem maradhatott ki nyilatkozatából Moszkva nyugtatgatási kísérlete sem, Obama erős, békés és prosperáló Oroszországról hangoztatott nyilatkozatának ismétlésével. (Feltételezem sejthető milyen sikere lehetett a Kremlben…)

„Véleményünk mindig is az volt, – és marad is – hogy Oroszország jogos igénye a biztonságra legjobban nem gyenge és elszegényedett államokkal a határán, sokkal inkább békés, prosperáló, demokratikus szomszédokkal szolgálható.” Hovatovább Washington nem kéri arra Szófiát, hogy válasszon köztük és Moszkva között – tette hozzá az amerikai nagykövet.

Moszkva reakciójára nem kellett sokat várni ezúttal sem, hiszen az február 14-én, azaz vasárnap Szergej Lavrov külügyminiszter tolmácsolásában már meg is érkezett: Moszkva epekedve várja Szófia magyarázatát azon, Moszkva által kellemetlen meglepetésnek minősített döntéséről, miszerint területet adna az amerikai rakétavédelmi rendszernek.

Az amerikai félnél már megfutották a kezdőköröket: „Nagykövetünkön keresztül már kérdőre vontuk amerikai partnereinket Washingtonban, hogy mit is akarna jelenteni ez a bulgáriai meglepetés a romániai után.” – nyilatkozta Lavrov.

A bolgár védelmi minisztériumtól elcsippentett korai információk szerint a bolgár sajtó úgy tudja, hogy MIM-104 Patriot és/vagy Aegis-rendszer + SM-3 rakéták telepítésé szerepel a jelenlegi elképzelésben.

30 hozzászólás “Moszkva immáron Szófiától is várja a magyarázatot”

  1. „Az oroszok – érthető módon – nem szeretik azokat a meglepetéseket, melyek a határuk mentén”

    Azért az orosz-Bulgár határ elég messze van egymástól…. Amúgy meg

    Onedin: A gázfegyvert egyszer(2*) vetették be eddig az eredménye, hogy az EU vadul keresi az alternatív forrásokat Algériában pl duplázni fognak, Líbiában is szépen haadnak a tervek és ha szükséges Nigériában se égetni fogják a gázt….
    Sztem óriási ballépés volt anno keménykedniük… A felrázhatatlan hülye EUt felrázták. Jó húzás meg kell hagyni.

  2. Nekem van egy olyan erzesem, hogy ez a bulgar raketa telepites megpecsetelte az S-300-as legveddelmi rendszer leszallitasat Irannak.
    A kerdes az, hogy erre tenyleg szukseg volt? Ugy ertem lehet ,hogy az amcsik valami vegett direkt azt akarjak ,hogy az oroszok szallitsanak? Elgondolkodtato.

  3. @Pocok75: Persze, hogy fenyegetik az oroszokat, ha korbe pakoljak oket ABM-ekkel akkor csokken a nuklearis elrettentesi potencialjuk merteke, az ICBMek kiloves utan a legsebezhetobbek (nem veletlen hogy amerika nem sajat foldjere telepiti az ABM rendszereket, ez a rendszer elsosorban oket hivatott vedeni). Szoval borul(na) az MAD-doktrina, az egyensuly megszunne… es lehet tovabb logikazni a kovetkezmenyeket, senkinek nem lenne erdeke egy ilyen helyzet. Annak ellenere, hogy jelenleg szo nincs lehetseges orosz-amerikai atomhaborurol (mivel jelenleg ez az egyetlen igazan nagy utokartyajuk, es talan az egyetlen indok, hogy katonai nagyhatalomnak nevezzek magukat), az oroszokat redkivul erzekenyen erinti egy ilyen rendszer.

  4. Ezek akkor is [leg]veddelmi rendszerek, amihez ugyvelem mindenkinek joga van. Az oroszok meg gondolkodjanak el azon, hogy tenyleg szallitanak S-300-at egy olyan iszlamista orszagnak, akik tobb ezer harcossal tamogatta a szovjetek elleni haborut Afganisztanban. Csak nem meghazudtoljak onmagukat?

  5. > Azért az orosz-Bulgár határ elég messze van egymástól…

    A angolok is azt gondolták, hogy a francia-német határ messze van tőlük, aztán nemsokára a Csatornán kiabáltak át nekik a boche-ok, hogy a fürdőző nőiket zavarják haza, mert nagyon elrondítják a szép doveri tengerpartot…

    Komolyan, ha Ukrajna, vagy csak a keletibb fele orosz bábok irányítása alá kerül, amire máris nagy az esély, akkor a románok és a bulgárok pár év múlva kezdhetik szedni a nyugtatót arcideg-rángás ellen!

