|

Nincs több C-17! Vagy mégis?

A C-17 Globemaster III-as gyártósorának 2010-es bezárásáról hozott döntés után számos szenátor felhördült, követelvén a rendelet érvénytelenítését, azzal érvelve, hogy az USAF-nak mindenképpen szüksége van további nehézszállítógépekre.

Ami igaz is, hiszen az USAF folyamatos szállítási kapacitás-hiánnyal küzd, a flottát mindig érzékenyen érinti már pár szállítógép kiesése is. Erre rácáfolva a DoD (Department of Defense) közzétett egy kutatási eredményt, miszerint a közel 300 nagyvasból álló taktikai szállítógép-flotta bőségesen elegendő lesz a megfelelő korszerűsítések után. Ha további szállítási kapacitás-hiány jelentkezne, akkor nem zárkóznak el további C-17-esek vásárlásától sem, illetve marad az eddig jól bevált módszer, a polgári cargo-cégek bevonása.

C-17 Globemaster III in the clouds

A gyártósor újraindítással csak egy baj van. Ha ténylegesen bezárják előtte, azaz felszámolják, az addig használt gyártási eszközöket nagyrészt beolvasztják (mivel általában minden egyes típus egyedi gyártóeszközöket, -formákat igényel) új öntvényeket készítvén belőle, vagy kisebb számban más gyáregységekbe szállítják egy másik típusú gép részegységeinek legyártásához, összeszereléséhez. Mindkét esetben nehézkes mindent visszacsinálni, újraindítani a gyártást. Bár mindent lehet, ha pénz van. Csak az a baj, hogy most pont az hiányzik…

Nagy port kavar a C-17-es gyártósorának bezárása

Nagy port kavar a C-17-es gyártósorának bezárása ,

Visszatérve a szállítógép-modernizálásra, az amerikaiak legnagyobb szállítógépének, a C-5 Galaxy-nek jelenleg futó modernizációs programját nem terjesztik ki mind a 111 gépre, mivel a C-5A típus kivonásra kerül további szállítási űrt eredményezve. 47 C-5B és 2 C-5C kap csak ráncfelvarrást az AMP (Avionics Modernization Program) és RERP (Reliability Enhancement and Re-engining Program) programok keretében.

Az egyik C-5M Super Galaxy

Az egyik C-5M Super Galaxy ,

Utóbbi program egyik alappillére a General Electric CF6-80C2 hajtómű, mely igen megbízható konstrukció. A hajtómű 22%-os tolóerő-növekedést jelent a régi modellel szemben, 30 százalékkal rövidebb felszállási hosszt és 58 százalékkal nagyobb emelkedőképességet biztosítva az óriásnak. Természetesen a szállítható rakomány mennyiségére is jótékony hatással lesz a hajtóműcsere. A programokon átesett példányok a C-5M Super Galaxy elnevezést kapják.