|

20 további Raptort vehet a légierő?

Az Egyesült Államok törvényhozásának alsóháza május 22-én elsöprő többséggel, 382:23 arányban 601.4 milliárd Dolláros költségvetést szavazott meg a Pentagonnak a 2009-es költségvetési évre.


Mivel a hónap közepe felé már írtunk a haditengerészetet érintő változásokról, most a légierő szempontjából lényeges pontokat emelnénk csak ki.

Az egyik leglényegesebb a hír címében is szereplő F-22 Raptor. A csúcskategóriás ragadozó hosszú ideje vitatéma. A légierő szerint ugyebár édeskevés a korábban engedélyezett 187 gépes állomány, ők többet akarnak. A Védelmi Minisztérium korábbi álláspontja szerint szerint azonban elég. Ugyanakkor nem is olyan régen még úgy tűnt, a Bush adminisztráció nem kíván állást foglalni a gép sorsának ügyében, hiszen a 2009-es költségvetési tervezetben nem kérelmezte újabb gépek finanszírpzását, ám a gyártósorok bezárását sem kívánja megkezdeni.

Nos, úgy tűnik változás történt, hiszen az alsóházi honatyák megnyitották a lehetőséget a légierő számára néhány újabb gép beszerzéséhez.

Ezen felül egy másik, az utóbbi 1-2 éve már húzódó kérdés kapott legalább egy időre megoldást: az Alsóház által elfogadott költségvetési változatban adott a lehetőség 15 C-17 Globemaster III vásárlására is, mely egy ideig nyitva tarthatja a Boeing kaliforniai telepét.

F-22 a C-17 hátterében
Egyelőre biztosított a további gyártásuk?

Végül, de nem utolsó sorban 1,3 milliárd Dollár lett megszavazva 52 Predator, Reaper és Global Hawk beszerzésére.

Az alsóház által elfogadott változat nem mindenhol egyezik meg a Bush-adminsiztráció által kérelmezett felállással. Légierő vonalon, az övékben nem szerepeltek többek között a Raptorok és Globemasterek. Bár ezen és egyéb eltérések miatt aggályaikat fejezték ki, nem helyezték kilátásba az elnöki vétójogot.