|

Modernizált T-84 Oplot harckocsik az ukrán haderőben

Bár már korábban is tervbe volt véve a közelmúltban végső döntés született Ukrajnában a T-84 Oplot modernizáláson átesett változatának rendszeresítéséről. Jurij Ivanovics Jehanurov, ukrán védelmi miniszter június 3-án bejelentette, hogy május 28-án aláírta a modernizált változat rendszeresítéséről szóló döntést.

Pillanatkép az Oplot-M teszteléséből

Pillanatkép az Oplot-M teszteléséből ,

A döntésre a korábban leszállított 2 modernizált Oplot 2008-2009 során lezajlott nyúzópróbájának eredményeinek fényében került sor. Egyelőre csak egy kis szériás, 10 harckocsira szóló rendelésről van szó, mely a védelmi miniszter szerint az Oplot exportesélyeit is növelheti, hiszen egy, a fejlesztő ország által is rendszeresített hadieszközt könnyebb értékesíteni. (Az eredeti Oplot exportváltozata a Jatagán eddig sikertelen volt.)

Az Oplot-M-ként is emlegetett, modernizált változat alapjában véve a következőkben tér el az eredeti változattól:

  • A parancsnok panoráma periszkópja független nappali és hőképes csatornát tartalmaz. Segítségével a parancsnok vezérelheti a torony immáron hátsó részén elhelyezkedő automata, 12,7 mm-es géppuskát.
  • A lövészétől független hőképes képalkotó rendszer és lézeres távolságmérő áll a parancsnok rendelkezésére
  • A városi harcok szem előtt tartásával, új generációs, a tandem elrendezésű robbanófejjel szerelt lövedékekkel szemben is ellenállóbb Nozh-2 reaktív páncélzat használatával kiemelt figyelmet kapott a harckocsi oldalának és tornyának védelme.
  • Finomhangolások az erőátviteli rendszerben, javított kormányzás, digitális panel a vezető számára
  • Továbbfejlesztett automata töltőrendszer
  • Új rádiós rendszer
  • Nagyobb teljesítményű APU (8kW -> 10 kW)
  • Környezet barátabb diesel motor (továbbra is 1 200 LE)

Az aktív védelmi arzenálban alapértelmezetten az elektro-optikai fronton tevékenykedő Shtora található meg, de az elérhető információk szerint a valamikor 2008 folyamán befejezett Zaslon védelmi rendszer is integrálható az Oplot-ra igény esetén. Utóbbi a harckocsi felé közeledő lövedékek észlelésére és megsemmisítésére hivatott.

httpv://www.youtube.com/watch?v=xNgSlKVtq54

A modernizált T-84 Oplot

A harkovi Morozov Gépgyár tervezőirodájához köthető T-84 Oplot a szovjet T-80-ra vezetheti vissza származását, hiszen a T-84 első, 1994-ben bemutatkozott változata a T-80UD ukrán módosítása. A T-80UD pedig az eredeti, gázturbinás T-80-as Morozov által diesel motorossá alakított variánsa. A fejlesztés következő lépcsőfoka a T-84U volt, majd ezután következett az Oplot változat. Utóbbi alapvetően az új típusú torony bevezetését hozta, melyben a harckocsi személyzetétől elkülönítve kerül elhelyezésre a muníció. Ezen területet érő sikeres találat esetére speciálisan kialakított, a keletkező túlnyomást csökkentő, kirobbanó nyílások lettek kialakítva, ezzel is növelve a személyzet túlélésnek esélyét.

Az „eredeti” Oplot lőpróbán ,

Az Oplot kapcsán meg kell említenünk a 2000-ben bemutatkozott T-84-120-ast, avagy más néven Jatagánt, (A jatagán egy török kard) mely ahogy neve is utal rá elsősorban a törököket szerette volna meggyőzni. A szovjet/orosz harckocsik 125 mm-es lövege helyett a T-72-120 fejlesztése kapcsán rendelkezésre álló 120 mm-es, NATO standardnek megfelelő KBM2 löveggel szerelték. A török üzletből és úgy overall az export reményekből végül semmi sem lett. Törökországot 2007-ben Dél-Korea nyerte meg magának a „zsír új” K2 Fekete Párduc harckocsijával, más érdeklődő pedig ezidáig nem akadt az Oplot-ra.

A Jatagán

A Jatagán ,

One Response to “Modernizált T-84 Oplot harckocsik az ukrán haderőben”