|

Lényegében átadásra kész a Makin Island

Már egy hónap sincs vissza a következő Wasp-osztályú helikopterhordozó átadásáig. Folytak is gőzerővel a tengeri tesztek a közelmúltban.

A Wasp-osztályú, partraszállást támogató helikopterhordozók (vagy ha jobban tetszik kétéltű támadó hajók) legújabb, nyolcadik egysége a Makin Island lesz. A hajó építését 2003 májusában kezdte meg a Northrop Grumman a Mississippi állam beli Pascagoula-ban található Ingalls hajógyárában.

A hajó gerincének ünnepélyes lefektetésére 2004 tavaszán került sor. A hajó gerincének lefektetése jelzi formálisan a hajó építésének kezdetét. Ugyan tradicionálisan ez egybeesik a tényleges építési folyamat kezdetével, azonban ez nem törvényszerű, akár hónapokkal hamarabb is elkezdődhet már a folyamat, ahogy ez jelen esetben is történt. Mindenesetre akárhogyan is alakul, a moduláris elemek összeillesztésének kezdetével szimbolikusan jelzi az építési folyamat kezdetét.

2005-ben a Katrina hurrikán a Makin Island-et sem kímélte. A leendő LHD-8 keresztelőjére 2006 augusztusában, vízre bocsátására pedig a következő hónapban került csak sor. Igen, tradicionálisan valóban egybe szokott esni ez a két esemény is, de megint csak nem törvényszerű.

DDG-100 és az LHD-8 egymás közt
A Katrina által megcibált USS Kidd (DDG-100) foglalja a szárazdokkot a háttérben lévő Makin Island elől (Nagyítható)

Tavaly áprilisában a Northropnak 320 milliójába került a hibás vezetékezés és egyéb kivitelezési hiányosságok korrigálása. Ezek után minden bizonnyal megnyugtató volt, hogy a teszteken viszont a hajó már jól szerepelt.

A szárazdokk elárasztása
Az úszódokk elárasztása közben (Nagyítható)

Apropó tesztek. Az amerikai rendszerben egy hadihajó vízre bocsátása utáni tesztelés három nagy szakaszra osztható:

A hajógyári teszteken ahogy a neve is sugallja a hajógyár ellenőrzi mit is alkottak. a telepített rendszerek rendben működnek-e, a hajó az elvárt teljesítményt nyújtja-e úgy overall. A hajót ekkor még teljes mértékben a hajógyár alkalmazottai üzemeltetik, a megrendelő csak érdekelt megfigyelőként van jelen. Hagyományon 2-3 hónappal a hajó megrendelőnek történő átadása előtt veszi kezdetét, célja az esetleges problémák kiküszöbölése, minimalizálása a megrendelő által felügyelt tesztekig.

Jelen esetben erre 2008. december 9-13. illetve 2009. február 3-5. között került sor, nem meglepő módon a Mexikói-öböl vizén.

A tűzoltó rendszer tesztje
A tűzoltó rendszer tesztje a tavaly decemberi teszteken (Nagyítható)

Az úgynevezett Acceptance Trials, azaz a megrendelő által felügyelt tesztek a második lépcsőt jelentik a hadrendbe állításhoz vezető úton. A hajót ugyan a hajógyár üzemelteti még ekkor is, azonban a leendő üzemeltető itt már nem csak mint egyszerű megfigyelő szerepel. Ezen tesztek elsődleges célja, hogy összeállítsák azon, esetleg korrigálandó problémák listáját, melyet a legvégső tesztekig ki kéne kalapálni.

A legvégső tesztig, melyre egyébként már a hajó hadrendbe állítása után, általában 1 évvel az átadás után kerül sor.

A hír tulajdonképpeni apropója, hogy a Makin Island a napokban sikeresen vette a tesztek második lépcsőjét is. A hajó átadása még a tavasszal várható, ami egyben is jelenti, hogy belehúzhattak Ingalls-ban, hiszen tavaly áprilisban a kábelproblémák miatt ezt akkor még 2009 utolsó negyedére valószínűsítették. Ha tartható a tavaszi átadás, akkor a személyzet nyár folyamán történő minősítése után a hajó elindulhat a Nyugati part, konkrétan San Diego felé, ahol ünnepélyes keretek között október 24-én áll majd hadrendbe.

A korábbi Tarawa-osztályon alapuló, Wasp-osztályú helikopterhordozókat már kifejezetten a V/STOL (rövid nekifutással / helyből felszállás) képességgel rendelkező AV-8B Harrier II gépek, valamint az az LCAC légpárnás partraszállító egység fogadására készítették fel.

Feladatkörtől függően a mintegy 41 000 tonnás Wasp-ok akár 20 Harriert vagy 42 CH-46 Sea Knight helikoptert tudnak hordozni. Általában azonban Harrierek és többféle helikopter típus kombinációját hordozzák. Képességeik alapján kisméretű anyahajókként is felfoghatóak, képesek ilyen szerepkörben is helyt állni, ha arról van szó.

Büszke nagyvas
Büszke nagyvas. Szintén a tavaly decemberi tesztek során (Nagyítható)

A hajóosztályt folyamatosan fejlesztették, melynek egyik jó példája a Makin Island, mely a korábbi 7 Wasp gőzturbinás meghajtásával szemben gázturbinás meghajtást kapott. Ezen felül alapul szolgált a Tarawa-osztály leváltását folytató America-osztály előtt. Utóbbi első egységének, az F-35B vadászgépekkel és V-22-es helikopterekkel felfegyverzett USS America-nak (LHA-6) átadása 2013-ban esedékes.

Érdekességképpen megemlítjük, hogy helikopterhordozóinak korábbi anyahajók illetve a tengerészgyalogság által vívott csaták neveit adja a haditengerészet.