    Lesz itt újra nagy nyugat-bizánc összecsapás, nevető harmadikként a Kost Áldozó két fiával!

  6. Gregor: Akkor mértnem kapott eddig?

    tacsk0: Oroszoknak az utolsó ami hiányzik, hogy elinduljon egy fegyverkezési verseny köztünk és a NATO közt. Gazdaságilag összemérhetetlenek de még lakosságra is 800millió áll szembe 140millióval. Semmi esélyük.
    + Bulgári&Románia fenyegetése könnyen azt eredményezhti, hogy nem 100-200 hanem sokkalsokkal több SM3+PAC+a lassan révbe érő HAL települ a térségbe. Na akkor aztán tényleg borul a már rég csak a régmultban meglévő katonai egyensúly.

  7. @ Gregor: naiv, Neked, de ahogy Fade irta es en is ezt sugalltam, vajon miert nem kaptak eddig?
    Azt is elmondom, ha kapnak is, az nem lesz annyira `eros` mint az oroszoknal rendszeresitett S-300. Kizartnak tartom. Annyira nem szeretik a muszlimokat az oroszok. Lasd: Afganisztan,Csecsenfold,Dagesztan es a fel Kaukazus, ahol nem `csipik` az oroszokat.

  8. @arnie: „Miert nem kaptak eddig?”
    Mert az erdekeik azt diktaltak eddig, a politika azert nem a szeret/nemszeret kategoria, max akkor ha az epp amugy is egybe esik azzal amit az erdek diktal.
    „Azt is elmondom, ha kapnak is, az nem lesz annyira `eros` mint az oroszoknal rendszeresitett S-300.” ezzel gondolom mindenki tisztaban van, megis megy a kapalodzas ellene USA meg izraeli reszrol.

  9. A szeret\nem szeretrol [a muszlimokkal kapcs.] meg kerdezd meg mar a magas rangu oregebb tiszteket, afgan-csecsen-dagesztan veteranokat ,majd ok elmagyarazzak neked, hogy miert is nem kene tamogatni ubermuszlim nemzeteket fejlett fegyver rendszerekkel.

  10. Fade:
    Miért lennének ettől a Románok (is) boldogtalanok?
    Túl azon hogy Iván egyik elsődleges célpontjává válnának egy konfliktus esetén?
    1.) Mert így nem sok értelme lenne az ő „pajzsuknak”- agyaggalamb lövészet.
    2.) Románia magának akarja Moldovát, erre meg a fenekükbe megjelenne egy erős Orosz érdekeltség.
    3.) Esetleg a nem létező Dnyeszter menti Köztársaság nem létező elnöke „megkéri” a az Oroszokat, ha már odarakják a saját rendszerüket, esetleg saját maguk gondoskodhatnának annak védelméről…
    4.) Az új Urán elnököt, Viktor Janukovicsot, erősen Orosz barátnak tartják, ezért Ukrán részről talán elnéznék hogy az ő fenekükbe telepítenek „védelmi rendszert” (és esetleg még egyebeket is)az Oroszok.
    ….
    Persze, mindez egyelőre még csak egy sakkjátszma kezdete. Hogy ki mit fog lépni, az még a jövő.

  11. @arnie: tobb weboldal tobbszor is allitotta, hogy szallitjak az oroszok a rendszert (ha jol emlekszem olyan iras volt hogy a szallitas megtortent) ‘oszt megse, de tegyuk fel kifizettek, eddig az volt az erdek, hogy ne szallitsanak, most az, hogy igen.
    Egy ilyen rendszer eladasa politikai dontes, nem a veteran-klub dont rola barmennyire is rosszak/jok az emlekek amugy teljesen mas haborukrol. Es igazabol nem ertem a „afgan-csecsen-dagesztan” haborukkal a parhuzamot amikor legutobb neztem nem az orszok terveztek tamadast/haborut irannal, es ha jol tudom iran jelenleg nem akar kivalni az orosz foderaciobol. Vagy ha csak arra probaltal utalni, hogy muszlim orszag=gonosz orszag akkor reszemrol nincs tobb kerdes…

