|

Aláírták az angol repülőgép-hordozók megrendelését

Jelentős nap volt július 3-a Királyi Haditengerészet számára, hiszen a kormányzat zöld lámpát adott a leendő Queen Elizabeth-osztály két repülőgép-hordozó hajójának megépítése megkezdése előtt.


A szerződést a Portsmouth-ban állomásozó, Invincible-osztályú hordozó, a HMS Ark Royal fedélzetén írták alá. A szerződés érdekessége, hogy az ár még mindig nincs véglegesítve. Természetesen a védelmi minisztérium továbbra is a korábban már hangoztatott 3,2 milliárd Font összeget célozza meg, de elkülönít egy 700 millió Fontos alapot az esetleges problémák kezelésére. A szerződésben benne foglaltatik, hjogy a végleges ár a project első 30 hónapjának végén, 2010-ben kerül véglegesítésre, addig mindkét fél számára biztosítottak az ilyen jellegű egyeztetések.

„A védelmi minisztérium fenntartja magának a jogot a program újratárgyalására az első 30 hónapos fázis végén. A végleges ár akkor kerül majd véglegesítésre.” – nyilatkozta a minisztérium egy szóvivője.

Az angolok egyébként hasonló megközelítést alkalmaznak a BAE Systems által épített, következő generációs, Astute-osztályú nukleáris meghajtású tengeralattjárók esetében.

Bár a szerződés aláírásával a két új repülőgép-hordozó megvalósulása az eddigieknél szilárdabb lábakon áll, egyesek a szerződés első fázisa utáni újratárgyalhatóság záradék miatt aggodalmaikat fejezték ki. Ebbe a 30 hónapos fázisba ugyanis beleesik egy választás, amin esetleg az ügy iránt kevésbé elkötelezett kormány kerülhet hatalomra. A jelenleg hatalmin lévő Munkáspárt csak nehezen tudta átvinni a tervet, ezért az aggodalom.

Az árnyékkormány védelmi minisztere, a konzervatív Dr. Liam Fox üdvözölte a szerződést, hiszen az új hordozók nélkülözhetetlenek Anglia expedíciós képességének fenntartásához. Ugyanakkor kiemelte, hogy a kormánynak biztosítania kell a következő szakasz problémamentes lefolyását, megfelelő mennyiségű kísérőhajót kell biztosítani az repülőgép-hordozók védelmére, illetve mindent meg kell tennie, hogy az F-35B minél elöbb rendelkezésre álljon. A jelenlegi ütemtervek szerint 2014-ben átadásra kerülő HMS Queen Elizabeth-re eleinte Harrier GR9-esek települnek, amiket az F-35B vált, amint elérhető lesz.

F-35B szűzfelszállása
A kiválasztott első repülése. Erről bővebben itt. (Nagyítható)

Anglia új, végre ismét nagyméretű, 65 000 tonnás vízkiszorítású repülőgép-hordozói egyben a szigetország által épített eddigi legnagyobb hadihajók lesznek. A programhoz kapcsolódó fejlesztésekre ezidáig 389 millió Font lett elköltve, illetve további 35 millióba került a Babock International rosyth-i hajógyárának átépítése, mely ezáltal képessé vált az új hajók megépítésére.

A leendő Queen Elizabeth-osztály látványterve
Valahogy így fognak kinézni az új angol repülőgép-hordozók

A két repülőgép-hordozó moduláris rendszerben épül meg Anglia szerte, majd a végleges összeszerelés történik majd kelt-skócia Rosyth-ban. A szerződést a BAE clyde-i és a VT portsmouth-i hajógyárának júlis 1-én véglegesített egyesítésével létrejött BVT Surface Fleet-tel került megkötésre. Az említett két cég ugyanakkor a programnak csak mintegy feléért felelős, az Aircraft Carrier Alliance keretén belül igen jelentős szereppel bír még a Babcock International és a Thales UK is.