|

Tovább csökkenő Eurofighter beszerzések?

December 10-i sajtóértesülések szerint Anglia és Olaszország azon töpreng, hogy csökkenteni fogja az Eurofighter rendelését.

Az Eurofighter konzorcium igazgatója, Aloysius Rauen úgy nyilatkozott a német Handelsblatt napilapnak, hogy a szóban forgó két ország olyan információkat kért, melyek a rendelés csökkentésére utalnak.

Rauen szerint a harmadik szakasz, az ún. Tranche 3 során legyártandó 236 gép most erős alkudozás alatt áll. (Ebben a mennyíségben nincs benne Szaúd-Arábia 24 leendő Tranche 3-as gépe.)

A híresztelések szerint Anglia a szóban forgó 88 Tranche 3-es gépnek csak a felére tartana igényt, Olaszország pedig 45 géppel csökkentené a tervezett darabszámot.

Eurofighter Typhoon
A RAF egyik Eurofighter-je

Mivel a fejlesztésben részt vevő országok között az alapján kerültek szétosztásra a gyártással kapcsolatos munkák, hogy mennyi gépet rendszeresítenek majd, ezért Anglia és Olaszország esetleges módosítása ennek átütemezését valamint anyagi kompenzációkat vonna maga után.