  12. @Gregor: ja hogy az orosz tisztek es vezerkar veteran klub??? Altalaban a vezerkar nem 20-30evesekbol all, hanem oregebb tapasztaltabb tisztekbol-fotisztekbol. Persze Neked ez lehet hogy veteran-klub, de akkor nekem sincs tobb kerdesem…

  13. @arnie: nem ez a lenyeg te nagyon szegeny, hanem hogy ez egy politikai dontes, es mint ilyen nem a veteranok dontenek rola elsosorban hanem a politikusok.
    Legalabb olvasd el a sajat kommentedet amire reagaltam, mielott tovabb egeted magad, aztan masodik lepcsoben iratkozz be szovegertes tanfolyamra. Es akkor gyere vissza ha kotekedes helyett, a tema erdemi reszehez van hozzafurni valod.

  14. @Gregor: Lehet, hogy en vagyok alulmuvelt, de ha valaki, olyan dologba kot bele a kommentembe, amit le sem irtam, szandekosan, vagy ertelmezesi problemakbol adodoan, az vagy szovegertesi nehezsegekkel kuzd, vagy csak a sajat szorakoztatasa akar vitatkozni (=troll),nem? Es mivel nem feltetelezem rolad, hogy trollkodnal, ezert csak 1 dolog maradt. De ne keseredj el, az erto olvasast soha nem keso gyakorolni es ezt tenyleg csak jobbito szandekkal mondom. Kezdetnek mondjuk olvasd el az en kommentjeimet (de most tenyleg) es a ra adott valaszodat, aztan rogton latni fogod, hogy mi is az en problemam vele. Errol ennyit.

  15. Üdv!

    Beleovastam Krokomach hozzászólásaiba, és egyvalamit látni kell: Koszovó és Dél-Oszétia esete után a román -moldáv egyesítési kísérlet komoly problémák forrása lehet.

    Az igazsághoz tartozik, hogy az amerikai politika is rúgott egy öngólt ebben a témában, ugyanis Clinton annak idején pont arra hivatkozott, hogy egy kis nemzetnek joga van elszakadni, ha az adott állam megalázó módon bánik velük, így teremtve erkölcsi alapot a Szerbia elleni légicsapásokra az albánok védelmében.

    Csakhogy ezen logika alapján akkor meg lehet vizsgálni például a magyar kisebbség kérdését Szlovákia és Románia tekintetében is! Az orosz diplomácia már jelezte is, hogy Moldávia kérdése felvetheti Erdély kérdését is.

    Janukovics győzelme Ukrajnában tovább erősíti az orosz befolyást a térségben, ráadásul Ukrajnának még kevésbé érdeke a térségben bármiféle határmódosítás, pláne nem kisebbségekre hivatkozva – lásd az orosz vagy ruszin kisebbségek kérdését!

    Időközben a török diplomácia is erőteljes nyomulásba kezdett a balkáni térségben, nemcsak a görög-török kapcsolatok rendezésének érdekében, hanem készülnek tető alá hozni egy szerb-bosnyák megegyezést is, amely elejét veheti a további szláv-muzulmán ellentéteknek.

    Törökország térnyerése azért is figyelemre méltó, mivel Románia mellett felmerülhet Bulgária ügyének „rendezése” is a törökök felé Dobrudzsa kérdésében. A folyamatok párhuzamossága alapján nehéz nem észrevenni az orosz, a török és immáron az új vezetéssel rendelkező Ukrajna stratégiai vonalainak egybeesését, sok tekintetben egymás lépéseinek kiegészítését, megtámogatását.

    Egyszerűbben megfogalmazva: ha Románia és Bulgária amerikai rakétaelhárító rendszereket óhajt telepíteni a területükre, akkor nem biztos, hogy nem indul be némi aknamunka abban a kérdésben, hogy kicsit módosuljanak esetleg az említett államok határai – nem feltétlenül számukra pozitív irányba.

    Ez mindenesetre a román és a bolgár állam alapjaiban történő megingatásához vezethet. konklúzió: nem csak az USA képes alkalmazni a divide et impera elvét.

    Üdv: M

  16. @ Gregor: Az elso ket hozzaszolasom nem is hozzad szolt, Te kezdtel nekem irogatni. Ha valakinek itt szoveg ertesi problemai vannak az Te vagy, nem en. Kezdetnek el kezdhetned olvasni a kommentjeimet. Reszemrol ennyi.