|

Bulava és Borej hírek

Rég írtunk a Bulava-ról, nem? Szerintünk is! Éppen ezért kissé pironkodva valljuk be, hogy a legutóbbi fejleményekről egy picit lecsúsztunk. Egy hete történt ugyanis egy hivatalos bejelentés, mely valahol várható volt azért. Igen, a korábban hangoztatottakkal ellentétben mégsem kezdődik meg még az idén a Bulava hadrendbe állítása, lévén a tesztek kitolódnak 2010-re.

Ez valahol várható volt, hiszen aki nyomon követte Oroszország ezen új generációs SLBM-jének fejlesztését az tudja, hogy elég rapszodikusan viselkedett eddig a tesztek során. A funkcionális rakétával 2004 őszén megkezdett tesztek során eddig 12 indításra került sor, melyből bizony beismerten 7 volt ilyen-olyan okokból sikertelen (Táblázat ezzel kapcsolatban például ezen hírünkben található). A sikertelen tesztek okának több alkalommal is az elégtelen minőség-ellenőrzés lett megjelölve.

A sikertelen tesztek esetében vagy a rakétafokozatokkal, vagy a visszatérő egységek leválásával adódtak problémák. Látható, hogy a tesztek során a Bulava eddig nem muzsikált úgy, hogy nyugodt szívvel megkezdhessék telepítését a szintén hadrendbe állítás kezdetén lévő Borej-osztályra.

Korábban az orosz illetékesek úgy nyilatkoztak, hogy még látnak esélyt arra, hogy a Borej-osztály első egységének 2009-es hadrendbe állítása mellett az év vége felé érkezhessen fegyverzete is. 2008 vége felé eleinte 3-4, majd 2008 utolsó sikertelen tesztje után már 5 Bulava indítást terveztek az oroszok az idei évre.

2009 azonban nem kezdődött jól, hiszen az előrehozott, márciusi teszten elfüstölt a teszt Bulava. A pár napra rá kiadott „menetrend” szerint idén még minimum 3 teszt várható. Akkor még nem szólt a fáma, hogy letettek a Bulava idei rendszeresítéséről, ám azóta kénytelenek voltak ezt beismerni.

A hírt, miszerint a Bulava tesztjei sajnos átcsúsznak a következő évre az egykori védelmi miniszter, a jelenleg helyettes miniszterelnökként funkcionáló Szergej Ivanov kommunikálta a sajtó felé a múlt héten, konkrétan június 2-án.

Ugyanakkor az első Borej-osztályú SSBN, a Yury Dolgoruky tengeri tesztjei hamarosan várhatóak. A korábban már linkelt menetrend szerint ezt június második felére, a Fehér-tengeri jégtáblák eltűnése utánra ígérték az orosz haditengerészet illetékesei. Egyelőre nem tudni róla, hogy ebben bárminemű változás történt volna.

A Yury Dolgoruky fagyos körülmények között várakozik. A felvétel állítólag valamikor az idei év első felében készült

A Yury Dolgoruky fagyos körülmények között várakozik. A felvétel állítólag valamikor az idei év első felében készült ,

Apropó, ha már Borej-osztály. Ivanovtól megkérdezték hány egységet is akarnak hadrendbe állítani ebből az osztályból. „Amennyit az anyagi keret megenged” – érkezett a válasz. Ez a roppant mód diplomatikus válasz takarhatja azt is, hogy az eredeti tervek szerint 2015-ig átadandó 8 tengeralattjáró helyett többet állítanak hadrendbe, esetleg tartják a tervezett darabszámot, de azt is, hogy kurtítások készülődnek. Mint Ivanov kitért rá, jelenleg a haditengerészet a katonai költségvetés igen tekintélyes, mintegy 40%-át kebelezi be, melynek nagy része a tengeralattjáró telepítésű nukleáris elrettentő erő modernizálására megy el. (Borej, Bulava, a lepukkant Delta IV-esek ráncfelvarrása)

Várjuk, hogy mit reszelnek az oroszok a Bulavával idén és hogy a tesztek időben befejeződnek-e jövőre a 2010-es hadrendbe állítás megkezdéséhez, avagy már csak 2011-ben tölthetik be az első Bulavákat a Yury Dolgoruky indítótubusaiba.