|

Hét MQ-4C Tritont venne Ausztrália

Május végén számoltunk be róla, hogy igaznak bizonyultak azon híresztelések, melyek szerint Ausztrália élénken érdeklődik a Northrop Grumman MQ-4C Triton UAV iránt. Az RQ-4B Global Hawk haditengerészeti igények alapján módosított változatát az Amerikai Egyesült Államok a Boeing P-8A Poseidon mellett kívánja alkalmazni tengerészeti felderítő szerepkörben, megőrizve az alapváltozat nagy magasságú felderítő/hírszerző képességeit. Az már régóta ismert tény, hogy a Boeing 737-800 alapján kifejlesztett Poseidonból nyolcat kíván beszerezni Canberra, most pedig az is kiderült, hogy a Tritonból mennyi kerülhet a szigetországba: a Reuters hírügynökség jelentése szerint politikai szinten is teljes az egyetértés arról, hogy a pilóta nélküli típus hét példányát rendeljék meg Washingtontól.

A közelmúltban Ausztráliában is felpezsdült a politikai élet: elég, ha csak annyit említünk, hogy a mai nap folyamán a kormányon lévő Munkáspárt tagjai 47-57 arányban leszavazták Julia Gillard kormányfőt, akit így a korábbi miniszterelnök, Kevin Rudd vál le. Gillard Ausztrália első női miniszterelnökeként 2010-óta vezette az országot, mostanra azonban megrendül a beléje vetett bizalom. Az újfent hatalomra kerülő Rudd egyelőre nem jelentette be, hogy a tervek szerint, szeptember közepén tartják-e a parlamenti választásokat, vagy a helyzetre való tekintettel előrehozottan. Ilyen helyzetben stratégiai szintű védelmi beszerzésről dönteni nem éppen a legkellemesebb, ám a hírek szerin Canberrában mind a Munkáspárt, mind a fő ellenzéki erő szerepét betöltő konzervatívok egyet értenek abban, hogy szükség van az MQ-4C-re.

Tekintettel arra, hogy az MQ-4C megjelenésével Ausztrália a Csendes-óceán térségének legfejlettebb repülőgép-fedélzeti felderítő rendszerével lesz gazdagabb, geopolitikailag igen kényes beszerzésről van szó. Nem véletlen tehát, hogy próbálják a lehető legdiplomatikusabban kezelni a róla szóló nyilatkozatokat. A kormány és az ellenzéki erők egyaránt azt hangoztatták, hogy a Tritonok hosszú repülési idejüknek köszönhetően folyamatosan figyelemmel tarthatják majd a környező tengereket, gyorsabb reagálási időt biztosítva az illegális bevándorlók csónakjainak és hajóinak elfogásához. Utóbbiak a közelmúlt egyik legégetőbb társadalmi/politikai vitáját generálták Ausztráliában, így az átlagemberek meggyőzéséhez kiváló alapot ad az ellenük folytatott „hadjárat”, ám amint arra egy munkáspárti parlamenti képviselő rávilágított: „Az MQ-4-esek nem csónakok megfigyelésére érkeznek majd, ahhoz nem kell több milliárd dolláros befektetést igénylő eszköz.”

MQ-4C Triton SDD-1 | Fotó: Northrop Grumman

MQ-4C Triton SDD-1 | Fotó: Northrop Grumman ,

Ha pedig már szóba kerültek a dollár-milliárdok: a beszerzés értéke nagyjából három milliárd USD lesz. Ebben benne foglaltatik majd a hét UAV mellett a földi irányítórendszer, a felderítő adatok kiértékeléséhez szükséges háttér, a logisztikai támogatás és minden egyéb összetevő, ami egy ilyen bonyolult rendszer üzemeltetéséhez elengedhetetlen. „Egyre kevesebb a pénzünk hadi kiadásokra, de a Tritont mindenképpen rendszeresíteni akarjuk.” – nyilatkozta az ügyben David Johnston, a konzervatívok védelempolitikai szóvivője, aki nagy eséllyel pályázik a védelmi miniszteri posztra a szeptember 14-én aktuális választások után (vagy korábban, ha azokat előrébb hozzák). Johnston szerint a védelmi kiadásokat érintő megszorítások nem fogják hátráltatni a Triton beszerzését, ami egy esetleges kormányváltás esetén is igaz lesz, hiszen a konzervatív kormányok hagyományosan USA-pártiak, és támogatják a haderő fejlesztését.

A téma kényességét a kínai kapcsolatok jelentik, hiszen Peking Canberra egyik legfontosabb kereskedelmi partnere, s egyben komoly katonai vetélytársa a csendes-óceáni régióban. A Tritonok beszerzésével Ausztrália képessé válna rá, hogy az Indiai-óceán majdnem egészét felügyelet alatt tartsa, ellenőrizve ezzel a térség legfontosabb kereskedelmi útvonalait, amiken többek között a kínai olajimport 80%-a halad keresztül. Ez, kiegészítve a P-8A és az F-35 megjelenésével, valamint az amerikaiak erősödő jelenlétével, megbillentheti a térség erőviszonyait, és akár konfliktust is szülhet az államok között. Ez már csak azért is igaz, mert az ausztrál MQ-4C-k felderítési adataira minden bizonnyal igényt tart majd az Egyesült Államok is, mint fő katonai szövetséges, ami szintén nem válthatja ki a kínai vezetés tetszését. Sőt, felmerült annak a lehetősége is, hogy Washington Darwin városának közelébe telepítsen egy UAV-bázist, ahonnan akár RQ-4B és MQ-4C gépeket is üzemeltethetne, mivel az ausztrál Tritonok rendszeresítésével megteremtenék a szükséges infrastruktúrát.